Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo

felelős szerkesztő, szerkesztőriporter

Budapest, 1955. december 23.


Tanulmányai:

Jászberényi Tanítóképző Főiskola (1975-1978)

 

 

Munkahelye:

  • Magyar Televízió – turnusvezető, szerkesztő, felelős szerkesztő, szerkesztőriporter (1974-től)

Elsősorban a hírműfajban dolgozott. A Magyar Rádió- és Televízió Szolnoki Stúdiójában főként hírszerkesztőként, magazinműsorok munkatársaként működött közre. Az MTV Szegedi Stúdiójában a Dél-alföldi Krónika műsorvezetője és riportere, illetve olyan dokumentumfilmek szerkesztőriportere volt, mint Móring, a Három város Békésben vagy a Tömörkényi lányok. Alapítója volt az MTV Teletext szerkesztőségének – kezdetben hírszerkesztőként, majd turnusvezetőként. Dolgozott külpolitikusként, később híradós szerkesztőként, majd a parlamenti műsorok, illetve az európai parlamenti műsorok gazdája lett. Évekig szerkesztette az uniós felkészülést segítő Euro-percek című hírműsort. Számos produkciót készített külföldön, főként uniós tagországokban. Az Európai Parlament támogatásával elsősorban Strasbourgban és Brüsszelben dolgozott. Szerkesztésében láthatták a nézők például az Európai Parlamenti Naplót, mely havonta jelentkezett az EP plenáris üléseiről. Az Európa Ház vagy az EU-Fórum riport-összeállításai hazai, vidéki európai fórumokkal egészültek ki, melyeknek Magyarország legnevesebb szaktekintélyei voltak a vendégei. 2006-ban a Miniszterelnöki Hivatal és az Európai Parlament megbízásából készítette el a Beszélgessünk Európáról - középpontban az Európai Parlament című uniós ismereteket oktató DVD-t.

Szakmai tevékenység a Magyar Televízióban:

1974-1979. Magyar Rádió és Televízió Szolnoki Stúdiója: hírszerkesztő, riporter, tematikus magazinműsorok szerkesztője

1979. Magyar Televízió Szegedi Stúdiója: hírszerkesztő, műsorvezető, szerkesztőriporter

1982. Teletext: hírszerkesztő, turnusvezető

1991. Esti Egyenleg – napi hírműsor: külpolitikai szerkesztő

1994. Objektív - háttérműsor: társszerkesztő,
         Híradó; külpolitikai szerkesztő, szerkesztő

1996-2001. Euro-percek – európai uniós csatlakozással kapcsolatos hírműsor: szerkesztő

2001. Parlamenti Napló: felelős szerkesztő, riporter

2002. Híradó, Parlamenti Napló, Kormányváró: felelős szerkesztő

2003-tól Európai Parlamenti Napló - sorozat; felelős szerkesztő, szerkesztőriporter (rend.: Varga Zs. Csaba, vezető op.: Szeili Tamás, vágó: A. Nagy Mária, Somogyi Valéria, gyártásv.: Simon László 

EU-Fórum - sorozat: felelős szerkesztő, szerkesztőriporter; (rend.: Varga Zs. Csaba, vezető op.: Szeili Tamás, vágó: A. Nagy Mária, Somogyi Valéria, gyártásv.: Simon László)

Euro Övezet - Európa munkában - sorozat: felelős szerkesztő, szerkesztőriporter; (rend.: Varga Zs. Csaba, vezető op.: Szeili Tamás, vágó: A. Nagy Mária, Somogyi Valéria, gyártásv.: Simon László)

2006. Beszélgessünk Európáról - a Sziget Fesztiválon: felelős szerkesztő, riporter

Publikáció:

Beszélgessünk Európáról – középpontban az Európai Parlament: oktatófilm szerkesztője, 2006.

Díjak, kitüntetések:

Kollektív Pulitzer-díj (1993)
Kollektív Az Év Parlamenti Tudósítója díj (2004)
Gazdasági és Közlekedési Minisztérium elismerése az európai uniós ismereteket terjesztő sorozatokért (2006)
Kiváló televíziós és más hazai, nemzetközi elismerések

 

 

Forrás: önéletrajz

Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo