Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo

dramaturg, szerkesztő-rendező

Budapest, 1937. december 24. - 2018. május 27.

Tanulmányai: 

Budapesti Petőfi Sándor gimnázium (1952-1956)

Posta Rádióműszaki Hivatal, rádió- és tévészaktanfolyam (1956-1958)

ELTE BTK, Magyar nyelv és irodalom – történelem szak (1960-1966)

Nyelvismeret: német

Ösztöndíj: Két hónapot tölt az NSZK-ban, a Friedrich-Ebert-Stiftung alapítvány keretében. Tanulmányozza az NSZK televízióinak szerkezeti felépítését, dramatikus műsorait (1977)

Munkahelye: 

  • Magyar Televízió (1958-tól)

Jánosi Antal 1958-ban a Magyar Rádió és Televízió Műszaki Igazgatóságán kezdett dolgozni. Különböző munkaköröket látott el; világosító, képtechnikus, képvágó a helyszíni adásokat lebonyolító közvetítő kocsiknál. Közben a Fiatal Alkotók Stúdiójában rendszeresen készített irodalmi műsorokat. 1971-ben került az Irodalmi- és Drámai Főosztályra, mint dramaturg. Ettől kezdve a mindenkori dramatikus műsorokat készítő részlegnél dolgozott (1982-től vezető dramaturg, 1992-től kiemelt dramaturg). Közel 140 tévéfilm és tévéjáték dramaturgja.
1997-2004-ig főmunkatárs a Magyarország 2000 Szerkesztőségen, és mint szerkesztő-rendező kulturális dokumentumfilmeket készített. 2004-ben a Művészeti Főszerkesztőségre került.

Dramaturgként a mai irodalom – hazai és külföldi – képernyőre adaptálását tűzte ki célul, továbbá, hogy a magyar írókat megnyerje a televíziózás ügyének, készítsenek csak a televízió számára írt eredeti tévéfilm és tévéjáték forgatókönyveket.
Feladatának tartotta, hogy – az elektronika korabeli vizuális lehetőségeinek művészi felhasználásával – Rajnai András rendezővel olyan ősi mítoszokat, népmeséket, világirodalmi jelentőségő eposzokat mutasson be, amelyek jelentős művelődéstörténeti és kulturális ismereteket nyújtottak a nézőknek.

A hetvenes évek végétől következetesen kereste azokat a műveket (akár hazai, akár ukrán, orosz, vagy észt íróktól), amelyek már árulkodtak világunk súlyos emberi, erkölcsi és társadalmi válságáról. (Néhány ilyen témájú tévéjátéka politikai botrányt okozott, néhányat évekig „fektettek”, néhányat letiltottak.)

1997-től, mint szerkesztő-rendező, közel 50 kulturális dokumentumfilmet készített költőkről, szobrászokról, építészekről, kultur-történészekről. Köztük kultúránk azon művelőiről és megtartóiról, akik szétszóródtak a Kárpát medencében és a nagyvilágban.

Dramaturg munkáiból:

Az éjszaka képei – televízió-költemény (1966), í.: Juhász Ferenc, rend.: Rajnai András, – MTV Elnöki Nívódíj
Ének a galaktikáról – televízió-költemény (1972), í.: Rajnai András, op.: Abonyi Antal, rend.: Rajnai András
Lázadók – tévéjáték (1973),  í.: Szabó István, op.: Varga Vilmos, rend.: Horváth Tibor
Pokol – tévéjáték (1974), í.: Dante Alighieri, op.: Abonyi Antal, rend.: Rajnai András
Gulliver a törpék országában – tévéjáték (1974), í.: Jonathan Swift, forg.k.író: Rajnai András, op.: Abonyi Antal, rend.: Rajnai Andrásm, – MTV Elnöki Nívódíj
Ficzek úr – tévéfilm (1974), í.: Hidas Antal, forg.k.író: Markos Miklós, op.: Czabarka György, rend.: Hajdufy Miklós, – MTV Elnöki Nívódíj
Holtvágány – tévéfilm (1976), í.: Zsombok Tímár György, op.: Mezei István, rend.: Horváth Tibor
Tizenegy több, mint három – tévéfilm (1976), í.: Galgóczi Erzsébet, op.: Bornyi Gyula, rend.: Nemere László, – MTV Elnöki Nívódíj
A halhatatlanság halála – tévéjáték (1976), í.: Isaac Asimov, forg.k.író: Rajnai András, op.: Bónis Gyula, rend.: Rajnai András, – MTV Elnöki Nívódíj
Egy értekezlet jegyzőkönyve – tévéjáték (1976), í.: Alekszandr Gelman, op.: Kocsis Sándor, rend.: Zsurzs Éva, – MTV Elnöki Nívódíj
Mesék az Ezeregyéjszakáról – tévéjáték (1976), í.: Szabó György, op.: Bónis Gyula, rend.: Rajnai András, – MTV Elnöki Nívódíj
Simon és Clotilde – tévéfilm (1977), í.: Vercors (Jean Bruller), forg.k.író: Sipos Tamás, op.: Szilágyi Virgil, rend.: Gaál Albert
Kalaf és Turandot – tévéjáték (1978), í.: Friedrich Schiller, Carlo Gozzi, forg.k.író: Szabó György, op.: Kecskés László, rend.: Rajnai András
Holló a hollónak – tévéjáték (1978), í.: Sarkadi Imre, op.: Mezei István, rend.: Horváth Tibor
Úszó jégtáblák – tévéfilm (1979), í.: Galgóczi Erzsébet, op.: Bíró Miklós, rend.: Nemere László
Idegenek – tévéjáték (1978), í.: Szakonyi Károly, op.: Illés János, rend.: Málnay Levente
Szetna, a varázsló – tévéjáték (1980), forg.k.író: Baranyay László, op.: Bónis Gyula, rend.: Rajnai András
Ússzatok, halacskák – tévéfilm (1980), forg.k.író: Balogh Elemér, Nemere László, op.: Zádori Ferenc, rend.: Nemere László
A Fejenincs Írástudó – tévéjáték (1980), forg.k.író: Nádor Tamás, op.: Bónis Gyula, rend.: Rajnai András, – MTV Elnöki Nívódíj
A siketfajd fészke – tévéjáték (1981), í.: Viktor Rozov, op.: Bornyi Gyula, rend.: Nemere László
Napos oldal – tévéfilm (1983), í.: Karácsony Benő, forg.k.író: Marosi Gyula, op.: Kecskés László, rend.: Mihályfy Sándor, – MTV Elnöki Nívódíj
Angyal szállt le Babilonba – tévéjáték 1-2. (1983), í.: Friedrich Dürrenmatt, op.: Bónis Gyula,  rend.: Rajnai András
… és elszakad az ezüst kötél – tévéjáték (1984), í.: Alekszej Kazancev, op.: Czabarka György, rend.: Nemere László
Tisztán vagy szódával – tévéfilm (1984), í.: Kutasi Gyula, forg.k.író: Kertész Ákos, Kutasi Gyula, op.: Bornyi Gyula, rend.: Nemere László
Szent Kristóf kápolnája – tévéfilm (1984), í.: Galgóczi Erzsébet, op.: Czabarka György, rend.: Nemere László, – MTV Elnöki Nívódíj
A próbababák bálja – tévéjáték (1991), í.: Bruno Jasieñski, op.: Kaplony Miklós, rend.: Rajnai András
Szent Gellért legendája – tévéjáték (1994), í.: Peterdy Tóth Irén, forg.k.író: Rajnai András, op.: Czabarka Péter, rend.: Rajnai András
Nagypénteki passió – tévéjáték (2000), í.: Bene Demeter, forg.k.író: Rajnai András, op.: Wonke Dezső, rend.: Rajnai András
Sacra Corona – játékfilm (2002), í.: Nemeskürty István, op.: Novák Emil, rend.: Koltay Gábor

Jelentősebb szerkesztő-rendezői munkái:

Márai Sándorra emlékezünk – dokumentumfilm (1998)
Nemzeti ereklyénk: a Szent Jobb – dokumentumfilm (1999)
„Szállj, ragyogj te mennyei fény” – Gérecz Attilára emlékezünk - dokumentumfilm (1999)
Gál Sándor felvidéki költő – portréfilm (2000)
Magyar fohász – az 56-os forradalom a magyar költészetben – dokumentumfilm (2001)
„Szél hozott és szél visz el” – Szabó Lőrincre emlékezünk – portréfilm (2002)
A fény megérkezik – Nagy Gáspár portré (2002)
„Hiszek tebenned, Emberiség” – Juhász Ferenc 75 éves – portréfilm (2003)
A csillagok szerelme – Juhász Gyula portré (2004)
A fény vándora – Sulyok Vince portré (2004)
Szárnyak zenéje – Nagy László portré (2005)
Zene a hóeséshez – Kalász Márton portré (2006)

Egyéb tevékenysége:

- Vezetőségi tagja az UNESCO felügyelete alatt működő CIRCOM-nak, az Európai Televíziós Kutatók Nemzetközi Szervezetének (1975-1980)
- 4 kulturális dokumentumfilmet készít a Duna Televízió számára

Díjak, kitüntetések:

Nemzetközi fesztiváldíjas munkái:
 – Trieszt, Európa-díj (Ének a Galaktikáról) (1972)
 – Plovdiv, a zsűri különdíja (Lázadók) (1974)
 – Barcelona, Prix Ondas fődíj (Pokol) (1975)
 – Prága, Intervíziós-díj (Tizenegy több, mint három) (1977)
 – Nyugat-Berlin, Prix Futura elismerő oklevél (A halhatatlanság halála)
    (1977)
 – Prága, Arany Prága Fődíj (Úszó jégtáblák) (1979)
 – A Kárpátaljai 8. Nemzetközi Televíziós Fesztiválon a legjobb
    televíziós portréfilm díja (A fény vándora) (2006)

A Veszprémi Tévétalálkozó díjai:
 – Drámai kategória díja (Egy értekezlet jegyzőkönyve) (1977)
 – Drámai kategória díja és a közönség díja (Szent Kristóf kápolnája)
    (1985)

MTV elnöki Nívódíj (14 alkalommal)

 

Forrás: Szakmai önéletrajz, MTV Archívum adatbázis

Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo