Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo

szerkesztő

Budapest, 1949. július 12.

Tanulmányok:

MÚOSZ Újságíró Iskola (1975)

ELTE, Állam és Jogtudományi Kar (doktori diploma) (1969-1974)

 


Munkahelyek:

  • Képes Sport (1969-1978)
  • Magyar Televízió (1978-1997)

1969-ben indult a Magyar Televízió és a Képes Sport közös sportriporteri pályázatán a Pályabelépőn. Eljutott a legjobb 12-be és a Képes Sporthoz került munkatársként a jogi egyetem elvégzése után. 1974-től Vitray Tamás riporter-stúdiójában két évet töltött el, majd ajánlására kezdett külsőzni a Telesportnál és műsorában a Csak ülök és mesélek-ben ahol riportokat készített többek között Falus Ottóval a II. Világháború "névtelen" antifasiszta hősével és Bukova Lajosné Páris Ilával, aki szubrett, festőművész és sportlövő bajnok volt.
1978-ban Vitray Tamás ajánlására került a TV Híradóhoz sportszerkesztőként, ahol korábban már külsőzött, mint külpolitikai hírszerkesztő. Nevéhez fűződik az 1980-as években a sportösszefoglalók mennyiségi és minőségi megújulása a TV Híradó adásaiban. Kiss Péter operatőrrel együtt elválaszthatatlan párost alkottak, egyike voltak a TV Híradó legendás riporter-operatőr kettőseinek. A TV Híradónál volt riporter, sportszerkesztő, bel- és külturnus-vezető, adásszerkesztő (I-II-III.kiadás), műsorvezető (II,III és vasárnap esti kiadás) főszerkesztő-helyettes (nem kinevezett, hanem az MTV történetében első és eddig utolsó alkalommal a kollektíva által nagy többséggel megválasztott), valamint pályázati Híradó főszerkesztő. A sportriportokon kívül főleg kultúrával foglalkozó témákról készített tudósításokat, pl.: Iron Maiden, Chuck Berry , Carlos Santana budapesti koncertjei, az első metszetgaléria, Gyarmathy Tihamér, Korniss Dezső és más szentendrei művészek tárlatai, Raffaello kép a Szépművészetiben.
1990 augusztusában 13 társával együtt kivált a Pálfy G. István vezette TV Híradóból és végigcsinált egy pályázati híradós időszakot, majd miután Hankiss Elemér akkori elnök nem hirdetett eredményt, Vitray Tamás invitálására 1991. május 6-tól Esti Egyenleg néven önálló hírműsort indított, az MTV 2-es csatornáján, a CNN-hez hasonló pergő hírműsort hozott létre. Ebből nőtt ki 1992 januárjában az Egyenleg főszerkesztőség, melyet 1993. október 26-án koholt kazettahamisítási vádak alapján megszüntettek. Személyiségi perek sorozatos megnyerése után rehabilitálták, újra az MTV állományában dolgozik, 1994. szeptember 15-én Horváth Ádám elnöksége alatt megindult az Objektív című háttérműsor, melynek főszerkesztője volt, a műsort Peták István elnök 1996. december 26-án szüntetette meg.
Dolgozott még egyéb televíziós produkciókban is: Telesport, Csak ülök és mesélek, Montreali és Moszkvai Olimpia, Premier, Stúdió, Választás 1990.
Az Eurovízió csapatában három olimpián képviselte a Magyar Televíziót, mint helyszínfelügyelő (1992 Albertville és Barcelona, 1994 Lillehammer).

1997-1998 között a RADIO NEWS NETWORK főszerkesztője volt, 1998-1999 között főszerkesztője DUNAINVEST TŐZSDEI HÍRLEVÉL -nek, 1999-től dolgozik a NAP KELTE című műsorban műsorvezetőként. 2000-2001 között a MONITOR havi médiamagazin főszerkesztője. 2001-2004 között a BLIKK főszerkesztő-helyettese, 2004-2006 között a HORIZON havi fedélzeti Malév magazin főszerkesztője, 2006-tól a Magyar Állami Operaház – sajtófőnöke, 2007-től a HORIZONT Zsámbéki-medence regionális hírmagazin főszerkesztője.

Tisztségek:

1997-2000  MÚOSZ elnökségi tag
1997-1999  IE-New York Bróker RT felügyelő bizottsági tag
1997-1998  Műtárgy és Régiségkereskedők Országos Szövetsége 
                  Főtitkár

Filmográfia:

Xaxa a bajnokok bajnoka (portréfilm Somfay Elemér öttusázóról) – Nívódíjjal jutalmazták
Mesterkurzus Végh Sándor hegedűművésszel
Gyémántjaim (riportfilm Oláh Mara festőművésznek a tököli börtönben tett látogatásáról)
Siker sorozat
Stúdió riportok
Sorskérdések élő interaktív sorozat az M1-en

Díjak, kitüntetések:

Közszolgálatért sajtódíj a Magyar Köztársaság Belügyminiszterétől (1994)
Pullitzer emlékdíj, az EGYENLEG című hírműsorért (1993)
Magyar Televízió „NÍVÓDÍJ”(több alkalommal) (1980-1990)

 

Forrás: Bánó András – Dunavölgyi Péter

Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo