Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo

szerkesztő-riporter, újságíró

Pécsudvard, 1946. július 12.

Tanulmányai:

Pécsi Tanárképző Főiskola, magyar-orosz szak (1968)

MÚOSZ Újságíró Iskola (1976)

BBC – kéthónapos tanfolyam Londonban és más angol városokban (1991)


Munkahelyei:

  • Komló, Fürst Sándor Úti Általános Iskola (1968-1973)
  • Dunántúli Napló (1974-1976)
  • Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdió (1976-1999)
  • Magyar Turizmus Zrt. Dél-Dunántúli Regionális Marketing Igazgatóság (2000-től)

Hárságyi Margit a Dunántúli Napló szerkesztőségéből került az akkor megalakuló Pécsi Körzeti Stúdióba, mely 1976. november 24-én jelentkezett első adásával. Kezdetben a magazinműsorok mellett a német és a horvát nyelvű nemzetiségi műsorok előkészítésén dolgozott, mint felelős szerkesztő 1978-1980-ig. Később, 1981-től hat éven át a Sorstársak máig létező rehabilitációs műsor műsorvezetője-riportere lett. Eközben magazinműsorokban dolgozott, dokumentumfilmeket készített.  
Főbb témáit a legtágabban értelmezett kultúra területéről merítette, számos művészportré fűződik a nevéhez. Foglalkozott képzőművészettel, zenével, néptánccal, balettel, és az amatőrmozgalom számos ágával. Műsoraiban gyakran kerültek fókuszba az oktatáspolitika visszatérő kérdései, elsősorban a tehetséggondozás és a hátrányos helyzetben lévő cigánygyerekek sorsa. A legtöbb elismerést az építészeti témáival érte el, sorozatot készített Pécs belvárosának rehabilitációjáról, a Dél-Dunántúl pusztuló kastélyairól, s a megmentendő népi építészeti emlékekről Somogyban, Tolnában és Baranyában. Huszonhárom évi televíziós munkája során gyakran járt külföldön: Lengyelországban, Finnországban, Izraelben, Ukrajnában, Törökországban, Horvátországban különböző témákban készített dokumentumműsort. Több alkalommal volt szerkesztője országos, élő, körkapcsolásos műsoroknak. A Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiójánál töltött utolsó évtizedben főmunkatárssá nevezték ki, vezető szerkesztőként, valamint a kulturális rovat vezetőjeként ténykedett. Műsoraiért sokszor részesült nívódíjban.  

Főbb televíziós munkái:

Kastélyok és udvarházak (1977)
Az első nemzetiségi műsor a Magyar Televízióban (1978)
Összetartó erő – Tíz éves a soroksári német táncegyüttes (dokumentumfilm, 1978)
Az oroszlán városa, Lvov (dokumentumfilm) (1979)
Mi lesz belőlük? – a Pécsi Művészeti Szakközépiskola növendékei (dokumentumfilm) (1980)
Sorstársak (műsorvezető, riporter) (1981-1987)
Pirosra kéket – portré Simon Béla festőművészről (1981)
Belváros holtponton (dokumentumfilm) (1981)
Város belváros nélkül (dokumentumfilm) (1981)
Az egészséges kisbabáért I-II. (Sorstársak különkiadás) (1983)
Zsuzsa és Anna (portré) (1983)
Egy ipari formatervező (portré) (1984)
Az újjászülető belváros (1984)
Lujzika és gyermekei (portré) (1985)
Fiatal kezek, ősi mesterségek (dokumentumfilm) (1985)
Irénke (portré) (1985)
Az Év Lakóháza (dokumentumfilm) (1986)
A pécsi vár és Városfal története (dokumentumfilm) (1987)
Józef Szajna (portréfilm) (1987)
Kell egy alap (portré) (1989)
Ókeresztény sírkamrák (dokumentumfilm) (1989)
Város a Mecsek lejtőin (1989)
Andrzej Wajda (portréfilm) (1990)
Tehetséges gyerekek (dokumentumfilm) (1990)
Lengyel menekültek Boglárlellén (dokumentumfilm) (1990)
A különbözők védelmében (dokumentumfilm) (1990)
Somogyi kastélyok, udvarházak, műemlékek (dokumentumfilm) (1991)
Ungvári est Pécsett (közös műsor az ungvári televízióval) (1993)
Építészet Világnapja (dokumentumfilm) (1993)
Nők (dokumentumfilm) (1993)
Somogyi tavaszi fesztivál (dokumentumfilm) (1993)
Nem zörög a haraszt (dokumentumfilm) (1994)
Pécsi zsidó hitközség (dokumentumfilm) (1994)
Találkozások – Izraelben élő magyarok (dokumentumfilm) (1994)
Ökoturizmus Magyarországon (dokumentumfilm) (1995)
Metamorfózis (dokumentumfilm) (1996)
Tettye (dokumentumfilm) (1996)
Szent Hedvig királynő (dokumentumfilm) (1997)
Tadeusz Kantor (portréfilm) (1997)
XIII. Határon Túli Magyarok Fesztiválja (dokumentumfilm) (1999)
Regionális Híradó (felelős szerkesztő) (1992-1999)
Itthon – kulturális magazin (felelős szerkesztő) (1996-1997)

 

Forrás: ISIS, Önéletrajz

Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo