Volt olyan hónap, hogy 111 riportot készítettem, hétvégén elmentem konferálni, haknizni és egy hétvége alatt megkerestem négyhavi fizetésemet.
Juszt Lászlót, mint televíziós kollegát nem csak a képernyőről ismertem, de szinte naponta láttam az MTV éttermében kollegák körében. Nem lehetett nem észrevenni. Figyeltük kikkel ül együtt, kikkel beszélget. Ági a mindent tudó étteremvezető gyakran ült asztalához „pletykálkodni” információt cserélni.
A legtöbbet a sportosok hosszú asztalához ültem, személyes jó barátok voltak: Szőnyi, Vitár, Gyulai, Knézi, Márer, Pintér, Béka. És volt egy másik asztal a híradós vágó lányok. És igaz gyakran ült le asztalunkhoz Ági. Ő mindenkiről mindent tudott, Ő volt a hírlap. Érdemes volt
rá figyelni.
Az MTV internetes lexikonjának szócikkében azonnal feltűnik, hogy nem Magyarországon végezted a bölcsészkart. Hogy kerültél ki Szófiába?
…Tizenöt éves koromban döntöttem el, hogy újságíró leszek. Apámnak volt egy újságíró barátja, …..a saját fából nem tudott újságírót nevelni és körbenézett, ki van a környéken, és engem megtalált. Írtam az Esti Hírlapnak, a Hétfői Híreknek már középiskolásként. Akkoriban minden évben voltak tanulmányi versenyek. Én a történelmet mindig nagyon szerettem, a történelmi pályázaton indultam egy dolgozattal „ A tanácsi rendszer kialakulása 1947-től napjainkig”. Ezzel én harmadik helyezett lettem abban az évben. Így felvétel nélkül felvettek a jogi karra. Ezen a nyáron, az érettségit követő nyáron szüleimmel a bulgár tengerparton nyaraltunk, és ott megismerkedtem egy lánnyal, ez nagyban alakította egyetem választásomat. Már középiskolásként gyakornokoskodtam az Esti Hírlapnál, ez volt akkoriban az egyetlen bulvár újság. Ott szóltak, hogy van lehetőség újságírás tanulni. Két hely van Moszkvában, egy Szófiában. Természetesen, a szerelem okán Szófiát választottam. A szerelem elmúlt egy negyed év alatt, de akkor már ott kellett maradni.
Megbántad?
Nem. Nagyon kellemes évek voltak, bár az nagyon hamar kiderült, hogy a szófiai újságíró szak már akkor sem hasonlított a magyar elvárásokhoz. Az Esti Hírlapos tapasztalataim után furcsa volt, hogy a fő tantárgy itt a bolgár kommunista párt története volt. Egy fél év után kértem a Művelődési Minisztériumtól, hogy átmehessek a bölcsésznek, ahol bolgár, angol, magyar szakon végeztem.
Első magyarországi munkahelyed a Magyar Rádió.
A Krónika, a rádió reggeli politikai műsora volt a munkahelyem, és a 168 óra című műsort mindenki maszekba csinálta.
Kik dolgoztak akkor a Krónikánál?
Györfi Miklós, Földvári Lapat Géza, Gellért Kiss Gábor, Király Edit, a rovatvezető Mester Ákos volt, Földi Iván volt az olvasószerkesztő.
Mester Ákos legendás alakja a rádiózásnak.
Érdekes kettősség volt a két műsorra a jellemző. A Krónika volt a „hivatalosság” ennek a főnöke Bereczky Gyula volt, aki egy vaskalapos funkcionárius volt. A Mester Ákos ugyan rovatvezető volt a Krónikánál, de Ő vitte a megújító vonalat, akik az újságírást keményebbnek gondolták, és ennek megfelelően menedzselt is minket. És volt a 168 óra, ahol főnökként ott volt Ipper Pál, aki sok-sok külföldi tudósítói tartózkodása alatt megismerte az újságírás igazi lényegét.
Természetesen elsősorban az angolszász újságírás mintáit.
És fantasztikus szabadságot adott. Ennek a szabadságnak köszönhetem, hogy megtanultam egy csomó dolgot, amit csak tőlük lehetett megtanulni. Ipper volt a főnök és Rapcsányi és a Mester a két műsorvezető szerkesztő. Mindenre szabad jelzést adtak.
Ez két év volt az életedből. Miért kerültél el ebből a remek csapatból ilyen hamar?
Volt egy ürügy és volt egy ok. Mondom először az okot. Akkoriban egy sor vállalat lett 25 éves. És a „borforgalmi tröszt” is huszonöt éves lett. Volt ott egy barátnőm egy titkárnő és elmesélte, hogy milyen fantasztikus bulik lesznek: hajókázás, cigányzene, borkóstolás. Elkezdett érdekelni, hogy mibe kerül mindez. Összeszedtük a számlákat, és akkor 1975-ben három és fél millióba került a jubileumi két napos heje-huja. Ebből készítettem egy anyagot. A repi ünnepség előtt volt egy szoboravató ünnepség is, a szobor még ma is áll Budafokon: egy férfi a lopóval a kezében. A beszédekben azt hangsúlyozták, hogy a kétkezi munkásokat ünnepeljük ma. A fogadáson feltettem a vezérnek a kérdést, mutasson egy kétkezi munkást a vendégek között, akit ma ünnepelnek. Kicsit részeg is volt már és nagyon durva választ adott: őt nem érdekli a proli csak a protokoll. Ez került a leleplező anyag végére. Ipperéknek tetszett, leadták. Oltári nagy balhé keveredett belőle. Olyan dolgokat találtak ki, hogy az egész ünnepség igazi célja az volt, hogy a KGB ügynökök feltűnés nélkül találkozhassanak a nyugati ügynökökkel, és én valami államérdekbe pancsoltam bele. Hogy az Ipper milyen karakán volt, arra jó példa, hogy arra való hivatkozással, hogy az adás idején foci VB volt, és nem hallották elegen, egy hét múlva megismételtette. No ez volt kirúgásom igazi oka. Az ürügy pedig egy másik a korra jellemző történet volt. Csepelen kommunista szombatot tartottak, ami abból állt, hogy takarítást szerveztek. Mentünk ki, hogy a déli krónikában beszámoljunk róla. Kiérünk, csámborgunk össze-vissza, sehol senki, aki dolgozna. A vörös kereszt szervezete a takarítást. Mondja a szervező hölgy, hogy hívjunk ki egy házmestert, és vele készítsünk riportot, ha annyira kell az anyag. Ezen én totálisan kiakadtam, szó nem lehet róla, menjünk be a pártbizottságra. Ribánszky Róbertnek hívták az első titkárt, aki nem akart szóba állni velünk. Várakoztatott a titkárságon. Sürgetett az idő, mert közeledtünk a délhez. Közöltem a titkárnővel, hogy én már nem várok többet, erre kivágódik az ajtó – lehet, hogy kicsit hangosan mondtam – és ordítva jön ki Ribánszky, hogy mi az, hogy nem várnak, én Csepel első titkára vagyok! Én egy ideig álltam, majd azt mondtam, hogy így velem apám se szokott beszélni, majd hátat fordítottam kijöttem és bevágtam az ajtót. Mire beértem a rádióba már állt a bál. Tardos Júlia, aki a mentorom volt, mint gyakornoknak, jött, hogy azonnal menjek Bereczkyhez, és írjak igazoló jelentést. Negyvennyolc órán belül kirúgtak. Hétfőn tíz órakor kaptam kézhez a papírt és 11-kor fölhívott Moldován Tamás a Népszavától: hallom, hogy nincs állásod? Nincs. Gyere, nálunk van egy státusz.
Nem akarom a Népszavát és a Magyar Hírlapot megbántani, de az egyik nyilatkozatodban azt mondtad, hogy az írott sajtó nem igazán a műfajod. Ugorjuk át ezt az egy-két évet. Hogy kerültél a Televízióhoz?
A rádióból való kirúgásom előtt már találkoztam Megyeri Károllyal, aki a televízió alelnöke volt és azt mondta, hogy szívesen látna a televízióban, az ifjúsági osztályon. Akkor építettek fel egy nagyon erős szerkesztőséget Déri Jancsival, Rózsa Gyurival. Amikor kitört a balhé én be is jelentkeztem, de ő azt mondta: most nem, most várni kell. Eltelt egy év és akkor szólt újra, hogy lehet jönni, de most a gazdasági rovathoz. Ez az egyik legjobb rovat volt. Olyan munkatársakkal, mint: Balogh Mari, Bán Jancsi, Kopeczky, Kovalich, PuchTamás, Hortobágyi Éva, és olyan sorozatok készületek ott, mint a Belépés, csak tévénézőknek. Kovalich Karcsival együtt dolgozni életem egyik meghatározó élménye.
Ez a műsor arról szólt, hogy olyan helyekre látogattatok el ahova, a néző nem igen juthatott el?
Itt készültek a BMV közvetítések, a Paksi Atomerőmű építésről a folyamatos tudósítások. Ez nem direkt gazdaságpolitika, ez belpolitika volt.
Nekem híradós bejelentkezésed a „kezitcsókolommal” jut most hírtelen eszembe, mely egy egészen más hangvétel volt, mint a megszokott.
Ez nekem spontán ötletem volt, a hölgyeknek mindig így köszöntem és köszönök. Megosztotta a nézőket, de sokaknak tetszett.
Hogy kezeled, hogy megosztó egyéniség vagy? Én magam is emlékszem egy olyan interjúdra, amikor közvetlenül egy baleset után a teherautó sofőrjének a kisfiát kérdezted meg, hogyan történt, és ő édesapja ellen vallott. Én mélységesen föl voltam háborodva.
Vitatkoztunk már akkor is rajta Tardossal, ő volt az ügyeletes szerkesztője ennek a híradónak. Azért tartottam fontosnak a dolgot, mert nyár volt és a gyerekeket akkoriban a szülők, nem tudva hova tenni, magukkal vitték munkahelyeikre. És azt akartam bemutatni, hogy milyen helyzetek alakulhatnak ki. Ez egy olyan adás volt, ahova illusztrálandó a dolgot bevittem a saját fiamat, aki akkor három vagy négy éves volt, ott ült mellettem a stúdióban és rögtön az adás első percében kidöntötte a narancslét a papírjaimra, és onnantól totál káosz volt. Az bizony előfordult többször, hogy ítélkeztünk! Túlkapások voltak valószínűleg, ma már nem tenném! Visszatérve a kérdésre, a nagydarab szemüveges pali, aki megosztó egyéniség. Akkoriban jártam kint az unokabátyámnál Németországban. Azt kérdezte mit vegyen nekem ajándékba, kocsit vagy mit. Nekem akkor volt már egy Daciám, viszont a televízió volt a mindenem, a tévében az egyéniség ér a legtöbbet, és az egyéniség legtöbbször megosztó. Persze lehet kivétel, ilyen volt Antal Imre. És akkor én azt mondtam a nagybátyámnak, hogy egy Cartier szemüveget kérek. Kinevetett, jó nem egy olcsó darab, de egy autóhoz képest…Miért kérdezte. Azért mert ez egy olyan darab, amit az én kollegáim sohasem engednek meg maguknak. Magyarán én lettem egyedül Cartier szemüveges. Ez az, amit a mai napig hordok. Most is az van rajtam. Látszik már, hogy mennyire el van kopva a szára. Persze már vannak újabbak is, de az, ami most rajtam van az eredeti.
És aztán jöttek azok a műsorok, melyeket az életmű igazi részének lehet tekinteni: Kriminális, Nyitott száj, Tévé ügyvédje. Ezek olyan évekig tartó sorozatműsorok, melyek mindenki számára ismertté tettek. Ezekhez adtad az egyéniségedet és olyanok is lettek, mint amilyen Te vagy.
Azt hozzá kell tennem, hogy egyik sem az én találmányom. A televíziózásban nem nagyon lehet újat kitalálni, ami itthon született annak valamiféle angolszász előzménye már volt, de természetesen benne van a magyar alkotók egyénisége is. Ettől nem licence műsorok.
