szerkesztő, riporter

Budapest, 1966. május 10.  

Tanulmányai:

Kölcsey Ferenc Gimnázium, Budapest (1984)

József Attila Tudományegyetem, magyar-francia szak (1986)

Eötvös Lóránt Tudományegyetem, francia-asszíriológia szak (1990)

MÚOSZ Bálint György újságíró iskola (1992)

Szent István Egyetem, Gödöllő, EU Térség- és Vállalkozásfejlesztési szak (2001)

Munkahelye:

  • Magyar Televízió (1993-tól)

Szabadúszóként 1989-től belpolitikai, gazdasági, környezetvédelmi és társadalomtudományi írásai jelentek meg a Magyar Nemzetben, a Mai Napban, és a Zsaruban. Ugyanezen témákban riportokat készített a Szabad Európa Rádiónak, valamint a Magyar Televízió Kalendárium című természettudományos magazinjának, majd külsősként a TV Híradónak, mint a MÚOSZ végzős gyakornoka. 1993-ban felvették  belsős szerkesztő-riporternek a Híradóhoz, és dolgozott  A Hétnek is.
1994-ben az MTV Mérföldkövek a magyar technika történetében című sorozata keretében készülő, Ybl Miklós munkásságát és Kármán Tódor fizikus, repülés szakértő életművét bemutató 30-30 perces filmek szerkesztő-riportere.
1994-1997 között az Üzlet c. gazdasági híradó és a Hidak c. külföldi-magyar üzleti kapcsolatok magazin szerkesztő-riportere. 1996-ban elkészítette a Napjaink c. sorozat részeként az egykori Weiss Manfréd gyár, később Csepeli gépgyár történetét feldolgozó 20 perces riportfilmjét.
1998-ban a Képújság színházi beírója.
1999-2002-ig a Főtér kezdetben 120 perces élő, majd 90, végül 60 perces felvett magazinműsor, valamint az Agrárvilg című agrár-és vidékfejlesztési híradó szerkesztő-riportere.
2000-2002-ig Az Úton c. EU magazin riportereként dolgozik.
2001-ben az ORTT dokumentumfilm pályázatán elnyert összeg segítségével, Gombos László operatőrrel, Bertók László ötlete alapján elkészítették a Rácsok mögött című 30 perces dokumentumfilmet a tököli fiatalkorúak börtönében a fogvatartottak szabadidős-kulturális-zenei életéről.
2003 és 2006 között a Közéleti Szerkesztőség munkatársa. Riportokat készített a Vallási Szerkesztőség, a Kárpáti Krónika és az Aranyfüst című műsorok számára.      

 

Forrás: Önéletrajz