Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo

rendező

Pécs, 1947. augusztus 28.


Tanulmányai:
 

Színház-és Filmművészeti Főiskola, Film- és Tévérendezői Szak (1971-1975)

 

 

Munkahelyei: 

  • Magyar Televízió, rendezőasszisztens (1968-1971)
  • Magyar Televízió, rendező (1975-1979)
  • Kaposvári Csiky Gergely Színház, főrendező (1979-1992)
  • Budapesti Katona József Színház, rendező (1993-tól)

Gothár Péter sokoldalú tehetsége színházi és film rendezései, forgatókönyvírói képessége mellett, díszlet- és jelmeztervezői munkáiban is megnyilvánul. Minden intézménynél, ahol dolgozott, minden műfajban, amelyben tevékenykedett, jelentős változásokat hozott. Meghatározó egyénisége volt annak az alkotói gárdának, amely a Kaposvári Csiky Gergely Színház – mára legendássá vált – korszakát kialakította, művészi arculatát meghatározta. Rendezőként számos formabontó, újszerű előadást állított színpadra. Igen fontos helyet foglal el a magyar televíziós és filmvilágban is. A magyar játékfilm mind hazai, mind külföldi nagy sikerű rendezései fűződnek nevéhez. A legnagyobb elismerést saját korosztályának élményvilágából fakadó, sajátos dramaturgiai és képi motívumokat, eszközöket alkalmazó, Megáll az idő című filmje, hozta számára. Amennyiben teheti, állandó forgatókönyvíró munkatársaival dolgozik, Bereményi Gézával, Esterházy Péterrel.

Televíziós- és játékfilm rendezéseiből:

Kérdőív – tévéfilm (1974)
Lord Byron levelei – tévéfilm (1975)
A násznép – tévéfilm (1975), forg.k.író: Bereményi Géza, Gothár Péter, dram.: Tóth Erika, op.: Bornyi Gyula
Felső-Ausztria – tévéfilm (1977), í.: Franz Xaver Kroetz, dram.: Boldizsár Miklós, op.: Márk Iván
Pesti gyerekek – tévéfilm (1977)
Már mindent tudsz? – ismeretterjesztő film (1977), szerk.-forg.k.író: Takács Vera, op.: Zádori Ferenc
Imre – tévéfilm (1978)
A baleset – tévéjáték (1978),  í.: Zimre Péter, dram.: Semsei Jenő, op.: Márk Iván
Ébredés – ismeretterjesztő film (1979), szerk.: Takács Vera. op.: Zádori Ferenc
Ajándék ez a nap – tévé- és játékfilm (1980), í.: Zimre Péter, forg.k.író: Gothár Péter, dram.: Vörös Éva, op.: Koltai Lajos
Woyzeck – tévéjáték (1980), í.: Georg Büchner, dram.: Fáy László, op.: Zentay László, rend.: Fodor Tamás, Gothár Péter
Munkakópia (Film a filmezésről) – dokumentum-riport film (1980), forg.k.író: Gothár Péter, Hámori András, szerk.: Hámori András, op.: Szalai András
Megáll az idő – játékfilm (1981), í.: Bereményi Géza, Gothár Péter, op.: Koltay Lajos
Csere – tévéfilm (1982), í.: Jurij Trifonov, dram.: Schulze Éva, op.: Zádori Ferenc
A revizor – tévéjáték (1984), í.: Nyikolaj Gogol, forg.k.író: Spíró György, Gothár Péter, op.: Márk Iván
Idő van – (1985)
Hermelin – tévéjáték (1985), í.: Szomory Dezső, dram.: Bernáth László, op.: Zádori Ferenc
Tiszta Amerika – játékfilm (1987)
Eldorádó – játékfilm (1988), Gothár Péter szereplő a filmben
Búcsú (Nyitott könyv sorozat) – tévéjáték (1989), í.: Örkény István, dram.: Bernáth László, op.: Zádori Ferenc
Melodráma – játékfilm (1990), í.: Gothár Péter, op.: Kardos György
A három nővér – (1991), Gothár Péter szereplő a filmben
Négyhangú opera – színházi közvetítés (1992), szerk.: Koltai Tamás, op.: Zádori Ferenc
Kakuk Marci – (1992)
Diótörő – tévéjáték (1992), í.: Gothár Péter, szerk.: Koltai Tamás, op.: Zádori Ferenc
Alfa (Novellák sorozat) – kistévéjáték (1993), í.: Kosztolányi Dezső, Gothár Péter, dram.: Bernáth László, op.: Zádori Ferenc
A részleg – játékfilm (1994), í.: Bodor Ádám, forg.k.író: Gothár Péter, op.: Vivi Dragan Vasile
Haggyállógva Vászka – tévéjáték (1995), í.: Bratka László, Gothár Péter, op.: Gózon Francisco
A kezdet vége – színházi közvetítés (1995), í.: Sean O’Casey, szerk.: Koltai Tamás, op.: Zádori Ferenc
Akasztottak – kisjátékfilm (1999)
A leghidegebb éjszaka – tévéjáték (2000), forg.k.író: Tar Sándor, op.: Gózon Francisco
Paszport – tévéfilm (2000)
Magyar szépség – (2002)
Dés – dokumentum film (2003), Gothár Péter szereplő a filmben

Díjak, kitüntetések:

Balázs Béla-díj (1987)
Érdemes Művész (1990)
Kossuth-díj (1997)

 

Forrás: Életrajzi lexikon, MTV ISIS adatbázis

Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo