operatőr

? ….. - Kiev, 1971. szeptember 16.

 

 

 

 

 

Munkahelye:

  • Bács megyei Filmstúdió

Mint fiatal mozigépész került be a filmszakmába. Állandóan képezte magát, és rövid idő alatt kiváló operatőr lett belőle. Az 1959-ben alakult Bács-megyei filmstúdióban, kezdetben mint munkatárs dolgozott, 1964-től pedig a stúdió vezetője lett.
A TV Híradót 1959-től tudósította rajongva szeretett városa, Kecskemét és Bács-Kiskun-megye eseményeiről. Mint jó szemű operatőr, csakhamar a legjobb filmriporterek közé emelkedett. Minden témakörben szívesen dolgozott. A Bács-megyeiek nagyon szerették a „Szüret az aranyhomokon” című filmjét.
1971. szeptember 16.-án még riportot készített a TV- Híradónak a kecskeméti főiskola tanévnyitó ünnepségéről. Másnap egyik munkatársával (Dobó Mária gyártásvezetővel) Szimferopolba, Kecskemét testvérvárosába akart repülni, hogy filmet készítsen az ott rendezett Bács-megyei kiállításról. Ezen a napon áldozata lett az MA 110-es számú repülőgép tragikus szerencsétlenségének. Előtte augusztusban kezdte forgatni „Kecskeméti séták” című színes filmjét, ami örökre befejezetlen maradt.

Díjak, kitüntetések:

Szocialista kultúráért


 

Forrás: Dunavölgyi Péter