Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo

újságíró, szerkesztő-műsorvezető

Berettyóújfalu, 1954. november 18.


Tanulmányai:
 

KLTE Kossuth gyakorló gimnázium, Debrecen (1968-1973)

ELTE Bölcsész Kar, magyar - népművelés szak (1973-1978)

 

Munkahelyei: 

  • Népművelési Intézet (ma: Magyar Művelődési Intézet) (1978-1993, 2000-től)
  • Magyar Televízió (1993-2000)

A Patrin Magazin alapítója és felelős szerkesztője (1992-1998). A magyar televíziózás történetében első romanap szervezője (1994. augusztus 2), melyet 1995. december 10-én a második is követett. Számos szerkesztő, szerkesztő-riporteri munkáját őrzi az Archívum. Sokoldalú képzettségű és tehetségű ember, aki az elektronikus újságírás mellett etnológus, kulturális menedzser és előadóművészként is tevékenykedik.

Versmondói pályafutása:

1971 óta versmondó, egyetemi éveiben a Monszun, majd a Romano Glaszo és a Kalyi Jag együttesek tagjaként lép fel versekkel és cigány népköltészettel. 1971-ben, az Országos Diáknapokon (Sárospatak) első helyezett, a 1972-ben a Ki Mit Tud? negyedik helyezettje lett. A Nyilvánosság Klub féléves ösztöndíját nyerte el 1998-ban.
A Magyar Televízió Vers mindenkinek című sorozatában is mondott verset. Előadóként közreműködött Bari Károly: A Nap és a Hold története című meselemezén (Hungaroton, 1989), valamint Palya Bea: Álom, álom, kitalálom című lemezén (Gryllus, 2004).

Közéleti tevékenységeiből:

Megszervezi a roma képzőművészek országos kiállításait. (1979 Budapest – Pataki Galéria; 1985 Párizs – Conciergerie; 1989 Budapest – Néprajzi Múzeum; 2000 Budapest – Pataki Galéria)
A roma folklórmozgalom elindítója, fejlesztője, a hagyományőrző cigány folklór együttesek találkozóit szervezte. (1981 - Tata, 1984 - Nyíregyháza, 1987 – Győr, Miskolc, 1984, 1987, 1989, 1991 - Strasbourg,)
1981-ben résztvevője volt a „Cigány dolgozók a fővárosi építőiparban” című kutatásnak.
1984 és 1992 között nemzetközi cigány kulturális találkozókat szervezett.
1990-től Az Amalipe Cigány Kulturális és Hagyományőrző Egyesület alapítója, 1992-ig elnöke.
1990-1991: A Phralipe Független Cigány Szervezet ügyvivő testületének tagja, a miskolci Gettóellenes Bizottság egyik alapítója.
1991: Az EUROM nemzetközi cigány szervezet vezetőségi tagja.
1992: Alapítója és kurátora a Romédia Alapítványnak.
1997 óta kurátora a Bezerédj Alapítványnak.
2002: alapító-kurátora az ERIO – nemzetközi roma lobby szervezetnek.
2004: az Európai Roma/Travellers Fórum egyik alapítója és a közgyűlés egyik alelnöke.

Televíziós munkáiból:

Megöltétek ártatlan családom – (1994) dokumentumfilm, szerk.-riporter, rend.: Jancsó Miklós
Nem szokta a cigány… – (1995) dokumentumfilm, szerk.-riporter, rend.: Gábor Péter
Temetetlen holtak – (1995) dokumentumfilm, szerk-riporter, rend.: Jancsó Miklós

Oktatófilmje:

„Historia romani - Roma történelem” – (2005) 6 részes sorozat (Romédia
Alapítvány, szerkesztő, producer)

Publikációiból:

Parrajimos – romák sorsa a holocaust idején” (2005, L’Harmattan Kiadó),
„Vrana mámi mesél” – népismeret az általános iskolák 1-4 osztálya számára
kötetek társszerzője dr. Bársony Jánossal. (2005, Sulinova Kiadó)

Díjak, kitüntetések:

Tolerancia díj (1998)
Pro Cultura Hungariae - Kodály Zoltán-díj (1999)
Göncz Árpád-díj - a Budapesti Amerikai Nagykövetség emberjogi díja (2002)
Vígh Mónika-díj – a Szabad Demokraták Szövetségének nőnapi díja (2005)

 

Forrás: Saját életrajz

Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo