Nem a főnökeimmel voltam elsősorban jó viszonyba, hanem inkább az apparátussal. Ez azt jelentette, hogy talán valamennyi érzékem volt az emberi kapcsolatokhoz.
A hatodik kerületben születtem, a Király utcában. Egy testvérem volt, már nem él. Szüleim: újságíró volt az egyikük, tisztviselő a másikuk. A Vörösmarty reálgimnáziumot végeztem. Amíg be nem hívtak 1942-ben. Végigcsináltam azt a periódust, amit mindenki.
Mindenfajta előképzettség nélkül úgy éreztem, hogy a kultúra területén szeretnék tevékenykedni. 1945 januárjában-februárjában elkezdtem szervezési munkákat. Megszervezetem például az első József Attila estet. Az első igazi állásom a kis Madách Színházban volt. Itt olyan szervező titkár voltam. Nagyképűen hangzik, de kitaláltam a színházi közönségszervezést. Ilyen fogalom a két háború között nem volt, s külföldön sem nagyon. Ez akkoriban a Film és Színművészeti főiskolának gyakorló színháza volt. Ott kezdtem közönségszervező, propagandamunkát végezni. Egész életemben az aktív művészet helyett a művészet, a művészek kiszolgálásának szenteltem. Amikor államosították a színházakat és akkor a szakszervezet kulturális osztálya kulturális rendezvényeket szervezett, ennek a révén kerültem a színházak közelébe. Erre a tevékenységre egy egész komoly apparátus született. Még országos szövetsége is volt ennek a tevékenységnek, ennek vezetője is lettem.
Ott kezdtem közönségszervező, propaganda tikárként. Ez volt az első lépés a kulturális, művészeti terület felé, ahol egész életemben aktív művészet helyett a művészet és a művészek kiszolgálása és szervezése volt a feladatom, vagy az életem.
Aztán a minisztériumba kerültél.
Külsős munkatárs voltam. Volt akkor egy Országos Kultúrverseny. Akkor utaztam be először az országot vagy tízezer kilométert. A mátészalkai cigányoktól a dobozi asszonykóruson át szerveztük a kultúregyesületeket, művészeti csoportokat és ebből lett egy országos verseny. Ennek a döntője az Erkel Színházban volt és megjelent ott Rákosi elvtárs is. Félelmetes emlékem, hogy egy AVH- megkeresett, hogy Rákosi elvtárs keresi a szervezőt. Görcsbe rándultam, mert akkoriban félelmetes személy volt Rákosi. Felvittek az erkély közép páholyba. Mire fölértem addigra besötétedett. Két vastagnyakú között ült Rákosi és a felesége. Megkocogtattam az egyiknek a vállát, hogy megjöttem. Olyan hirtelen fordult felém mintha golyó érte volna és durván intett, hogy mennyek a fenébe, és valamit oroszul is mondott. Így nem sikerült személyesen beszélnem Rákosival. Ez kimaradt az életemből.
Magyar Filmgyártó Vállalat 1951-1957. Hogy kerültél a színházak világából a filmgyárba? Voltak filmes barátaid?
Nem nagyon. A Minisztériummal volt kapcsolatom, így ösztöndíjasként kerültem ki a Filmgyárba. Az ösztöndíj jóval kevesebb volt, mint az addigi fizetésem, de ennek ellenére boldogan átmentem a Filmgyárba. A Minisztérium és Főiskola közös gyártásvezetői szakát végeztem el. Ez volt az első ilyen oktatás. Föld Ottóval együtt végeztem.
Emlékszel még valakire a Föld Ottón kívül?
Gulyás Lajos, Oláh Lajos, Bajusz Jóska, Matejka Mari…
Akkor elindul ezek szerint egy filmgyári karrier egy filmgyári szervező, felvételvezető, gyártásvezetői karrier. Fontos filmekben dolgoztál: Ami megérthetetlen (rövidfilm), Én és a nagyapám, Simon Menyhért születése, Gázolás, Szakadék, Bolond április Lehet, hogy csak véletlen ez a dolog, de úgy tűnik, hogy az utolsó film dátuma 1957. Itt közben Magyarországon volt egy forradalom1956-ban. Van köze ahhoz, hogy addig a Filmgyárban dolgoztál és onnan pedig egy másik intézmény fog következni?
Kirúgtak. Eltüsszentett Birodalomnak a terepszemléjén még részt vettem. Sőt 57 tavaszán, A ház a sziklák alatt című Makk filmnek előkészítője voltam. Büszkélkedhetnék napjainkban, hogy 1956 miatt rúgtak ki. Nagyon romantikus, de nem tudom igazolni. Hátrányos helyzetbe kerültem azonban, mert 1945-től 1956-ig párttag voltam. Én 1945-ben lelkesen kapcsolódtam egy mozgalomhoz, mely újat ígért a régivel szemben. Ma nagyon divatos fogalom, hogy rendszerváltás, de 1945-ben volt egy másik rendszerváltás: földosztással és egyéb járulékos dolgokkal. Valószínűnek érzem, hogyha nincs 1945, akkor társadalmi helyzetem miatt sose kerültem volna a Filmgyárba. Ez is a rendszerváltás egyik következménye volt, hogy bekerültem egy ilyen elit helyre, hogy Filmgyár. Korábbi periódusban többnyire dzsentri és arisztokrata gyerekek kerültek a film közelébe. Amikor néhány év múlva a Rajk per lezajlott akkor már szerettem volna szabadulni a párttagságtól, csak nem mertem. Gyáva voltam ahhoz, hogy kenyértörésre kerüljön a dolog és kilépjek a pártból. De 1956 alkalmas volt arra, hogy már ne lépjek vissza. Lelkizés után most a konkrétum. 1956 lezajlott. Én egy úgynevezett egyes számú alkotó csoportnak lettem a főgyártásvezetője. Ez akkoriban a fiatal rendezőknek volt a tömörülése: Makk Károly, Máriássy Félix, Fábri Zoltán, Bacsó Péter. Fábri volt a vezető szellemiség, aki elhatározta, hogy a nagy Filmgyárból, ami Gyarmat utcában volt leválasztanánk a pasaréti gyárat. Az „Egyes Számú Alkotó Csoport” azt akarta, hogy egy vízfejű központi filmgyárból egy modern hangvételű filmgyár jöjjön létre. Ez az ifjúsági csoport nagyon tehetséges társaság volt, de a gyárban az ugyancsak nem kevésbé tehetséges, de a korosztályban eltérő csoportosulás is volt: Keleti Márton, Bán Frigyes, Gertler Viktor. Volt egy emlékezetes összejövetelünk 1956 végén, vagy 57 első napjaiban a Fábri lakásán egy ilyen félig titkos összejövetel, hogy milyen módon lehetne különválni. Az akkori friss minisztérium is támogatta, hogy legyen két Filmgyár, és ne csak egy. Ennek én voltam, mint főgyártásvezető organizátora. Aztán ez a félig titkos terv kipattant a Filmgyárban és az akkor frissen alakult pártszervezet úgy látta, hogy ezek szét akarják verni a magyar filmgyártást, biztos azért, mert keveset keresnek, biztos többet akarnak keresni. A nagy vetítőben kétszáz feltüzelt munkatárssal szemben, mi tizenketten bűnösök kint ültünk a szégyenpadon. Ebben a csapatban én voltam az egyetlen, aki nem volt igazán fontos, mert a többieknek volt művészeti díjuk. Terepszemlén voltam Badacsonyban Makkal és a Bacsóval. A Ház a sziklák alatt c. filmet készítettük elő. Mikor hazajöttem egy boríték várt, hogy azonnali hatállyal felmondják az állásomat, mint főszereplője ennek a szervezésnek.
Nem tudtak megvédeni, vagy nem is akartak?
Nem tudtak megvédeni. Elküldtek a Filmgyárból. Ehhez a kitérőhöz hozzá tartozik, hogy felhívott Darvas József író, akit 1956 után leváltottak miniszteri posztjáról és elmondta, hogy felkérték, hogy legyen a Filmgyár igazgatója. Mi a véleményed erről, kérdezte tőlem. Mondtam, hogy jobbat nem is lehetne kitalálni. Egy-két hét múlva kinevezték a Filmgyár élére igazgatónak. Elmondtam neki, hogy mi a bűnöm, mit követtem el. Ötven fős párt alapszervezet alakult a Filmgyárban, azzal kellett az igazgatónak megbeszélni, hogy megsemmisíti a felmondásomat. Azt hiszem, hogy az ötven tagból negyvenkilenc ellenem szavazott. A Darvas nem volt egy hős, de az én esetemben még is csak az volt, mert azt mondta, hogy „én ismerem Lénárt István, tudom, hogy mi zajlott le és annak ellenére, hogy a pártszervezet azt mondja, hogy nem, én megsemmisítem a felmondást”. Visszakerültem a Filmgyárba 1957 tavaszán. A Darvas fölhívott és azt mondta, figyelmeztetlek, hogy lesik, hogy mikor követsz el bármit. Ne győztesként vonulj be, hanem vigyázz! A nyár folyamán a Bolond Április című filmet legyártottam Fábri Zoltánnal, és az esztergomi záró buli jó hangulatban lezajlott. Majd néhány nap múlva felrendeltek az igazgatósághoz. Akkoriban mi gyártásvezetők statiszta diszpóval dolgoztunk, ami azt jelentette, hogy a sofőrnek, vagy a túlórásnak adtunk statiszta diszpót. Mivel én figyelmeztetve voltam, hogy vigyázzak a két felvételvezetőmmel közöltem, hogy semmi illegális, mert a nyakamra teszik a kést. Felhívtak és elém tettek 12 db 579-est. Mi ez Lénárt elvtárs? Fiktív és a nagymamám neve van ráírva. Mondtam, hogy hívják fel a két felvételvezetőt. Aztán közölték, hogy vagy fegyelmi eljárás, vagy kilépés. Így mind a hárman kiléptünk, valamikor 1957 decemberében.
Ahogy nézem az életrajzodat szerencsére a kirúgásod után nem utcaseprés következett, hanem azt látom Nemzeti Színház.
Első önálló filmem a Simon Menyhért születése volt, aminek a rendezője Várkonyi Zoltán volt, ő intézte el, hogy ne kelljen elmennem szövőmunkásnak, vagy segédmunkásnak, hanem felvettek a Nemzeti Színház szervezési és propaganda titkárának. Négy évet voltam ott. Közbe szúrva elmondom, hogy 1958-ban rögtön jelentkeztem a Televíziónál, de nem vettek föl. mert a Lénártnak valamilyen 56-os dolga volt, és így aztán megbízhatatlan személyként megbélyegezve nem kerülhetek egy ilyen politikailag fontos szervezetbe, mint a Magyar Televízió. Így aztán négy éven keresztül a Nemzeti Színház adott menedéket. A Major és a Várkonyi segítségével ezt a négy évet ott kihúztam.
És akkor elérkeztünk oda, hogy 1963-tól 1991-ig a Magyar Televízió dolgozója voltál. Milyen volt az a Magyar Televízió, amibe beléptél
Fődiszpécseri helyre hívtak Mit kell csinálni, kérdeztem. A Kulcsár Ferenc elnökhelyettes sem volt vele igazán tisztában, ő, aki felvett. „Aki az embereket meg az eszközöket diszponálja, azt kell csinálnod.” Így kerültem a Magyar Televízióba. Két izgalmas találkozásom volt az első napokban, a két igazi hatalmat birtokló emberrel Kerpel Róberttel, aki a műszaknak volt az Istene és Fazekas Lászlóval, aki a gazdaságnak volt a feje. Megkértem őket, hogy segítsenek nekem elindulni. Bele szeretnék nézni a záró könyvelési adatokba. Azt mondták, hogy az eszközöket kell majd diszponálni. Kértem a leltári adatokat, amit elutasítottak. Mondtam, hogy én nem a 8. kerületi tollforgató vagyok, hanem felvettek ide magas fizetéssel. Ezzel előre megalapoztam a kapcsolatunkat egy pár évre. Ennek következtében a hozzám kerülő Operatőri Osztály dolgozói, ők is ennek a diszpécser szervezetnek voltak a részei, szegények nem kaptak fizetésemelést egy, vagy két évig. A rendészeknek magasabb fizetésük volt, mint a Sík Igornak, vagy a Czabarkának. Ez volt az indulásom. Grósz Károly a Rádió és a Televízió pártitkára volt, hozzá mentem el segítséget kérni. Annak ellenére, hogy a Fazekas kártyapartnere volt a Grósznak. Grósz azt mondta, hogy utánanéz, mert panaszt tettem. Aztán végül is sikerült korrigálni bizonyos fizetéseket.
Úgy tapasztaltam 1970-es években, mint rendező, hogy a diszpécseri tevékenységet úgy csináltad, hogy speciális járásoddal folyamatosan fel-feltűntél mindenütt ahol mi dolgoztunk. Benéztél vágószobába, a sminkszobába, megkérdezted, hogy van-e valami probléma. Amikor a stúdióban dolgoztunk, akkor is körbenéztél és megnézted, hogy elkezdtük-e a munkát. Volt szigorúan vett adminisztráció, amit megteremtettél, vagy úgy gondoltad, hogy az épületben sétálgatva, mindent át lehet látni?
Nem a főnökeimmel voltam elsősorban jó viszonyba, hanem inkább az apparátussal. Ez azt jelentette, hogy talán valamennyi érzékem volt az emberi kapcsolatokhoz. Most, hogy az életem vége felé járok, mérleget csínálok, hogy a szakmában mit értem el, vagy hogyan gondolnak rám, akkor úgy érzem a pozitívum az, hogy valamennyire módom volt emberi kapcsolatokat teremteni elsősorban azokkal, akik csinálták a Televíziót! Még egy dolog volt, ami talán segített. Filmgyári és színházi előélettel kerültem a Magyar Televízióba. Akkoriban a televízióban a műszak és a pénz döntött, ami teljesen indokolt volt, hiszen a Magyar Televízió elsősorban, mint technikai objektum jött létre, az alapkövet letéve a mérnökök és a technikusok alapozták meg ezt az intézményt. Azok a jöttmentek, akiket úgy hívnak, hogy rendezők, operatőrök meg szerkesztők, ezek csak oda bekerültek, hosszú ideig ez volt a helyzet nem a szellemi és a művészi alkotók voltak a főszereplők. Kerpel Robert nagyon tartotta azt, hogy a műszak súlya legyen a döntő. A Filmgyárban is volt egy főmérnök és egy Fejlesztési Osztály, de nem volt vita arról, hogy a Keleti Márton meg a Fábri Zoltán a meghatározóak. Ennek itt-ott valamilyen módon hangot adhattam, ezért keletkezett egy belső konfliktus.
Az MTV története végig arról szól, hogy mindig nagyon kevés volt azokból az eszközökből, amit használni akartak a művészek, tehát mindig egyfajta hiánygazdálkodással kellett szembenézned. Hogyan lehetett ezt áthidalni, hisz a 70-es években 70-100 tévéjáték is készült és mellette rengeteg irodalmi műsor, képzőművészeti műsor is. Hogyan lehetett ezeknek, a művészi igényeknek eleget tenni ezzel a technológiával?
Kerpel Róbert sok mindent megteremtett a fejlesztésértés én csak a meglévő eszközöknek az ide-oda osztása volt a feladatom és ez nem a főszerep. A főszereplő az volt, aki anyagilag megteremtette a lehetőségét annak, hogy a televíziónak még is voltak eszközei, hadra fogható gépei.
A rendező, a szerkesztő, az operatőr azt szeretné, hogy ahhoz produkcióhoz, amit létre akar hozni a lehető legtöbb kapacitást kapja meg, a legjobb felszerelést kapja meg, mert akkor tud remekművet alkotni. A vágyakat nyílván korlátoznod kellett mégis megmaradt egyfajta jó viszonyod ezzel az alkotó gárdával.
Hitelem volt. Amire igent mondtam azt tudomásul vették és örültek neki, amire nemet kellett mondanom azt nem haraggal fogatták, megértették. Én egy olyan Televízióban dolgozhattam, amit úgy tartok, hogy Európa legjobb, legszínvonalasabb Televíziója volt. De visszatérve ennek a technikai részére valljuk be őszintén, hogy ez a nyolcvan tévéjáték és tévéfilm, ez a belső kapacitáson kívül a magyar filmgyártás is kiszolgálta. Együttesen tettük lehetővé, hogy a Magyar Televíziónak az arculata színvonalas művészeti képet mutatott.
Úgy tudom, hogy a Veszprémi Fesztivál kitalálásánál is bábáskodtál. Persze többen vannak ott a születés pillanatánál.
Ebben a veszprémi dologban úgy éreztem, hogy én voltam a főkonstruktőr és elsőrendű munkatársam és segítőm Horeczky László volt. Az Első Veszprémi Fesztivált tényleg mi csináltuk.
Jellemzi a te művészekkel való kapcsolatodat, hogy rendezői barátaidnak produkcióiban színészi szerepeket is vállaltál. Lénárt István a felelős beosztású vezető. Egyébként mikor és hogy lettél papi? Én úgy emlékszem, mintha már a fiatalabb korodban is papi lettél volna.
Igen korán ráncos lett a pofám és egy „bűnemunkás”, aki tíz évvel volt idősebb, mint én „lénártpapizott”. Rám ragadt. Valaki, ha azt mondja nekem, hogy Lénárt papa halálosan megsértett volna, de az ősöm és a társam az Illés György is papi volt a szakmában. Ez azt jelenti, hogy a papi kifejezésben van valami szeretetteljes, a papában pedig az öreg trotty van. Úgyhogy most már ezt is megérdemelném.
A színészkedésre visszatérve. Már ötven éves koromtól kezdve rendező barátaim mondták, hogy játsszak el ezt-azt. Természetesen visszautasítottam, mert egy vezető televíziós tisztségviselő nem bohóckodik Makk Karcsi barátom fölhívott, hogy a Bacsó csinál egy filmet és ebben van egy szerep, ami direkt rád van írva és nagyon kérlek, ezt vállald el. Nem tudom, hogy észrevettétek- e, hogy én mindig elegánsan öltöző ember voltam és rátarti. Mondtam, hogy nem bánom. Akkor elküldte a Bacsó azt a két lapot rajta a szöveggel, amit nekem mondani kell. Fönt a jellemzés az volt, hogy öreg kopott nyugdíjas, erkölcsrendészeti detektív. Ez annyira találó. Röhögtem egyet és tényleg meg is csináltam és ezzel beléptem a színész garnitúrába. A Görbe Nórát kellett rábeszélnem, mint erkölcsrendészeti detektív, hogy ne legyen kurva. Fehér Gyuri volt az, aki először behúzott ebbe a dologba. Kértem, hogy jöjjön el hozzánk forgatni, mert a fiamnak van az esküvője. Ő akkor még főiskolás volt. Jó eljövök, de akkor elvállalsz egy szerepet a vizsgafilmemben. Egy rohadt főnököt kellett alakítanom, miközben főnöke voltam éveken keresztül. Meleg emberi barátság alakult közöttünk. Az utolsó tizenöt évben, minden évben együtt nyaraltunk.
Minden szakmai szervezetben részt vettél, mindenütt ott voltál. Az összes filmszemlén mindenütt jelen voltál. Miért tartottad ezt fontosnak? Hogyan lett ez az életed része?
Én egy nyüzsgő alkat vagyok. Szeretek ott lenni, ahol a dolgok folynak. Szeretem az embereket és a szakmai környezetet, és ha lehet, akkor jelen vagyok, ahogy tudok.
Most is ott voltál a Filmszemlén. Televíziót nézel?
Az igazság az, hogy nagyon nehezen tudom kiválasztani abból a 40-50 csatornából, hogy mit nézzek. Sokat vagyok színházban, évi 30-50 színházi bemutatón vagyok jelen. Hetente egyszer kétszer elmegyek moziba. Jobban szeretem a vásznat.
A Magyar Televízió Örökös Tagja vagy…
Kicsit szégyelltem magam, mert számomra nagyon fontos a televíziós művészeti tevékenység. És ebbe a tizenkettőbe nem került be, egy sor jelentős televíziós művész. Több operatőrt, rendezőt, díszlettervezőt szerettem volna beválogatni „közénk”. Az elmúlt négy-öt évben amióta van az Örökös Tagság, és sajnos azóta többen is távoztak az élők sorából, a Kézdi Lóritól Mahrer Emilig és Antal Imréig. Úgyhogy nagy dicsőség, hogy az idén a Mihályfi Imre is bekerült a Magyar Televízió örökös tagok közé. Talán ő az, aki Zsurzs Évával együtt a legtöbb díjat hozta a televíziónak.
Az interjú 2010 februárjában készült
