rendező, forgatókönyvíró

Rákospalota, 1928. szeptember 24. – Budapest, 2000. január 18.


Tanulmányai:


ELTE Bölcsészettudományi Kar (1951-1956)

Színház- és Filmművészeti Főiskola (1960-1964)

 

Munkahelyei:

  • Magvető Könyvkiadó, lektor (1956-1959)
  • Magyar Televízió, rendező (1964-től)

Gaál Albert az irodalom felől indult a tévéfilmek, tévéjátékok felé. Gondos, igényes kidolgozás jellemezte forgatókönyveit, amelyekből klasszikus képi világot, eszközöket alkalmazó filmjeit rendezte. A korabeli Drámai Főszerkesztőség ezt a szemléletet, munkamódszert akceptálta; a kortárs irodalom értékeinek bemutatását egyik fő feladatának tartotta. Így került sor a Nyitott könyv című sorozat elindítására, amelyet Gaál Albert kezdeményezett, Katkó István szerkesztővel. A toleráns szemléletű, dramatikus elemekre épülő televíziós irodalmi folyóirat a kortárs hazai irodalom legkülönbözőbb irányzatainak képviselőit szólaltatta meg havi rendszerességgel jelentkező adásaiban. Gaál Albert közel tíz évig egyik állandó rendezője volt a műsornak.
Igazi területe azonban a tévéjáték, tévéfilm volt.(Mintegy 100 mű rendezője) A kortárs írók közül Bárány Tamás, Mándy Iván, Mesterházi Lajos, Galgóczy Erzsébet állandó szerzői közé tartoztak. Keze alatt a humoros írások is éltek – de kerülte a harsányságot, a közönségességet. Forgatókönyvíróként több mint 40 mű került ki a keze alól.

Munkáiból, tévéfilmjeiből, tévéjátékaiból:

Az arcnélküli város – játékfilm (1960), í.: Gaál Alber, rend.: Fejér Tamás Türelmetlen szeretők – tévéfilm (1967), í.: Illés Endre, dram.: Mészöly Dezső, op.: Nagy József
A hetedik kocsi – tévéfilm (1970), í.: Békés József, dram.: Sípos Tamás, op.: Szabados Tamás
Mi van Verával? – tévéfilm /Nyitott könyv sorozat/ (1970), í.: Mándy Iván, szerk.: Katkó István, op.: Halász Mihály
Asszonyok mesélik – tévéfilm (1970), í.: Bárány Tamás, dram.: Gaál Albert, op.: Szilágyi Virgil
Férfiak mesélik – tévéfilm (1971), í.: Bárány Tamás, dram.: Gaál Albert, op.: Szilágyi Virgil
Poldini úr – tévéfilm (1971), í.: Goda Gábor, forg.k.író: Benedek András, dram.: Mészöly Tibor, op.: Németh Attila
Az erőd – tévéfilm (1972), í.: Emanuel Rebles, műfordító: Lukács Erzsébet, dram.: Deme Gábor, op.: Halász Mihály
Vonalra várva – tévéfilm (1973), í.: Békés József, dram.: Sípos Tamás, op.: Szilágyi Virgil
Velünk kezdődik minden (1973)
Péklegények – tévéfilm (1973), í.: Rudeg Sándor, dram.: Katkó István, op.: Szilágyi Virgil
Átmenő forgalom – tévéfilm (1974), í.: Baráth Lajos, dram.: Katkó István, op.: Szilágyi Virgil
Város, esti fényben (1974)
Nagy idők tanúja (1974)
Volt egyszer egy színház – tévéjáték /Nyitott könyv sorozat/ (1974), í.: Gyárfás Miklós, dram.: Katkó István, zeneszerző: Tamássy Zdenkó, op.: Halász Mihály
Isten malmai 1-2. – tévéfilm (1975), í.: Szabó Pál, dram.: Katkó István, op.: Szilágyi Virgil
Időzített boldogság (1976)
Mérnök úr vagyok – tévéfilm (1976), í.: Erdélyi Sándor, forg.k.író: Jánosi Antal, op.: Szilágyi Virgil
Mínusz (1976)
Simon és Clotilde (Gíőzelem) – tévéfilm (1976), í.: Vercors (Jean Bruller), műfordító: Szávai Nándor, forg.k.író: Sípos Tamás, dram.: Jánosi Antal, op.: Szilágyi Virgil
Szemetes trilógia (1977)
Feltételes vallomás (1978)
Gyerekjáték – tévéjáték (1979), í.: Polgár András, dram.: Zahora Mária, op.: Kecskés László
Mi van, öreg? (1979)
Kilencven perc (1979)
Különös mátkaság – tévéjáték (1980), í.: Karácsony Benő, forg.k.író: Katkó István, dram.: Jánosi Antal, op.: Szilágyi Virgil
Szerencsétlen flótás – tévéjáték (1980), í.: Mesterházi Lajos, forg.k.író: Gaál Albert, dram.: Zahora Mária, op.: Boldizsár Károly
Tessék engem elrabolni – tévéjáték (1980), í.: Márton Klára, forg.k.író: Gaál Albert, Zahora Mária, dram.: Békés József, op.: Boldizsár Károly
Ebben az egyetlen pillanatban (1981)
Kényszerzubbony – tévéjáték (1981), í.: Aleksander Scibor, Rylski, dram.: Jánosi Antal, op.: Németh Attila
Soror Dolorosa (1981)
A világ legkisebb szerelme /Kortársunk: Gyárfás Miklós/ (1982), í.: Gyárfás Miklós, dram.: Katkó István, op.: Németh Attila
Tériszony – tévéfilm (1982), í.: Thiery Árpád, forg.k.író: Gaál Albert, Thiery Árpád, dram.: Békés József, op.: Bónis Gyula
Az emlékmúzeum – tévéjáték (1983), í.: Valentyin Katajev, dram.: Jánosi Antal, op.: Németh Attila
A sárkány menyegzője – tévéjáték (1983), í.: Munkácsy Miklós, dram.: Deák Krisztina, op.: Németh Attila
Erkölcstelen történet – tévéjáték (1984), í.: Emil Braginszkíj, Eldar Rjazanov, műfordító: Benedek Árpád, op.: Németh Attila
Hosszú szökés – tévéfilm (1986), í.: Thiery Árpád, Békés József, dram.: Zahora Mária, op.: Bónis Gyula, Németh Attila
Nem probléma – tévéjáték (1986), í.: Tabi László, dram.: Fáy László, op.: Bónis Gyula
A fészek melege – tévéfilm (1987), í.: Bárány Tamás, dram.: Marosi Gyula, op.: Bónis Gyula
Jubileum – tévéjáték (1987), í.: Tabi László, dram.: Fáy László, op.: Bónis Gyula
A védelemé a szó/Szoritás (1987)
Kóbor kutya (1987)
Amit a halál sem old meg (1987)
Baltazárok (1989)
Amíg élsz, remélj! – tévéjáték (Családi Kör sorozat) (1994), í.: G. Pechó Anna, dram.: Zahora Mária, op.: Gombos Tamás

Díjak, kitüntetések:

MTV Elnöki Nívódíjak
Életmű Nívódíj (1987)

 

Forrás: szakmai önéletrajz, ISIS adattár