képmérnök

Budapest, 1953. október 2.

Tanulmányai:

I. László Gimnázium, Budapest (1972)

MTV Stúdiótechnikai tanfolyam (1973)

MLE, elektronikus vágói szaktanfolyam (1987)

 

Munkahelye:

  • Magyar Televízió (1972-től)

Érettségi után, 1972-ben vették fel kábelesnek a Magyar Televízióba. Fél év múlva átkerült a Központi Rögzítőbe rögzítés-technikusnak. Egy év elteltével kinevezték rögzítés vezetőnek. Tagja volt annak a külső helyszíneken dolgozó rögzítőkocsis csapatnak, amely tévéjátékokat, zenei és szórakoztató műsorokat, valamint sportközvetítéseket vett fel, majd a felvételt az MTV székházában montírozták (vágták) meg.
Később, miután a stúdiókba és a közvetítőkocsikba is beépítették a rögzítő berendezéseket, ez az állandó csapat dolgozott mindenütt a beüzemelés fél évében.
1983-ban a Színes 8-as közvetítőkocsi rögzítés vezetője lett. Ők csinálták többek között a „Zenebutik”, a „Jó reggelt Magyarország” című műsorokat.
1989-ben átment a 7-es, az úgynevezett trükk stúdióba, ahol főleg főcímeket, reklámokat készítettek. Itt mindenkinek mindenhez kellett érteni, így volt képvágó, feliratozó, hangos és rögzítős is.
2000-ben megszűnt a 7-es stúdió, ezért átkerült a 3-asba képmérnöknek és beugrós hangmérnöknek. Innen mentek és mennek adásba a hírműsorok, valamint rengeteg aktuális műsor, például a „Híradó”, a „Szólás szabadsága” a „Szempont” és a „Kék fény”.

Főbb rögzítés vezetői munkáiból:

Egymillió fontos hangjegy (sorozat)
A TV zenei klubja (sorozat)
Mestersége színész (sorozat)
Zenés TV Színház (sorozat)
Egy hang és néhány maszk (sorozat)
Nevető muzsika (sorozat)
A Hét (sorozat)


 

Forrás: személyes beszélgetés