Nagyon hamar elkezdtem írni zenekritikákat. Egyre inkább az vonzott, hogy lehet zenei élményeimet továbbadni, megosztani másokkal.
Milyen családi háttérrel indultál?
Polgári családba születtem. Anyám Nagybányán született, néhai édesapám pedig Nagykárolyban. Sokat látogattunk annak idején haza, ameddig a rokonok éltek. Én már Budapesten születtem. Általános Iskola, majd Toldi Gimnázium volt. Egy osztályba jártam Szabó István filmrendezővel. Ő már akkor filmötletekkel játszott én pedig karmester szerettem volna lenni. A karmesterségből nem lett semmi.
De Zeneművészeti Főiskola az lett.
A polgári családok nem szeretik, hogyha a fiatalember ilyen bohó művész pályára nézeget, pláne, ha nem egy átütő tehetség. Ezért én egyszerre három helyre is felvételiztem. A Közgazdasági Egyetem Külkereskedelmi szakára, ez azért lett volna jó a szüleim szerint, mert akkor egy pár nyelvet el lehet sajátítani. Emellett még két helyre jelentkeztem, a Zeneművészeti Főiskolára, Karmester szakra, ami nagyon vonzott, és a Zenetörténész tagozatra. És akkor öt csodálatos év kezdődött a Zeneakadémián. Az első két éve iszonyatosan nehéz volt, mert nem volt annyi zenei hátterem, mint a kollegáimnak.
Zenetörténészi diplomád van?
Igen, sőt megvan a doktori diplomamunkám is. A Zeneművészeti Főiskola nem adott akkor doktorátust, mert nem volt egyetemi rangú intézmény. Pár évvel később térültem fordultam, akkor már a rádiónál dolgoztam, és megírtam a doktorit a filozófia-esztétika tanszéken.
Az van beírva az önéletrajzodba, hogy az ELTE esztétika-filozófia szak, végez 1974-ben.
Engem az bosszantott, hogy találkoztunk külföldi kollegákkal, és odaadták a névjegyüket és mindenhol ott volt a névjegyen dr. és a zenéhez jóval kevesebbet értettek, mint én. Mert a Zeneművészeti Főiskola az abszolút zene centrikus volt. Németországban a Zenetörténetet az esztétika tanszéken, az egyetemeken működik. Ők alig tanultak zenét.
A doktori a tudományos munkásság első lépcsője. És akkor még se egy zenetudományi intézetben helyezkedsz el.
Nagyon hamar elkezdtem írni zenekritikákat. Egyre inkább az vonzott, hogy lehet zenei élményeimet továbbadni, megosztani másokkal.
Életrajzod szerint a Magyar Rádió előtt a Zenemű Kiadó Vállalatnál dolgoztál. Ott mi volt a munkád?
Gyakornok voltam, ami azt jelentette, hogy a különböző prospektusokat, kiadványokat kellett létrehozni. Ami szintén nagyon jó iskola volt, mert legalább betekintettem abba, hogy hogyan készül egy pár oldalas kis prospektus és plakát, de közben már külsőztem, nagy szeretettel és lelkesedéssel, a Magyar Rádióba.
Hogyan lehetett bekerülni a Magyar Rádióba?
Protekció volt.
Ki volt a protektorod?
Anyám a Vasipari Kutató Intézetben volt laboráns, és kiderült, hogy ott valamelyik kollegájának a Magyar Rádió Aktuális Főosztályának vezetője Várnai Vilmos volt a férje. Az első közös műsorra is emlékszem, az volt a címe, hogy Egy falu egy nóta. Bőzsöny Feri volt a bemondó. Behívtak és hosszú hetekig, hónapokig az volt a feladatom, hogy szaladj a szalagtárba, hozd le ezt, hozd le azt. De lassan kinyílt a szemem és kinyílt kicsit a szám is és elkezdtem javasolgatni, hogy talán itt így lehetne, talán ott amúgy lehetne, és ezt elfogadták. Egyre többször hívtak a Rádióba. Kezdtek ott ismerni. Nem csináltam semmi feltűnő dolgot, csak mindig pontos voltam, felkészültem a munkára. Rám lehetett számítani.
Melyik volt az első önálló műsorod?
Először kórusműsorokat szerkesztettem. Kórustalálkozókat vettünk fel. Én voltam a kórusszerkesztő. Ami kórus volt és felvételre várt azt mind oda szignálták hozzám. Nemcsak szerkeszteni kellett, de műsort vezetni is. Aztán át kerültem a Komolyzenei Osztály egy másik területére, ahol szimfonikus műveket meg vegyes zenei műsorokat lehetett csinálni. Csányi Lászlóval egyszer arról beszélgettem, hogy kellene egy olyan műsor, melyben 20 vagy 30 percben egy témára ráfűzzük az egyes darabokat, de azok nemcsak komoly vagy szomorú zenei művek lehetnek, hanem a könnyedebb művek például a jazz, ebből lett aztán a Zene közelben, a Zenebutik.
Magánemberként kinyitottad a rádiót akkor is, amikor nem komolyzene szólt?
Természetesen. Akkor nem a diszkó volt a divat, hanem a házibuli. Az egyik alapítója voltam a Dália Presszónak, ami a Bajcsy Zsilinszky úton volt, és ahol a magyar jazz megszületett. Múltkor Vukán Gyurival nosztalgiáztunk erről. Állandóan ott voltunk. Ez egy gyönyörű időszak volt. Kitárult a világ zenei szempontból. Szakcsi Lakatos olyan fontos a magyar jazz világában, mint Kocsis Zoltán a komoly zenében. Kocsis Zolival is elfogult vagyok, mert szerencsés találkozások következtében több mint negyven éve ismerjük egymást. Amikor ő megnyerte a Rádió Beethoven zongoraversenyét, akkor már mi haverok voltunk, nagyon ismerjük egymást. Én valahogy megéreztem, hogy ez a pasas egészen rendkívüli, és ezt a mai napig vallom. A legutolsó könyvem 40 évi interjú Kocsis Zolival.
Térjünk vissza a Zene közelben műsorhoz.
Bedolgoztam a Zenei Főosztályról az Ifjúsági Osztályra. Azt a címet adtuk a sorozatnak, még megvannak a forgatókönyvek, hogy Muzsikáról fiataloknak. Aztán kiderült, hogy ezt már nálam sokkal nagyobb ember is megcsinálta Leonard Bersteinnek hívják, mert pontosan ilyen címen Young People Concerts hirdette az ő sorozatát. Lényeg a lényeg, hogy mi ezt elkezdtük készíteni a Csányi Lacival, és erre felkapták a fejüket a Zenei Osztályon dolgozók is, hogy hé, akkor mi is csinálunk ilyen műsorokat. Tehát repedezett a régen skatulyákra osztott zenei panoráma. Lehetett beszélni is a zenéről. Egyre több hangverseny közvetítés volt, és különböző portré műsorok. Még arra is emlékszem, hogy az első Kadosa Pál volt a nagy magyar zeneszerzők sorozatban. Emlékszem rá, amikor elmentem hozzá. Csodálatos volt a lakása, olyan gyönyörű festményei voltak, hogy még ma is emlékszem rá. évtizedek után is. De nemcsak ezért emlékezetes ez a műsor Kadosa Tanár Úrral, aki egy fantasztikus és kedves ember volt. De azt mondták nekem, hogy vágjam meg. Hűha! Nagyon nehezen, nagyon lassan ment, mert manuálisan én nagyon ügyetlen voltam, vagyok, s ezt mechanikusan kellett még vágni, mert a felvétel magnószalagra készült.
Akkor még ollóval vágták?
Abszolút, a szó legszorosabb értelmében. Rézollóval vágtuk.
Tehát ott tartunk, hogy Zene közelben Csiba Lajossal. Tehát lényeg a lényeg, hogy 25 évig ment több-kevesebb megszakítással a Magyar Rádióban a Zene-közelben.
Ez egy nagyon sikeres rádiós tevékenység és valamikor mégis elcsábítanak téged a Magyar Televízióba. Hogy történt ez?
Az a valamikor1981-ben volt. Cigány Gyuri hívott, aki korábban rádiós volt és átment a televízióba.
Vezetőnek hívott?
Igen, bár én alkalmatlan vagyok vezetői pozíció betöltésére. Arra vagyok csak alkalmas, hogy egy kis csapatot tudjak, műsor ügyben irányítani. De a Könnyűzenei Osztály helyettes vezetője lettem, majd vezetője. Ez rengeteg adminisztrációval járt. Jó kis csapat volt: Dusán, Módos Péter, Táncos Gábor. Én minden ötletre igent mondtam. Amikor kezdett kiderülni, hogy a Könnyűzenei Osztály vezetését nem érzem szívügyemnek, akkor valamelyik főnök felvetette, hogy itt van a rádiós Zene-közelben, azt meg lehetne csinálni a Televízióban. Ez lett a Zenebutik, ami talán azért hívta fel magára a figyelmet, mert ilyen pergő tempóban, a zenei műfajokat keverve nem készült még műsor a televízióban, és ráadásul mindez élő adásban.
A Zenebutik műsorban jelent meg a klip Magyar Televízióban. Először itt láttunk ilyet. Ésjöttek külföldi klipek is.
Igen jöttek azok is. Meg lehet nézni a régi műsorokat. A Zenebutik lepke az egy csodálatos találmány abból a szempontból is, hogy ápol és eltakar. Akkoriban volt egy sky csatorna, ahol öntötték a klipeket. Voltak kollegák, akik válogattak és levették őket. A sky feliratot egész egyszerűen eltakartuk a lepkével. De a többsége legálisan került hozzánk. Mondok egy-két példát. Amikor a lemez kiadók elkezdtek működni, akkor ők a külföldi sztárok lemezeit hozták ide, a külföldi kiadónak pedig érdeke volt, hogy az a külföldi sztár népszerű legyen és adtak hozzá klipeket. Ők adták nekünk bejátszásra. Nekik is jó, mert nálunk lement, legálisan ment le. Sokan nézték sokan vették a lemezeket. Mindenki jól járt a dologgal. Ugyanez volt filmes vonalon is. Diana Rossnak azt a jelenetét játszottuk le a filmből, amikor egy hosszú csarnok szerűségben végig táncol meg kézen áll, meg cigánykerekezik. Tehát ilyen újszerű anyagokkal indít a Zenebutik. És boldogan jöttek a magyar művészek. Eleinte nem értették a megjelenés rövidségét, de aztán hozzászoktak. Tudták jönnek majd máskor is.
Hogy tudtok ehhez az újfajta szemlélethez kapcsolódni a stáb tagjai?
A Zenebutik tulajdonképpen nem egy rendezői műsor. Nálunk a stáb nagyon nyitott volt. Aki dolgozott velem az pontosan tudja, hogy bárki jöhetett ötletekkel, de amikor végül összeállt a műsor, akkor nekem kellett dönteni, hogy igen vagy nem.
Ez a műfaj nagyfokú szervezést is igényel, és 81-ban még nem volt elég rugalmas a Televízió.
Igazad van, ha egy műsorba meghívok öt-hat művészt, akkor azzal az öttel-hattal nekem kellett beszélni. A gyártásvezető a stáb és az eszközök diszponálásával volt elfoglalva, az is nagy munka volt, sok harccal járt. Farkas László, Kovács Károly gyártásvezetők jó partnerek voltak ebben a feszített tempójú munkában.
Milyen arányban készült a Zenebutik a Televízió valamelyik stúdiójában és hány külső helyszínen közvetítő kocsival?
Sokkal több volt a külső helyszín, mert a legelső műsortól, ha úgy tetszik mániám volt, hogy vigyük ki a műsort. Ez a szándék szerencsésen egybeesett, a 80-as évek eleje, azzal az időszakkal, amikor épültek az új szállodák. Emlékeztek a budapesti szállodák, a vidéki szállodák, és akkor egy közvetítő kocsival odamentünk és megcsináltuk. A mai napig emlékszem arra, hogy vasárnap délelőtt volt az adás 11.00-kor. Legtöbbször csodálatos időnk volt, és a legszebb helyszínünk az akkori Intercontinental felső nyílt terasza. Most talán Meriot szálloda. Ennél szebb budapesti helyszín nincs is. Aztán vidékre is mentünk, mert ennek elterjedt a híre, kiderült, hogy sokan nézik. Nem nekünk kellett, hanem ajánlkoztak a szállodák, hogy mennyünk le Veszprémbe is, menjünk Nagyatádra ide-oda. Boldogan mentünk, mert egész jó buli volt, jó társaság volt, nem kellett bérletei díjat fizetni, mert reklám volt nekik. Anyagért sem, művészeknek sem. 99%-ban minden művész ingyen lépett fel.
Ez a szervező képesség , ez a gazdasági ügyesség, hogy szorult beléd?
Gazdasági ügyesség nincs bennem. Erről tudnék mesélni. Nincs érzékem hozzá. Szervezéshez van, meg meglátni valamiben a lehetőséget. Ez nagyon fontos. Ez nem gazdasági ügyesség. A gyártásvezetők jobban csinálták, mint én ezeket a dolgokat. Ugyanakkor nagyon jó haverok voltak. A Kovács Karcsi is, a Farkas Laci is. Én szeretettel emlékszem rájuk.
Menedzsernek nevezzük ezt a tevékenysége?
Nem tudom, hogy minek lehet nevezni. Talán egy olyan igény, hogy minél több és minél jobb fiatal művész, idősebb művészt lehessen bemutatni, hisz zenében olyan gazdagok vagyunk. Ha naponta lett volna adás, akkor is lett volna lehetőség újat alkotni. Egy idő után önjáró lesz egy ilyen műsor. Bodnár Pisti rendező barátom mondta, hogy az elején nehéz összetenni a műsort, de aztán utána csak győzzük visszautasítani az ajánlkozókat.
Mit szóltak a „szomorú zenészek” ahhoz, hogy a következő pillanatban mondjuk a Presszer jön?
Ebben, utólag visszagondolva, mi élenjárók voltunk. Az volt a szerencse, hogy a „szomorú zenei oldalról” nem igazán lehetett engem elcsúszatni. Amikor elindult a Zenebutik akkor innen is onnan is iszonyú támadásokat kaptam. Juhász Előd zenetörténész diplomával elkezd hülyéskedni. Vannak ilyen kritikák. Nem értették ezt az egészet. Aztán jött a klip világ, meg a klip mánia. és ez a helyére került. Ilyen szempontból mi ezt a változást megelőlegeztük.
És a zenészeknél is helyére került?
Nagyon helyére került. Nagyon sokakat tudtunk foglalkoztatni. Nagyon sokaknak tudtunk lehetőséget adni, és kiderült, hogy a műsort nézik. A műsor népszerű lett. Ez visszacsatolódott a zenészekhez is. Ezért lett önjáró egy idő után a műsor, mert mindenki szeretett volna szerepelni. A szempont tényleg az volt és ezt a mai napig vállalom, hogy lehetőség szerint a legjobbak.
Azt el lehet mondani, hogy a könnyűzenei életnek a legjava a Zenebutik környékén jelent meg először?
Legelőször szerepelt nálunk például: Miklósa Erika, Rosta Andrea, Kocsis Zoli. Rengetegszer volt a Presszer, Koncz, Zorán… Tényleg a legjobbakkal sikerült a kapcsolat.
A megismerkedés, a kapcsolat a Zenebutikban és akkor keletkeznek belőle művészportrék is?
Talán Kocsis Zolit érdemes kiemelni, aki önjáró és sokszor nem is a legkedvesebb ember.
Mondjál még neveket.
Egy idő után tényleg mindenkivel forgathattam külön is. Még azzal is tudok büszkélkedni, hogy Fischer Anni, aki soha senkinek nem adott interjút, nekem igen. Monte Carlóban voltunk forgatni, és akkor láttunk egy plakátot, hogy aznap este egy hangverseny teremben Fischer Anni koncertet ad. Odamentünk délelőtt és éppen próba volt. Megvártuk a szünetet, odamentünk a Fischer Annihoz. Ő már ismert engem. Mondtuk nem baj-e, ha kísérjük a művésznőt a kameránkkal. Azt válaszolta, hogy nem baj, csak angolul kell beszélnünk, mert amerikai karmester jön velem és azt nem tehetjük meg, hogy magyarul beszélünk. Nem volt hosszú interjú, csak, hogy hová készül, és mik a tervei. De meg lehetett győzni. Ez is a Zenebutik ismertségének volt köszönhető.
Szóval megy Magyarországon ez a sorozat, mindenki szereti, és egyszer csak kibővül a Zenehíd vonallal. Miért?
Nagyon szerettem és máig is szeretek utazni. Hogyan lehet az utazást belegyömöszölni egy zenei kaleidoszkóp műsorba. Hát úgy, hogy zenére hangolunk külföldön is. Tehát valami zenei apropót keresünk, legyen az fesztivál, vagy egy magyar művésznek külföldi szereplése, vagy amikor ilyen nem volt, akkor az ottani népi együttes volt a célpont. Mindig lehetett találni valamilyen fogódzót, amit hozzá lehetett tenni a korábbi Zenebutik koncepcióhoz.
A Magyar Televíziónak nem kerültek pénzébe ezek az utazások. Szponzorok fedezték az utakat. Ezt nem is nagyon értették a televízió vezetői.
Fiatal rádiós koromban kaptam egy amerikai ösztöndíjat. Egy évig Amerikában az amerikai zenét tanulmányoztam. Ott már ez volt a módi. Én persze nem úgy csináltam a műsort, hogy mit is láttam Amerikában, de az öntudatlanul is beívódik az emberbe, hogy lehet valamit gyorsan, lehet valamit kedvesen, lazán továbbvinni.
Amikor ez a 80-as évek elején elindult a Zenebutik ez a szemlélet nagyon újszerű volt. Tudomásom szerint valami büntetést is kaptál…
Kétszer is kaptam büntetést. A legelső időszakban az egyik barátom azt mondta: te Előd most jöttünk haza Tájföldről, a MALÉV utaztatott fűzd bele ezt a beszélgetésbe. Befűztem, lett is nagy botrány belőle. Olyannyira, hogy a Nagy Richárd akkor egy cetlire felírta, hogy kirúgni. Tényleg felfüggesztettek. Ez a felfüggesztés 11 hónapon át tartott. Csak közben kicsit változtak a dolgok, és állítólag a közönség is elkezdte hiányolni a műsort. Nagy Richárd pozíciója meggyengült, leváltották. Kornídnesz Mihály lett az elnök, akit én ismertem korábbról és ő szimpatizált velem, és így lassan azért visszakerültem. Párhuzamosan folyt egy munkaügyi per. Én Juhász Előd a Magyar Televízióval szemben 1982-83-ban! Megnyertem a pert. Visszakerültem lefokozva nem vezetőnek, hanem szerkesztőnek. De volt bennem annyi kurázsi, mert visszamenőleg megkaptam a fizetésemet, hogy elutaztam a Riói Karneválra, és innen is hoztam filmet a televíziónak. Ez az egyik történet. A másik történet az rövidebb. Elton John először Budapesten. Ott voltunk Ferihegyen. Másnap az élő műsorban úgy konferáltam fel a bejátszást, hogy tegnap Ferihegyen forgattuk Elton Johnt, aki saját repülőgépével érkezett. Ez a saját repülőgépével érkezett, ez nem tetszett. Szinetár Miklósnak letelefonáltak, és fél évre elvonták a prémiumomat. Ez nagyon enyhe büntetés volt.
Hány évig ment a Zenebutik?
21 évig. 2002-ben szakadt meg. Azt mondták, hogy idős vagyok, és nem kellek. Betöltöttem a 62. életévemet. Tehát magyarul nyugdíjaztak.
Nem is folytathattad tovább a műsort?
A Magyar Televízióban nem.
A televíziós tevékenységeddel párhuzamosan is rádióztál.
Egy ideig a Zene-közelben és a Zenebutik párhuzamosan futott. A Magyar Televízió után voltam a Szatelit Televíziónál. Utána csináltam a Hírtévénél Zenehíd meg az Operapáholy című műsorokat. Úgy fél évig.
És az ott miért szakadt meg?
A pénz miatt. Ott már nem tudott működni ez a barter, hogy viszonylag kevés pénzből meg lehessen csinálni a műsorokat?
Mit csinál a 74 éves Juhász Előd? Könyveket ír? De ezt sem most kezdted…
Igen. Azért írtam, hogy saját magammal el tudjak számolni. Az idővel. Buzgott bennem az, hogyha a sors már ennyi lehetőséget adott, akkor az egy nagy disznóság, hogy magamba zárom. Könyvet írtam a forgatásokról, zenei utazásokról. Több mint 20 könyv. Ezekbe beépültek az évtizedek során készült interjúk, forgatási emlékek és persze személyes történetem is. Sok-sok utazás, zenei élmény, híres művészekkel való találkozások.
És haladsz a korral, mert mint említetted honlapod is van.
Régen. Még a televíziós koromban született a honlap. Nem is sokat változott, csak frissül. Két módon lehet megnézni zenebutik.euweb.hu, vagy juhasz.elod.euweb.hu.
Ezek szerint az” újra nyitott” ember vagy, mert a Zenebutiknak, ennek a speciális magazinnak jellege is újdonság volt, amikor kitaláltad
Nem vagyok számítógép zseni. Nagyon keservesen tanultam meg bizonyos dogokat. A Zenehíd könyvek nagyon gazdagok képekben. Nagyon sok minden nem volt meg, de meg voltak a műsorok. És van egy olyan program, hogy össze van kötve a VHS lejátszó és a számítógép. Kikockázom és ezekből elég tisztességes 4x6-os képeket lehet csinálni. Ezt vért izzadva csináltam meg. Ügyetlen vagyok a számítógéphez, de használom, élek vele, ha úgy tetszik.
A cél érdekében mindent, minden eszközt bevetsz? A zene mindenekfelett? Lesz újabb könyv is?
Nem, egyelőre nagyképűen azt mondanám, ami volt az meg van. Sok-sok műsorperc, több mint húsz könyv. Egy élet.
A lejegyzés időpontja 2012 április
