(Szűcsné Somogyi Zsuzsa)

vágó

Komárom, 1945. február 20. – 2007. augusztus 21.

Tanulmányai: 

Budapesti Kossuth Zsuzsa Gimnázium (1959-1963)

 


Munkahelyei:
   

  • Magyar Filmlaboratórium (1963-1964)
  • Magyar Televízió (1964-1995)

A Magyar Televízióban végigjárta egy szakma valamennyi állomását. Vágógyakornokként kezdett - mestere Dékány György volt - majd asszisztens, vágó, csoportvezető, vezetővágó lett.
Harminc év alatt számtalan produkcióban dolgozott. Kedvelt munkatársai, rendezői között szerepelt: Bednai Nándor, akivel szórakoztató és szilveszteri műsorokat, valamint a Robog az úthenger c. sorozatot készítettek; Szitányi András, az 1°C, a Bolond Istók, koncert és könnyűzenei filmek; Palásthy György, a 78-as körzet; Hajdúfy Miklós, Az angol királynő; Révész György, a Mint oldott kéve; és Sándor Pál, az Itt járt Mátyás király c. filmek alkotói.
A művészeti és szórakoztató műsorok, filmek jelentették Somogyi Zsuzsa igazi műfaját. Klasszikus értelemben vett filmvágói tevékenységet végzett.
1995-ben családi okok miatt – férje, Szűcs Andor főszerkesztő tragikus betegsége és édesanyja ápolása miatt – nyugdíjaztatását kérte.

Válogatás több száz vágói munkájából:

Csak a derű óráit számolom – szórakoztató összeállítás (1977), műsorv.: Czigány György, szerk.: Felner Andrea, op.: Szalai András, rend.: Gali László
Leg… leg… leg … – (1982), műsorv.-szerk.: Rózsa György, op.: Bánhegyi István, rend.: Born Ádám
Bolond Istók - Zenés TV Színház – (1980), dram.: Sztevanovity Dusán, op.: Bónis Gyula, rend.: Szitányi András
Ejnye, Cecilia - Zenés TV Színház – dram.: Siklós Olga, op.: Szabados Tamás, rend.: Mamcserov Frigyes
Itt járt Mátyás király l-3. – tévéfilm sorozat (1973)dram.: Ruitner Sándor, op.: Halász Mihály, rend.: Sándor Pál
Színész és változó világ – portré sorozat: Tímár József, Perczel Zita (1980), műsorv.: Gobbi Hilda, szerk.: Buzáné Fábri Éva, op.: Darvas Máté, Haraszti Zsolt, rend.. Gábor Pál
„A” Csákányi – portréfilm (1984), riporter: Kolozsi Béla, szerk.: Buzáné Fábri Éva, Kolozsi Béla, op.: Abonyi Antal, rend.: Dessewffy Zsuzsa
Két szobrász - Szervatius Tibor és Jenő – portréfilm; szerk.: Pap Gábor, rend.-op.: Varga Vilmos
Mozgófényképek – tévéjáték (1974), í.: Ben Blumenthal, Gustav Kadelburg, dram.: Lehel Judit, op.: Szilágyi Virgil, Szalai András, rend.: Szirtes Tamás
A 78-as körzet 1-6. – tévéfilm sorozat (1982), forg.k.író: Dávid Ilona, dram.: Szilágyi András, op.: Darvas Máté, rend.: Palásthy György
Mint oldott kéve 1-7. – tévéfilm sorozat (1983), í.: Sárközi György, forg.k.író: Nemeskürty István, dram.: Boldizsár Miklós, op.: Forray Tibor, rend.: Révész György
Művészettörténet 11. – képzőművészeti sorozat
A reneszánsz művészet Itáliában – szerk.: Pap Gábor, forg.k.író: Kernács Gabriella, op.: Király Péter, Lukács Lóránt, rend.: Kútvölgyi Katalin
Az öltözködés művészete 1-9. – (1969), szerk.: Kernács Gabriella, forg.k.író: Dénes Katalin, op.: Abonyi Antal, rend.: Kútvölgyi Katalin
Robog az úthenger 1-6. – szórakoztató tévéfilm sorozat (1977), í.: Gát György, forg.k.író: Kállai István, dram.: Ágoston György, zeneszerző: Körmendi Vilmos, op.: Darvas Máté, rend.: Bednai Nándor
Tárlatról tárlatra – képzőművészeti ismeretterjesztő sorozat (1970-1971), szerk.: Kernács Gabriella, op.: Káplár Ferenc, rend.. B. Farkas Tamás
Weiner portré – portréfilm: szerk.: Benczédi Ágnes, op.: Király Péter, Apró Attila
A nap szerettei – riportfilm: szerk.: Árvai Jolán, op.: ifj. Marton Frigyes, rend.: Jászi Dezső
Angol királynő – tévéfilm (1985), í.: Hajdufy Miklós, dram.: Szántó Erika, zeneszerző: Liszt Ferenc, Tamássy Zdenkó, op.: Szalai András, rend.: Hajdufy Milós
Feleségem hagyatéka – tévéfilm (1970), í.: Eugene Labiche, Végh György, G. Dénes György, műfordító: Végh György, dram.: Lehel Judit, op.: Szabados Tamás, rend.: Szirtes Tamás
Tetthely – Randevú Budapesten (1988), í.: Ungvári Tamás, Leo Frank, zeneszerző: Vukán György, op.: Szalai András, rend.: Hajdufy Miklós

Díjak, kitüntetések:

Kiváló dolgozó (1968; 1976)
MTV Elnöki Nívódíjak (Angol királynő, Mint oldott kéve c. produkciókért)
                                                 

 

Forrás: Somogyi Zsuzsa, MTV ISIS adatbank