Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo

szerkesztő

Pécs, 1930. március 9.

Tanulmányai:

Dombóvári Szt. Orsolya leánylíceum, érettségi (1948)
                      
ELTE – BTK, Irodalomtudományi Kar, (3 év) (1950-1953)
                      
Felsőfokú Tanítóképző Intézet (Budapest), (1963)
                      
MRT Tömegkommunikációs tanfolyam, közvélemény-kutató (1970)
                      
MÚOSZ újságíró diploma (1974)
                      
Reklámképző (Kereskedelmi Kamara) és Reklám Szövetség, reklám-  szerkesztő (1977)

Munkahelyei:

  • Magyar Rádió (1957)
  • Magyar Televízió (1963-1996)

Pályafutását az elektronikus sajtónál rádiósként kezdte, ahol a Hírszerkesztőségen szerkesztőségi gépíró, előadó, később a Műsorszerkesztőségen közvéleménykutató volt, de csinált "Hírdetőoszlop"-ot is /MR reklám/. Amikor a Magyar Televízióba került, a Műsorszerkesztőségen kezdett dolgozni, mint szerkesztő. Először a nézőlevelezés, majd az első műsorismertetés, "A jövő hét műsora" szerkesztése lett a feladata. 1969-1976 között harmincöt élő nemzeti est szerkesztése. Feladata a Magyar Televízió műsortervének szerkesztése, s általában az intézmény kapcsolattartásának koordinálása a nézőkkel, a hazai kulturális szervekkel, intézményekkel. Döntés előkészítő feladatokat látott el az Intervíziós műsorcserékkel kapcsolatosan. A 70-es években készített összeállításokat a Saigoni Magyar Iroda katonáinak. Szervezte az állami ünnepségek műsorát és a kitüntetések átadását.
1976-ban az akkor megalakuló Sajtó- és Propaganda osztályra került szerkesztőnek. Feladata a heti sajtórecenzió elkészítése a vezető testületek számára, sajtótájékoztatók és bemutatók szervezése és televíziós pavilon működtetése a Budapesti Nemzetközi Vásáron.
1978-1986-ig sajtófőnöke a hazai tévéfesztiváloknak (Veszprém, Miskolc, Kőszeg), melyhez kapcsolódóan készítette el a műsorkészítők fényképes szakmai nyilvántartó katalógusát, mely ma is fontos dokumentációja televíziósok pályafutásának. Kiadványokat, ajándéktárgyakat tervezetett különböző rendezvényekhez. Visszamenőleg el kellett készítenie a külföldi fesztiválokon történt részvétel és a nyert díjak adatait. Párhuzamosan a külföldi fesztiválokra menő magyar műsorok, angolnyelvű prospektusok szerkesztése is feladata volt.
1985-ben a Külkereskedelmi Iroda Koprodukciós Főosztályának vezető szerkesztője lett, nagyjából hasonló tevékenységi körrel. Első feladata az új, önálló külkereskedelemmel foglalkozó részleg emblémájának megterveztetése, melyet ezután levélpapírra, névjegyekre nyomtatva is használtak. Létrehozott egy ajándék raktárt, az ide érkező vendégek és külföldön meglátogatott partnerek megajándékozására. Bár 1987-ben nyugállományba vonult, 1991-ig tovább dolgozott a szakterületén. 1991-től a Szerkesztői Alkotói Iroda tagjaként tovább dolgozott, ahol a SOrSok című, a rendszerváltással kialakult helyzetet bemutató műsor egyik szerkesztője volt. A heti váltásban szerkesztett műsorban az állásközvetítő rovat összeállítása mindig az őfeladata volt. 1996-os második nyugdíjazásáig a Civil kurázsi című közéleti műsor egyik szerkesztője volt.
„Munkámban mindenkor az volt a szép, hogy az egész tevékenységem a műsor és a hallgatók, s nézők kapcsolatának erősítését szolgálta, s hogy ezt az elsők egyikeként végezhettem.”

Kiadványszerkesztői munkáiból:

Az MTV műsorait ismertető kiadvány az Intervízió két nyelvén (német, orosz), (1970).
Negyedévenként megjelenő műsortájékoztató kiadvány-sorozat, a tévénézést népszerűsítő célzattal, a Magyar Honvédség művelődési központjai részére.
Az „… és színész benne minden férfi és nő …”  című tévéjáték sorozathoz kapcsolódó kötet, Tömpe Istvánnak, az MRTV akkori elnökének előszavával. És még egy kötetaz ajánlott irodalom felsorolásával.
Az MTV produkcióiból készült demo kazettához négynyelvű ismertető szerkesztése, a külföldi delegációk számára.
„A látás hatalma” című tízrészes képzőművészeti sorozathoz készült kiadvány, a műsor előadója, Balogh Jenő főiskolai tanár illusztrációival.
A Teleobjektív című belső lap szerkesztése társadalmi munkában, (1976-1982).
A Veszprémi, Miskolci és a Kőszegi Tévéfesztivál programfüzeteinek, s a benevezőket bemutató, valamint az eseményeket összefoglaló füzeteknek a szerkesztése (1978-1986)
Minikönyvek a Veszprémi és a Miskolci Tévéfesztiválok díjazottjairól.
Az MTV 20. évfordulójára négynyelvű kiadvány szerkesztése, (1977).
Az MTV 25. évfordulójára négynyelvű kiadvány, egy minikönyv, egy, az intézmény épületét bemutató levlaptömb és falinaptár szerkesztése, (1982).
Két angol nyelvű kiadvány a koprodukcióban készült műsorokról, (1985).
Kereskedelmi céllal készült, kétkötetes angol nyelvű kiadvány az MTV számára készített báb- és rajzfilmekről.
Számos, a műsorokhoz kapcsolódó prospektus, füzet és leporelló szerkesztése.

Egyéb szakmai tevékenységei nyugdíjazása után:

A televíziós munka mellett elindította 1993-ban a Józsefvárosi Televíziót előkészítő Képújságot, amelyet önkormányzati hírekből szerkesztett.
„40 éves a Magyar Televízió” címmel, 1997-ben, B. Révész Lászlóval elkészített egy kétrészes műsort, melynek keretében riportokat készítettek az intézmény alapító tagjaival. Ehhez a munkához Horváth Lóránttól (elnök) és az Országos Széchenyi Könyvtártól kapott sok segítséget. Az interjú-sorozatot 1999 után is folytatta, az utolsó, a 116. 2006-ban készült.
2002-ben kiállítást szervezett az MTV báb- és rajzfilmfiguráinak fotóiból a Pataky Művelődési Házban, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár segítségével.
2003-ban kiállítást szervezett az Újpest Galériában, „A Magyar Televízió történetéből – kiállítás Koncsol Judit archívumából” címmel. Egyórás portréfilmet készített elhunyt televíziósokról, a velük készített interjúkból: Fehér György (2003), Rajnai András (2004). 2005-ben internetes kiállítást készített az 1970-1990 közötti külföldi fesztiválokra kiküldött angol nyelvű prospektusokból, melyek összesen 85 televíziós műsort mutatnak be. 2006-ban az MSZOSZ Nyugdíjas Szövetsége az ő javaslatára, nyugdíjas írásmű pályázatot hirdetett, s a díjazott művekből „Múló évek – szépkorúak emlékei” címmel irodalmi kötet jelent meg.

Díjak, kitüntetések:

Kiváló Dolgozó (1969)
Honvédelmi miniszterhelyettesi dicséret – Saigonért (1974)
Kiváló Munkáért - a Veszprémi Tévétalálkozóért (1978)
Elnöki Nívódíj – a 25. évforduló kiadványaiért (1982)
Szocialista Kultúráért – a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének javaslatára (1982)
Elnöki Nívódíj - a Veszprémi Tévétalálkozóért (1985)
Miskolc város díja a Fesztiválért (1986)
Munka Érdemrend ezüst fokozata (1987)
Miskolc város díja (1988)
Szocialista televízióért (1989)
MSZOSZ-díj – a „Múló évek” szerkesztőbizottsági munkájáért (2003)
MSZOSZ oklevél - a nyugdíjasokért végzett kimagasló munkáért (2006)

 

Forrás: Saját életrajz
 
 

Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo