A rendszerváltáskor azt mondták nekem a televízióban, hogy lehet új életrajzot írni. Meglepődtek, amikor azt mondtam, hogy az írjon, aki eddig hazudott.
Talán kezdjük az életrajznál.
A rendszerváltáskor azt mondták nekem a televízióban, hogy lehet új életrajzot írni. Meglepődtek, amikor azt mondtam, hogy az írjon, aki eddig hazudott. Pécsett születtem, Dombóváron jártam iskolába az Orsolyitákhoz, ami nagyon jó iskola volt. A nagyapám nevelt, dr. Ritsz József és most utca van róla elnevezve.
Mikor hagytad el a várost?
Tizennyolc éves koromban, mert meg akartam keresni az édesanyámat. Nagyanyám ugyanis Pécs város művésznője volt, aki beleszólt édesanyám házasságába. Nem tetszet neki, ezért engem elhozott, így kerültem Ritsz Józsefhez, második férjéhez.
Filmbe illő történet, de tudom, erről nem akarsz beszélni. Hogy kerültél fel a fővárosba?
Egy kis faluba kerültem jegyzőgyakornoknak, ahol talán csak nekem volt érettségim a jegyzőn kívül. Első nagy élményem, hogy fölkerültem küldöttként Budapestre a Világifjúsági Találkozóra 1949-ben. Valószínűleg már akkor is nagyon szerettem beszélni, mert úgy gondolták, hogy lehet belőlem valami és elvittek egy DISZ iskolára és utána a DISZ központi vezetőségénél kezdtem dolgozni, ahol Nagy Richárd a Magyar Televízió későbbi elnöke is dolgozott. A fiam születése után átkerültem a Fővárosi Gázművekhez, melynek a székháza a Köztársaság téren volt. Itt éltem át 1956-ot. Borzasztó volt. Hároméves gyermekemmel mentem minden nap dolgozni, mert itt az események alatt sem szünetelt a munka.
Mikor kerültél a Magyar Rádióhoz?
1957-ben. Írtam egy levelet a Magyar Rádiónak, hogy ott szeretnék dolgozni. Behívtak. Hozzá kell tennem, hogy akkor már három évet elvégeztem az ELTE irodalom szakán, amit a gyermekem születésekor hagytam abba. Diplomát nem szereztem, de igen jól jött a megszerzett tudás későbbi életemben. A rádió hírszerkesztőségéhez kerültem, hamar kiderült, hogy tudok helyesen írni és gyorsan gépelek. Így befogadták előbb-utóbb a jövevényt. Majd átkerültem a műsorszerkesztőségbe. A munkámat egyre inkább az emberekkel való foglalatosság jellemezte, ez egyébként egész pályafutásomra jellemző lett. A rádióban együtt dolgozhattam Erdei Klárival, Egresi Istvánnal, Dömök Gáborral, Bőzsöny Ferenccel, D. Debrentei Piroskával. Csupa nagy név.
Hogyan kerültél át a rádiós területről a televíziósra?
A rádió és a televízió ekkor még közös cég volt. Hogyan kerültem át? A nagy szám miatt. Megvédtem egy kolleganőmet, mert az akkori főnökünk sértő megjegyzést tett rá. De ez hosszú történet nincs is jelentősége ma már. A televízióban kamatoztathattam rádiós tapasztalatomat, mert itt is a műsorszerkesztőséghez kerültem és itt 1976-ig, tizennégy éven át dolgoztam.
Mi volt a munkád?
A nézői levelek megválaszolása lett a feladatom, de egy olyan szobába kerültem ahol a nézői telefonokat is fogadták. Szabó B. István a későbbi filmfőigazgató egyetemistaként fogadta itt a telefonokat. Az volt a feladatunk, hogy minden észrevételre reagáljunk. Sok-sok apróságra a műsorvezető ruhájára tett megjegyzésektől a műsorbírálatig. De úgy kell válaszolni, mint a világ legfontosabb dolgára. Szerencsére saját meggyőződésem szerinti válaszokat fogalmazhattam. Senki nem ellenőrizte válaszaimat, bár az aláíró nem én voltam, hanem valamelyik televíziós vezető. Mellettem dolgozott még egy műszaki munkatárs, aki a televízió készülékek beállításában adott segítséget. Ezt az eszközt akkor tanulták használni az emberek. De más feladatom is lett. Elküldtek Fecsó Józsefhez a központi kapcsolóba és arról kellet döntenem, hogy a „baráti országok” kínálatából mit vegyen át a televízió.
Ajándékkosár az NDK-ból?
Ezek elsősorban zenei kínálatok voltak. De voltak akkoriban olyan akciók, mint pl. az „űrhajósok napja”, ezeknek a rendezvényeknek volt házon kívüli eseménysora is. Nekem kellett odamenni és összeszedni az információkat. A főnököm Székely Istvánné volt, helyettese Láng György.
A kapcsolatteremtés ennek a munkának is fontos része.
Igen. Sokat kell hallgatni, okosan nézni, sokat és pontosan írni, aztán a főnökök a házban eldöntötték, hogy mi legyen a műsorban. Hatásköröm semmi nem volt. Később aztán már komolyabb feladatokat kaptam. Ez a műsorszerkesztés volt. Az osztályok leadták a terveiket és nekünk kellett a napi adásba beszerkeszteni. Itt rengeteg kollegával voltam napi kapcsolatba nem volt könnyű munka, mert legtöbbször több ajánlat érkezett, mint amit el lehetett helyezni. A kimaradt műsorokért azt Székely Györgyinél lehetett harcba szállni. Kollégáim mindig dupla munkát végeztek, mert a nagy megtelt kockás papírt mindig újra meg újra kellett írni a változások miatt. Én vezettem be a lapozós módszert, melynél a kéréseket, döntés után gépbe diktálva rögzítettük a helyszínen. Ez vált aztán gyakorlattá. A változások szükségesek egy ilyen területen. Ezért alakult ki a harmadhetes, a másodhetes és az elsőhetes (végleges) műsorterv. A három héttel a tárgyhét előtt megjelenő műsorújságok pl. a Színes RTV részletes soha nem képes pontos, megbízható lenni. Nem is az.
Ebben az időben a műsorújságok, igaz a csatornák száma kettő volt, részletes információkat adtak a műsorról. Rövid tartalmat, szereposztást, az alkotók névsorát, gyakran képet is! A néző jól informált volt, dönthetett, hogy egy műsort miért néz meg, a szereplőkért, a tartalmáért, a rendezőért stb.
Sajnos az utóbbi évtizedekben ez már nincs. Sőt azt tapasztalom, hogy a külföldi anyagok részletesebb bemutatást kapnak, mint a magyar gyártású alkotások. Ez nagy hiba. A néző pontos tájékoztatását szolgálta heti tíz percben az első műsorismertetés. Valkó Tibor operatőrrel és Palczer Ági grafikussal készítettem. Inzert lapokra fel lettek írva a műsorok, tehát fekete lapra, fehér festékkel írt fel mindent a grafikus. Ez akkoriban még nehéz többlépcsős feladat volt, sok hibalehetőséggel. Nagyon kellett figyelni. Én leírtam, a grafikus hazavitte, megrajzolta, én leellenőrizem, hogy nincs-e benne betűhiba. Ezután vette ezt fel egyenként az operatőr. Nekem meg kellet írnom az ismertetés szövegét és én aláolvastam az elmondandókat. Ezt követte az a fázis, hogy egy profi bemondó, helyettesítve az én hangomat alámondta a szöveget. Ennek helyességét, baki mentességét is én ellenőriztem. Ebben a munkában vágóként Bessenyei Erzsivel, Dipol Jolánnal, Király Katival, Vasadi Évával, Gács Judittal dolgoztam, a bemondó Bán György volt. A korra nagyon jellemző egy másik műsorom egy története. Saigonnak készítettünk egy műsort. Nagyon érdekes volt, mert ebben a politikailag nagyon fontos műsorban, mindenki vigyázban állt mindenki előtt, talán engem kivéve. Az Oláh altábornagy jött és nagyon zavarban volt, egyrészt talán azért, mert nem azt mondhatta, amit akart, hanem azért is, mert szemüvegre volt szüksége. Nagyon zavarta, hogy szemüvegesen legyen felvéve, így nem tudta jól olvasni a súgógépet. Álljunk meg, mondtam: altábornagy elvtárs senki nem várja el öntől, hogy egy flekket betéve tudjon, szíveskedjék fönnhagyni a szemüveget. Az Ön tekintélyéhez hozzátartozik a szemüveg, tessék szemüveggel fölolvasni és öt perc alatt készen vagyunk. Jött Székely Györgyi, mit csinálsz Jutka, mellesleg az a dolog pikantériája, hogy a súgógép kezelője a televízióban dolgozó fia volt. Ezután nemzeti esteket kezdtem csinálni, harmincöt készült belőle. Ezek egész estés összeállítások voltak. A híradó után nyolckor kezdődtek. Én mutattam be a Bejart balettet, az Alisia Alonsot és egy nofilmet is Japánból. De volt Belga, olasz, norvég stb. Ekkor kezdtünk egy kicsit nyitni a világra (1969-1976). Segítségemre Székely Gabi volt a filmosztályról, Bánky István volt a kettes stúdió műszaki vezetője és Nagy Gyuri volt a képvágója. Neki akkor már zenekara volt, ma az egyik legjobb szerkesztő, műsorvezető. Egymás mellett ültünk a vezérlőben. Ha nem volt pillanatnyi feladatunk, akkor énekelgettünk. Bánky Pista úgy nevelt minket, hogy egy pillanatra levette az adáshangot, s mi ott maradtunk jól hallhatóan énekelve. Ebben a periódusban társadalmi feladatom volt az állami ünnepségek megszervezése. Megmondtam, hogy egy vers, egy ének az nem műsor. Olyan magasságokig jutottam el – ne vegyétek hencegésnek – hogy Markó Iván Jézus az ember fia c. művét előbb mutatta be itt a négyes stúdióban, mint az Erkel Színházban. De ezeknek az ünnepségeknek nem csak a műsorát szerkesztettem, de a rendjét is tervezetem meg. Megírtam a bemondó szöveget, összeraktam a kitüntetések okleveleit, én adtam az elnök kezébe stb.
Hogy kerültél kapcsolatba az MTV-s kiadványokkal, honnan ez a hajlam, hogy mindent gyűjtesz, elteszel?
Az első kiadványt 1970-ben csináltam, még stencilen. Az első az Intervision két nyelvén készült a Magyar Televízió műsorairól. Ebből nincs példány, ezt még a Rádióban Oláh György-ék csinálták, ekkor még nem volt a Televíziónak saját nyomdája. Aztán készítettem tájékoztatót a Magyar Néphadsereg összes művelődési háza számára a minden negyedéven a televízió műsorairól. (1975, Szárnyaskerék dokumentumfilm, Krisztuskereszt a dombtetőn dokumentumfilm, ujhzzzzzzzoooooooooooooiKis Nagy András Kossuth díjas szobrász, Csontváry tévéjáték, dramaturg: Lendvai György, rendező: Várkonyi Gábor, Balmazújváros, Szajúz-Apolló) De készült egy reprezentatív, szép kiadvány. Mert színész benne minden férfi és nő. Ez két kötet. Az első maga a műsor a másik pedig mellette egy irodalmi ajánlat. Ez azért is érdekes, mert a bevezetőt Tömpe István a Magyar Rádió és Televízió elnöke írta alá. Ez közvetlenül a műsor után jelent meg. A kiadványt postáztuk a művelődési házaknak. Ezzel is felhívtuk a figyelmet a Magyar Televízió műsorára. Azután készítettem egy demo vhs kazettát a Magyar Televízióról, leginkább a tévéjátékokról. Ehhez készült egy könyv is négy nyelven. Ez az ideérkező külföldi vendégeknek készült, akik a televízió vezetőihez érkeztek, bízva abban, hogy kérnek belőle. Akkor leginkább csere útján kaptunk műsorokat és nem pénzért vettünk. Volt egy tíz részes képzőművészeti műsor „A látás hatalma” Balog professzor, a szerző maga rajzolta meg a tíz borítót, s benne a tíz részt szintén kézzel, és utána került nyomdába. Olyan a közösségért való felelősség volt emberekben, hogy egy ilyen munkát egy professzor vállal, és minden színes képet négyszer kellett megrajzolnia, hogy a négy színt rá tudják nyomni. Ezek a kiadványok még mind a műsorszerkesztőség kebelén belül készültek.
Mikor kerültél át a Sajtó Osztályra?
Amikor Nagy Richárd lett az elnök létrehozta a sajtó osztályt. Ez a terület közvetlenül az elnökséghez tartozott. Vezetője Csók Pál lett, a rádióbemondó, akit én még a rádióból ismertem és ő kért át engem. Még megcsináltam egy japán estet a műsorszerkesztőségen (1976), de már, mint visszadolgozó. A tolmácsot megkértem, hogy japánul írja le a bemondónak az összekötő szöveget. Ebben az évben jelent meg a Teleobjektív, a szakszervezet lapja is. Nagy Richárd írta hozzá a beköszöntőt. A szerkesztőbizottság tagjai voltak: Takács Vera, dr. Tihanyi Viktor, Szép Zsigmond, Várnai Ferenc, Koncsol Judit. Borítóterv Kátai Béla. 1976 januárja, megjelent 1500 példányban. Készült a Magyar Televízió sokszorosító üzemében. Azért van nagy jelentősége, mert a Tájékoztatási Hivatal vette a fáradtságot, hogy névre szóló működési engedélyt adott nekem. Egészen 1983-ig készítettem ezt a lapot. Olyan dolgokat tettem bele, hogy a Magyar Televízió munkaruha bemutatója. Volt egy pici ember egy négyszer nagyobb nadrágban, és volt egy vékony magas fiú annak pedig térdig ért a nadrág.
Én is írtam bele egy cikket „televíziós stábtól ments meg uram minket…” és nem húztak ki belőle mondatokat.
A sajtó osztályon az alapfeladatom az volt, hogy újságrecenziókat készítettem, a vezetők számára. Kivonatoltam az anyagot, olyan mondatokat emeltem ki, ami felkelthette a vezető figyelmét és bekérte az újságot. Később ezt már úgy csinálták, hogy lefénymásolták az egész cikket. Ezen kívül sajtótájékoztatókat szervezetem. De volt még egy ötletem, amire büszke vagyok: pavilont nyitottunk a BNV-n. Szerkesztettem 10 napra műsort, amit 10-12 monitoron ment. Südi Nándor volt a műszakos, kapott egy kis kuckót az volt a birodalma. Belül kiállítás volt a televíziós műsorokból, és volt egy kis átrium is ahol a vendégeimet fogadtam. Reggel hétkor már ott voltunk és este tíz előtt nem keveredtünk haza. Minden nap két bemondó dedikált. Amikor Lelle Dezsőék kész lettek az építéssel, meghívtam a Nagy Richárdot és kenyérrel és sóval fogadtam.
Volt a magyar televíziónak olyan korszaka, amikor léteztek televíziós fesztiválok.
Ma úgy mondanák, hogy sajtófőnök voltam. Akkor úgy éreztem, hogy a stáb egyik tagja vagyok. Veszprém minden évben volt, és váltakozott mellette Kőszeg és Miskolc. Veszprém az irodalom a művészet, a Kőszeg a gyerekműsorok, Miskolc pedig a dokumentum, a politika, a híradós műfajok. A miskolci fesztiválnak Balogh Mari volt az igazgatója, Szabó Gertrúd a főtitkára volt a Veszprémnek, a Kőszegnek pedig Katkics Ilona. Mindegyiknek volt programfüzete. Az emblémákat is én terveztettem. Az összes nyomdai munkáért én feleltem, az ajándékokért én feleltem. A kitalálástól a leszállításig. Aki benevezett a fesztiválra arról én csináltam szakmai kartont, életrajzzal, fényképpel, így ha valaki nyert, akkor volt minden kéznél, és nem kellett utána szaladgálni. Ezek a kartonok máig megvannak nálam.
Mind a háromnak Te voltál a sajtósa?
Igen. Elindultunk novemberben a következő évi fesztivált előkészíteni, mire hazajöttem ki kellett nyitni a BMV-t, és ez így ment 1986-ig.
Hogy volt ennek a költségvetése?
Nem volt ilyen. Mindenre kaptam pénzt. Saját nyomdánk volt, ez együtt indult a Sajtó osztállyal. Húsz évig együtt dolgoztam Módla Lászlóval. Nem lehetett tőle olyat kérni, amit el ne készített volna. A mi munkánkat az intézményi költségvetésből fedezték. Természetesen a fesztiválnak volt költségvetése az a gyártásvezető dolga volt. A Kőszegi Fesztiválra a gyermekeknek készítettem kifestőkönyvet, csináltattam órarendet. A Miskolci Fesztiválra egy ilyen szép sál készült. Mindegyik fesztiválnak készült egy mini könyve is, ez akkor nagy divat volt. A televízió 25. évfordulójára is készült egy mini könyv. Ezt ma biztosan PR-nek hívnák.
Szakszervezeti tevékenységed is volt.
Jánossy Magdi ide jött titkárnak és akkor azt mondta: neked akkora szád van, hogy neked bizalminak kell lenni, mert ki fognak rúgni. Komolyra fordítva a szót. Emberekért kiállni, fontos ügyeket képviselni.
Mit tudott tenni a szakszervezet abban az időben, az üdülési helyek elosztásán túl?
Amikor a televíziós nómenklatúra kialakult, mert addig minisztériumi nomenklatúra volt. El lehetett intézni, hogy az elnevezésben is megjelenjenek a televíziós szakmák és a hozzá kapcsolódó bérlehetőségek. Megteremtődtek az üdülés tárgyi feltételei. Először egy kicsi Lilafüreden, majd sokkal közelebb létrejött Papszigeten az üdülő-csónakház, Hajdúszoboszlón egy kicsi ház, de igénybe lehetett venni a fürdő szolgáltatásait. Ezek az apró lépések azért fontosak, mert elindították azt a folyamatot, melynek eredménye lett, hogy a Magyar Rádióval közösen (a két cég szétválása után is) lett Balatonon két üdülőnk és egy a Velencei tó mellett Gárdonyban. És természetesen folyamatosan napirenden voltak a bértárgyalások. Akkoriban a Művészeti Szakszervezetek Szövetségéhez tartoztunk, azonos elbírálás alá estünk a színházakkal és a filmmel. Ez nagyon előnyös helyzet volt. Szerencsétlen döntés volt átkerülni az MSZOSZ-hez és bekerülni egy olyan nagykalapba, ahol mi a kicsik lettünk.
Térjünk vissza a fesztiválokhoz...
Ki kell emelni itt egy fontos dátumot. 1977. Húsz évesek lettünk. Erről készült egy korrekt, visszatekintő és a jelen állapotokat tükröző könyv. Később készülhetett könyv a 25.-ik évfordulóra is!
Hogy kerültél a Külker Irodára?
1985-ben már nyugdíjkorú voltam, amikor Bayer József odajött hozzám és megkért, hogy dolgozzam nekik. Flórián Endre lett a főnököm. Két évre vállaltam. Létesítettem egy ajándék raktárt, részben azok számára, akik ellátogattak a televízióhoz részben azoknak a munkatársainknak, akik utazva valahova vittek ajándékokat. Másrészt rengeteg prospektus készült ehhez a tevékenységhez, meg kellett terveztetni az emblémát, a levélpapírt stb. Formát kellett adni ennek a kereskedelmi tevékenységnek. 150 prospektus készült a külföldre menő műsorokról. A szerkesztőség adta a szöveget meg a fotókat, de a kiadványt nekem kellet megterveztetni. Különösen fontos a rajzfilmekről készült két kötet.
Mikor fordult meg a fejedben először, hogy azoknak a kiadványoknak, melyek elkészültek, a te saját gyűjteményedben is helye van? Ma létezik egy Koncsol archívum.
Először azért gyűjtöttem a kiadványokat, szórólapokat, fotókat, cikkeket, mert kellett a napi munkához. Ha nincs minden kéznél és rendben tartva, akkor nem lehet precízen, gyorsan dolgozni.
Ebből mi van meg az MTV archívumában?
Lényegében semmi. A papíranyag nem volt szisztematikusan gyűjtve. A könyvek talán a könyvtárban. Találhatók anyagok a Televízió Múzeumában, de mint tudjuk, ennek helyzete is igen bizonytalan. Tele van a lakásom dokumentumokkal. De a mai napig, pedig már rég nem kapcsolódom az intézményhez hisz nyugdíjas vagyok, ha valami megjelenik a televízióról, az kivágom, ráírom a megjelenés dátumát és helyét és elteszem. Tudom, nem vagyok normális. Már nem aktív nyugdíjasként rendeztem két kiállítást. Egyet Kőbányán a művelődési házban rajzfilmjeink plakátjairól, erről forgattak filmet növendékeid. És egyet Újpesten egy átfogóbbat, mit Peták István nyitott meg.
De hagy meséljem el, amikor 40 éves lett a televízió megmozdult bennem a kisördög, hogy valamit kéne csinálni. Mint nyugdíjas hiába leveleztem, nem reagáltak rá. Ekkor B. Révész László rendezőhöz fordultam, hogy közösen csináljunk valamit. Aláírták az egyes törzslapot, hogy kétszer ötven perces műsor készülhet, de költségvetést nem rendeltek hozzá. Lebegett a műsor a levegőben. Herzán Miklós főgyártásvezető érezte a helyzet lehetetlenségét és folyamatosan biztosította a kapacitást és 76 interjút készítettünk a műsorhoz a televízió meghatározó egyéniségeiről. Ebből lett TV-képtár címen a kétszer ötven perces műsor, mit a kettes csatornán eldugva egyszer leadtak. A múltat ekkor már nem tartották fontosnak. Mi folytatni akartuk az interjúkat. Horváth Lóránt adott kérésünkre nyersanyagot Hanák Gábor a Széchenyi Könyvtár Történeti Interjúk tárának vezetője meg befogadta a készülő interjúkat. Egyszáztizenhét készült belőle. Ez is egy tévétörténet.
Mi lesz a sorsa a te gyűjteményednek?
Nem tudom, pedig ez is fontos kérdés. A mostani televíziónak nem szívesen adnám, mert nincs érzékük a múlt iránt. Félek, ezek a dokumentumok elkallódnának, vagy egy pince mélyén várnák az elmúlást.
Az interjú 2010 januárjában készült
