Mekkora filmállománya van a Magyar Televíziónak?
A televízió indulásakor 1957-ben, a műsor egy részét a mozifilmek vetítése adta. A televíziós adások akkoriban nem voltak rögzíthetők. 1959-ben az úgynevezett telerecording tette lehetővé, hogy az adáskép filmre rögzítődjön. Ez egy olyan szerkezet volt ahol egy monitorra irányuló filmkamera vette fel az adást. Ez egy jelentős nagyságú állomány, de a minősége bizony sok kívánnivalót hagy maga után. Jelentősége azonban nagy, mert legendás műsorok őrződtek meg, a filmtekercseken.
Ilyen például a Hamlet Gábor Miklós főszereplésével, vagy az Ügynök halála Tímár Józseffel. De így őrződtek meg a táncdalfesztiválok, a szilveszteri kabarék, sportesemények.
Mi a helyzet a híradó anyagokkal?
Ezek az egy-két perces bejátszások jelentősége nagy, hisz megőrzik az adott időszak eseményeit. Ezek többnyire úgynevezett fordítós filmre készültek, tehát ezeknek a tekercseknek, nincs negatívjuk. Ezeknek az anyagoknak a zömét hagyományos filmátírással, lényegében jelentősebb javítás nélkül írjuk, írtuk át kazettára.
Milyen technológiával készültek az egyre nagyobb számba készül fikciós alkotások?
Tévéfilmjeink 16mm-es filmszalagra készültek. Ez a minőség akkoriban tökéletesen elegendő volt, gondoljunk a fekete-fehér kisméretű televíziós készülékekre. Később azonban, a jövőre is gondolva, egyes szuperprodukciók, mint például a Fekete város az 35mm-es filmre készült, úgy mint a hagyományos mozifilmek.
Mekkora filmállományról beszélhetünk?
Ez úgy 135 ezer doboznyi anyag. Ma már korszerűnek mondható filmraktárban őrizzük, sajnos nem volt mindig így, számtalan költözés és ideálisnak nem mondható raktártára, bizony megviselték az állományt. Nyolcvanöt százalékuk 16-os anyag és fekete-fehér. A hetvenes évektől már nagyon sok színes film készült, a nyolcvanas évektől a színes már általánossá vált.
Milyen állapotban van a fekete-fehér állomány?
Ez sok esetben bármilyen furcsának is tűnik, a film tartalmától is függött. A szórakoztató anyagokat sokszor vetítették, többször játszottak be belőlük részleteket. Ezért ezek a kópiák sérültebbek, min azok melyek csak egyszer vagy kétszer kerültek sugárzásba. A Gábor Miklós féle Hamlet előadásnak a nagymonológját alig tudtuk megmenteni, ez annyiszor szerepelt különböző műsorok bejátszásaként.
Milyen típusú sérülések érik a filmszalagot?
A leggyakrabbak a karcok és a perforációsérülések, de gondot okoz a celluxos ragasztások elérése is. Sok bevillanásos hibát eredményeznek a porszemcsék.
Érdemes külön beszélni a fordítós állományról, mert ezeknek a sérülései az egyetlen létező kópiát érték.
Műfaji szempontból ezek többnyire híradós anyagok, dokumentumfilmek. Ezek a tekercsek igen nagyszámú ragasztást tartalmaznak, melyeket nagyon megviselt az idő. Arról nem is beszélve, hogy az anyagot már a vágóasztalon is érhették sérülések. Sok esetben a sok ragasztás miatt féltek, hogy nem biztonságos a vetítésük és ezért lehúztak belőle egy másik kópiát, de ennek a minősége sohase érte el az eredetit.
Hogyan lehet a filmhibákat kiküszöbölni, restaurálni?
Eleinte csak laboratóriumi módszerek léteztek erre, de a kilencvenes évek elejétől a számítástechnika és a digitális technika új lehetőséget hozott. Többféle eljárás együttes alkalmazása hoz jó eredményt. Először egy vegyi eljárást alkalmazunk. A filmkocka megvilágításával egy időben folyadékot permetezünk a celluloidra. A folyadék kitölti a karcokat, és nem törik meg rajta a fény, tehát nem vagy kevésbé látszik. Ez a már lényesen jobb állapotú anyag kerül digitálisan rögzítésre. A további javítások már nem az eredeti filmszalagon történnek, hanem ennek digitális másolatán. Azok a karcok melyek nem csak a felületen keletkeztek, hanem elérték az emulziót is, azt ezen a digitális másolaton javítjuk. Ezt számítógépes szoftverekkel oldjuk meg. A sérült rész környezetéből mintát vesz az eljárás, és ezzel kipótolja a hiányt. Nagyobb sérülés esetén az előző és az azt követő kockával teszi ugyanezt.
Milyen berendezéssel dolgoztok?
Tizenegy éve dolgozunk már, számítógép vezérlésű berendezésen Philips VS4 zajcsökkentő, korrektor segítségével. A filmgép, melyen a karcok eltüntetést és az átírást végezzük az a Codika folyadékos rendszer.
Mi történik az átjátszás után az eredeti filmmel?
A filmeket nem semmisítjük meg, újratisztított állapotban kerül raktározásra. Megőrizzük a jövő számára. Azt ugyanis már biztosan tudjuk, hogy ez a technológia időtálló, hiszen 100 éves filmkópiák is vannak. Az újabb „korszerű” hordozók várható élettartamára csak sejtéseink vannak. Másrészt a filozófiánk az, hogy csak az a mentés az igazi, ahol az átírás nem jár információcsökkenéssel. Ez a tizenhat milliméteres filmnél a 2K, a 35-ös filmnél 4K-s 4000 soros felbontás szükséges. Szükség lehet tehát az eredeti filmekhez való visszanyúlásra, ha a képi maximumra törekszünk. Természetesen ez csak a jövő számára fontos alkotások esetén válik szükségessé. A régi nyár című filmet 1973-ban forgatta Keleti Márton Rutkai Éva és Latinovits Zoltán főszereplésével, csodálatos díszletek között, színesben. Akkoriban színes televíziós adás nem volt jellemző. Mire a színes televíziózás elterjedt ezek a filmek megfakultak. Amikor felújítottuk és leadtuk 1999-ben akkor látták olyannak, mint amilyennek készült.
Mi lesz a restaurált anyag hordozója, amikor kiírásra kerül a számítógép memóriájából?
A fájlformátumból ismét videó jellé alakítva kerül ki a mű és digit-beta kazettára rögzítődik. Amennyiben nincs gyártási hiba a szalagon 30-40 évig megtartja az információt. Mechanikus sérülés esetén is a hiba csak ott azon a kis ponton jelentkezik, ahol a sérülés van, a mű többi része hiba nélkül lejátszható. Egy DVD lemez sérülésekor az egész tartalom elveszhet. A digitális beta szalagot 1994-ben választotta a televízió archiválási célra. A mentés után készül még felhasználásra, adásra beta sp kazetta és készül megtekintő kópia is. Ez eleinte VHS kazetta volt, ma már DVD-n lehet megtekinteni archív anyagainkat. A digitális beta nagy előnye, hogy az erről készült másolatoknak nincs minőségromlása, tehát az anyag tetszés szerint sokszorozható.
A színes filmeknél az eddig tárgyalt sérüléseken túl további problémák jelentkeztek.
A színes filmnél az emulzió három színréteget tartalmaz. Azt tapasztaltuk, hogy igen erős fakulás, elszíneződés jön létre. Egy vöröses-lilás tónus uralkodik el a kópiákon. Ennek az oka az, hogy nagyon hamar felborul kémiailag ennek a három színnek egymáshoz való viszonya. Ezt egy ellenkompenzációval javítjuk ki. Ha erős vörösödést észlelünk, akkor a vörös csatornába színcsökkentést alkalmazunk. Itt nem csak a szemünkre hagyatkozzunk, hanem a műszerek, az oszcilloszkóp eligazít minket. De az emberi szemnek azért döntő szerepe van ebben a munkában. Amennyire ez lehetséges bevonjuk a filmek alkotóit, az operatőrt, a rendezőt is. Így az alkotók segítenek abban, hogy a színvilág az eredeti dramaturgiai elképzeléseknek megfelelően alakuljon. Lehetőségünk van arra, hogy az elvégzett restaurálás, beavatkozás adatait elmentsük, mely lehetővé teszi, hogy később ne kelljen minden műveletet újra kitalálni.
Mennyiben képes a restauráló mérnök a szemének frissességét megőrizni! Hogyan működik ez a gyakorlatban?
Egyidejűleg figyelni kell, a műszereket, és a képernyőt, s természetesen a film hangi világát is. Ez igen fárasztó folyamat. De a legnehezebb ilyen hosszan a szem színmegítélő képességét megtartani. Ebben segít minket a monitorok mögött levő fehér felület, mely segít a szemnek az ítélőképesség fenntartásában. Négy-öt órai munka után pihenőt kell tartani. Nekünk közben azt is figyelni kell, hogy az egyes jelenetek összhangban vannak-e egymással, nem lóg-e ki az egyik vagy másik jelenet a film egészének színvilágából. Mi egy olyan rendszert vezettünk be, hogy a kész filmet egy másik kollega végig nézi, és friss szemmel észrevételezi a hibákat. Ezután következik még egy korrekció. Ma már egy nominális editor segítségét is igénybe tudjuk venni. Azt még el kell mondanom, hogy a filmeknél a fényelt pozitív kópia a kiindulási pont, s csak akkor nyúlunk vissza a negatívhoz, ha a pozitív kópia sérülése ezt igényli.
Nincs olyan veszély, hogy az alkotók látva a technika adta lehetőséget, újra akarják fényelni filmjeiket, akár a mai ízlésüknek megfelelően?
Ennek a munkának van etikai vetülete is. Apróbb „hibák” kijavítására van lehetőség, ez használ a filmnek, de egészében hűségesnek kell maradni a film eredeti színvilágához. Ezt megértik az alkotók.
Mennyi idő jut egy film restaurálására, hogy ez a mai televíziózás színvonalán megfelelő legyen?
Valóban az nagy dilemma, hogy mikor mondhatjuk azt, hogy nem érdemes egy adott műre több időt ráfordítani. Ha a film már átíródott digitális beta kazettára és az alapjavítások megtörténtek, akkor mód van további korrekciókra anélkül, hogy a filmet újra elő kellene venni. Ezért arra is van lehetőség, hogy felgyorsítjuk a digitalizálást, akár a restaurálás kárára, s a restaurálás akkorra marad, amikor sor kerül a film adásra tűzésére. A mai gyakorlatunk szerint egy film átlagban három-négy nap alatt adásképes szép állapotba hozható. Persze, van amikor sokkal több idő is szükséges a felújításhoz.
Az elmúlt tíz év alatt hány film került restaurálásra?
Összességében úgy 3500 filmet újítottunk fel. Természetesen felkészültünk arra a kihívásra is, hogy 2012-től áttérünk Magyarországon a digitális sugárzásra, ami az új műsorok képminőségét jelentősen megjavítja. Csináltunk kísérleteket, hogy a 625-ös rendszerben rögzített műsorokat HD formátumra felkonvertáltuk, és megnéztük, hogy mekkora a látható különbség. A lakásokban az egy méternél nem lényegesen nagyobb képernyőméreteknél nem lesz érzékelhető a „régi” filmjeink gyengébb minősége. Inkább az lesz érzékelhető – vélhetően, hogy a hagyományos alkotások pasztellesebb képi világával szemben egy élesebb, más tónus és ízlésvilág fog szemben állni. De ez művészi felfogás és nem filmrestaurálási probléma.
