Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo

fővilágosító

Budapest, 1945


Tanulmányai:

Villanyszerelő szakmát szerez (621) (1962)

 

 

Munkahelye:

  • Magyar Rádió és Televízió (1963. febr.1-től)

Amikor a televízióba került 14-en voltak a világosítók és három tapasztalt fővilágosító dolgozott: Schuszter Vilmos, Gyarmathy István és Lukács Károly. A készséges 20 éves fiúcskát Czabarka György, Sík Igor, Mestyán Tibor kérésére nevezik ki az 1-es stúdióba fővilágosítónak, mi majd betanítjuk jelszóval. „Az első időben sokat segítettek az operatőrök, de a nálam idősebb beosztottakkal nagyon keményen meg kellett küzdeni” írja az Arcképcsarnoknak adott vallomásában. Egész pályafutását végigkísérte az operatőrökkel való jó kapcsolat, ennek oka a „fény hatalmának” tisztelete volt. Olyan nagytekintélyű alkotókkal dolgozott rendszeresen, mint Szőnyi G. Sándor, Szabados Tamás, Mikó István, Szabó Attila, Kende Márta, Kocsis Sándor, Mezei István…
Rengeteg élő adásban, ebben a jellegzetes televíziós műfajban, kamatoztathatta tudását, dolgozott B. Megyeri Gabriellával, Pintér Gyulával, Kende Mártával, Eck T. Imrével, Czóbel Annával.
Rendszeres alkotótársa volt Balogh Máriának az Ebédidő sorozatában. Szívesen emlékezik a Fabulára, a Játszunk bábszínházat c. sorozatra, dolgozott a legendás Halló fiúk halló lányok ifjúsági-sorozatban Antal Imrével, részese volt a Ki Mit Tudok sikerének. Sok-sok versműsort készített többek között a Vers Mindenkinek sorozat számtalan adását Babiczky Lászlóval és Becsy Zoltán operatőrrel. Sok reklámban vett részt Tóth Janóval az egyik legigényesebb filmgyári operatőrrel.
Büszkén vallja, hogy szerencséje volt, neki nem kellett szakosodnia a televíziózás minden műfajában dolgozhatott. Számtalan televíziós játék főcíme is őrzi a nevét.

 

Forrás: Önéletrajz

Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo