Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo

főszerkesztő  

Budapest, 1924. november 27. – 2007. november 3. 


Tanulmányai:

Tanárképző Főiskola  

 

 

Munkahelyei:

  • Filmhíradó
  • Magyar Televízió (1957. 05-1986. 05.)
    TV Híradó: főszerkesztő.  

1957. májusában kapott megbízást a magyar televíziózás első hírműsorának szerkesztésére, és a Híradó szekesztőség megalakítására. 1957. július 02-án  Képes Híradó címmel sugározták a magyar televíziózás általa szerkesztett  első önálló hírműsorát. Kialakította a Híradó szerkesztőség technológia rendszerét, amely évtizedekig  alapját képezte a szerkesztőség műsorkészítésének. Az 1960-as évek elejétől a TV Híradó nemzetközi kapcsolatait gyors ütemben fejlesztette, a szocialista táboron belül az által vezetett Híradóban jelent meg a legtöbb külföldi hír a világ minden részéről. Megszervezte a Híradó vidéki tudósító hálozatát, 1962. januárjától állandó vidéki operatőr-tudósítói voltak. Létrehozta az első, majd – szándékaitól eltérően - az egyetlen külföldi tudósítói irodát, mely 1971-ben megkezdte munkáját Moszkvában.
Az 1970-es években megújította, tartalmilag és technikailag  korszerűsítette a Magyar Televízió hírszolgáltatását. A vidéki tudósító hálozat mellett híradós tudósítói bázisokat teremtett Szegeden, Pécsen, Debrecenben, Szolnokon , Győrben és Zalaegerszegen. Ebben az időben már 4-5 millió ember nézte az országban az irányítása alatt készített híradókat. Vezetése idején több híradós generáció nőtt fel, akik közül ma is sokan dolgoznak a közszolgálati és kereskedelmi televiziók hír és más műsoraiban. Évekig szerkesztette a külföldre menő magyar nyelvű adást, a Családi Magazint. Szakmai irányításával fejlődött a tévé hírszolgálata heti tízperces adásból naponta többször jelentkező televíziós újsággá. Munkássága alatt új műfajt, szervezeti felépítést és technológiát teremtett, amivel iskolapéldát adott a többi hazai, országos és helyi televíziók számára. Több évtizedes főszerkesztői tevékenysége során nagy tekintélyt és elismerést vívott ki magának munkájával az Intervízió és az Euróvízió tagországai között. 1985. december 31-ig vezette az általa alapított szerkesztőséget. Hírműsor élén Európában sehol nem állt ilyen hosszú idig főszerkesztő hírműsor élén.                              

 

Forrás: Dunavölgyi Péter

Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo