Egy idő után untam, hogy mindent olyan jól megszerkesztettem, úgy klappol minden, és odaadom „ezeknek” és elrontják, ellezserkedik. És Halák László megadta a lehetőséget, hogy a magam ura legyek.
Nagy György az első vendégünk, aki ma is aktív televíziós. Eddig olyan kollegák látogattak meg minket, akik lélekben ugyan televíziósak maradtak, de már nem aktívak. Ők beszéltek a Magyar Televízióban eltöltött éveikről.
Azért még szeressetek.
Mikor láttál először televíziót?
Öt vagy hat éves lehettem. Erdőkertesen egy kis faluban éltem, ahol a zongoratanár néni volt a falu entellektüelje, nekik volt televíziójuk. És azt hiszem korcsolya verseny volt és a falu apraja-nagyja összegyűlt televízió előtt. 1958-at írtunk, ha jól emlékszem.
És akkor elhatároztad, hogy televíziós leszel?
Á csudát!
Mi akartál lenni, mozdonyvezető?
Én a Puskásban végeztem, ez híradástechnikai technikum volt. Közben beat zenész is voltam a Volvo együttesben.
Az egy jó márkanév.
Ez az Ikarusz gyárnak volt a zenekara, és ők adták a felszerelésünket. És ezért tartoztunk nekik április 4-én, május elsején és vállalati ünnepségeken játszani. Egy ilyen emlékezetes esetre máig jól emlékszem. Április 4.-e 1970-ben. Az Ikarusz kötelez minket, hogy menjünk el a felvonulásra és játszunk. Meg kellett tanulnunk két-három rock slágert magyar szöveggel: „Disznó Nixon katonája nem leszek, nem…” valami ilyen. Adtak ehhez egy kisplatós teherautót, amire felült a dobos a dobcuccával, feltettük az erősítőket és más már nem fért rá. A többieknek gyalogolni kellett a dísztribün előtt, én ugye orgonista voltam, leszereltük a szintetizátorom lábait és odatettük a hangszert a plató végire, én mentem a kocsi után és játszottam, mellettem a gitárosok és így vonultunk el a dísztribün előtt, ahonnan Kádár integetett. S miután az Ikarusz zenekara voltunk, valami hasonló nevet kellene fölvenni, az Ikarusz az olyan ciki, olyan, mint a MÁV-dac. Az Ikarusz akkoriban Volvo alvázakat használt, nagyon jó akkor mi leszünk a Volvó zenekar, és azonnal írtunk egy levelet Svédországba a Volvo cégnek, nekik ez biztos hatalmas reklámértéket jelent, hogy mi Magyarországon Volvo néven játszunk, esetleg küldhetnének egy mikrobuszt. Válaszoltak is, hogy nagyon kedves és küldtek 5 kis volvo-jelvényt. Na szóval ez volt a Volvo zenekar. És akkor én úgy gondoltam híradás technikus zenész, hogy természetesen hangmérnök leszek a rádióban. Nem nagyon akaródzott egyetemre mennem, mert amikor az előkészítő volt azt én elblicceltem és mentem zenekari próbákra. Úgyhogy nem is vettek fel a műegyetemre. Beadtam a jelentkezésemet, nem kaptam választ, nem kaptam választ. Egyszer csak jött egy levél, hogy menjek be a Szabadság térre. Nem értettem a rádió a Bródy Sándor utcában van, de elmentem. Ugye ekkor még a rádió és a televízió egy intézmény volt. És ott ült egy szivarozó hajlott hátú ember, Zánkai Dénes, oda leülnek - voltunk vagy öten jelentkezők. Dini bácsi felvételiztetett minket: az interkerrier rendszerű vevőkészülék tömbrajzát kellett lerajzolni. ECH 81 keverő cső hogy működik. Komoly felvételi volt. Aztán hazamentünk és aggódva vártuk otthon az értesítést. Értesítettek, hogy fel vagyok véve. Nagyon boldog voltam és feljött értem egy vörös hajú pasas (Bánki István – a szerk.), nagyon gyanakodva nézett rám, mert egy sárga pólóban voltam rajta egy PEACE jelvény. „Ez valami patkány”, mondhatta, látszott rajta, hogy még a kilincset is undorodva fogja meg utánam, most ezt ideküldik a nyakamra. „Mit akar csinálni?” Hang technikusnak felvételiztem, mondtam. „Kép technikus lesz" – mondta. És akkor nagyon szép napokat töltöttünk el a kettes stúdióban. Akkor még úgy volt, hogy minden kamerának külön csatornázó egysége volt. Székelyhidi Attilával, Reischig Ottóval, Táskay Misivel ültünk négyen szorosan egymás mellett és csatornáztunk.
Mennyi időt töltöttél ott a kettes stúdióban csatornázgatva?
Én hamar elkezdtem képet vágni, mert az érdekesebb volt. Az első igazi műsor, amit én már egyedül csináltam – ott Döme Zsuzsa volt a nagy képvágó és Csizmazia Éva volt a másik – az a 72-es olimpia volt. A Mahrer Emilék, valami miatt megszerettek engem, ezért vált lehetővé, hogy önállóan dolgozhassak a sportosokkal. Ehhez az olimpiához egy fantasztikus élményem fűződik. Éjjel egy óráig tartottak a közvetítések. Elköszönt a kinti riporter majd a stúdióban a riporter, kikapcsoltunk és hazamentünk. Az utasító rendszert, azt nem kapcsoltuk ki az éjjel is szólt. Az egyik éjszaka egy órakor Knézy Jenő befejezte az orosz-amerikai kosárlabda közvetítést azzal, hogy az amerikaiak nyertek egy ponttal és elköszönt. Lehúztuk a „kést” és vettük a kabátunkat. Egyszer csak kiabál, Jenő kapcsoljatok vissza, kapcsoljatok vissza. Visszakapcsoltunk. Kiderült, hogy volt egy másodperc vissza és az oroszok dobtak egy kosarat és így ők nyertek egy ponttal. És ezt aznap éjszaka Magyarországon csak mi öten tudtuk. Ez volt az első képvágói munka, amit egyedül csináltan végig.
Térjünk még vissza arra a zenekarra.
Én az 1972-es Ki Mit Tud - on vettünk részt. Erről is van egy történetem. Akkor még volt a televíziónak egy remek jó eszközparkja. Többek között volt egy Hammond orgonája, ez egy 300-as Hammond volt, amin a Rhoda Scott is játszott később. Ez egy gyönyörűséges hangszer. Ehhez tartozik egy hangfal, az a speciális tulajdonsága, hogy benne forognak a hangszórók. És akkor jött a mikrofonos(Vadai Pali) és a hangfal elé lett négy mikrofont. Kérdeztük, hogy miért? Az istennek sem tudom megállítani azt az izét, így talán jó lesz…
Amikor én először betettem a lában a kettes stúdióba, valamelyik vers műsorom felvételére, akkor két tűz közé került egy kezdő rendező, egyrészt a stúdióban lent egy Kossuth-díjas színész és aztán ott van a műszak, akik ki tudja, hogy értékelik azt a tevékenységet, amikor pattog az ember a színész és a műszak között. Volt ott, már akkor is bajszosan, egy fiatal srác, aki megveregette a vállam és azt mondta te csak törődj azzal, hogy mi fog történni, én majd nyomom a gombot. Nagy segítség volt ez akkor, máig hálás vagyok érte.
Nagyon szerettem csinálni. Tizenkét évig voltam képvágó, ennek nagy részét csak a kettes stúdióban. Aztán amikor a négyes stúdiót megépítették ott kezdetben nem volt állandó műszak. Eleinte azok a fejlesztő kollegák dolgoztak ott, akik építették, ennek az volt az oka, hogy a televíziónak nem volt rendes premizálási rendszere. Azokat a kollegákat, akik hihetetlen nagy munkával megépítették a stúdiót csak úgy tudták kifizetni, hogy műsorkészítőként gyártási pótlékban részesültek.
Eleinte nem is lehetett simán átmenni ebbe az épületrészbe. Külön belépő kellett. Csak azok mehettek be, akik oda voltak diszponálva.
Bizony, a négyes stúdióban volt gyártási pótlék, máshol nem volt. Ezt a premizálási módot a filmgyár gyakorlatából vettük át. Aztán kezdtünk mi is átjárni, nem kellett Horváth Pál fejlesztő mérnöknek képet vágni, ez ugyanis egy másik szakma, hanem váltott stábbal jártunk át műsort készíteni. Egyszer a kettes stúdióból, máskor az egyesből. Ennek az lett a következménye, hogy kiderült – nem kötelező mindenkinek csak a saját stúdiójában dolgozni. Ez egy felszabadulás volt. Onnan kezdve több helyen is dolgoztam. Elvittek például a hármasba híradót vágni. Manuálisan az a szakma csúcsa, az egy nagyon pergő dolog, nincs idő megbeszélni. Művészileg egy zenemű, vagy egy tévéjáték az a feladat, de manuális a híradó vágás a szakma csúcsa, legalábbis is én így gondolom.
Így aztán sokat dolgozhattam a négyes stúdióban s ott csináltam egy sor olyan dolgot, amiről úgy gondolom ma is, hogy jó hogy ki van írva a nevem. Ilyen volt a Rajnai András kísérleti blue-boxos tévéjátékai, nagyon sok zenét csináltam. Én tudtam kottát olvasni és ezért Horváth Ádám szívesen vitt magával. Ő úgy jött be, hogy otthon kidolgozott egy partitúrát, be volt írva, hogy ennél a hangnál a négyes kamerával a kürtökről! Gothár Péter volt az asszisztense, ő ezt kidolgozta részletesen, kamerákra lebontva. Ez a lista ott lógott a kamerán és az operatőr előre tudta, hogy mikor, mi lesz a feladata. Előttem a partitúra rajta bejelölve a kameraszámok.
Mikor váltottál és miért?
Én egy nyughatatlan rossz kisfiú voltam. Miközben a képet vágtam, odaült mellém egy kislány Gönczi Zsuzsi és mondta, hogy Ő nem akar képvágó lenni, de szeretné ezt is megtanulni. Cserébe engem tanított filmet vágni. Adott egy zenét, meg valami kimaradt filmanyagot és én megtanultam, hogyan kell a filmet (celluloid) zenére vágni. Aztán a Czabarka György meg a Molnár Miklós indított egy segédoperatőri tanfolyamot. Oda én beiratkoztam. Amikor elvégeztük a tanfolyamot a többieket beosztogatták munkára. De miután én képvágó voltam csak a szabadnapjaimon lehetett beosztani kameramani munkára. De közben elmentem rendezőasszisztensnek is. Mindezt az ember a szabadidejének a terhére tehette. Csináltuk szívesen. Pénzt ezekért a munkákért nem igen kaptunk, igaz ez nem is volt érdekes. Emlékszem a Born Ádám mellett asszisztenskedtem valami vidéki téeszes filmben. És Fellegi Tamás látta: jé, ez ezt is tudja, jó lenne rendezőasszisztenst csinálni belőle. Egyszer csak hivatott Lénárt István és mondta, az Ő érdekes hanglejtésével: ez volt az utolsó munkája. Kiderült, hogy Fellegi kikért rendezőasszisztensnek. Ekkor gondoltam egy nagyot, mert akkor indult a Főiskolán adásrendezői osztály. Jelentkeztem. Felvettek. Szerencsém volt, mert a harmadik fordulóban olyan feladatot kaptam, hogy egy elkészült főiskolás vizsgafilmet. Egy helyszínen három kamerával felvett kis tévéjáték. Megkaptuk a forgatókönyvet. Egyszer nézhettük meg és be kellett írni a gépállásokat. És felsnittelni az egészet, technikai könyvet írni az irodalmiból úgy utólag. Ez egy jó játék. Ez nekem akkor a kisujjamban volt. Akkor már egy millió tévéjátékot megcsináltan, a Nyitott könyveket a kettes stúdióban. Biztos voltam benne, hogy az enyém lesz a legjobb. Olyan hülyeségeket is beleírtam, hogy 38-as optika. Naná hogy engem nem vettek föl. Annyira pipa lettem, hogy elhatároztam, hogy akkor az első számú magyar egyetemet fogom elvégezni és jelentkeztem a bölcsész karra, úgy vágtak k,i mint a huszonegyet. Akkor én már hat éve érettségiztem és semmire nem emlékeztem már. Aztán egy évig tanultam. A felvételin megkérdezték, mit olvasott. Mondom most éppen Rákóczi vallomásait. És akkor a történelem népművelés szakot végeztem el.
Történelem, népművelés?
Igen, esti tagozaton és közben vágtam a képet a televízióban. És amikor megkaptam a diplomát, akkor a Balogh Marinál teremtődött egy státusz az Ifjúsági Osztályon. A Feledy Péter státuszára, mert Ő akkor átment az Ablakhoz.
Mi készült akkor ezen az osztályon?
A Péntek esti randevú volt a fő műsorunk. Az igazi nagy ötlet a címe volt, mert nem lehetett máskor leadni. Az Ifjúsági Osztály kapott egy fix műsoridőt, egy órát. Ezt nem lehetett eldugni hétfőn délután háromra. Műfajszabad műsor volt. Az egyik héten lement egy beszélgetés a családról, Déri Jancsi és Incze Zsuzsa voltak a műsorvezetők, a másik héten a szerelemről, a harmadikon a nemzettudatról, vagy vetélkedő Bachról, mert valami évforduló volt.
Politika?
Nem volt benne direkt politika. Abszolút nem! Hárman szerkesztettük: Végh Miklós, Sebeő Ági, és én. Rendező legtöbbször a Csányi Miklós volt, meg Szélyes Zoli és Téglásy Feri. És persze nem minden került adásba, akkor még volt mód arra, hogy reszlit is csináljunk. Ma már nincs. Minden adásba megy, a gyenge is!
Meddig tartott számodra a Péntek Esti Randevú?
1987-1988-ig tartott. És akkor Halák László osztályvezető azt mondta, hogy kellene csinálni egy olyan műsort, mely jár körbe az országba, elmegy ifjúsági klubokba. Ez volt a HOL-MI, indult 1988 januárjában. Ezt aztán 18 évig csináltam.
Hogyan határoznád meg ennek a műfaját?
Programajánló magazin. Az volt a dolga, hogy populáris szabadidő programokat ajánljon. Kugli versenytől a bicikli programokig. Ez szombat délelőttönként ment adásba. De itt már nem védett minket a cím, így később dobálták össze-vissza. Volt vasárnap reggel és szerda délután, volt része az Ablaknak is. Hányatott sorsa volt. Egy-másfél perces anyagnál nem igen volt hosszabb benne. Igen pergő műsor volt, ez akkoriban még nem volt jellemző. De volt olyan is, hogy kaptunk még plusz 30 percet és akkor egy vis után tematikus anyaggal jelentkeztünk. Sok szép levelet kaptunk. Sokáig őriztem egyet. Azt írta egy kislány, hogy mi hívtuk fel a figyelmét egy rajz-pályázatra, amit megnyert, jutalmul elutazhatott Dél-Amerikában, „ott összeismerkedtem egy fiúval, aztán hazajöttem…leveleztünk sokáig. Most volt az esküvőnk”...
Aztán meguntam, hogy mindig pénz és kapacitáshiányra hivatkozva akarják megszüntetni a műsort, elkezdtem pályázni és pénzt szerezni innen-onnan. Így ment évekig, semmi pénzbe került a televíziónak. Aztán egyszer már ingyen sem kellett. 2005-ben megszűnt.
Hogyan lettél szerkesztőből, a rövid megszólalóból, a kérdező emberből a televízió arca?
Egy idő után untam, hogy mindent olyan jól megszerkesztettem, úgy klappol minden és odaadom „ezeknek” és elrontják, ellezserkedik. És Halák László megadta a lehetőséget, hogy a magam ura legyek. Ha már Halák Lászlónál tartunk, hagy meséljek el egy másik a televízióra jellemző történetet. Szerzett egy közvetítő kocsit, amikor a Fidesz az első kongresszusát tartotta. A Jurta színházhoz oda mentünk és a Lacival felváltva csináltunk, ezekkel a szőrös fiúkkal riportokat. Azt sem tudtuk kit hogyan hívnak. Felvettünk velük két darab kilencven perces szalagot. Baromian izgalmas volt. Ott álltunk elhűlve, olyanokat mondtak ezek a srácok. És mentünk a két dobozzal be a televízióba és a lépcső tetején ott állt a belpolitika főszerkesztője, és kivette a kezünkből a két tekercset és bezárta a páncélszekrényébe. Soha nem lett belőle műsor. Becsületére legyen mondva, nem törölte le.
(Halák lászló elbeszélése szerint, később amikor Halák lett a párttitkára az MTV-nek, kivette a páncélszekrényből és Ő őrizte. Ebből összevágott egy rövidfilmet. Kivitte a Lendvai utcába és ott Kövér László, Orbán Viktor, Deutsch Tamás megnézték és véleményezték, hogy mit szólnak hozzá két évvel később. Elkészült a mozi, de az akkori alelnök Bányai Gábor azt mondta, hogy ezt nem lehet bemutatni, mert a többi pártról nem készült ilyen.)
Mi történt a HOL-MI után?
A Nagy vitát én a lányommal vezettem. Ha én ezt meglátom valamelyik televízióban, akkor azt mondom: menjetek a…Ez úgy történt, hogy lehívtak a Pusztayhoz, akkor már ő volt az egyes program igazgatója, hogy készülne egy talk show azt gondoltuk, hogy csináld Te. Ez egy generációs műsor legyen, legyen valaki olyan öreg, mint te és legyen egy fiatal. A lányod a tele-sportnál dolgozik, szakmabeli. Csináljátok ketten. Nem lehet, mondom, a sajtó kicsinál minket, nepotizmus, meg hasonlók... Mindegy, megcsináltuk. És a sajtó kicsinált minket…
Hogyan lett a tévétörténeti sorozatod Aczél Endrével?
Egy álom, mert megtaláltam azt az embert, aki ugyanolyan készülős, mint én. A Köztévé arról szólt, hogy évről évre mik történtek a világban és mi és hogyan képeződött le a televízióban.
Mennyire tudtátok a dolgokat megtalálni az archívumban?
Nagyon kell magunkat szégyellni, mert az illusztrációknak jóval több, mint felét, ami a televízióról szólt a FITU-ból vettük ki. Vagy megvan, csak el van bújva. Amikor egy ilyen sorozaton dolgozol nincs idő arra, hogy bebújj az archív anyagok közé és te kutasd ki, hogy mi hol van.
Mennyi idő telt el az ötlet aláírásától, engedélyezésétől az első adásig?
Nagyon rövid idő, mert a televíziónak az 50. születésnapjára kellett ez a műsor. El is készült 1989-ig. A többit Aczél nem vállalta mondván ezt a kort nem fogadják el az ő értelmezésében. Azt hiszem igaza volt. Az volt a szerencsénk hogy májusra jutottunk el idáig – itt az évforduló napja is – és tavasszal hagyományosan nyári struktúrára áll át a televízió. És senkinek nem tűnt fel, hogy ősszel nem indultunk újra.
Hogyan keletkezett a Szabadság tér 17?
Hetvenöt darab készült belőle. Ezek két-és két és fél perces anyagok voltak. Egy-egy rövid megszólalás egy kép frappáns illusztráció. Igaz 10-15 perces előkészített beszélgetésből választottuk a megszólalóra legjellemzőbb mondatokat. Az MTV részéről az elv az volt: jól van, csináld, de ne kerüljön pénzbe! Én 300-at szerettem volna csinálni, nem engedték. Pedig ez televízió történet. Ami nem készült el talán soha sem elkészíthető már. Amikor elmúlt az ötven év ünneplése, azt mondták: most már hagyjuk.
Hogyan kerültél be a protokoll műsorokba? A március 15.-éket, az augusztus 20-akat mindig te közvetíted.
Úgy hogy senki nem akarta csinálni. Történész szakosként is mindig lelkiismeretesen készülök, nagyon vigyázok arra, hogy ne mondjam azt. amit az előző évben, mert lehet hogy senki nem emlékszik rá, de én igen, s ez elég! Rengeteg anyaggal készülök. Sok kis cetli van előttem. Több órányi dumára való. Így tudom megcsinálni, hogy a szüneteket pontosan kitöltve beszélek, de soka nem beszélek bele az ünnepi eseményekbe. Ez is egy szakma. Emlékszem 1986. Március 5.-én közvetített először élőt az MTV a múzeumkertből. Sok kiabálásába került ez akkori főnökömnek Balogh Marinak. Az adás alatt ott ült mellettem Medveczky László a nagyfőnök. Jaj, mi lesz, ha történik valami…
Hogyan adják tudomásodra, hogy ez idén is a te feladatod, vagy, hogy idén nem te csinálod?
Sehogy. Ha én nem szólok, hogy írják be a rádióújságba akkor kifelejtik. Ezt olyan természetesnek veszik. Sokak szerint már a zászlót se húznák föl, ha nem mennék ki március 15-én a Kossuth térre… Ez valahogy így lett.
Akkor itt vagyunk a jelennél (2008), az mondom rocklexikon.
Régi szerelmem, régen meg szerettem volna csinálni.
Hisz játszottál zenekarban.
Ezeket a pasasokat mind ismerem, a HOL-MI-ból, meg innen-onnan. Ezért annak ellenére hogy nem igazán nyilatkozó emberek, nekem kötélnek álltak és őszintén beszéltek életükről, művészetükről. Ráadásul a lakásukban beszélgethettem velük, mert úgy gondolom, ha a televízióba jönnek be, akkor én vagyok otthon és Ők feszengenek. Ha én megyek hozzájuk, akkor Ők otthon vannak és én vendégségben. Tizenkettő készült el belőle, többet szerettem volna belőle, de valószínű nem lesz több. Kár.
Most mit csinálsz éppen?
Most egy nagyon izgalmas sorozatot csinálok. A Kossuth kiadó megjelenteti Magyarország történetét 24 kötetben. 2009. február másodikán jelenik meg az első kötet. Az újságárusoknál fogják árulni és 999 forintba fog kerülni. Hétfőn fog megjelenni és előtte vasárnap este hat órakor megy le ennek televíziós változata. Öt hónapon keresztül fogom forgatni. Most írom a forgatókönyveket. A nagy példányszámú könyv és tévéműsor rengeteg emberhez juttathatja el hazánk történelmét, korszerű mai felfogásban. El fogunk menni Baskiriába, meg akarok állni az Enns folyó mellett és azt mondani, megszakítva a történelmi magyarázatot, Ausztriában vagyunk az Enns folyó folyik itt mellettünk és 907-ben Árpád ezt a folyót jelölte ki Magyarország határának, ami ezen túl volt az baromi messze volt, ober Enns, az Enns-en túl, ez az óperencia kedves nézők - és már megy is tovább a történelmi magyarázat. Ilyen és hasonló dolgok fogják színezni érdekessé tenni a műsort.
Milyen most a televízió, ismét elnök nélkül?
Én 37 éve dolgozom a televízióban és nem tudom 37 év egyetlen napjára sem azt mondani, hogy nem jó. Azért, mert nagyon sokat dolgozom, és biztosan egy őrült mázlista vagyok, mert azt csinálom, amit szeretek. És ez most is úgy van. Ma délelőtt is bent voltam, nekem a munkaadóm, a fő feladatom a Főtér című műsor főszerkesztése. Kiváló szerkesztőséget építettem fel, ha hetente elfogadnám és aláírnám a hármas törzslapját, már – kis túlzással - nem kellene semmi mást csinálnom. Bent ültem ma is. Csináltam a Főteret, ezt a magyar tájegységeket, városokat bemutató ismeretterjesztő műsort és közben folyamatosan érkeztek hozzám a történelem tanárok. Lehet ezt nem szeretni? Meg döglök érte a mai napig is!
Az interjú 2008-ban készült