Érdekelt téged, a bűn a bűnözés? Volt ez irányban személyes érdeklődésed? Krimi szerető ember vagy?
Emlékszel a híradónál minden területnek volt egy kijelölt embere. Rám lett osztva a belügy. Rendőrségi híreket szerkesztettem elég sokat. Innen indult a dolog, tele voltam információval. Voltak külföldi példák, sikerműsorok.
Volt azonban itthon egy „csapda” a Szabó László féle Kék fény.
Igen, az a maga korában teljesen rendben volt, de változott a világ. Én a rendszerváltás után egy egész más társadalmi környezetben készítettem a Kriminálist. Ennek megfelelően egészen más lett, ettől lett sikeres. Minden évben a legnézettebb műsorai közt volt a televíziónak. Rajtam kívülálló okok miatt lett vége, nagyon sajnáltam.
Érzek rokonságot a Kriminális és a Tévé ügyvédje között, ez az utánajárós, nyomozós mentalitás, a jól informáltság.
Nem ez az újságírás? Amikor az ATV-t elkezdtük felhozni, köztük az Újságíró klubot, akkor annak volt helye. Akkor szálltam ki belőle, amikor a liberális baloldal győzött, mert az a véleményem, hogy az újságírás mindig ellenzéki. Kormánypárti újságírás nincs! A kormánypárti újságírást úgy hívják, hogy Magyar Közlöny. Ezért voltak a Bolgár Gyuriék nagyon nehéz helyzetben éveken keresztül. A műsor az enyém, le van védve.
Tevékenységed jelentős része a rendszerváltás előtti időszakra esik, ekkor is tudatosult benned ez az ellenzéki újságírás arspoetica, vagy spontán lázadó vagy.
Akkoriban én abban tobzódtam, mint a többi kollega, hogy szinte mindent megcsinálhattunk. Akárki, akármit mond én 1974-től amit akartam azt többnyire megcsinálhattam.
Legfeljebb elvonták a prémiumodat.
Az engem nem zavart. Volt olyan hónap, hogy 111 riportot készítettem, hétvégén elmentem konferálni, haknizni és egy hétvége alatt megkerestem négyhavi fizetésemet. Szóval a prémium nem nagyon izgatott. El vannak rakva az akkori prémium lapok, s látható, hogy a fizetésem két-háromszorosát kerestem meg a prémiummal. Persze azért nem volt balhémentes a televíziós működésem. Az egyik alkalommal miniszter bukott bele végül. Az eocén témára véletlenül akadtunk rá. Megtudtuk, hogy a mányi bánya kész van és nem működik. Elkezdtem kutatni, hogy miért. Kiderült, hogy azért nem működik, mert gazdaságtalan a bányászat lévén a szén egy vízréteg alatt van. Kibányászni csak a víz kiszivattyúzása után lehetne, de miután a Dunántúl vízbázisa egybefüggő, ha az egyik helyen elkezdik leszívni, a másik helyen is elmegy. Amikor elkezdték leszívni a tatai Fényes tavak eltűntek. Erről teljesen illegálisan elkezdtünk forgatni egy filmet. Kétszer huszonöt perces mozi lett belőle. Már vége felé jártunk amikor hivat az elnök (Bereczky Gyula), és ott ül a szobájában a Kapolyi, aki akkor ipari miniszter volt, és Sándor Pista, Tardos Julia aki akkor rovatvezetőm volt. Ő volt az egyetlen, akinek elmondtam, hogy forgatunk egy filmet, s lehet, hogy kemény lesz. Nem ellenezte, hogy csináljuk. Ti illegálisan forgattok szögezte az elnök nekem. Nem illegálisan, mindenhova bejelentkeztem, jártam az ELTE-n, jártam a bányakutatóban Tatabányán, meg még vagy nyolc helyen. Kapolyi elkezdte mondani, hogy ez egy súlyos tévedés, mert ez egy nagyon jó beruházás. Volt benne egy story is. Volt egy bányaavató, ahol a Kapolyi volt jelen s ahol a felszínre a futószalag olyan szenet hozott fel az átadásra, amit Tatabányáról hoztak át erre az alkalomra. Szó ami szó az lette a vége, hogy az elnök megnyugtatta a minisztert, hogy amíg itt ő az elnök addig ez az anyag nem megy le a televízióban. Én erre bepöccentem és azt mondtam, amíg nekem van újságírói igazolványom, én azon leszek, hogy lemenjen. Megyek ki a házból és Kovalik Karcsi ott legelteti a kutyáját. Mesélem mi történt. Hívjad fel Grósz Károlyt, ő a televízió pártitkára volt és jó fej. Felhívtam. Azonnal kapcsoltak. Hallgatja a történetet…hozza be az anyagot kazettán. Eltelt két hét. Csöng a telefonom. Grósz volt. Itt van előttem a KNEB jelentése és ugyanazt mondja mint a film. Nem látom akadályát, hogy leadják. Elmondja ezt az elnök úrnak is, az nem az én dolgom. Hétfőn lemegyek az elnökségre csak a Gelencsér elnökhelyettes van bent. Elmesélem a helyzetet. Délután kapom az ukászt, készítsem elő a filmet vetítésre. Beneveztem a filmet Miskolcra, a fesztiválra. Elmeséltem a történetet Horváth Ádámnak, ő volt a zsűri elnöke. A díjkiosztás előtti napon hívnak, hogy utazzak le. Ezt akkor szokták, ha nyer az ember. Leutaztunk a stábbal, ülünk az első sorokban. Már minden díjat odaadtak semmi. Nézünk egymásra. És akkor Kovács P József konferanszi azt mondja „ és végezetül a Magyar Televízió különdíját Juszt László filmje kapja. Ez volt Horváth Ádám szarkasztikus humora és fricskája az intézmény vezetése felé.
Ugorjunk, egy nagyot az időben. Mi tévénézők a Magánbeszélgetéseket láthatjuk a képernyőn. Sok érdekes embert mutatsz be. Nem félnek tőled a vendégeid, sok titkukat árulják el önként. Mi a titok?
1993 óta csinálom ezt a műfajt. Ment a Juventus rádióban, az MTV-ben, most az ÁTV-n. Annyira szeretem, hogy az MTV-ben is ingyen csináltam csak a műsor jogát tartottam meg magamnak. Most az ATV-n is ingyen csinálom. Miután a jog az enyém ezen beszélgetések felett én rendelkezem. Ez nagy kincs. A beszélgetőpartnereim megnyitásának egy titka van, meg kell tanulni nem csak kérdezni, de hallgatni is.
Számtalanhelyzetben dolgoztál és dolgozol producerként, vállalkozóként. Kiváló munkatársakkal dolgozol, hogyan csinálod?
Amikor a TV ügyvédjét kezdtem csinálni rengeteg támadás ért, hogy mennyi pénzt viszek haza, 300 milliót egy év munkájáért. Ezt nem mondtam el sehol, mert méltatlannak éreztem a támadást. Én minden munkatársamat rendesen kifizetem, és kifizettem mindig függetlenül attól, hogy a megrendelő nekem producernek fizetett-e. Ez így van azóta mindig, hogy kényszervállalkozó lettem és másokkal dolgozom az adást követő napon fizetés van. Volt hogy hitelt vettem fel, hogy fizetni tudjak. Az ominózus 300 millió negyven ember egy éves munkájának, és a technika bérletének díja volt! És van a csapat együtt tartásának egy másik fontos eleme, ezt a mestereimtől megtanultam, az anyagok átadása és megbeszélése mindig együtt történik. Mindent együtt vitatunk meg, elemzünk ki, ennek van egy sajátságos hangulata. Tanulunk egymástól, és kialakul egy kollektíva.
Zárókérdés. Amit saját magad csinálsz, mint például a magánbeszélgetést, megmutatod valakinek, kikéred a véleményét?
Én se nézem meg. Nem élő a műsor technikai okok miatt, de élőszerűen vesszük fel. Többet egy nap. Nem nyúlok hozzá, vágatlanul megy adásba.
