Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo

újságíró

Budapest, 1937. március 29.  

Tanulmányai:

Berzsenyi Dániel Gimnázium (1951-1955)

Nemzetközi Kapcsolatok Intézet – Moszkva (1955-1956)

ELTE BTK – sémi filológia szak (1956-1957, 1962-1965)  

Munkahelyei:

  • TIT József Attila Szabadegyetem (1957-1962)
  • Magyar Rádió (1963-1972)
  • Magyar Televízió (1972-2004)  

A Magyar Televízió határozott arcélű képernyős személyisége. Több mint 120 nagy riport-dokumentumfilmet készített elsősorban külpolitikai témakörben. Az 1956-os forradalomban való részvételéért, mert a Nagy Imre ideológiai platformjával szimpatizált, egy évre bebörtönzték. 1957-ben kizárták az ország összes egyeteméről, 1957-1962 között óraadó, nyelvtanár volt a TIT József Attila Szabadegyetemen és dolgozott az Országos Fordító Irodán is. 1965-1968 között az ELTE BTK sémi filológiai tanszékén tanított.   Az MTV Külpolitikai Szerkesztőségének helyettes vezetője 1972-1977 között és a Panoráma, Nemzetközi Stúdió, Parabola című műsorainak a főszerkesztője 1994-1998-ig. Az MTV Közel-keleti tudósítója 1977-1994 között. Az MTV elnökségi tagja (1990. január-április), 1996-1997-ig az MTV regionális elnökhelyettese, 1998-2004-ig főmunkatársa.    

Egyéb tevékenységei:

1989-1990 között a Minisztertanács Nemzetiségi Kollégiumának tagja 1992- a Magyar Újságírók Közössége tagja, 2000-től elnökségi tagja 1993- Erdélyi Világszövetség tagja
1998-1999-ig a Diplomatic Magazin főszerkesztője
1996-2000 között a Magyarok Világszövetségének elnökségi tagja    

Filmográfia:

Moszkva magyar diákszemmel (1970)
Erdély (1973)
Háború Ramadánkor (1973)
Harcok a magányos cédrus országában (1975)
Lesz-e béke az olajfák alatt? (1976)
Hadüzenet nélküli háború Afrika szarván (1977)
Háború a Szaharában (1979)
Biszmillah (1979)
Olajháború (1980)
Ostromzár (1982)
Volt egyszer egy ország (1983)
Kutyaszorító (1984)
Holtpont (1984)
Invázió (1985)
Éhe a kenyérnek, éhe a változásnak (1986)
Mocsárháború (1987)
Ha megdobnak kővel…(1988)
Mikor Csíkból elindultam… (1988)
Vasfüggöny (1989)
Le kell rombolni a félelem falát: Tőkés László református lelkész (1989)
A temesvári forradalom (1989)
Mit ér az ember, ha magyar? (1991)
Benes-dekrétum (1991) Zsidó extremisták (1996)
Egy diktatúra anatómiája (1997)
Arafat kontra Peresz (1997)
Szamaritánusok (1998)
Meghalt a király, éljen a király (1998)
Trianoni tragédia (2001)
A dákoromán ideológia (2001)
Arabia Felix (2002) Velem vagy ellenem (2002)
Kik a terroristák (2002)
Háborúból háborúba (2003)      

Díjak, kitüntetések:

Rózsa Ferenc-díj (1977)
SZOT-díj (1979)
Balázs Béla-díj (1982)
A miskolci tv-fesztivál fődíjai (1976, 1978, 1980, 1982)
Arany Nimfa-díj (Monte Carlo, 1980)
A lipcsei filmfesztivál különdíja (1981)
Opus-díj (1990)
Széchenyi-emlékdíj (1991)
56-os Hősök Nagyjelvénye (2001)        

 

Forrás: Ki kicsoda, ISIS, saját közlés Dokumentálta: Babiczky    

Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo