Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo

operatőr

Csór, 1927. október 30 – Budapest, 1999. május 17.

Tanulmányai:

Polgári kereskedelmi középiskola (1946)

Színművészeti Akadémia, operatőri diploma (1953)

 

Munkahelyei:

  • Ganz Gyár (1943)
  • MAFIRT (1947-1948)
  • Országos Filmhivatal (1948-1949)
  • Népművelési Minisztérium (1949-1951)
  • Hunnia Filmgyár (1951-1957)
  • Lapkiadó Vállalat (1957)
  • Közgazdasági és Jogi Kiadó (1958-1959)
  • Magyar Televízió (1960-1985)

Eredetileg nem operatőrnek készült, kereskedelmi pályán szeretett volna elhelyezkedni. Később mégis vonzódni kezdett a filmhez, a MAFILM -nél jelentkezett, ahol kinevezték portásnak a Híradó Moziba. Nem sokkal később beiratkozott egy mozigépész tanfolyamra, így lett álláshalmozó: délelőtt jegyet szedett, délután tanult és este filmet vetített. Később a MAFIRT reklám csoportjának lett a vezetője, majd az Országos Filmhivatal gépésze. 1949-ben már gyakornokoskodott a Hunnia Filmgyárban, ahol részt vett a Simon Menyhért születése című játékfilm elkészítésében. Volt műszerész, kábeles, laboráns, stb. Elküldték a Színművészeti Akadémiára tanulni. Ennek elvégzése után Eiben István, Hegyi Barna, Illés György, Pásztor István mellé került segédoperatőrnek. A nyugati övezet című film forgatásában vett részt először, mint segédoperatőr, Várkonyi Zoltán rendező mellett.
1954-1957-ig a Film trükk és Kombinációs Felvételi Osztályon film- és trükk operatőr. 1957-ben elbocsátották. Ezután újságíró-fotóriporterként tevékenykedett.

A HDF stúdió trükk osztályának létrehozója.
25 éven keresztül volt a Híradó operatőre. Piller Sándor szerkesztővel több évig készítette a mezőgazdasági rovata számra a vidéki riportokat. Sokat foglalkozott a Híradó trükk felvételeinek, belső főcímeinek, meteorológiai jelentéseinek képi megformálásával.
1976-ban Nívódíjat kapott a Híradó képi világának megújításáért.
Több ezer riportját és több dokumentumfilmjét őrzi az archívum.

Riport- és dokumentumfilmjeiből:

Fiatalok gyertek repülni (1953)
Hogy volt - Bihari János – szerk.-rend.: Szép Zsigmond (1964)
Falujáró kamera - Mátrai csikósok – szerk.: Pálfalvi Sándor, rend.: Szurok János (1965)
Őszi kirándulás (Románia) – szerk.: Tamás György (1969)
Bécsi Randevú – szerk.: Piller Sándor (1969)
10 nap Afrikában – szerk.: Zádor László (1970)
Mátai csikósok – (1972)
Somogyország – (1984)

Fesztiváldíjas munkáiból:

IV. Magyar Rövidfilmfesztivál díja, 1963.

Publikáció:

A filmtrükkök birodalmában - 1967 Búvár könyvek (Sényi Imrével szerzőtársak)

Díjak, kitüntetések:

Balázs Béla-díj (1975)
Elnöki Nívódíj (1976)

 

 

Forrás: Dunavölgyi Péter, Lexikon

Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo