Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo

dramaturg, szerkesztő

Szeged, 1933. március 6. – 2008.május 29.


Tanulmányai:

Állami Zenei Gimnázium (1951)

Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola Orgona tanszak (1949-1953), tanára: Gergely Ferenc

Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongoraművész-tanár szak, (1958) tanára Ungár Imre

Munkahelyei:

Magyar Televízió (1958-1977)

  • Művészeti és Szórakoztató Osztályán a Zenei Rovat szerkesztője
  • Országos Filharmónia Műsorszerkesztőség, osztályvezető (1977-1990)
  • Magyar Televízió (1990-től)
  • Vallási és Egyházi Műsorok Szerkesztőségében a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének referense, műsorainak szerkesztője
  • 1977-ig az MTV Művészeti és Szórakoztató osztályán komolyzenei és opera közvetítések, publicisztikai és portréműsorok szerkesztésével foglalkozott, valamint operák tévé adaptációinak dramaturgja volt. 1990-től vallási és egyházi műsorokat szerkeszt. Közel ezer műsorát őrzi az Archívum.
    Egyéb szakmai tevékenységei:
    1964-1996 között másodállásban a Bartók Bála Zeneművészeti Szakközépiskola tanára volt
    1996-óta az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem tanszékvezető magántanára, az Egyetem zsinagógájának orgonistája
    Dramaturgi munkáiból:
    Háry János – (Az első televízióra adaptált opera az MTV-ben) rend.: Horváth Ádám (1962)
    Éjszakai repülés – tv-változat, rend.: Szinetár Miklós (1962)
    C’est la guerre – tv változat, rend.: Szinetár Miklós (1963)
    A csengő – tv-változat, rend.: Horváth Ádám (1964)
    A kékszakállú herceg vára – tv-változat, rend.: Mikó András (1970)


    Szerkesztői munkáiból:

    -/ismeretterjesztő, publicisztikai műsorok, sorozatok, vetélkedők/:

    Muzsikáról mindenkinek – műsorvez.: Ádám Jenő, rend.: Horváth Ádám (1959-1961)
    Zenei szótár – műsorvez.: Ádám Jenő, rend.: Horváth Ádám (1963-1964)
    A muzsikáról – műsorvez.: Ádám Jenő, rend.: Járfás Tamás (1965 -)
    A régi magyar muzsikáról – műsorvez.: Ádám Jenő, rend.: Járfás Tamás és Horváth Zoltán (1966-1968)
    A magyar muzsika közelmúltja – műsorvez.: Ádám Jenő, rend.: Horváth Zoltán (1967-1969)
    Bartók bemutatók nyomában – műsorvez.: Czigány György, Meixner Mihály, rend.: Ruitner Sándor (1970-1972)
    Zenéről mindenkinek - Kocsis Zoltán sorozata – társszerk.: Fürth Lívia, rend.: Kenyeres Gábor (1990-1991)
    Zenei figyelő - A tv zenei újságja – főszerk.: Kerekes János, társszerk.: Bálint Marcell és Vecsernyés János, műsorvez.: Fábián Imre, Raics István, rend.: Horváth Zoltán, Mérei Anna (1966-1976)
    Zene, zene, zene - A tv zenei folyóirata – társszerk.: B. Horváth Ágnes, műsorvez.: Batta András, Kovács Sándor, rend.: Mérei Anna (1993-1997)
    Metronóm - A tv zenei folyóirata – társszerk.: B. Horváth Ágnes, műsorvez.: Kovács Sándor, rend.: Mérei Anna (1998-1999)
    Oszkár tudja… – játékvez.: dr. Várady György, Velenczei István, rend.: Horváth Ádám (1961-1962)
    Zenélő órák – játékvez.: Forrai Miklós, Juhász Előd, Kollár Endre, Lukin László, rend.: Horváth Ádám (1962-1968)
    A kocka el van vetve – játékvez.: Forrai Miklós, Kollár Endre, Lukin László, Pál Tamás (1970)
    Felelj, ha tudsz! – játékvez.: Bárány Frigyes, rend.: Horváth Zoltán (1970-1971)

    -/emlékműsorok, portrék/:

    Vivente e moriente - Járdányi Pálra emlékezünk – műsorvez.: Ránki Júlia, rend.: Mérei Anna (1992)
    Dohnányi Ernő emlékére – műsorvez.: Batta András, rend.: Mérei Anna (1992)
    Goldmark Károly emlékére – rend.: Veszprémi András (1995)
    Fischer Annie emlékére – műsorvez.: Batta András (1995)

    Vallási és egyházi műsoraiból:

    /-1990-től folyamatosan-/:

    Az utódok reménysége - A zsidó hitközségek műsora – műsorvez.: Bogyay Katalin, Fehér Márta, Kocsi Zsolt, rend.: Török Ilona
    Hanuka - Ünnepi gyertyagyújtás és megemlékezés – műsorvez.: Kocsi Zsolt, rend.: Török Ilona
    Útmutató - Hitünk közös gyökerei – műsorvez.: Czigány György, rend.: Török Ilona
    Papírhídon… Legújabb zsidó tárgyú könyvek, kiadványok – műsorvez.: Fehér Márta, Kocsi Zsolt, rend.: Török Ilona
    A Holocaust 50. évfordulóján - megemlékezések – műsorvez.: Kocsi Zsolt, rend.: Török Ilona (1994-1995)
    A Dohány utcai Zsinagóga újra avatása – műsorvez.: Kocsi Zsolt, rend.: Török Ilona (1996)
    Zsidó Nemzetközi Zenei Fesztivál Londonban – műsorvez.: Kocsi Zsolt, rend.: Török Ilona (2000)
    100 éves a szegedi Zsinagóga – műsorvez.: Kocsi Zsolt, rend.: Török Ilona (2003)
    Zarándokút Auschwitz – műsorvez.: Kocsi Zsolt, rend.: Török Ilona  Birkenauban (2004)
    Rabbiavatás a Dohány utcai Zsinagógában – műsorvez.: Kocsi Zsolt, rend.: Török Ilona (2005)
    „Aki egyetlen életet megment…” - Életmentőkre emlékeznek Ausztriában - portré Kármán György – szerk.: Kocsi Zsolt, rend.: Török Ilona (2006)


    Publikációiból:

    /-könyv-/:

    Violinkulcs a képernyőn (Budapest, Zeneműkiadó, 1974)
    A zsidó liturgikus zene I-II.- főiskolai jegyzet (Budapest, Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem, 1998)
    A zsidó liturgikus zene – Történelmi vázlat és a magyarországi neolog zsinagógák hagyománya. Főiskolai jegyzet, bővített kiadás. (Budapest, Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem, 2004)

    /-hanglemez-/:

    Hebrew Melodies for Sabbath and High Holidays (Budapest, Hungaroton SLPX 18018. 1977)

    Díjak, kitüntetések:

    Szocialista Kultúráért
    Munka Érdemrend Ezüst fokozata

     

    Forrás: Saját életrajz

Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo