A Tőzsdepalota bejáratnál volt egy kis krecni, abban ült Kasza bácsi. Neki kellet a belépőt megmutatni, és ő adta ki a kulcsot is. Másfél emelet volt csak Televízió területe, és a negyedik emelet egy része. Akkoriban az épületben még magánlakások is voltak. A többi a METESZ-é volt.
Régi televíziós vagy. Mikor lépted át a Szabadság téri épület kapuját?
1964. június elsején léptem be és 40 évig maradtam. Megőriztem az első belépő cédulámat, amire az van írva, hogy a Magyar Rádió Televíziós Főosztálya. Hoffer Rezső bácsi vett fel.
Egy másik dokumentum 1973-ból, amikor elvégezted a színes-televízió tanfolyamát.
Igen ezt az igazolást Pécsi Ferenc írta alá. Ő volt a televíziós terület vezetője, a Magyar Rádió és Televízió alelnöke. Ezt megelőzően azonban még egyszerre elvégeztem a Mátai László féle kétéves gyártásvezetői és a Marxista Egyetem esztétika-filozófia szakát, amit szintén eredményesen elvégeztem. Ami csak azért érdekes, mert a gimnáziumban már nem voltam „jó” tanuló. És a származásom sem volt megfelelő. Ezért nem vettek fel egyik gimnáziumba sem. Tudták rólam, hogy rendszeresen ministrálok, ami igaz volt, mert mellettünk volt a templom és nagypapám ott volt kántor. Nagyapám elintézte, hogy bekerüljek Szentendrére a papi gimnáziumba. Ehhez nem fűlt a fogam, így aztán szintén családi segítséggel átvett az Árpád gimnázium, ahol pár nap késéssel elkezdhettem a tanulmányaimat. Ott is érettségiztem, majd biológia-földrajz szakra szerettem volna menni, de ehhez nem volt elég jó a bizonyítványom és a származásom sem változott. Ekkor egy vegyi KTSZ-hez mentem segédmunkásnak. Legnagyobb szerencsémre összetalálkoztam Szántó Csaba távoli rokonommal és ő mondta, hogy vágóasszisztenst és felvételvezetőt keres a televízió. Tanácsára addig telefonálgattam Hoffer Rezső bácsinak / vagy irodája küszöbén ücsörögve vártam rá/ amíg ötünk közül a „rátermett” gyerekre esett a választása.
Milyen volt ez a televízió 1964-ben?
Csodálatos volt az én szememben. A második vagy harmadik nap az Ipari Rovathoz kerültem. Déri Károly volt a rovatvezető, Megyeri Károly, Balogh Mari a riporterek, talán még a Poór Klári is. Egy élő adásba csöppentem bele. A METESZ-szel egy épületben voltunk és valami gépipari kiállítás volt. Egy kamera mellett álltam, bámészkodtam. Egyszer csak hallom, hogy Megyeri Károly valami élmunkásról beszél, ecseteli kiválóságát. Közben látom, hogy a kamera felém néz, ég a lámpája. Annyit már tudtam, hogy akkor engem mutatnak. Lesütöttem a szemem és zavartan ácsorogtam. Megyeri meg mondta a magáét. Az adás után odajött hozzám Déri Karcsi bácsi és azt mondta: „Ha ennyi szépet mondanak rólad, legalább húzd ki magad.”.
Hogy nézett ki az épület?
A bejáratnál volt egy kis krecni, abban ült Kasza bácsi. Neki kellet a belépőt megmutatni, és ő adta ki a kulcsot is. Másfél emelet volt a Televízió területe, és a negyedik emelet egy része. Akkoriban az épületben még magánlakások is voltak. De azonnal megkapott az élő adások hangulata, élménye.
Milyen műsorokban vettél részt, kikkel dolgoztál?
Balogh Marival, Megyeri Karcsival, Poór Klárival, Bán Jánossal később,Vértessy Sanyival Horvát Jánossal, Molnár Margittal és Kovalik Karcsival. Olyan műsorok mentek, mint a Radó Gyuszi által rendezett Film a képernyőn. Ment a Barangolás Fellegi Tamás műsora. Az Aktuális Osztály úgy nézett ki, hogy volt a Mezőgazdasági Rovat, Ipari Rovat, Természettudományi Rovat, Külpolitikai Rovat és a Belpolitikai Rovat. Randé Jenő volt 1964-ben / a későbbi diplomata/ az első „nagyfőnököm”. Aztán ősszel elvittek két évre katonának s vissza már nem az Ipari Rovathoz kerültem, hanem a Kultúrpolitikai Rovathoz, amit Fekete Sándor vezetett, aki református vagy evangélikus püspök volt- Gál Gabriella nótaénekes volt a felesége- igen kulturált, mindenhez értő ember volt. Kezdtem beletanulni a felvételvezetői munkába. Molontai Katalin volt a gyártásvezetőm. Ez az élőadások korszaka volt. Kisebb filmes anyagokat fordítós filmre forgattunk. Talán egy történetet elmesélnék ebből az időből érzékeltetve a kor hangulatát. Magyar-Szovjet Baráti Társaságról műsort csináltunk élőben, a kettes stúdióban. Vége van az adásnak, Gál Gabriella is énekelt és táncolt a stúdióban, lementünk a vezérlőből és tettem valami megjegyzést a nótaénekesnőre. Mindenki tudta rajtam kívül, hogy ő a Fekete Sándor felesége csak én nem. Leértünk, bemutatott neki. „Engedd meg, hogy bemutassalak benneteket egymásnak. A felvételvezetőm, a feleségem.” Ennyi volt az egész.
Nemrégiben értékes dokumentumokat adtál a televíziónak erről a korszakról archiválásra. Mindig ilyen precíz, mindent megőrző ember voltál?
Visszakerülve a katonaságtól, és beletanulva egy kicsit a felvételvezetői munkába azt tapasztaltam, hogy a szekrények tele vannak filmdobozokkal, de nyilvántartás nem volt. Ugyanis nem minden anyagot fogadott be az archívum. Három kategória volt. Az MA a véglegesen archiválandó, az MB hat hónapig megőrzendő és az MC az adás után selejtezhető, törölhető. Én már akkor is mindent MA-ra archiváltam. De rengeteg dolgot leselejteztek, mert nem volt hely. A későbbiekben is arra törekedtem, hogy minél több műsort mentsek meg az utókornak.
Később is csak a végtermékeket fogadta be az archívum, a bejátszásokat, a kimaradtakat nem. Pedig sokszor fél-háromnegyed órás anyagokból készül 10 perc hasznos. Ezért rengeteg érték maradt ki. Ezeknek az anyagoknak a legnagyobb része megsemmisült. Az 1970-es években én is azt tapasztaltam, hogy a vágók a szekrényeikben őrizgették a fontosnak vét anyagokat, melyek egy része az elbocsátások idején kidobásra került és csak egy részét juttatták be az archívumba és keletkezett egy „nemad” gyűjtemény, mely máig nincs teljesen feldolgozva.
Mit tartasz fontosnak még a hatvanas évek televíziózásáról elmondani?
Talán a legfontosabb az ország bemutatása volt. Sokfelé jártunk, sok mindent forgattunk, bemutattunk megyéket, városokat. Körkép volt az egyik ilyen sorozatnak a címe. Nyolc-tíz napot is eltöltöttünk egy megyében. Akkoriban esemény volt, ha megjelent a televízió. Szerettek minket, kicsit féltek is tőlünk ezért sok érdekeset tapasztalhattunk. Meghívásokat kaptunk, traktáltak minket minden jóval. A város első emberei álltak a rendelkezésünkre. Jártuk az országot. Például Debrecenben egy május elseje előtti napon, éjjel egy órakor arra vártunk, hogy a város villamosának a vezetékét áramtalanítsák, mert ácsoltunk egy építményt, hogy azon vezessük át a túloldalra saját kábeleinket. Hatalmas dekoráció született. Fontos volt a városnak, hogy a televízió kapcsolja a debreceni felvonulást. Itt meg kell említenem a „mániámat”, hogy az élő adásoknak mekkora fegyelmező ereje volt. Mindenki összeszedte magát és a legjobbat nyújtotta. Vértessy Sanyi és Kovalik Karcsi is egy paksaméta írott jegyzettel dolgozott. Percre pontosan minden ki volt dolgozva. Amikor a mágneses képrögzítést bevezették, már nem volt fontos ez a precíz tervezés és megindult a forgatási fegyelem lazulása. Ez az 1970-es évek elejére, közepére tehető. Még mindig nosztalgiával gondolok a gyártásvezetői múltamra, mert olyan rendezőkkel dolgozhattam, mint Kende Márta, Endrődi Sándor, Szabó István, Knoll István, Eck T. Imre, Vámos Judit, B.Megyeri Gabriella, Kígyós Sándor, Pintér Gyula, illetve olyan operatőrökkel, mint Török Vidor, Czabarka György, Mestyán Tibor, Miszlay Gyula, Mezei István, Nagy József, Varga Vilmos, Mátray Mihály, Janovics Sándor, Neumann László, Márton József / Bozsó/. Ez csak egy rövid felsorolás a „nagyok” közül.
De ebben a korszakban ezeket a folyamatokat, a kapacitás kihasználtságát te már vizsgáltad. Tehát kikerültél a direkt műsorkészítés területéről.
1978-ban kerültem át a belső ellenőrzésre. Kormos Mátyás régi kollégám keresett meg. Olyan emberre volt szükség, aki közelről ismeri a műsorkészítés összes folyamatát. A visszaszoruló élő adások hiánya miatt boldogan igent mondtam.
Nem féltél attól, hogy nem fognak szeretni a kollégák,
Nem, mert nekem eddig sem volt semmi bajom az ellenőrökkel és a munkatársaink többségének sem kellett a belső ellenőrzéstől tartani. Annak idején én sem féltem Perjés Gézától a kezdeti idők rettegett revizorától. Természetesen bele kellet tanulnom ebbe a szakmába is. Kisfalvi Jóska volt az első főnököm, neki ez volt a végzettsége és sokat segített. Az ő irányításával az én ötleteim is működtek. Később Kende Mari, majd Galambos Bandi /volt főnökeim a PAF-ról/, Zsigmond Ida és Páldy György vezette a belső ellenőrzést. Reményeim szerint mindig segítettük a mindenkori televíziós vezetést.
Megállapításaitokat mennyire fogadta meg a televízió vezetése?
Én azt a tíz évet tartom a legjobbnak, amikor Nagy Richárd volt az elnök. Ebből a korszakból van olyan emlékem, hogy egy-egy jelentésből elnöki rendelet lett, de azért ez nem volt gyakori. Sokszor nem tudtuk meg mi lett a jelentések sorsa. De a honoráriumszabályzat és a jogdíjügyekben is emlékszem érdemi eredményekre. Rendszeresen vizsgáltuk a forgatókönyveket, javaslatunkra alakult egy belső munkabizottság. Lénárt Papi, Takács Vera, Horváth Ádám és mi ültünk le, hogy mit kellene tenni. Jó munkakapcsolatunk volt Horváth Ádám, Peták István, Horváth Lóránt elnökökkel, erőnkhöz képest segítettük munkájukat.
Mit kellett vizsgálni a forgatókönyvön?
Azt, hogy ne valami ismeretlen szöveg legyen leadva forgatókönyv címen, vagy, hogy ne utólag készüljön el a vágóasztalról szó szerint leírva. Bizonyos esetekben megértőek voltunk. Előfordult, hogy egy vezető beosztású munkatárs került fel a képernyőre műsorvezetőként, és az általa leadott műsortükör lett irodalmi forgatókönyvként honorálva. A bizottság elfogadta azt a javaslatunkat, hogy, csak a tényleges tevékenységért fizessünk. Azért a munkáért, amit elvégeztek. Elfogadták. Tudjátok mi lett belőle? Mindkettőért elkezdtek fizetni. A pénz sohasem volt elég. Ezt a munkát végeztem a nyugdíjba vonulásomig, 2005-ig, amikor betöltöttem a hatvanat és 42 év munkaviszony után nyugdíjba mehettem. Örültem, mert a rendszerváltás megváltozott viszonyai között, a felügyelőbizottságok ténykedése mellett egy idő után, nehezen átláthatóvá vált a helyzet.
2009 november
