Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo

operatőr-rendező

Budapest, 1952. július 20.


Tanulmányai:

Bakonyoszlopi Állami Nevelőotthon (1966)

ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola (1966-1970)

MTV világosítói tanfolyam (1971)

Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola, Népművelés- Történelem Szak (1977-1982)

Munkahelyei:

  • Magyar Televízió (1978-tól)

Fényképésztanuló a Fővárosi Fotó Vállalatnál, majd az MTI Fotónál. Elvégzi a Magyar Televízió Világosítói tanfolyamát és segédoperatőri képzését. Már 1972-től külsős segédoperatőrként dolgozik a Politikai Adások Főszerkesztőségén, majd az Operatőri Osztály külsős állandó munkatársa lesz. 1975-1977 között sorkatonai szolgálatot teljesít és 1978-ban az akkor alakuló Natura Szerkesztőséghez kerül belsős állományba. Itt Novákovics András segédoperatőreként, majd Rockenbauer Pál asszisztenseként dolgozik és tanulja a szakmát. Részt vesz „A magyar puszta” és a „Másfélmillió lépés Magyarországon” sorozatában. Ekkor kötelezi el magát végérvényesen a természetfilmek, utifilmek világával. Egyetemi diplomája megszerzése után önállóan dolgozik szerkesztő-rendező-operatőr minőségben. Érdeklődési körét döntően a természet világa határozza meg.
Több sorozat állandó munkatársa: Tájkép, Zöldposta, Zöldövezet, Tudományos Híradó, Delta, Háttértudomány stb.
Természetfilmjeivel többször nyert Miskolcon operatőri és közönségdíjakat.

Televíziós munkáiból:

Szerencsés találkozás – Mesterséges élőhelyek a Hortobágyon (1983)
A széki pacsirta (1983)
A tályoggyökér (1984)
A puszta télen – Hortobágy (1984)
A Mágorpusztai domb (1985)
Kőrösi Csoma Sándor nyomában (1985)
Hegyek és piramisok – Mexikó (1986)
Balaton élete I-V. rész (1986-1990)
A Hosszú Fehér Felhő Országa – Új Zéland nemzeti parkjai (1987)
Szingapúr kertjei (1987)
A Teleki Expedíció I-VI. rész (1988-1990)
Hogyan csináljunk expedíciót – MTA Afrika expedíciója (1988)
Forradalom Gyergyóban – A romániai események egy székelyföldi városban (1989)
Gyula bácsi – Gelu Pateanu portré (1990)
Kastély és kolostor – Zöld Lajos portré (1990)
Pünkösd Csíksomlyón (1990)
Szigetköz – pillanatkép (1990)
A pipáló félsziget I-II.rész – Kamcsatka vulkánjai (1991)
Virágok és harangok – Onyega tó (1991)
Az Urál fölfedezése – Expedíció Reguly Antal nyomában (1991)
A Darjeeling-i kisvasút – Utazás Körösi Csoma sírjához (1992)
Szentgyörgyvölgy (1992)
Sáska doktor – Aki Afrikának szentelte életét (1992)
Tessedik Sámuel emlékezete (1992)
Mi lesz veled Börzsöny? (1992)
Mi lesz veled Gemenc? (1992)
Mi lesz veled Kis-Balaton? (1993)
Az Elgon expedíció (1993)
Debrecennek van egy vize… (1993)
Mi lesz veled Hortobágy? (1994)
Magyar Izland expedíció I-III. rész (1994)
Meddig lesz túzok? (1994)
A folyó – Expedíció a Nílus nyomában I-III. rész (1994)
A Szamos (1994)
A Maros (1994)
A Yorkshire Dales Nemzeti Park (1994)
Szlovák-magyar karszt-Világörökség (1995)
Biodiverzitás (1995)
Global Fórum – Manchester (1995)
Papilio expedíciók – Thai képek (1995)
A Szent István csatahajó (1995)
Papilio expediciók - Perui keresztmetszet I-IV.rész (1996)
Kittenberger Kálmán emlékezete (1996)
Száz vasutat, ezret…I-VI. rész /A magyar vasutak története/ (1997)
Megy a gőzös – Erdélybe (1997)
A Tolnai Mezőföld (1997)
Mi lesz veled Dráva? (1993-1998)
A sebes futású folyó – Dráva I-III. rész (1998)
Roki – Emlékezések Rockenbauer Pálról (1998)
Horvátország nemzeti parkjai (1999)
Egy csipetnyi Grönland I-III. rész (1999)
Kisvasútbarátok (1999)
A hivatásos kiránduló – Heinicz László portré (2000)
Mi lesz veled, Fóti Somlyó? (2000)
Gyáva földön a göröngy – A Fóti Somlyó (2000)
A Kamerun hegy árnyéka I-VII. rész (2001)
Madárvédők (2001)
A Tisza élni akar (2001)
Merre tovább Gemenc? (2002)
Az Ördögszántotta hegy (2002)
Angkor unokái I-III. rész - Kambodzsa vasútjával (2002)
EXPOdíció - A világkiállítási helyszínek Japánban és Koreában (2002)
Kilátás a Nagy-Kopaszról (2002)
Századfordító Magyarok – Rockenbauer Pál (2002)
Kaland az Esztramoson – Barlangi Mentőszolgálat (2003)
A mézédes források földje – Tokaj-hegyalja (2003)
Kotya útja – Egy ukrán medve kalandos útja Magyarországra (2003)
Volt egy hegy… (2004)
A Morvamező (2004)
Ősz Görgényben (2004)
A déda-szeretfalvi vasút (2004)
Kívül-belül (2005)
Az Első – A Hortobágyi Nemzet Park (2006)
A Gyöngyszem – Az Aggteleki Nemzeti Park (2006)
A folyóvizek parkja – A Duna-Dráva Nemzeti park (2006)
Csavargások Afrikában dr. Livingstone ürügyén (2006)

Díjak, kitüntetések:

Televíziós Nívódíjak (1985, 1989, 1990, 1996)
Trentói Filmfesztivál „Ezüst Fácán” díj (1991)
Torellói Filmfesztiválon Fesztiváldíjat (1992)
Párizsi Tudományos Filmfesztivál Különdíja (1994)
Magyar Örökség Díj (1994)
Pro Natura (2001)
Éetmű Nívódíj (1998)
Menigoute-i Ornitológiai Fesztivál Közönségdíj (2002)


 

Forrás: Ki kicsoda, ISIS, személyes adatközlés

Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo