Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo

vágó

Budapest, 1952. április 21.

Tanulmányai:

Budapest, Petőfi Sándor Gimnázium

Színház- és Filmművészeti Főiskola (1977-1980)

Számítástechnikai tanfolyam /Mikrokozmosz Oktatási Központ/

Munkahelyei:

  • MRT Kereskedelmi Igazgatóság (1971-1972)
  • Magyar Televízió, Közművelődési Főszerkesztőség (1972.12.15-től)
  • Vágó Iroda (1986-tól)
  • Műsor utómunka osztály (2000-től)

A Kereskedelmi Igazgatóságon ismerkedhetett meg a vágói munkával.
A Közművelődési Főszerkesztőségre kerülve három évig vágóasszisztensként dolgozott, ez idő alatt már lehetősége volt önálló vágói munkára is.
Farkas Éva vágó volt a mestere, aki önzetlenül, minden tudását átadva segítette.
Sokat tanulhatott olyan rendezőktől, mint például: Gazdag Gyula, Kardos Ferenc, Kézdi-Kovács Zsolt, Zolnay Pál.
Megszámlálhatatlan mennyiségű dokumentum és riportfilm létrehozásában működhetett közre, például B. Révész Lászlóval, Novobáczky Sándorral.
Egyedi képzőművészeti alkotások sorát készíthette például Zsigmondi Boriskával, Kútvölgyi Katalinnal, Ézsiás Anikóval, Szemadám Györggyel.

Jelentősebb sorozatok:

A magyarok honfoglalása – szerk.: Vikol Katalin, rend.: Székely Orsolya
A magyar búza – rend.: Szakály István
Híres magyar könyvtárak – szerk.: Borus Rózsa, rend.: Czigány Tamás
Amerikai Tisztelendők, Spanyol Tisztelendők – szerk.: Róbert László
Századunk sorozat – 20 epizódja, szerk.-rend.: Bokor Péter
Magyar Jelképek – rend.: Olasz Ferenc

Egész estés filmgyári koprodukcióban készült mozi filmek:

Ne sápadj!
Balladák filmje 1-3. rész
Habsburg Ottó 1-2. rész

Díjak, kitüntetések:

Elnöki Nívódíjak
Kiváló munkáért díjak


 

Forrás: Somogyi Valéria

Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo