1986-tól újra önálló cég lett a nagy múltú rövidfilmgyár. Ennek az önállósodásnak voltak pozitívumai és negatívumai is. A legnagyobb gondot az jelentette, hogy bár a Magyar Mozi- és Videofilmgyárat 50 millió forintos forgótőkével alapították meg, ezt azonban a befejezetlen filmállomány „ellenértékeként” az osztozkodásnál azonnal lenyelte a MAFILM. Filmgyártást viszont forgótőke nélkül nem lehet folytatni, vagyis az önálló vállalatnak rögtön kölcsönt kellett felvennie.
Amikor felszámolták a MOVI-t, összesen ez a – piaci kamataival megnövekedett – ötven millió volt a cég hiánya. Ha az alapító minisztériumon mindjárt induláskor számon kérjük az osztozkodás méltánytalanságát: azt, hogy gyakorlatilag a működés feltételeinek biztosítása nélkül indították útjára a vállalatot, akkor nem megy csődbe a MOVI, hiszen a hiány nem veszteséges gazdálkodás következménye volt. Mivel nem érvényesítette a törvényben rögzített alapítói felelősség iránti igényét, ez a vállalat gazdaságilag a csőd felé tartott. Ugyanakkor az önállósodással megteremtődött egy másfajta szemlélet, a filmes szakma társadalomba való beilleszkedésének korszerűbb lehetősége. A rendszerváltást megelőző években egyre nagyobb jelentőségűvé vált a műholdas csatornákkal kitágult televíziózás és az ezzel párhuzamosan megerősödő politikai újságírás. A MOVI elindul a reformújságírás és a még nem intézményesült és nem szabályozott szabad televíziózás irányába. Két fontos kezdeményezésünk volt. Az egyik az ATV, amely eredetileg „agro tévéként” indulva igyekezett a vidéki nézőket és a kisebb közösségeket megszólítani. Ekkorra már elterjedtek a központi antennák, és kiépült a kábeltévé-rendszer. Ezekbe a központokba kazettán el lehetett juttatni műsorokat, s így kerülhettek közönség elé. A másik különleges kezdemény a Nap Tv volt. A gyár felszerelkezett egy televízió stúdióval a „hordó” műtermet és néhány hozzá kapcsolódó helyiséget átalakítva erre a célra. És elindult egy, az MTV szerkezetébe beilleszkedő műsorfolyam. Kialakításában, működtetésében meghatározó szerepük volt a reformújságíróknak. Ebben a keretben jóval nagyobb volt az önállóságuk, a szabadságuk, és így a rendszerváltás közvetlen előkészítőivé, tényezőivé váltak.
Mi volt ebben a folyamatban az Ön szerepe?
Én nem lelkesedtem a televíziózásért. Eredetileg a moziknak szánt, igényes filmkészítés szolgálatába szegődtem, és azt gondoltam, hogy minőségi mércénket ne adjuk alább. Igaz, hogy az oktatófilmgyártás a 35 mm-es filmszalagról ekkor már rég áttevődött a 16-os technikára, de az még mindig sokkal tökéletesebb hordozó volt, mint az akkoriban rendelkezésünkre álló videotechnika. Amikor a keretek szűkössége miatt U-maticlowband technikával kényszerültünk dolgozni, az a képek részletgazdagságában, a megvalósítható fényhangulatokban, a vágás pontosságában és még számos más téren igen nagy megalkuvásokba hajszolt bele minket. És bár az 1 collos videotechnika ennél sokkal jobb volt, annak lehetőségei is messze elmaradtak attól a mívességtől, amely a filmkészítés során vérünkké vált. Nem csoda hát, hogy sokan nehezen éltük meg ezt a váltást. Számunkra először egy nagyon tökéletlen – mondhatni mafla – videotechnika testesítette meg a televíziózást. Ezért nem is tartoztam azok közé, akik teljes szívvel a televíziózásra történő váltás mellé álltak. Szerencsére elég sokan voltak közöttünk, akik nálam sokkal jobban látták, hogy a televízióé a jövő. A mi filmjeink ugyanis közben teljesen kiszorultak a moziból. Megszűnt a filmhíradó is. Műveink csak televíziós csatornák révén találtak utat a nézőkhöz.
Ezekben az években egy beosztott rendezőnek hova kellett szinopszist benyújtania, ha filmet akart csinálni?
A stúdiók szerencsére egyre nagyobb önállóságot élvezetek. Egyre kevésbé kellett a Film-főigazgatósággal egyeztetni. Stúdióinkban az alkotókból verbuválódott művészeti tanácsok működtek, vagyis egyre nagyobb szerepet kapott a műhelymunka.
Hogy zajlott le a rendszerváltás a filmszakmában?
A reformgondolatok a filmszakmában azért kaptak lábra és erősödtek fel, mert a válságos nyolcvanas évek végére már nyilvánvalóvá vált, hogy az elüzletiesedés előbb-utóbb a kultúrát is eléri, és a várható új világ kihívásainak a szakma meg akart felelni. Világosan látszott, hogy piacgazdaságban az állami dotáció intézményét nem lehet majd fenntartani. Évekig tartó egyeztetés révén alakult ki az a szakmai szervezetek és az állam közötti konszenzus, amelynek mentén az állami és a politikai irányítástól független, pályázati alapú filmtámogatás valósulhatott meg a Magyar Mozgókép Alapítvány keretei között.
A rendszerváltás kapcsán vészesen gyorsan terjedt el egy olyan szűklátókörű menedzserszemlélet, amely a filmgyártásban is feltétlenül – sajnálatosan rövid távú – gazdasági érdekeket akart érvényre juttatni. Azt találták ki, hogy a nyereségesen működő részlegeket önállósítani kell: vagyonukat, tevékenységüket gazdasági társaságokba célszerű kimenekíteni, a többiek, illetve az anyavállalatok pedig legfeljebb összeomlanak! Ez a szemlélet vezetett ahhoz, hogy a kilencvenes évek első felében mind a MAFILM-et, mind a MOVI-t jogutód nélkül fölszámolták. A párhuzamos külföldi példák ezzel szemben azt bizonyították be, hogy ott tudott megmaradni, illetve újra talpra állni a filmgyártás, ahol egyben tartották a sokoldalú és a teljes technológia megvalósítására képes szakértelmet és kapacitásokat.
A rendszerváltással egy időben rögtön elkezdődött a médiatörvény kialakítása. Tervezete eredetileg a Szabad Rádiózásról és Televíziózásról szóló törvény címet viselte. Szinte heti rendszerességgel tárgyaltunk a filmszakmában és a törvényhozás kulturális bizottságában ezekről a kérdésekről. Voltak már működő televíziós műhelyeink, egyre fontosabbnak láttuk a televízió szerepét. Ezek persze régi hagyományokra is épültek, hiszen például a Népszerű Tudományos és Oktató Filmstúdió több mint két évtizedes együttműködés keretében számtalan filmet készített a Magyar Televízió Közművelődési Főosztályának. Az Iskolatelevízió sorozatainak jelentős hányada is a filmgyárban készült. A rendszerváltással összefüggésben azonban szinte egy pillanat alatt tűnt el a palettáról az MTV, mint megrendelő televízió.
Fokozódó gazdálkodási nehézségei miatt a MOVI például a Nap Tévét is eladni kényszerült. (Ekkor került a vállalkozás Gyárfás Tamás kezébe.) A gyár rákényszerült arra, hogy eladja azt a részét, amelyik nyereségesen működött. Egyébként nem sokkal ez előtt még Berlusconi képviselői is megjelentek a színen, én pedig ott lehettem egy olyan tárgyaláson, ahol azt mondták, hogy megveszik és rendbe hozzák a MOVI-t és a MAFILM-et is, ha ígéretet kapnak arra, hogy a kiosztani tervezett kereskedelmi csatornák egyikének frekvenciahasználati jogát megkapják. Ez a filmszakma számára mentőövet jelentett volna, de mi akkor még hittünk abban, hogy a majdani pályáztatás tiszta, áttekinthető és megalkuvások nélküli lesz.
A felszámolás még az utolsó időszakban is elkerülhető lett volna. Az állami vagyonkezelő munkatársainak segítségével ugyanis a vállalatvezetés kimunkált egy olyan csődegyezséget, amelynek keretében, haa telep egyik felét eladjuk, vételárából fedezni lehetett volna nemcsak az adósságainkat, hanem még némi fejlesztésre is jutott volna. Ehhez azt kellett volna tennie az Állami Vagyonkezelőnek, hogy azt a jelzálog-összeget, amely a kérdéses épületekre volt terhelve, megelőlegezi, hogy ingatlanjaink eladhatók legyenek. Május táján kellett volna az előleg, amelyet őszre vissza is kapott volna az állam, hiszen érvényes vételi szándéknyilatkozat volt a Bajtárs utca egyik felén lévő telepre. Az eladásból leróhatta volna az adósságait és a kapott előleget, és tovább élhetett volna a MOVI. A két választási forduló között azonban, amikor már látszott, hogy az MDF elveszti a választást, az APV Rt. úgy döntött, hogy nem adja meg ezt a lehetőséget. Ez a döntés Magyarország legrégebben működő filmgyárát jogutód nélkül megszüntette, és alaposan megkárosította az államot is. A gyárat felelőtlenül a földdel tették egyenlővé.
Az önálló MOVI még két, korszerű, távlatos lehetőség bölcsője volt, amelyek szintén megmenthették volna ezt a műhelyt. Filmrendezőből lett, koncepciózus igazgatónk: Péterffy András, aki jól eligazodott az átalakuló televíziós világban, látta az európai tendenciákat, műszaki lehetőségeket is. Elképzeléseit különösen a franciák támogatták. Így férhettünk hozzá a műholdas próbaadások lehetőségéhez, aztán a Duna Televízió állandó műholdjához, melynek révén az országhatáron túl is nézhetővé váltak magyar műsorok. Ez változtatta meg az én hozzáállásomat is a televíziózáshoz, mert ebben az új lehetőségben már én is nagy fantáziát találtam. Amikor a MOVI-ban kialakultak ennek a műholdas televíziózásnak a csírái, és próbaadásaink is sikeresnek bizonyultak, tágabb érdekkörök is felfedezték az ebben rejlő lehetőségeket. Ezek az érdekkörök a Magyarok Világszövetsége támogatásával végül is kisajátították az akkor már négy hónapja mindennapi adással működő Duna TV-t. Ehhez a vállalkozáshoz a játékfilmes lobbi egy jelentős része kapcsolódott, Csoóriék-Sáráék mentén. Kőhalmi Ferenc elmenedzselte, hogy egy „szegényházból” a nemzeti kormány révén egy, a határon túli magyarok számára adó, önálló televízió lehessen. Sokunknak fáj, hogy míg a kísérleti adások nem kis mértékben a MOVI archívumában lévő filmekre épültek, és az ötlet ittszületett meg, a kibontakozás már nemcsak hogy elkerült tőlünk, de műhelyként nem is lehettünk a részesei. Közülünk nem kevesen később ugyan találtak ott állandó vagy alkalmi munkát maguknak, a MOVI viszont nem vált tényezővé a későbbi DunaTV életében. Mi azt szerettük volna, ha általunk a televíziónak nem az egyen-hagyománya folytatódik. Nem műsorperc-gyártást szerettünk volna, hanem több, míves egyedi műsort. A kísérleti adásokban ez karácsonyig jellemző is volt. Ekkor vették el tőlünk hirtelen a vállalkozást, és került át ripsz-ropsz az I-es telepre, az átalakított zeneterembe, és azóta már csak azt hirdetik, hogy akkor és ott indult el a Duna Televízió. (Lejegyezte: Babiczky László)
