Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo

jelmez és díszlettervező

Debrecen, 1940. január 30.

Tanulmányai:

Pedagógiai Főiskola I-es számú gyakorló iskolája, Eger

Budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnázium

Iparművészeti Főiskola (1964)


Munkahelyei:

  • Gárdonyi Géza Színház, Eger (1964-1966)
  • Miskolci Déryné Színház (1966-1969)
  • Magyar Televízió (1969-1997)

A Budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban érlelődik meg benne a felismerés, hogy nem festő, hanem díszlettervező akar lenni. Ez a felismerés olyan tanároknak is köszönhető, mint Z. Gács György, Jánosa Lajos, Schaffer Judit. Jelmez- és díszlettervezői diplomáját nekik köszönheti, írja Kalmár Katalin egy visszaemlékezésében. Első munkahelye az akkor új épületbe költöző Gárdonyi Géza Színház Egerben, majd a Lendvai Ferenc igazgató vezette Miskolci Déryné Színház.
Színházi tapasztalatokkal érkezik a magyar televízióba, ahol sok műfajú, változatos munka várja. A televíziós munkamenetben a jelmez- és díszletervezés feladatai sokszor szétválnak, korszakonként más és más válik tevékenységében meghatározóvá. Irodalmi, ifjúsági, családi, ismeretterjesztő, szórakoztató műsorok mellett gyakran dolgozik tévéfilmekben és tévéjátékokban. A pörgős televíziós lét mellett is jut ideje színházi produkciókban is vendégtervezést vállalni. Szakmai kiállításokon Párizsban, Prágában, a Budapesti Szépművészeti Múzeumban, Miskolcon és Egerben szerepel terveivel. A Képzőművészeti Főiskolán tanít.

Színházi produkciói:

A csapda; A férfi és nő; A római karnevál; A tudós nők; Ahogy tetszik; Ármány és szerelem; Az Egri Csillagok; Az ígéret ostroma; Bambini di Prága; Bernalda Alba háza; Cyrano; Egy szerelem három éjszakája; El nem küldött levél; Hamupipőke; Ida regénye; Lányok a magasban; Légy jó mind halálig; Magyar Elektra; Montemartrei Ibolya; My Fair Lady; Olympia; Potyautas; Stuart Mária; Sztambul Rózsája

Televíziós munkáiból:

Tündérlaki Lányok – (1970) rend.: Dobai Vilmos
A miniszterelnök – (1978) rend.: Bánki Iván
Dózsa koporsói – (1978) rend.: Radó Gyula
Az Aula – (1979) rend.: Eckermann, Martin
A korona aranyból van – (1979) rend.: Radó Gyula
Ő meg Ő – (1980) rend.: Seregi László
A magyar dráma 30 éve - Új vendég érkezett (1919. május) – (1980) rend.: Kazimir Károly
Róza néni elintézi – (1981) rend.: Kalmár András
A könyv komédiája – (1982) rend.: András Ferenc
A Kegyenc - Teleki László eszméi nyomán – (1983) rend.: Vámos László
Csodatopán I-II. rész – (1984) rend.: Sík Ferenc
Skatulyácska királykisasszony – (1985) rend.: Sándor János, Dékány György
Boszorkánypalánta – (1986) rend.: Horváth Zoltán
Utazás az öreg autóval – (1987) rend.: Vadkerty Tibor
Találka Párizs mellett – (1988) rend.: Iglódi István
Nem minden eladó – (1988) rend.: Kálmán János
A férfi, aki virágot hord a szájában – (1990) rend.: Sós Mária
Magyar Elektra – (1990) rend.: Somogyi István
Erdők szép virága – (1990) rend.: Vámos László
Aranyoskáim 1-2. rész - Igaz mesék Salamon Béláról – (1996) rend.: Bánki Iván

Díjak, kitüntetések:

Nívódíjak produkciókért: pl. Szilveszter (1978), Ízlések és pofonok (1982), Születésünk titkai)
Kiváló dolgozó (1981)
Kiváló dolgozó (1991)
Nemzetközi gyermekfilm fesztivál – legjobb díszlet (1994)
Életmű Nívó-díj (1997)


 

Forrás: személyes közlés

Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo