Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo

operatőr

Budapest, 1905. szeptember 23 – 1970. május 5.

 

 

 

 


Munkahelyei:

  • Magyar Filmiroda (1925-1945)
  • Híradó és Dokumentum Filmgyár (1945-1959)
  • Magyar Televízió (1959-1970)

21 éves korában, 1925 őszén indult el a Paulay Ede u. 52. számú ház felé, nem is gondolta ekkor, hogy rövidesen a Magyar Filmiroda vezérigazgatója elé kerül és a vállalat nyolcadik alkalmazottja lesz. Először laboratóriumi mindenes lett, majd segédoperatőr. Későbbiekben is a kor szokásai szerint maga az operatőr hívta elő a filmet a laboratóriumban, így korábbi gyakorlata nagyban segítette. A Magyar Filmiroda ekkor az MTI leányvállalataként működött és hetenként készített a mozik számára Híradókat, ezek egyik operatőre lett. Horváth József végigjárta a filmezésnek a nagy iskoláját, ekkor vált vérévé az elv, hogy nincs kis film és nagyfilm az alkotó számára. Fiatal operatőrként 1933-ban részt vett az első nagyszabású magyar hangosfilm forgatásán, amelynek Halló Budapest volt a címe. 1945 után a Híradó és Dokumentum Filmgyárban dolgozott, sok oktatófilm is a nevéhez kötődik. 1959. január 1-én került a Magyar Televízióhoz. A TV Stúdió osztályán már szélesebb skálán bontakozott ki sokrétű tudása. Filmet forgatott Az öreg Bakony titkáról, a 125 éves Herendi Porcelángyárról. 1965-ben csatlakozott az újonnan létrejött Természetfilm rovathoz, Rockenbauer Pál és Rácz Gábor csapatához. 1970-ben bekövetkezett haláláig dolgozott a Magyar Televízióban.

Filmográfia:

A magyar muzsika közelmúltja – sorozat
A műkincsek testőrei
A régi magyar muzsikáról – sorozat
Csoszogós – bábjáték sorozat
Egészségünkért – sorozat
Egy elképzelhetetlen tv riport – sorozat
Gyere pajtás énekelni – sorozat
Röpülj páva – sorozat
Barátság olajvezeték
Az Öreg Bakony
Országjáró Úttörő őrs a Dunakanyarban
Külföldi zeneművek
Cosi Fan Tutte – az operaközvetítés vezető operatőre (1962)
Hazafelé
József Attila est
A csábító
Fedezzük fel Pestet!
Cirkusz revü
Így írunk mi
Áfonyaszedés
Ludas Matyi – bábjáték

Díjak, kitüntetések:

Prix Japon Tokyo Filmfesztivál különdíja – Viperák című filmért /szerk.: Rockenbauer Pál, rend.: Rácz Gábor, op.: Horváth József/ (1967)


 

Forrás: Dunavölgyi Péter

Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo