Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo

szerkesztő-riporter, műsorvezető

Pécs, 1954. július 8.

Tanulmányai:

Nagy Lajos Gimnázium Angol Tagozata, Pécs (1968-1972)

Tanárképző Főiskola, Pécs, német-biológia szak (1976-1680)

MÚOSZ Újságíró Iskola, belpolitikai szak (1982-1983)

Munkahelyei:

  • MR Pécsi Körzeti Stúdió (1975-1980)
  • Magyar Televízió (1980-tól)

1975-1980 között a MR Pécsi Körzeti Stúdiójának német szerkesztőségében külsős munkatársként bemondói, műsorkészítői feladatokat végzett. 1980. június 1-jétől dolgozik a Magyar Televízió német nemzetiségi műsorokat készítő rovatánál szerkesztőként, riporterként, műsorvezetőként Pécsett.
A kisebbségi televíziós műsorok készítése során kompakt feladatokra voltak késztetve és kényszerítve a nyelviség, a kisebbségi hovatartozás, a téma és az emberismeret miatt. Így a legkülönbözőbb műfajokban és igen gazdag területen kellett próbálkozniuk, majd aktívan dolgozniuk. Már a ’80-as évek elejétől lehetőség nyílott ún. nemzetiségi különkiadásokat anyanyelven, ill. magyar nyelven készíteni (kihaló szakmák, népszokások, faluszociográfiák, művészeti- és zenei műsorok, dokumentumfilmek).
Ma is leginkább az ember, az érték, az értékmentés, a kultúra és művészetek, az interetnikusság, a meg- és bemutatásra érdemes ember, emberi sorsok és települések láttatását, megismertetését tartja egyik szakmai erősségének.
Az alapvető feladatokon kívül – ami a nemzetiségi magazinok belső kommunikációját illeti -, eddig is szívesen dolgozott és dolgozik magyar nyelvű műsorokban is.
2000 májusától az Együtt (velünk élő kisebbségek) műsorának felelős szerkesztője.

Filmográfia:

- Nemzetiségi különkiadások, hagyományok, népszokások -

Ungarndeutsche ín der Stadt – Városi nemzetiség (1982)
Der Königin von Ungarn Lied – A magyar királynő dala (1982)
Élő német népszokások – Márton napi búcsú Nagynyárádon (1984)
Auf der grünen Wiese – Magyarországi német gyermekjátékok (1988)
Blaufarber in Ungarn – Kékfestők Magyarországon (1983)

- Települések, faluszociográfiák -

Szulok (1981), Brennbergbánya (1985), Budaörs (1986), Pilisszentiván (1989), Csolnok (1989), Vókány (1989), Zsámbék (1989), Hőgyész (1989), Palkonya (1991), Nagymányok (1991), Szigetújfalu (1991), Újpetre (1992), Versend (1993), Szentendre (1994), Óbánya (1994), Taksony I. II. (1994), Magyarpolány I. II. (1996), Kiskassa (2001), Kán (2002), Székelyszabar (2001), Dunaszekcső (2001), Nagypall (2007)

- Portrék-miniportrék -

Szirmainé Bayer Erzsébet festőnő, tanár, Kaposvár (1982)
Reisz János bólyi pacskerkészítő (1983)
Schnell Erzsébet ófalusi diáklány (1984)
Buszlauer József erdősmecskei klumpakészítő (1984)
Solymosi Zsolt nagynyárádi „babatáncos” (1985)
Muth József kisjakabfalvi naiv festő 1988)
Koskai Erzsébet, evangélikus lelkész, Egyházaskozár (1989)
Hesz János pécsi fodrász (1989)
Áprily Géza előadóművész, Érd (1989)
Kardos Botond szobrászművész, Pécsvárad (1990)
Freund Károly budapesti kristálycsiszoló (1990)
Umenhoffer Pál naiv festő, Hajós (1991)
König Róbert grafikusművész (1992)
Schindler Mátyás római katolikus lelkész, Hajós (1992)
Csabonyi Hedvig hőgyészi tanítónő (1993)
Martini Zenekar Palotabozsok (1993)
Tárnoky család Bóly (gyertyaöntők, mézeskalács-készítők) (1994)
Kelemen Istvánné a solymári asszonykórus vezetője (1995)
Gátas József, pilisszentiváni pedagógus (1996)
Dr. Szende Béla tanszékvez. egyetemi tanár, germanista (1997)
Taksonyi „Szigeti Fiúk Zenekara” (2000)
Peller Anna pilisvörösvári énekes (2002)
Reisz család – Székelyszabar (2002)
Schön Mária pedagógus, néprajzkutató – Hajós (2003)
Bérces család, Nagypall (tojásfestés, csuhézás) képművesek (2004)
Soundklinik Zenekar (2005)
Ament Éva grafikus, bútorfestő (2006)
Bauer Andrásné (Bauer Mári néni 80 éves) – Kaposvár (2007)

- Tematikus magyar nyelvű műsorok –

Ketten – Hárfa és trombita / Maros Éva és Geiger György zenés műsora (1990)
Üzenet a jövőnek - … a múlt egy darabja (magyarországi németek népviselete) Magyarország ma (1994)
„Ha nincs vihar, nincs szellő…”Trischler Ferenc szobrászművész portréja (1994)
Németbánya – Brühl - …egy születésnap apropóján (1995)
Csudabogarak Palkonyán (1994)
Több kultúra kötelékében és bűvöletében… Czweiber Ferenc szentendrei restaurátor (1994)
AP and SONS – a pécsváradi Apazeller család (1999)
Ünnepnapon… Manninger Miklós koreográfus portréja (2000)

- Együtt – velünk élő kisebbségek tematikus műsorai –

A Kaltenecker család Csepelről (1998)
20 éves a nemzetiségi televíziózás (1998)
Magyarpolány I-II / átdolgozott magyar változat) (1999)
Egy kalandos élet állomásai… Bősendorfer Ferenc népi iparművész portréja (1999)
15 éves a pilisszentiváni asszonykórus (1999)
Taksony -  Laroche sur Foron – A taksonyiakkal Franciaországban (1999)
I. Kékfestő Fesztivál – Nagynyárád (1999)
A gyönki vendégtanár – Dr. Gerald Hühner (2000)
Milbich Edit portréja, Solymár (2000)
Esztergomi nemzetiségi fesztivál (2000)
Europassiótalálkozó – Magyarpolány (2001)
„20 év enyészet után” – Kán (2002)
10 éves a Barátság kulturális- és közéleti folyóirat (2003)
„Közel a természethez…” – A Reisz család Székelyszabaron (2003)
Németbánya - Brühl – 10 éves évforduló (2005)
A Taksonyi zene ünnepe I.-II. (2006)
„A Bólyi Körkép” – az egykori bólyi malom falfestmény-együttese
König Róbert grafikusművész alkotásában (2007)
„Valamit adni…” – a Dunaharaszti Német Nemzetiségi Tájház (2007)

- Események tematikus feldolgozásban -

„Reicht brüderlich die Hand!” – Nyújts baráti jobbot! - kulturális seregszemle (1985)
Hajósiak Hirrlingenben (1991)
Hajós – Hirrlingen - Minerbio – Találkozó (1992)
„Egy hazában…” – 25 éves a Soroksári Német Táncegyüttes (1993)
Búcsú Farkas Antal karmester és zeneszerzőtől – Emlékműsor (1993)
Nemzetközi Harmonikafesztivál Pécsett (1993)
20 éves a Pilisszentiváni Vegyes kar (1993)
Egyházi énekek – a Pilisszentiváni Vegyes karral (1993)
Adventi koncert Soroksáron (1994)
Gábeliek találkozója Pilisszentivánon (1997)
Német Nemzetiségi Gyermektáncfesztivál – Solymár (1997)
Szigeti Fesztivál – Csepel (1997)
Állandó fazekas kiállítás nyílt Óbányán – óbányai fazekasság, Teimel dinasztia (1998)
Kápolnaavatás Németbányán (1998)
Boszorkánytalálkozó Székelyszabaron (2001)
Európa – Nap a Tolnai Lajos Gimnáziumban Gyönkön (2002)
A kistormási templom újjászületése (2002)
Nemzetközi képzőművészeti tábor Hajóson (2002)
30 éves a Villányi asszonykórus (2003)
Umenhoffer Pál hajósi naiv festő kiállítása Kecskeméten a Naiv Művészetek Házában (2003)
30 éves a Pécsi Leöwey Tánccsoport (2003)
Generációs találkozó Göcsönydobokán (2003)
Egyházzenei fesztivál Mohácson, a Fogadalmi templomban (2006)

Díjak, kitüntetések:

Kiváló munkáért kitüntetés (1985)
A Pécsi Körzeti Stúdió Nívódíja a körzeti műsorokban végzett munkáért (1985)
Szocialista Kultúráért kitüntetés a közművelődésben végzett munkáért (1988)
Az MTV Elnökségének Nívódíja (1988)
Nívódíj a magyarországi német nemzetiségnek szóló műsorokban végzett munkáért (1989)
Nagynyárádért Emlékplakett, a település életének televíziós ismertetésében kifejtett munkáért (1990)
Elismerés a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivataltól (1993)
Együtt – I. Kékfestő Találkozó – Nagynyárád (2000), Baranya Megyei Önkormányzat Sajtópályázatának II. díja
Kamera Hungária Televíziós Műsorok Fesztiválja (2000), Regionális Kisebbségi és Határontúli Műsorok Fesztiváldíj (I. helyezés) – Dr. Gerald Hühner, a gyönki Tolnai Lajos Gimnázium vendégtanára
Pécs Megyei Jogú Város kitüntetése: „A német nemzetiség érték és emberközpontú bemutatásáért, és a német nemzetiségi rádió- és televíziózásban végzett iskolateremtő munkájáért.” (2001)
Ungvár – Szülőföldem szép határa Fesztivál - Zenei műsorok Kategória – a legjobb alkotás díja Europassió – Magyarpolányi passió (2002)
A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje – kiemelkedő szakmai tevékenységéért (2003)
III. Magyarországi Nemzetiségi Filmszemle II. helyezés – „Közel a természethez…”c. produkcióért (2003)
A Neue Zeitung Alapítvány Kuratóriumának sajtódíja – Magyarországi Német Sajtódíj (2003)

 

Forrás: Stangl Márta – Dunavölgyi Péter

Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo