Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo

újságíró, szerkesztő

Budapest, 1948. június 20.


Tanulmányok:
 

Nemzetközi Kapcsolatok Intézete, Moszkva

Budapesti Műszaki Egyetem, Budapest

 

Munkahelyek:

  • Magyar Televízió (1977-1993)
  • Duna TV (1993-1995)
  • Szabadúszó újságíró (MR Hetilapok) (1995-1996)
  • Magyar Televízió (1996-1999)
  • HM Zrínyi Kommunikációs Kht. Armedia Katonai Filmstúdió (2000-2003)
  • Magyar Televízió (külsős) (2003-2006)
  • Szabadúszó újságíró (2006-tól)

1963-ban került először kapcsolatba a Magyar Televízióval, Kende Márta rendezte Tom Sawyer című TV-film gyermek főszereplőjeként, Gombaszögi Fridával és Ascher Oszkárral, játszott együtt. Első újságíró gyakornoki munkaszerződését 1971-ben kötötte a Magyar Televízióval, miután a Riporter kerestetik vetélkedőn előkelő helyezést ért el. A Szabadság téren nőtt fel, olyan elődök megtisztelő segítsége mellett – sok más nagyszerű, az „utódok” pátyolgatását természetes „mester-tanítvány” kapcsolatnak tartó kolléga mellett –, mint Vértessy Sándor, Balogh Mária, Polgár Dénes, Matúz Józsefné, Elek János, Ipper Pál. Második/harmadik generációs televíziósként – ma már tudja – nem volt mindig hálás tanítvány, de mai tanítványainak mindezt elismerve azt próbálja tovább adni, amit a „nagy elődöktől” megtanult: a szakmai tisztességet, az apró munka becsületét, a lelkiismeretességet, az empátiát és persze a felfedezés örömét, valamint a látottak továbbadásának igényét. 1977-1981 között a Híradónál szerkesztő riporterként, 1981-1984 között a TV Híradó moszkvai tudósítójaként dolgozott. Ez volt az öt nagy temetés időszaka, Szuszlov-Brezsnyev-Andropov-Usztyinov-Csernyenko elhantolása után nem sokkal hazatért. 1985-1986 között ifjúsági műsorok szerkesztője, főszerkesztője. 1986-1993 között a Külpolitikai Főszerkesztőségben szerkesztő-riporter, műsorvezető.
Az MTV Külpolitikai szerkesztőségében eltöltött évek alatt – bár katonapolitikai, európai uniós és gazdasági témákat dolgozott fel – továbbra is fő külpolitikai területe a Szovjetunió (peresztrojkástul, glasznosztyostul), később a FÁK tagországok és a poszt-KGST térség önállósult államainak csoportja volt. Az utóbbi években főleg Ukrajnában és Bulgáriában forgatott. Oroszországban utoljára 2004-ben járt, Keleti kapuk címmel kétrészes dokumentumfilmet készített.
Három és fél évtizedes szakmai tevékenysége során főleg a terepmunkát élvezte, ide sorolható a Magyar Televízió gazdaságpolitika szerkesztősége, A Hét műsora számára hazai riportok készítése, a Híradónál végzett napi forgatások, a Külpolitika szerkesztőség megbízásából leforgatott riport-dokumentumfilmek.
A Duna Televízió munkatársaként dokumentumfilm-sorozat szerkesztő-riportereként járta be az „őshazát”, számára emlékezetes az általa elindított Europolgárok sorozat, amelyben Lámfalussy Sándorról készíthett dokumentumfilmet. 1993-1995 között a Duna TV Híradó főszerkesztője volt.
A Katonai Filmstúdiónál eltöltött évek alatt több alkalommal forgatott a NATO brüsszeli központjában (két exkluzív interjú a főtitkárral és az európai főparancsnokkal), a nápolyi parancsnokságon, a George Washington anyahajón, valamint Budapesten, azon a bizonyos szeptember 11-én, amikor a NATO Katonai Bizottságának tagjai Magyaroszágon rekedtek és – egyedüli televíziós jelenlévőként – első kézből kaphattott gyorsértékelést a katonai szövetség tagállamainak vezérkari főnökeitől. Sikeres évek voltak ezek is, hiszen az általa vezetett stúdió minden évben első díjat hozott el a Bracciano-i Nemzetközi Katonai Film- és Videofesztiválról. Ezen a stúdióvezetői poszton volt módja aktív szerepet vállalni a NATO audiovizuális munkacsoportján belül a gyakorlati együttműködés kialakításában.
Több filmet forgatott Svédországban, feldolgozva a Gripen-sztorit. Társadalmi munkában vezeti a Geopolitikai Tanács Közép-Ázsia Kutatóintézetét (központi kutatási téma a demokrácia-fogalom értelmezése a térségben).
1996-tól médiaismeretek szakoktatója az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban.
Tagja a Magyar Újságírók Országos Szövetségének és az Európai Újságírók Szervezetének.

Publikációk:

„Kibeszélem a Híradót” - tanulmány (1978), Országos Széchenyi Könyvtár
Publikációk a napi- és hetilapokban, szakfolyóiratokban, konferenciákon elhangzott előadások, oktatói csomag.

Filmográfia:

A HÉT – riportok
Híradó – tudósítások
Világkép adások
Armadia katanapolitikai műsorok
PoliTour adások
Tegeződő – (1986) ifjúsági műsorok
Szemtől szembe; Roj Medvegyev – (1988) op.: Várszegi Károly
Panoráma – riportok
BAM – (1984) op.: Hadházy László
Keleti kapuk – (2004) op.: Rácz László, rend.: Janovitz Attila
Kreml - Capitólum TV Híd – (1987) rend.: Benda Lajos
Budapest - Moszkva TV híd – (1987) rend.: Kígyós Sándor

 

Forrás: Dunavölgyi Péter + Horváth Péter

Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo