Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo

vágó

Budapest, 1949. november 22.


Tanulmányai:


Varga Katalin Gimnázium és Szakközépiskola, Budapest (1968)

MTV Vágótanfolyam (1969)

MTV AVID tanfolyam (2006)


Munkahelye:

  • Magyar Televízió (1968-2007)

1968. november 1-sején vették fel a Magyar Televízió Gyerekosztályára ügyelőnek.
Fél év után vágóasszisztens lett, később kinevezték vágónak. Természetesen ekkor még csak filmvágásról volt szó.
1985-ig az Ifjúsági és Oktatási Főszerkesztőségnek dolgozott. Ezen az osztályon szinte valamennyi műfajba belekóstolhatott a tévéjátéktól a zenésfilmen át, a mese-, oktató-, úti- és portréfilmig. Rengeteg rajz-és bábfilm szinkronizálását és utómunkálatait végezte.
Amikor megérkeztek a Magyar Televízióba a non lineáris gépek, azon kezdett el vágni.
Dolgozott a Telesportnak és a NAVA projektnek is. Olyan sorozatműsorok számára vágott, mint a Családi kör, a Deltácska, a Napi Mozaik, a Heti Mozaik, a Heti Tükör, a Főtér, a Natura, a Médiamix, a Kuckó, a Háló, a Tranzit, a Csellengők, a Családi krónikák, a Kína titkai és az Irodalmi műhelyek
2007. november 30-ától nyugdíjas.

Főbb vágói munkáiból:

Családi kör – sorozat
Deltácska – sorozat
Tranzit – sorozat
Emberként élni – (1976) rend.-op.: Nádorfi L.
Kubai vendég – (1978)
Semmik vagyunk… – (1979)
Üzenet haza – (1981)
A történet hősei 1-2. – (1984) szerk.: Rick N., rend.: Oláh G.
„Gyermek lennék, ámde fáj az emlék” – sorozat (1985)
Bach Arnstadtban
Barátom Bonza
Csinto – (1997) rend.:Varga Á.
Valahol Európában - Nem csak szerep – (1998) rend.:Varga Á.
Magyarország 2000, 2001, 2002… – irodalmi portrék, rend.:Jánosi A.
Nyári olimpia (2000, 2004)
A fény vándora - Sulyok Vince portré C (2003) rend.: Jánosi A.
Kína titkai – sorozat
 - Saolin  rend.:Gábor P.
Privát szocializmus - Osztálysorsjegy – (1999) rend.: Forgács Péter 

Díjak, kitüntetések:

Fut a szél magába' - Nívódíj (1972)
Földrajz 5. osztályosoknak - Nívódíj (1975)
Családi kör - Nívódíj (1975)
Barátom Bonca - Nívódíj (1976)
Családi kör - elnöki jutalom (1979)
Deltácska - elnöki jutalom (1980)
Állami Ifjúsági Bizottság Ifjúsági Díj - Családi kör (1981)


 

Forrás: személyes beszélgetés

Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo