Kovács Béla a Gyermek és Ifjúsági műsorokat készítő szerkesztőség vezetője (1957-1987) emlékezett Takács Vera kamerája előtt a Magyar Televízió első házi telefonkönyve segítségével a magyar televíziózás kezdeteire. A beszélgetés hitelessége és fontossága ösztönzött arra, hogy írásos formában is hozzáférhető legyen az emlékezés. Ehhez a hozzájárulást megkértem a beszélgetés készítőjétől. A hitelesség kedvéért csak a legszükségesebb mértékben nyúltam az elhangzottakhoz, meghagyva az élőbeszéd fordulatait. (Babiczky László)
A műsor részleg vezetője Szűcs Andor volt már 1956-ban is. A műszaki részt a Benkő Feri csinálta. De ez semmi nem volt, mert nem volt eszköz. Néhány filmet vetítettek nagyon rossz minőségben. 1957-ben jöttek azok a berendezések, melyekre lehetett már bazírozni. Benke Valériát nem tették vissza rögtön a Rádió vezetőjének 1956 után, de ő akarta még befejezni a televízió elindítását. Ezt úgy csinálta, hogy Kós Bélát, Szűcs Bandit, Zsurzs Évát, Kovács Bélát behívott és november 14-én átadta a megbízólevelet, Ekkor még a Kulcsár Ferenc sem volt főosztályvezető, mert csak december elsején nevezték ki. Ezen vezetők közül senkinek nem volt diplomája csak nekem. Benkei Valériáék úgy gondolták, hogy a gyermek és ifjúsági területre mégis olyan kell, akinek valamiféle diplomája van meg a rádióhoz legalább valamicskét ért, így kerülhettem én szóba. Én nagyon jóba voltam a Szűcs Bandival, s ő mindig mondta nekem, hogy ő a televíziót fogja csinálni. Akkor én is gondoltam, hogy nekem is lehet, ha neki lehet. A rádióban a központi szerkesztőség vezetője voltam. Zűrzavaros időszak volt ez. Azt az elvet követték, hogy olyan legyen a televízió, mint a rádió csak képet is ad. van egy Agitációs és Propaganda Osztály, van egy Művészeti Osztály, melyből majd kinő a dramaturgia, meg a Szórakoztató Osztály és van a Gyermek és Ifjúsági és kész. És mert televízió tehát van a Stúdió Osztály, annak lett a vezetője Zsurzs. A Stúdió Osztályon vannak az operatőrök, a rendezők, a díszlettervezők. Az évvel későbbi telefonkönyvből már jól látszik, hogy kevéske ember adja ki a munkát és sokan vannak, aki megvalósítják. Itt már van Gyártási Osztály. Ennek vezetője Mátai László. Ez 1957. december, illetve 1958. december. Itt már tetemes létszámmal a Műszaki Osztály. És már van Gazdasági Osztály is.
A Gyermek és Ifjúsági Osztály első évei. Rockenbauer Pálnak a kedvence már akkor is az utazás volt, földrajz szakos volt, ezért is lett fölvéve. Feladata volt, hogy keressen utazós filmeket: magyart és külföldit, és tudományos alapismeretek is legyenek jelen a képernyőn. Így bukkantunk rá Öveges tanár úrra, neki megjelentek kis ismeretterjesztő könyvei, meg hallottuk, hogy miket csinál. Kelemen Bandi meg pedagógia-lélektan szakos volt, ő az úttörő rovatot csinálta. Nem szeretett kicsikkel foglalkozni ezért vettük fel februárban Bálint Ágit (1958-1986). Ő jól tudott írni is. A rendezett periódusból visszatekintve, már nem is lehet megérteni, olyan zűrzavar volt. Négyen voltunk egy szobába: Kovács Béla, Kelemen Lászlóné, Kelemen Endre, Rockenbauer Pál. Egy telefonunk volt. Ekkor még a BBC-nél sem volt olyan nagyon kifejlődve a televízió. Voltak azonban már elméleti szakemberek, akik kezdték kidolgozni a televíziózás különböző területeit. Ezekből próbáltunk tanulni. Ezekből legépeltettünk és sokszorosítottuk. A szerzők nem is tudták. Stencileztettük a fordítást, hogy legyen elegendő példány. Mi a Gyermek és Ifjúsági Osztályon azt próbáltuk kibrusztolni, hogy minden területnek legyen nálunk megfelelője. Ebből később sok vita lett, de eleinte mindent szabad volt. Amikor elkezdtük az ifjúságnak a zenét készíteni, egyszer csak kapom az „ukászt”, hogy az Ifjúsági nem csinálhat zenét, majd a Zenei Osztály fogja csinálni. Ugyanígy jártam a sporttal is. Elkezdtünk sportiskolákat csinálni. Az volt számukra a fontos, hogy a szakterületekkel a kapcsolatok lerendezettek legyenek. Minket nem érdekelt az egyes szakterületek belső erőviszonyai. A többi terület az műfaj szerint lett szervezve. Mi voltunk az egyediek, minket a célközönség érdekelt. Először mondtuk, hogy általános iskolások, aztán középiskolások, de aztán egyetemisták lesznek…, amíg tanulnak. A lakatossegédnek bekerülő fiatalnak agyárban ugyanolyan problémái voltak, mint az ötven éves melósnak. A 18-20 évesnek, aki iskolába járt egészen más problémái voltak. Ezt nehezen lehetett kezelni is, de megértetni, elfogadtatni is.
Mi készítettük a Riporter kerestetik vetélkedőt is. Nem tudok olyan televízióról, amely mega keresi meg ily módon fiatal munkatársait. Persze nem mindenkiből lett újságíró, de sokan kerültek ki közülük: Tóth Karcsi, aki MUOSZ elnök is lett, Wisinger István stb. Sajnos lakást nem tudtunk adni így a vidékiek közül sok nem lehetett televíziós. Örsi Feri ott lakott a szomszédba. Valamit már írt a Szűcs Bandiéknak. Beszélgettünk, szóba került a Robin Hood, azt mondja: én megpróbálnék valami ilyet írni. De hát miből, így jutott eszünkbe a kuruc kor. Ott nagyon kevés olyan van, amit nem lehet megcsinálni. Azt mondta, hogy utána néz, s mivel ő pécsi volt, pécsi gyógyszerész volt, azért találta meg a Siklósi várat, a Tenkes hegyet. Így született a Tenkes kapitánya. Tarbay Ede volt a dramaturgunk. A hetvenes évek közepéig úgy dolgoztunk, hogy összeültünk s kitaláltunk valamit. Aztán amikor már nálunk is négy rovat lett, akkor megváltozott minden. Arra mindig törekedtem a rovatoknális, hogy ne föntről találjanak ki valamit, hanem a csoportnak legyen ötlete. Abban szerencsénk volt, hogy annyira „alul” voltunk, hogy sokszor, ha letiltottak valami témát, az hozzánk el se jutott. A későbbiekben is sok minden átment, ha gyerekműsorban volt. Együtt tanultuk a nézőkkel a televízió csinálást.
Sokáig hivatali besorolásaink voltak. Nem szerkesztőnek hívták a szerkesztőt, hanem előadó egynek, mint ahogy a minisztériumokban volt. Én igyekeztem megértetni, hogy ez egy szerkesztőség: gyerekújság, ifjúsági lap. Nem volt könnyű. Ki, mit tud Tele volt az ország vetélkedőszerű dolgokkal. Ebből jött, hogy akkor mi is csináljunk. Nézzen mindenki körül, hogy mit lehetne közvetíteni. Karácsondi Miki, aki fiatal szerkesztője volt az ifjúsági csoportnak, a MOM kultúrházban, a Böszörményi úton, látott egy olyan kiírást, szombaton tartunk egy előadást és mindenki azt csinálhatja, amit tud! Ezt elmondta az értekezletünkön. Azt már nem tudom kitől lett a cím ötlete. lehet, hogy Békés Józsefé, lehet, hogy Pauló Lajosé, lehet, hogy az enyém. És semmi köze nem volt hozzá a KISZ-nek sem. Kínunkban, mert nem volt szervező erőnk, mert nem voltunk annyian, próbáljuk meg a művelődési házak és a KISZ apparátusát felhasználni a szervezéshez. Ekkor még jutalomként a VIT (Világifjúsági Találkozó) fel sem vetődött. Közben derült ki, hogy Helsinkiben lesz a VIT. A Nádor utcai iskolában volt egy zongorás tanterem, odahívtuk őket részben, másrészt az Akadémia utcában, ott voltak televíziós próbaszobák. Az első 1962-ben volt, s 1963-ban csináltunk még egyet, de akkor már láttuk, hogy évente nem szabad megrendezni. Lett 1965-ben a következő és aztán három évenként. Ebből alakult ki a „Ki, miben tudós” és a „Ki minek a mestere”. A Ki minek a mesterét azt én találtam ki, mert ifjú koromból tudtam, hogy az iskolát utálják ezek a ”munkás-inas” gyerekek, de nekik is kellene valami lehetőséget biztosítani. A háború előtt én dolgoztam gyárban, s láttam, hogy milyen ezeknek a szerencsétlen gyerekeknek a lehetősége. Ezért ülnek a Gyöngyösi úton, a járdaszélen és köpködik az arra járókat és köpködnek. És lett esztergályos verseny, lakatos verseny, de persze nem lett akkora sikere, mint a Ki mit tudnak. Az első időben a televízió nem volt más, mint rádió képesítve. A mi televíziós életünk még abban a korszakban zajlott, amikor a televízióhoz igazították az életüket a nézők.
(A beszélgetés 2017 tavaszán készült)
