Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo

rendező

Budapest, 1946. június 2. – 2016. október 25.


Tanulmányai:



Patrona Hungariae Római Katolikus Leánygimnázium (1964)

Színház- és Filmművészeti Főiskola, adásrendező (1981)

 

Munkahelyei:

  • Magyar Televízió (1964-2000)

Színésznőnek készült, ami nem volt véletlen, hiszen édesapja a neves színművész, Bilicsi Tivadar, édesanyja Tímár Liza színművésznő, ám nem vették fel a főiskolára, így 18 évesen a Magyar Televízióba került. Először ügyelőként, majd asszisztensként Várkonyi Zoltán, Horvai István, Szirtes Tamás, Kerényi Imre, Koltay Beáta, Mérei Anna, Kalmár András, Bednai Nándor, Csenterics Ágnes, Bánki Iván és Seregi László mellett tanulta a szakmát. Sokat dolgozott Horváth Ádámmal is, aki a Színművészeti Főiskolán az osztályfőnöke volt. Több száz szórakoztató és vallási műsor készítésében vett részt. Szerkesztője volt többek között a Feleki Kamill és vendégei című sorozatnak. 35 éven át dolgozott a Magyar Televízióban, ahonnan 2000-ben ment nyugdíjba.  

Főbb rendezői munkáiból:

Hölgyek, urak, lehet, lehet! (1981)
Előttem az utódom, sorozat (1981, 1982)
A Kazal (1982)
A Fónay (1982)
A Rátonyi (1982)
Savária táncversenyek (1982-1998)
A Lórán (1983)
Beszélgetés Faragó Andrással (1983)
Beszélgetés Osváth Júliával (1984)
Gegparádé dióhéjban, sorozat (1984, 1985)
Telefere, sorozat (1984-1990)
A mi kis fórumunk, sorozat (1985)
Egy kedves ember-Bilicsi Tivadar (1986)
Éljenek a Péter-Pálok! (1986)
Muráti Lili (1988)
Sándor, József, Benedek… (1988)
Apád-anyád idejöjjön, sorozat (1990)
Töltsön egy órát Vitray Tamással, sorozat (1992)
Így szól az Úr, sorozat (1994-1999)
Nevetni kell, ennyi az egész, sorozat (1994, 1995)
Jön-e velem naccsád…, sorozat (1994, 1995)
A Biblia kincseiből vegyél, 95 rész (1995)
Engedjétek hozzám - A hitről a gyerekeknek, 95 rész (1995-1998)
Hol vagytok Ti kedves játszótársak? (1996)
Dallamról dallamra, sorozat (1996, 1997)
Anno, sorozat (1997, 1998) Maradj velünk, sorozat (1999)  

 

Forrás: Önéletrajz

Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo