Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo

vágó

Segesvár, 1945. április 8.

Tanulmányai:

Hámán Kató Leánygimnázium (1963)

Színház- és Filmművészeti Főiskola Film- és Televízió Főtanszak, vágó szak (1974)

 


Munkahelyei:

  • Magyar Televízió (1963-1997)
    TV Híradó, vágóasszisztens Szinkronstúdió, vágóasszisztens
    Szórakoztató Főosztály, vágóasszisztens, vágó Belpolitikai
    Főszerkesztőség, vágó  

Tizennyolc éves korában került a Magyar Televízióba. Nem vágónak készült, hanem színésznőnek. Dékány György volt az első vágó, akit dolgozni látott, és egyszerűen beleszeretett ebbe a munkába. Először a Híradóhoz került, majd a szinkronvágóban dolgozott vágó-asszisztensként. Itt ismerkedett meg Foxi Maxival, Frédi Bénivel, Maigrat felügyelővel, s az itt szerzett tapasztalatokat nagyon jól hasznosíthatta később, a játékfilmek utószinkronizálásánál. 1965-ben a Szórakoztató Főosztályra került, ahol Kocsis Zsuzsa asszisztenseként, szinte minden műfajban dolgozhatott, s olyan nagysikerű filmek készítésében vehetett részt, mint a Dömölky János által rendezett „Vercors: A tenger csendje”; „A germán vakáció”, Banovich Tamás balett-filmjei, illetve a 6 részes Kémeri sorozat, amely Arany Antenna díjat kapott.
1968-ban kinevezték vágónak, és a főosztályon készülő műsorok közül egyik emlékezetes munkája a három részes „Parasztfestők”- című sorozat, mely három naiv festő; Süli András, Benedek Péter és Dudás Juli portréja. A filmet az akkor még pályakezdő Moldován Domokos rendezővel és Koltai Lajos operatőrrel készítették, mellyel megnyerték a Szegedi Néprajzi Filmfesztivál I. díját. Részt vett a Magyar Televízió első kívánságműsorának beindításában Búzáné Fábry Éva szerkesztő és Deák István rendező mellett. 1979-ben áthelyezték a Belpolitikai Főszerkesztőségre, ahol egy teljesen új közegben és új műfajban, elsősorban riport- és dokumentumfilmek készítésével folytatta munkáját. „A korondi korongozó – portré Páll Antalról”- című film új feladatot jelentett számára, mert a vágás mellett rendezőként is kipróbálhatta magát. Számos magazinműsorban dolgozott rendszeresen: „Magyarországról jövök kamerával”, „Szerb Magazin”, „Cigány Magazin”, „Aranyfüst”, „Napi Mozaik”. Többször meghívták előadónak a határon túli magyar televíziós műhelyek, valamint a vidéki televíziósok számára rendezett továbbképzésekre, ahol „A vágó szerepe az alkotás folyamatában”- címmel előadásokat tartott. Megalakulása óta tagja a Hungarian Society Editor (H.S.E.) szakmai szervezetnek.
1997-ben kiemelt vágóként ment nyugdíjba, de továbbra is aktívan dolgozik.  

Főbb munkái:

Bázis a Duna partján – (1979) rend.: Mata János
Ilyen az ember, egyedüli példány – dokumentumfilm (1979), rend.: Mihályfy Sándor
Ballada fekete - fehérben – dokumentumfilm (1981), rend.: Mata János
Kokas Ignác portré – rend.-op.: Fazekas Bence
Csatkai búcsú – (1973) rend.: Szűcs László
Csak jobb lenne otthon – dokumentumfilm (1989), rend.: Gábor Péter
Enyém, tied, kié? – rend.: Gábor Péter
Kína titkai – riportfilmsorozat (1999), rend.: Gábor Péter
Egy ég alatt – Konkoly Thege Miklós portré – (1999) rend.: Asbót Kristóf
Ponori Thewrek Aurél – portréfilm, rend.: Varga Zs. Csaba
Beszélgetés Szűcs Imrével – (1990) rend.-op.: Nagy József (Telefaktum Televíziós Dokumentum Filmfesztivál MOVI díj)
Széki mennyegző – rend.: Darab Gyula
Angyali csavargó - Berda József portré – (1994) szerk. rend.: Hevér Zoltán
Gyurkovics Tibor portré – rend.: Babiczky László
Bestseller – sorozat (2003), rend.: Babiczky László
A reggel – napi magazinműsor.
Ablak – közéleti műsor, három alkalommal díjat nyert a Miskolci Televíziós Fesztiválon (1984,1986,1988)    

Díjak, kitüntetések:

Kiváló Munkáért kitüntetés (1980 és1987)
Életmű Nívódíj (1997)                                                        

 

Forrás: Önéletrajz

Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo