Meghatározó az, hogy kétnyelvű családba születtem. Édesanyám orosz. Egyszerre tanultam meg oroszul és magyarul. Ez nagy előnyt jelentett, mert számomra egyformán kedvesen csengenek Puskin sorai, mint Petőfié.
Van meghatározó gyermekkori élményed?
Meghatározó az, hogy kétnyelvű családba születtem. Édesanyám orosz. Egyszerre tanultam meg oroszul és magyarul. Ez nagy előnyt jelentett, mert számomra egyformán kedvesen csengenek Puskin sorai, mint Petőfié. Két kultúrában felnőni az nagy segítség a további nyelvek elsajátításában is. A családi hagyományok révén nyitottabb lettem a világ felé. Másrészt szüleim vegyészek és én tőlük megtanultam a tények tiszteletét.
Budai gyermekkor, magyar általános és középiskola után, miért választottál moszkvai egyetemet?
Újságírást akkoriban Magyarországon, egyetemen nem lehetett tanulni. A Magyar Újságírók Szövetségének kétéves képzése az egyetemekről kikerült fiataloknak adott szaktudást. Ezért a Szovjetunióba jelentkeztem a Nemzetközi Kapcsolatok Főiskolájára ahol főszakként nemzetközi újságírást lehetett tanulni. Ez a szovjet külügyminisztérium házi egyeteme volt, ahol diplomatákat, közgazdászokat, jogászokat, újságírókat képeztek.
Hogy volt megtanulható Moszkvában az „angolszász típusú” újságírás?
Nem mindent úgy kellet felfogni, ahogy tanították, mert például vizsgatétel volt Brezsnyev visszaemlékezése a front élményeire, de a tantárgyak másik fele abszolút használható volt. Ez az egyetem ma is működik és komoly dollár tízezreket fizetnek a világ minden részéből érkező hallgatók. Az Egyesült Államoktól Japánon át mindenhonnan jönnek a tanulni vágyók még ma is erre az egyetemre. Norodom Sihanouk kambodzsai herceg híres mondása erre a válasz, aki azt mondta, nem érti, mert ha elküldi a diákjait Párizsba a Sorbonra tanulni, akkor csupa meggyőződéses kommunista jön vissza, akiket meg Moszkvába küld azok a kapitalizmus elkötelezett híveiként térnek vissza. Valahogy így. Én a brezsnyevi pangás éveiben tanultam ott, de az amerikai újságírásra szakosodtam, az angol és a spanyol volt a két nyelvem és már akkor is a BBC angol nyelvű híreivel kezdtem a napot kis tranzisztoros rádióm segítségével. Innen lehetett megtudni mi történik a világban.
Tanulmányaid befejeztével rögtön visszatérsz Budapestre?
Én 1980-ban végeztem, de már előtte rendszeresen tudósítottam a Magyar Televíziót. Így természetes út volt a híradóhoz kerülni. Ennek volt egy külpolitikai szerkesztősége ahol akkoriban olyan nevek dolgoztak Kukk György vezetése alatt, mint Elek János, Farkas József, Kaplár József, Losonczi Lívia, Bechyna Károly, csupa tehetséges ember. Mellettük tanultam meg a televíziós szakmát. A Matúzné híradója nagyon jó iskola volt, lehet bármit mondani rá, pártállam ide vagy oda, mint híradós szervezet nagyon jól működött. Nagyon sokat profitált ebből később az Aczél Endre, Sándor István, Elek János féle trió, amikor átvették a híradó irányítását, már egy egészen más politikai légkörben. Persze, azóta nagyot változott a világ, ma már nonszensz például, hogy csütörtök volt a diszponálási nap, amikor a riporterek előre leadták, hogy a jövő héten mi fog történni és erre kellett írásban diszponálni a stábot. Hatalmas Volga kombikkal gördültek ki a riporterek, melyben ötfős stáb ült: sofőr, világosító, hangmérnök, operatőr, riporter. De azt megtanultam, hogy a televízió a képről szól, a híradózásban ma is nagyon sokan hajlamosak alábecsülni a kép jelentőségét a szöveggel szemben. Az igazi információ 70%-a az kép. Sokszor egy helyi háborúról vagy katasztrófáról, egy jól megkomponált 5 mp snitt többet mond el, mint egy 3 perces tudósítás szövege. Ezért én az első perctől fogva minden technikai részletet meg akartam ismerni, a hangfelvételtől az operatőri munkáig. Megtanultam filmet befűzni, megtanultam a kamera kezelését, Volt olyan, hogy az egyik operatőr kollegám megbetegedett, és én készítettem el a felvételeket. Leadható volt az anyag. Ez azért is fontos volt, hogy ne követeljen az ember olyat, amit nem lehet megcsinálni. Montíroztam két collos gépen, magam. Az nagyon fontos lenne minden újságíró számára, hogy járja végig a szamárlétrát, érdekelje, hogy mit csinál az operatőr, mit csinál a vágó. Így válik a technika segítővé és nem szükséges rosszá.
Más volt akkor még a technika.
Akkor még tizenhat milliméteres fordítós filmre dolgozott a híradó. Ecler kamerák voltak, de sokan dolgoztak még a régi Arriflexel. Nagra magnóval vettük a hangot. Háromszoros túlforgatás volt a norma. Az én gyakornoki éveim idején lett színes a híradó. Ez nagy sikernek számított. Négy napot dolgoztunk egy héten, máshol munkát nem vállalhattunk, mert Matúz Józsefné főszerkesztő azt mondta, hogy ez egy olyan idegi megterheléssel járó munka, és szellemi kapacitásokat igénylő munka, hogy kell idő az újság olvasásra, pihenésre, mozira, pihenésre, családra, feltöltődésre! Erre ma is oda kellene figyelni.
Mikor lettél ismét moszkvai lakos?
1985-ben. Akkor már senki nem törte magát, moszkvai tudósító legyen. É meg 28 évesen a vak bányaló bátorságával vállaltam. Szerencsés időben voltam jó helyen. Én igyekeztem arról tudósítani, amit valóban látok, amiről meggyőződök. Másrészt ez egybeesett a gorbacsovi nyitással. Egészen gyorsan átfordult a világ. Kintről lehetett Magyarországra belpolitizálni a tudósítások révén. Én mindig a nyitásról, a demokratizálásról, a sajtószabadság felé tett lépésekről számoltam be, ezzel lehetett üzeneteket közvetíteni Budapestre. Kialakult egy olyan helyzet, hogy a magyar pártközpontban, de maga Rajnai Sándor nagykövet is azon morgott, hogy nem eszik olyan forrón a kását, a szovjet elvtársak majd észhez térnek, és hiba, hogy a magyar politikusok is a mi tudósításainkból informálódnak és nem a belső jelentésekből. Egy nagyon érdekes kettősség alakult ki. 1987 novemberében volt egy nagyon érdekes találkozó, amikor utoljára voltak együtt a keleti blokk vezetői a Nagy Októberi Szocialista Forradalom megünneplésére Moszkvában. (Gorbacsov, Jaruzelski, Honecker, Gustáv Husak, Todor Zsivkov, Causesku és Kádár János) Ezt mi filmeztük, ezen ott lehettem, készült is fotó róla. Tudósítóként az volt a hitvallásom, hogy nem arról kell tudósítani, hogy mi az én meggyőződésem, hanem megszerezni minden információt, amit abban a pillanatban tudni lehet és erről adni hírt, tudósítást. És majd a néző eldönti, hogy ez számára jó vagy rossz.
Hogyan jutottak el tudósításaid a televízióba?
Megtanultam telexezni, mert a hírcsere úgy történt, hogy a tagtévék az érdekesnek gondolt híreket telexen küldték körbe és így érkezett vissza az igény is.. Prágában volt az Intervíziós központ, Genfben az Eurovízió központja. A híreket megajánlottuk. Aztán volt egy napi értekezlet, amikor kábeles vonalon összekapcsolódtunk, és akkor mindenki megmondta, hogy ki mire vevő. Egy 1 perc 20 mp-es tudósítás elkészítése minimum nyolcórai munka volt. Reggel a megbeszéléssel kezdődött, majd a leszervezés és a forgatás következett, aztán labor, előhívás, a vágásidő lefoglalása, majd a vágás, erre egy óra jutott, majd rohanás, hogy az adóra időben odaérjünk, s tudósításunk elérje Budapestet. Az eredeti forgatottak aztán jóval később egy-egy hazautazás alkalmából került a híradó archívumába. Én a tudósításaim szövegét megőriztem. Ma is őrzöm őket. 1987-ben kaptunk a film után beta technikát, a kamera egy hatalmas lejátszani is tudó magnóval volt összekötve. Ez azért volt fontos, mert nem tudták ezt a SZU-ban mindenütt fogadni, ezért sokszor csak úgy tudtunk adni, hogy vittük a magnót és összekötöttük az adóval. Kabulban például semmi nem volt, ott drótoztuk, hogy a kimenetünket rákapcsolhassuk az adóra és vágatlan anyagot küldtünk. Egy sor olyan eseményről tudósíthattam, mint a Varsói szerződés feloszlatása, Szovjet-Amerikai csúcstalálkozók Máltán, Reykjavikban, háromszor voltam Afganisztánban, a kaukázusi polgárháborúkról tudósítottam, ott voltam Kínában a Tienanmen téri vérengzések helyszínén, ameddig lehetett forgatni, Litvániában, amikor a parlamentet ostromolták.
Moszkvából 1991-ben hazatérsz. Ez alatt lezajlott a rendszerváltás.
Én a rendszerváltást levelezőn végeztem. Nehezen tudtam követni az itthoni eseményeket. Ekkor már Aczél Endrét leváltották Pálfy G. István a főszerkesztő. Szerencsémre kaptam egy BBC ösztöndíjat. Visszatérésem után Bánó Andrásék az Egyenleghez hívtak főszerkesztő helyettesnek, talán éppen a BBC-s tapasztalataim végett is. Ez a magyar híradózásnak egy olyan szellemi műhelye volt, ahol egy teljesen másfajta híradó készítés volt, mint addig. Bánó büszke lehet az egyenleges teljesítményére, hiszen egy olyan műhelyt hozott létre ahol a szakma legjobbjai voltak, s ma is azok. Szép volt, de kirúgás lett a vége. A Boross kormány úgy gondolta, hogy a többszólamúságtól meg kell szabadulni a tévében. Az egy más kérdés, hogy a bíróság visszahelyezett minket a televízióba. Kártalanítottak. Ebben az átmeneti korszakban az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) magyarországi irodájához kerültem szóvivőnek. A szervezet a délszláv válság elől menekülő elsősorban boszniai menekülteket helyezte el Siklós, Harkány, Villány környékén élő magyar családokhoz. Nehéz, de szép munka volt.
Mikor kerültél vissza a televízióba?
1994 őszén már ismét dolgozhattam a Losonczi Lívia főszerkesztésével készülő Európa Magazinban. Egy ideig a Hetet is vezettem. A híradóban is vezettem műsort. Indíthattam egy saját katonai műsort is, akkor az ország a NATO csatlakozás előtt állt és a Honvédelmi Minisztérium támogatott abban, hogy legyen egy ilyen saját műsor. Még most is találkozom olyan katonákkal a mai reptéri munkám során, akik emlékeznek erre a műsorra. Azóta sem volt a magyar honvédelemnek ilyen televíziós megjelenítése.
Folytatódik a televíziós életpálya, miért és mikor szakad meg újra?
A Baló György által induló TV3 hírgyárába átszerződtem. Ennek azért volt előzménye, mert a beosztásból értesültem, hogy a híradó nem tart rám igényt. Rudi Zoltán főszerkesztő nem vette a fáradságot, hogy ezt velem közölje. Utólag úgy gondolom, hogy talán Horn Gyulának nem tetszhettem, mert volt egy kis afférunk. Egy madridi csúcstalálkozón, ahol a NATO csatlakozásunkról döntöttek tudósítottam, mint híradós. Nagyon megcsúszott az egész esemény, én már reggel Leh Valensaval és Vaclav Havellel előre fölvettem az a részletet, hogy mennyire örülnek, hogy a NATO mellettünk döntött. Horn nem bízott meg bennem annyira, hogy elhiszi, hogy csak akkor adjuk le a nyilatkozatokat, ha a döntés megszületik és nem nyilatkozott. Az esemény annyira csúszott, hogy mire a döntés megszületett, már nem volt mód a megszólaltatására. Így a híradóban csak a másik két nyilatkozat került adásba. Ezt a televíziósok hibájának próbálták beállítani. Ilyen apróságon is múlnak a dolgok. Ott dolgoztam a megszűnéséig. Az Egyenleget politikai okokból zárták be, a TV3-at gazdasági okokból. A két nyertes kereskedelmi televízió felvásárolta, mert túl nagy volt számukra a 7%-os nézettségű konkurencia, és egy per is volt, ha ítélet születik, l kiderülhetett volna, hogy törvénytelenül nyertek. Ezért a felvásárlás mellett döntöttek. A TV3 megszűnése után saját cégemmel tanácsadói tevékenységet végeztem, tréningeket tartottam, majd 2002-2005-ig az ATV-nél dolgoztam híradó főszerkesztőként. Ez a munkám is egy gyors fölmondással ért véget.
Mit rontott el Hardy Mihály?
Talán túl független egyéniség vagyok és ez nem tetszett a tulajdonosoknak. Egy arculatváltás egy új székházba való költözés, talán ez volt az ok. Ennek hátterében Szabó Stein Imre állt, akit a váltás után egy héttel szintén eltávolítottak és Friderikusz Sándor korszak következett. Ez volt az a pont, amikor nekem döntenem kellett, hogy akarok-e még televíziósként dolgozni. És én úgy döntöttem, hogy nem akarok. Negyven valahány éves voltam akkor, szinte mindent megcsináltam, amit a televíziózás területén elképzeltem. Mindig a tényszerű, a dokumentum értékűre törekedtem. A világ dokumentálása, ami engem érdekelt. Ennek a mai napig szűkül be a terepe. És azt látom, olyan mértékben válik kézi vezérlésűvé ez a terület politikai szempontból, ami nehezen vállalható. Különösen igaz ez a köztelevíziózásra. Ezt azóta fényesen bizonyították a televíziós események. A másik vonal pedig a bulvár. Ezt én nem akarom csinálni. Úgy érzem jól döntöttem. És akkor nem maradt más, mint hogy a vállalti kommunikáció területén helyezkedjek el.
A Tesco után a reptér következett…Létezik ma olyan televízió, vagy vállalat, párt vagy civil szervezet, amit úgy lehet képviselni, hogy az ne ütközzön az egyén etikai érzékével?
Tudni kell, hogy minden vállalat, mint minden család is konfliktusokkal terhelt, de ha jó irányba megy, ha tudod, hogy milyen irány az, amit a vállalat követni szeretne, akkor ez vállalható. A repülőtér az egy nagy jó projekt, mert az új légi udvar megépítését az első perctől végig követhettem, és végig kommunikálhattam. Ilyen egyszer van az ember életében. Ez egy 27 milliárdos beruházás, velejéig magyar a vállalkozás, a tervezés is a kivitelezés is, de van benne sok nemzetközi együttműködés is. Ezért tényszerűen lehetett ezt kommunikálni, és az építés minden ügyéről tudósítani.
2011. év június
