Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo

gyártásvezető

1951 – 1994

Tanulmányai: 

Magyar Televízió gyártásvezetői tanfolyamán végzett kitűnő eredménnyel (1979)

Színház- és Filmművészeti Főiskola, Film és Televízió Főtanszakán gyártásvezetői végzettséget szerzett (1984)


Munkahelye:
 

  • Magyar Televízió (1975-1994)

1975-től a Magyar Televízió Népgazdasági Osztályán dolgozott felvételvezetőként, itt készítették a Falujárás – című műsort.
1977-ben ugyanennek a műsornak lett a gyártásvezetője.
1979-ben már a Külpolitikai Szerkesztőség Biszmillah – című dokumentumfilmért kapott Nívódíjat.
1980-ban Arany Nimfa díjjal jutalmazták a Háború a Szaharában - című dokumentumfilmért.
1982-ben a XXII. Miskolci TV-fesztiválon a Tele-köztársaság - című alkotásért MAFILM díjjal tüntették ki.
1985-ben a Holtpont - című produkcióval érdemelt ki Nívódíjat.
1986-ban a XXVI. Miskolci Tévéfesztiválon végzett munkájáért, melynek gyártásvezetője volt, valamint a Szemtől-szemben - című műsorban végzett kiemelkedő munkájáért Nívódíjat kapott. Ugyanebben az évben a Holtpont - című produkcióval a zsűri díját is elnyerte.
1988-ban a Panoráma - című műsorban végzett munkájáért a Magyar Televízió Elnöksége Nívódíjban részesítette.
1990-ben 15 évnyi munkájáért Törzsgárda Emlékplakettel tüntették ki.

Munkáiból:

Falujárás
Nemzetközi Stúdió
Objektív
Panoráma világpolitikai magazin
Parabola
Szuperbola
Szemtől Szemben
Tájak, városok, emberek
A koreai NDK nemzeti ünnepen
Európa keresztútján
Holtpont
Periszkóp Katonapolitikai – magazin
Az erdők is felébredtek – dokumentumfilm
Vadalmafa lennék – riportfilm

Díjak, kitüntetések:

Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa kiváló munkájáért kitüntető jelvényét kapta (1981)
A Szocialista Kultúráért kitüntető jelvénye (1987)

 

Forrás: Dunavölgyi Péter

Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo