Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo

rendező

Budapest, 1925. november 26.

Tanulmányai:

Budapesti Kereskedelmi Középiskola (1940-1944)

Össz-szövetségi Állami Filmművészeti Főiskola, Moszkva (VGIK)

Rendezői Szak (ösztöndíjas) (1948-1954)

Diplomás filmrendező (1956)

Budapesti Felsőfokú Tanítóképző, alsó tagozatos tanár (1961-1964)

Munkahelye:

  • Magyar Televízió (1956-1986)

A magyar televíziózás kezdetétől, (1956. augusztus 15-től) nyugdíjaztatásáig, 1986-ig, a Magyar Televízió rendezője, a Gyermek -és Ifjúsági Főszerkesztőség főrendezője.
Az MTV indulásakor, a Gyártási Osztály, majd a Stúdió Osztály tagjaként szinte minden műfajban dolgozott: híradózott, dokumentumfilmeket készített, 1958 és 1962 között élő tévéjátékokat rendezett.
A rendezők szerkesztőségekhez irányítása után elsősorban gyermekeknek szóló műsorokat gondozott.
A Kőszegi Gyermekfilm Szemle alapító tagja, majd igazgatója (1976-1989).
A Magyar Filmművész Szövetség alapító tagja, majd az ifjúsági szakosztály titkára, a szövetség elnökségi tagja 1958-tól.

Főbb rendezései:

/-felnőtteknek szóló, élő tévéjátékaiból-/:

Tanya a viharban – (1958), í.: Dobozi Imre, szereplők: Mányai Lajos, Pethes Feremc-Pogány Margit, Solti Bertalan
Családfő – (1958), í.: Bihari Klára, szereplők: Bulla Elma, Dömsödi János, Berek Kati
Egy ablak világít – (1959), í.: Salamon Pál, szereplők: Szekeres Ilona, Dömsödi János, Hacser Józsa
Az utolsó kilométer – (1960), í.: Örsi Ferenc, szereplők: Szendrő József, Bodrogi Gyula, Örkényi Éva, Rajz János, Horváth Ferenc
Szoba a hegyen – (1961), í.: Pintér Tamás, szereplők: Inke László, Vass Éva, Mezei Mária

/-ifjúsági élő adásaiból-/:

Versengő városok, Ki mit tud ?, Magyar nyelv és irodalom, Nyílt tárgyalás, Fiatalok az éjszakában, …

/-gyermekeknek szóló sorozataiból-/:

János vitéz (báb), Fürkész (10 rész), Esti mesék

/-tévéfilmjeiből-/:

A kabát – a rendező diplomafilmje (35 mm-es mozifilm) (1956), í.: Asztalos István
Próbáld meg, Daddy! – tévéfilm (1959), í.: Békés József, dram.: Tarbay Ede, op.: Novákovits András
Csodakalap – tévéfilm (1959), í.: Móra Ferenc, forg.k.író: Szemes Marianne, dram.: Tarbay Ede, op.: Bornyi Gyula
Nyolc hold föld – tévéfilm (1960), í.: Sűsdi Sándor, dram.: Mészöly Tibor
Hagymácska – mesejáték (1962), í.: Gianni Rodari, Koloszova Bobmoszova, Hans-Dieter Schmidt, műfordító: Tarbay Ede, zeneszerző: Tamássy Zdenkó, op.: Mestyán Tibor
A kis Bice-Bóca (1964), í.: Móra Ferenc, forg.k.író: Szemes Marianne, zeneszerző: Váry Ferenc, op.: Bornyi Gyula
A két csaló – tévéfilm   (1967), í.Móra Ferenc, forg.k.író: Tarbay Ede, dram.: Borus Józsefné, zeneszerző: Váry Ferenc, op.: Mestyán Tibor
Anna Magdalena Bach krónikája – zenei ismeretterjesztő film (1965), szerk.: Apor Judit, op.: Németh Attila
Szerelem – tévéfilm (1968), forg.k.író: Benedek Katalin, dram.: Borus Józsefné, op.: Németh Attila
Zsó és Laci 1-2 tévéfilm (1968), í.: Benedek Katalin, szerk.: Borus Rózsa, op.: Németh Attila
Kincskereső kisködmön – ifjúsági tévéfilm sorozat 1-6. (1968), /A körtemuzsika; Megy a ködmön világgá; A csodakalap; Kincskereső kisködmön, A kis Bice-Bóca, Az égbelátó/, í.: Móra Ferenc, forg.k.író: Szemes Mihály, dram.: Erdős András, zeneszerző: Váry Ferenc, op.: Mestyán Tibor
A palacsintás király 1-2 – mesefilm (1973), í.: Fésűs Éva, dram.: Békés József, zeneszerző: Tamássy Zdenkó, op.: Mestyán Tibor
Bach Arnstadtban – tévéfilm (1975), í.: Klaus Eida, műfordító: Hunyadi József, dram.: Békés József, op.: Mestyán Tibor
Barátom, Bonca – tévéfilm (1976), í.: Varga Katalin, dram.: Békés József, zeneszerző: Tamássy Zdenkó, op.: Szabados Tamás
Csutak a mikrofon előtt 1-2 tévéfilm (1976), í.: Mándy Iván, forg.k.író: Bíró Zsuzsa, dram.: Békés József, zeneszerző: Tamássy Zdenkó, op.: Mestyán Tibor
Ebéd – tévéfilm (1978), í.: Békés József, dram.: Köves István, op.. Szabados Tamás
Mákszem Matyi – tévéfilm (1978), í.: Erick Kastner, forg.k.író: Zahora Mária, dram.: Békés József
A kisfiú meg az oroszlánok – mesejáték (1979), í.: Lázár Ervin, dram.: Kerekes Pálné, op.: Szalay László
A Sipsirica 1-2 – tévéfilm (1980)
Tündér Lala – mesefilm (1981), í.: Szabó Magda, forg.k.író: Békés József, zeneszerző: Wolf Péter, op.: Bónis Gyula
Három szabólegények – tévéfilm(1982), í.: Babay József, forg.k.író: Békés József, zeneszerző: Tamássy Zdenkó, op.: Szabados Tamás
Tizenhat város tizenhat leánya – tévéfilm (1983), í.: Krúdy Gyula, forg.k.író: Liska Dénes, dram.: Békés József, zeneszerző: Tamássy Zdenkó, op.: Németh Attila
Anna és Anton – tévéfilm (1984), í.: Valerija Peruanszkaja, műfordító: Szekeres Zsuzsa, forg.k.író: Módos Péter, dram.: Jánosi Antal, op.: Abonyi Antal
Legyél te is Bonca! – tévéfilm (1984), í.: Varga Katalin, dram.: Békés József, zeneszerző: Tamássy Zdenkó, op.: Szabados Tamás
A zöld torony – tévéfilm (1985), í.: Varga Katalin, dram.: Békés József, zeneszerző. Tamássy Zdenkó, op.. Abonyi Antal
Aranyidő – tévéfilm (1986), í.: Krúdy Gyula, forg.k.író: Mezey Emóke, op.: Zentay László
A fantasztikus nagynéni 1-2 – tévéfilm 1986, í.: Nemere István, forg.k.író: Markos Miklós, dram.: Békés József, zeneszerző: Tamássy Zdenkó, op.: Szabados Tamás


Színházi rendezései:

A hétpettyes lovag – musical (1981) Békés Megyei Jókai Színház
Hagymácska (1982) Békés Megyei Jókai Színház

Díjak, kitüntetések:

MTV Elnöki Nívódíjak
Az Oktatásügy Kiváló Dolgozója (1966)
Balázs Béla-díj (1968)
Ifjúságért Emlékérem (1975)
Ifjúsági Nívódíj (1977; 1978)
A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze (1978)
A Gyermekekért Érdemérem (1984)
Életmű-díj (1996)
A Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje (1997)
A Honvédelemért kitüntető cím II. fokozat (2002)

Katkics Ilona által rendezett filmek Nemzetközi díjai:

A két csaló – a Velencei Filmfesztivál részvételi diplomája (1967)
A kis Bice-Bóca – Monte Carlo - Közönség Serleg (1968)
A kis Bice-Bóca – Prix Jeunesse, München – fődíj (1968)
Szerelem – Prix Jeunesse, München – fődíj (1970)
Ebéd – Prix Danube Nemzetközi Tv. Fesztivál, Pozsony, II. díj (1979)
Barátom, Bonca – Prix Jeunesse, München -„Diploma a legjobb gyermekfilmért” (1976)

 

Forrás: Szakmai önéletrajz, konzultáció, MTV ISIS adatbázis

Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo