Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo

Röviden magamról

A bölcsészdiploma megszerzése után a Magyar Televíziónál helyezkedtem el Zsurzs Éva munkatársaként. A Filmművészeti Főiskola elvégzése után több mint 30 évig voltam az MTV rendezője. Ez idő alatt ezernél is több műsor fűződik a nevemhez. 2009-ben Balázs Béla díjat kaptam. Tapasztalataimat most, mint média oktató kamatoztatom.

Kérem tekintsen bele honlapomba, forduljon hozzám bizalommal. Életem napi aktualitásiról facebook oldalamon tájékozódhat.

szerkesztő, dramaturg

Nagykanizsa, 1946. április 9.  


Tanulmányai: 

ELTE Bölcsészettudományi Kar – magyar-történelem szakon (1965-1970)

 

 

Munkahelyei: 

  • Karádon képesítés nélküli óvónő (1964-1965)
  • Magyar Televízió Gyermekműsorok Szerkesztősége (1970-től)

1970-ben szerkesztőként és dramaturgként kezdett dolgozni. A szerkesztői tanfolyam elvégzése közben tanuló feladatként kapta a Pályaválasztási tanácsadó című riportműsort és a Kukkantó című ismeretterjesztő sorozatot. Első önálló sorozata a Papírsárkány című kisiskolás magazin volt, ahol mára sikeres és befutott művészek kezdték itt a televíziós karrierjüket. A hetvenes évek elején képernyőre segítette Kemény Henrik vásári bábjátékainak legjavát. Kemény Henrik életművének rögzítése a nemzeti hagyományok megőrzése szempontjából is jelentős esemény volt.
Neki köszönhetően született meg a hetvenes évek közepén Süsü, a sárkány (rend.: Szabó Attila, forgatókönyvíró: Csukás István, báb- és díszlettervező: Lévai Sándor), melynek kiharcolója és istápolója – azaz dramaturgja – volt.
A hetvenes évek végén kezdett el rendezőként is dolgozni, miután megismerte és megtanulta a drámapedagógia, akkor még alig ismert módszereit. Ennek a munkának egyik sikerdarabja A világ legrosszabb gyereke című, s annak két folytatása, a Tűrhető Lajos és az Öcsi, a sztár.
A kilencvenes évek elején indult el a Kölyökidő című kamasz magazin, amely derűjével, sok vidám gyerekarcával hosszú évekig vezette a közönség körében az ifjúsági tévéműsorok sikerlistáját. Szerkesztő-rendezőként készítette a gyerekeknek szóló, kultúrát hordozó Vasárnap Sziget, Képben vagyunk?!, Kamaszkávéház című sorozatokat, majd 2005-ben a Klipperek című kamasz szappanopera sorozatot.  

Főbb műsorai:

Papírsárkány – (1972-1976) (szerkesztője) kisiskolás magazin
Vitéz László és a többiek 1-6. – (1972-1973) Kemény Henrik életművének televíziós adaptációja, és megörökítése (szerkesztője)
Süsü, a sárkány – (1976-1986) zenés bábjátéksorozat (1-9 dramaturgja)
Magyarország állatai – (1977-1978) természetfilm sorozat 1-10 (szerkesztője)
Suli komédiák – (1979-1982) gyerekszínjátszó sorozat (szerkesztője)
Őrsbéli krónikák 1-6. – (1980-1984) vidám sorozat kisiskolásoknak (rendezője)
Kicsi a bors 1-9. – (1984-1985) sorozat kisiskolásoknak (rendezője)
Varázsgömb – (1981-1984) magazin kisiskolásoknak (szerkesztője)
Játékszüret – (1980) játszani tanító sorozat (szerkesztője), rend.: Fazekas Lajos
Csörgősipka – játszani tanító sorozat (szerkesztője), rend.: Fazekas Lajos
Telemim – (1985) játszani tanító sorozat (szerkesztője), rend.: Zákányi Balázs
A világ legrosszabb gyereke – (rendezője) (1986) tv film Nagy Katalin – az év legjobb gyerekfilmje
Miért nem dalol az uborka? – (1986) az év legjobb riportfilmje szerkeszto
Tűrhető Lajos – (rendezője) (1987) Nagy Katalin, tv-film, Nemzetközi Fesztiválon legjobb rendezés díja
Mentsük meg Bundert Boglárkától! – (rendezője) (1987) tv-film, forg.k.író: Janikovszky Éva
Mármegint a 7.B! – (rendezője) (1988) tv-film, forg.k.író: Janikovszky Éva
Kölyökidő – (írója, rendezője) (1989-1997) műsorsorozat kamaszoknak, 3 alkalommal közönségdíj kétszer az év legjobb gyerekműsora
Kölyökidő délelőtt – (1994-1997) élő műsor gyerekekkel (rendezője, szerkesztője)
Kölyökidő – (1990-1997) nyári filmek, zenés tv-játék sorozatok (írója, rendezője)
Nem vagyok már gyerek – (1995) Virág F. Éva, tv-film (rendezője)
A legjobb barátom – Háziapa kerestetik – Az elveszett gyermek (1996) Nógrádi Gábor
Nekem nyolc – (1997-1998) kamasz sorozat tv /2 (szerkesztője, rendezője)
Micsoda cirkusz! – (2002) kisjátékfilm sorozat a Vasárnap Sziget keretében
Vasárnap sziget – (2000) kisiskolás és óvodás sorozat szerkesztője, rendezője
Velem mindig történik valami 1-6. – (2001) Janikovszky Éva, tv-filmsorozat (forgatókönyvírója, rendezője)
Kamaszkávéház – (2003) vitaműsor (szerkesztője)
Képben vagyunk?! – (2003) élő ifjúsági sorozat, (főszerkesztője)
Mi, szemüvegesek – (2004) játékfilm (forgatókönyvírója, rendezője)
Pipitér – (2005) nyári kismagazin (főszerkesztője, rendezője)
Klipperek – (2006) ifjúsági szappanopera (rendezője, majd művészeti vezetője)

Díjak, kitüntetések:

Balázs Béla-díj (2003)
Kamera Hungária televíziós fesztivál – alkotói díj

 

Forrás: Önéletrajz + személyes egyeztetés, Internet

Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo