író, forgatókönyvíró, dramaturg

Gádoros, 1923. – Budapest, 2006.  

Tanulmányai.:  

Keleti Kereskedelmi Főiskola, Újvidék (1942-1944)

Közgazdaságtudományi Egyetem (1947-1949)  

 

Munkahelye:  

  • Magyar Televízió (1959-1986, majd félállásban 1993-ig)   Ifjúsági Főszerkesztőségen szerkesztő, rovatvezető, osztályvezető (1959-1970)  
    Gyermek- és Ifjúsági Dramaturgia vezetője (1970-1986)

Kezdeményezése nyomán létrejött műsorok: 

Az első vitaműsor - Nyílt tárgyalás
Az első kulturális vetélkedő - Ki mit tud
Az első tudományos vetélkedő - Ki miben tudós
Az első szakmai vetélkedő - Ki minek mestere
Az első televíziós szakmai vetélkedő - Riporter kerestetik
Az első többhelyszínes-kapcsolásos műsor – Versengő városok
Az első külföldi kapcsolásos műsor - Szeged-Odessza testvérvárosok
Az első színházi koprodukció – A hétpettyes lovag (Békés megyei Jókai Színház – MTV).
Az első eredeti magyar tévéjáték forgatókönyve – Próbáld meg, daddy (1959)
Az első ifjúsági magazin, melyben felléphettek a fiatalok kedvenc zenekarai, s melyet éveken keresztül fő-műsoridőben sugárzott a Magyar Televízió - Halló fiúk, halló lányok.

Többek között a fentiek elismeréseként nyerte el az általa vezetett rovat 1966-ban „A Magyar Televízió legjobb rovata” címet.  
További televíziós munkája során létrehozta a Gyermek- és Ifjúsági Dramaturgiát, s ezzel elkezdődött a gyermek- és ifjúsági tévéfilmek, tévéjátékok, bábjátékok rendszeres gyártása a Magyar Televízióban. Az ebben a műhelyben készült műveknek az INTERVÍZIÓ-n kívül tizenöt európai ország, valamint Ausztrália és Irán voltak a rendszeres vásárlói. A legsikeresebb filmek közül tizenegy nyert díjat különböző nemzetközi fesztiválokon és 19 részesült elnöki nívódíjban.(A Kemény kalap és krumpli orr c. film Hollywoodban elnyerte a„Fesztiváldíjas Filmek Fesztiváljának” nagydíját.)   Különböző nemzetközi fesztiválok zsűrijében mintegy tíz alkalommal képviselte a Magyar Televíziót.  

Békés József dramaturgja, forgatókönyvírója mintegy 130 ifjúsági-és gyermek filmnek, tévéjátéknak, többek között a tizenegy nemzetközi fesztiváldíjas műnek. Tizennégy forgatókönyvet saját anyagból, ötöt idegen műből írt. Ezek közt szerepel pl.: a Sándor Mátyás c. sorozat, (6x60 p., í.: Verne, Jules, rend.: R.J. Decourt,) amely 1980-ban az MTV-France 1 – RAI – Deutsche W. koprodukcióban, és a Tündér Lala c. tévéfilm (2x60 p., í.: Szabó Magda, rend.: Katkics Ilona), amely 1980-ban MTV – MAFILM koprodukcióban készült.  

Egyéb munkái:  

Három királyok (novellák, 1959)
A hetedik kocsi (reg., 1971)
Próbakő (reg., 1974)
Várj egy órát! (ifj. reg., 1978)
Ebéd (reg., 1982)
Igazmondó aranyolló (mesereg., 1983)
Piaci légy (ifj. reg., 1986., elnyerte az év legjobb gyermekkönyve címet)
A legbátrabb gyáva (mesereg., 1987)
A temetkező (reg., 1986)
Kiskarácsony (reg., 2001)
Szepi hazatérő lelke (reg. 2002)
Színpadi művei: A hetedik kocsi (1966)
Várj egy órát (musical, 1973)
Vonalra várva (monodráma, 1976)
Próbakő (monodráma, 1981)
Császárok (musical, 1983)
A legbátrabb gyáva (mesejáték, 1984)
Sándor, József, Benedek (komédia, 1987)
Kardhercegnő (zenés mesekomédia, 1990)  

Díjak, kitüntetések:  

Prix Danube-díj (Ebéd c. filmért, 1982)
Balázs Béla díj (1985)
IBBY-díj (1986)
Nagy Lajos-díj (1998)
19 alkalommal MTV Elnöki Nívó-díj  

 

Forrás: szakmai önéletrajz, személyes interjú, MTV ISIS adatbázis