Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo

Szüleidnek mi volt a foglalkozása?

Anyám az akkori szokás szerint háztartásbeli volt, apám, ők nyolcan voltak testvérek, a Dreher sörgyárban telepvezető volt. A Déli pályaudvar mellet volt a telephelye. Szerettem nézni, ahogy a lovas kocsikkal szállítják a hordókban a sört. Két ló volt befogva, mert egy nem bírta volna. Ezek kellemes emlékképek. A háborús évek multával még egy évet jártam elemi iskolába. A ciszterekhez jártam, rendes katolikus nevelést kaptam. Szép kis egyenruhánk volt: Bocskai ruha. Az volt a probléma, hogy édesanyám testvére és a férje is bankosak voltak. Az Országos Magyar Takarékpénztár egyik alelnöke, ami abban az időben a legrosszabb ómen volt. Mindenkit kirúgtak. Apám dolgozott egyedül. Én a Petőfibe jelentkeztem, persze nem vettek fel először, mert x-esek lettünk. Apám nagy családjában is volt minden: karmester, optikus, politikus. A család úgy volt elkönyvelve, hogy keresztény-jobboldali. Később mégis elvégezetem a gimnáziumot. Az volt a szerencsém, hogy a szomszédunkban lakott a Gellért hegyen Buda Jancsi, nagy fazon volt, autó-motorversenyző és színész és mindig mentem neki segíteni. Lecipelt engem a sportkörbe. Nyertem magyar bajnokságot. Ez azért jó volt, mert a sportkörben voltak emberek, mert mi x-esek el voltunk szeparálva. Ne nagyon találkozzunk senkivel. Ha nem a Buda Jancsi visz oda, elzavartak volna. 1955 tavaszán még így is kirúgtak, pedig már két bajnoki győzelem volt a tarsolyomba. Azt mondták, hogy eltitkoltam a származásomat. Bankos rokonság, nagyapám képviselő volt.

Hogy kerültél a Honvéd szakosztályba, mert ezt olvasom az életrajzodban?

Puhony Nándi bácsi segített, azt mondta: jöjjek oda hozzájuk. Ismert, mert két magyar bajnoksági győzelem volt már a hátam mögött. Közben motorcsónak versenyzés is az életem része lett, nyertem versenyeket. Nem is keveset, több nemzetközi versenyt is nyertem. Így amikor „elvittek katonának” ez csak egy hónap kiképzést jelentett és egy sportszázad féleségbe kerültem. A Dózsa György út és Lehel út sarkán voltunk. Fölöttem a Tichy Lajos a focista lakott.

Úgy tűnik, hogy egy sportkarrier kezdetéről beszélünk. Hogy lettél operatőr?

Ott a sportkörben volt egy fotós, a később nagyhírű Hemző Károly, a Karcsi. Vittem motorral mindenhova, Salgótarjánba focimeccsre, mindenhova. Megtanított fotózni, nagyítani. Kisebb cuccokat odaadott, csináld meg. Hogy a focinál mind a két kapu meg legyen kaptam gépet a kezembe. Így kezdődött. Amikor leszereltem, a motorszakosztály vezetője Jankovics Feri bácsi, aki lakatos volt és fantasztikus csővázakat készített a versenymotorokhoz. Feri bácsi felesége, a Jankovics Márta a Főiskola Tanulmányi Osztályának vezetője volt. Ő később gyártásvezető lett a Dokumentum Stúdióban. Én akkor már ismertem az összes híradóst a sportversenyekről. Mi fotóztunk, Ők forgattak. Ők is biztattak.

Barátkozó gyerek voltál?

Engem ez nagyon érdekel. Engedd meg, hogy itt legyek. A Budaörsi reptéren fotóztunk. A filmesek mentek forgatni repülővel. Kérdeztem, nem mehetnék én is? Hozd az akkumulátort, felszálltam velük. Ez volt első filmes megmozdulásom. Feri bácsi felesége, a Márta is segített nekem. Két év múlva indul osztály tudtam meg. Ez éppen elég idő volt, hogy fel tudjak készülni. Éjjel-nappal bújtam a könyvtárakat. Minden mozit megnéztem. Márta összehozott Sára Sándorral, aki akkor fiatal kezdő operatőr volt, mentem forgatásokra, mint segédszemélyzet. Minden érdekelt, meg akartam tanulni. Sok kapcsolatra tettem szert. És a felvételi is sikerült.

Ki volt az osztályfőnököd?

Illés Papi és Makk Károly. osztálytársaim: Andor, Dobai, Dobrai, Kende, Zsóka… Engem a kezdetben természetesen a sport érdekelt. Ezt fotóztam, ezt láttam filmezni, de a nagy tanulás közepette megütött a fikció szele. De amíg én működőképes operatőr voltam én mindent csináltam. A Forma 1 pályán a kamerák helyét akkor jelöltem ki, amikor még nem is volt pálya. Az alapkamerák ma is ott vannak. Nem volt út, csak rajz. Van is fotóm, hogy ott állunk a rajz fölött. És tíz évig magam is voltam a versenyek vezető operatőre.

Ha megnézem az életrajzodat, végigtekintem a filmográfiádat, akkor nem a televíziós közvetítések, hanem a televíziós filmek dominálnak. Ami filmre, tehát celluloidszalagra való rögzítést jelent.

Az élet hozta így. Az igényes munkák inkább filmre készültek különösen az első időszakban. Ezekre a produkciókra volt pénz és idő. De engem mindig érdekelt a technika és a videó is. Az Ábel produkció, melynek első részében nem én voltam az operatőr, pedig én voltam, mert a románok csak úgy engedték, ha ők adják az operatőrt. Én, mint technikai főmunkatárs szerepelek a főcímen. Ez 35-ös film volt. A második film az 16-os, az Ábel Amerikában meg már elektronika. Egy trilógián belül.

Ha megnézzük a rendezőid sorát, akkor azt tapasztaljuk, hogy az úgynevezett filmesek közül is és a televíziósok közül is mindig a legnagyobbakkal dolgoztál: Rényi Tamás, Sándor Pál, Makk Károly, Dömölky János, Mihályfi Imre, Zsurzs Éva, Várkonyi Gábor, Mihályfy Sándor…Mi volt az oka annak, hogy ilyen komoly alkotók hívtak mindig és megmaradtak melletted sok évtizedig.

Mindig tudtam alkalmazkodni a rendezőkhöz. Ennek híre van, ez elterjed. Amire büszke vagyok, hogy ez alatt az ötven év alatt egyetlen snittet sem kellet megismételni operatőri hiba miatt. Én mindig felkészültem a feladatokra, mert szerettem csinálni. Nem munkának tekintettem.

Azok a magyar operatőrök, akiknek úgy hozta a sorsa, hogy külföldi nagy produkciókban dolgozhattak mindig elmondják, hogy a világban az operatőr helyzete más, mint Magyarországon. Nálunk szorosabb és hosszantartóbb az együttműködés a rendezővel.

Az a feszített munkatempó, amit nyugaton az üzlet diktál, azt a magyarországi televíziózásban a pénztelenség okozta. De a sok munka, a feszített munkatempó engem inspirált arra, hogy kitaláljak valamit. Lehet, hogy azért szerettek velem dolgozni, mert a rendező kitalált valami „marhanagy” dolgot és én jól fel tudtam mérni, hogy ahhoz mennyi időre van szükség a színvonalas megvalósításhoz. Mi az a minimum, amivel meg tudjuk csinálni. Az alá sose mentünk, hogy összegányoljuk, mert nincs pénz, nincs idő. Az operatőrnek nagyon kell tudni gazdálkodni, mert egy filmben mindig vannak olyan jelenetek, ahol lehet spórolni: időt, pénzt, technikát. A nagyon fontos részek pedig legyenek jól megcsinálva, mintha nagyon sok pénz lett volna. Ez sokszor egy kis sutyorgással megoldható, de szoros együttműködést feltételez. Az elképesztő az, hogy amit mi szerényen csináltunk az ma már megoldhatatlan lenne. Mi az olcsó és mi a drága? Akkor a nyersanyag volt a drága és a helyszínek voltak olcsók. Külsőben bármilyen helyszínt meg lehetett szerezni és nem kellett érte milliókat fizetni, ez óriási előny volt. Olyan helyszíneken forgattunk, aminek ma a közelébe nem engednek. A helyszínek fontosak voltak. Mindig jártam terepszemlékre, még mindig vannak fotóim a terepszemlékről. A Zsurzs Évával Csehszlovákiába három- négyszer is kimentünk helyszínt nézni, pontosítani. A helyszínhez alakította a szöveget. Én mentem újra fotózni, hogy lássuk a rendezővel, hogyan lehet majd mozgatni a színészt. Az előkészítésben rengeteg energiát használtunk föl. Így lehetett az idővel és a nyersanyaggal spórolni, mert az drága volt. Szerencsére ezért minőségi nyersanyagokra tudtunk dolgozni. Felesleges jeleneteket nem lehetett felvenni, megnézzük, ha nem kell, kidobjuk. A forgatókönyveket jegyzeteimmel mindig eltettem, ezek megvannak, a fotókat kevésbé. Nem volt időm az adminisztrációra, mert amikor egy produkció lezárult már jött a következő, melyre fel kellett készülnöm. Évával több „négyévszakos” filmet forgattam. Volt ott nekem egy technikám, amire büszke voltam. Készítettem egy térképet a helyszínekről, ezt beragasztottam a forgatókönyvbe. Ki hol lakik…Pl. A Névtelen várban, vagy a különös házasságban rengeteg helyszín van. Így a haladások irányát jól lehetett pontosítani. Így a mozgások reálissá váltak, szinte tudat alatt, de érezte a néző is, hogy arra kell menni, mert az a hely ott van. Ez nagyon bevált, mint rejtett hatáselem. Végig kellett jegyzetelnem az egész könyvet ehhez.

Emlékszel olyan jelenetre, melyre külön is büszke vagy?

Ezek leginkább az éjszakai felvételek. Ott saját magunknak kell létrehozni mindent, amit a kamera lát. Itt valóban világítani kell. Te magad állítod elő a fényt. Vannak snittek, amik érdekesek, mert megdolgoztunk érte. Büszke vagyok például a Névtelen várban, amikor meghal a „csajszi” és a tóban eltemetik, az éjszakában játszódik, de nappal vettük fel. Tűző napban. Nagyon jó lett, nagyon szép lett. gyönyörű holdfényes éjszakát produkáltunk.

Készítettél próbafelvételt?

Régen ezt a szűrős módszert gyakran alkalmazták. A fekete-fehér filmben ez egyszerűbb volt. Ott egy lilás színű szűrőt alkalmaztak, ami a holdfényt imitálta, de színesben nem nagyon csinálták. Kispekuláltam, hogy milyennek kell lenni. Sikerült. Ráadásul egy felvétel volt, mert nem volt két koporsó, a színészek se értek rá máskor. És ezt a felvételt nem utólag machinálták a laborban. Amikor a musztert leküldték Lehotára, mindenki azt mondta: hűha. Ennyi.

Amikor gyermekkori élményidet mesélted, azt mondtad: látom a szemem előtt. nem azt montad, hogy emlékszem, hanem azt, hogy látom.

A képek bennem vannak. A családban volt egy-két képzőművész lélek. Apám bátyja kiváló festőművész volt. Filmet lehetett volna csinálni róla.

 

A film komponálása zömében egy kamerára történik. Mi a helyzet a televíziós játékoknál, ahol alapban három kamera dolgozik?

És az egyik sincs jó helyen. És a sokkamerás felvétel egészen más világítást is igényel. És nincs optimális kameraállás sem. Ez a munkamódszer, ez a technológia a kompromisszumokról szól. A legkisebb rossz választásról. Ez együtt ad egyfajta minőséget.

Ilyen keresett operatőr minimum négy komoly produkciót csinált egy évben és mellette a kisebb televíziós feladatokat sem lehetett elkerülni. Eközben közel tíz évig az operatőri osztályt is vezetted.

Az én feladatom az volt, hogy minél több pénzt szerezzek arra, hogy a technikát fejleszteni tudjuk. Rengeteget változott a technológia. Nem lehetett a televíziósoknak nagyméretű lámpákkal és kamerával kivonulni, amikor a külföldi televíziós stábok már mobil, pici eszközökkel dolgoztak. Égbekiáltó lett a különbség. Különösen jelentkezett ez az aktuális műsoroknál. A külföldi stáb jött, bekapcsolt, letette kis kameráját és lámpáját, felvette a riportot és elment. Mi kábeleket húztunk, lámpákat cipeltünk, a biztosíték teherbírását vizsgáltuk. Másrészt, ez is nagyon fontos feladat volt, kidolgoztam az operatőri munka premizálási rendszerét.

Ebben segített, gondolom, a sokéves gyakorlati tapasztalat, melyet a sokféle televíziós műsortípusokban szereztél.

Ez egy teljesítménybérezési rendszer volt. Volt egy alap azt mindenki megkapta és hozzá jött a mozgóbér. Ezt sokszor aztán beépítették az alapbérbe, mert emelni muszáj volt. Aztán csak a mi területünkön úgy volt, hogy a béremelésre szánt összegeket hozzácsaptuk a mozgóbérhez. Kialakult egy olyan helyzet, hogy ugyanannyi volt a mozgóbérnek az összege, mint a fix bér. Egy névtelen felmérést készítettem mind az operatőri fizetés besorolásra, mind pedig az egyes feladatkörökre és műsortípusokra. Érdekes módom szinte mindenkinél ugyanaz jött ki. Egymás közt mindenki tudta, hogy mi mennyit ér. Olyan táblázat született, hogy mindenki érdekelt lett abban, hogy dolgozzon. Így senki sem menekült a munka elől, sőt kérte a beosztást. Hisz mindenki keresni akart. Ez a táblázat rám is vonatkozott. Én se voltam kivétel. Igaz, a feladatot úgy vállaltam, hogy forgathatok. Saját bőrömön is tapasztaltam, hogy mit csináltam. Rendszeresen volt operatőri értekezlet, ahol megbeszéltük a problémákat. Eleinte kevesen jöttek, a végén már mindenki ott volt. javaslatokat kértem. Én is csináltam táblázatot és alatta ott volt öt rubrika a javaslatra. Ez minden funkcióra vonatkozott az operatőrtől, a kameramanon át, a segédoperatőrig. Mindenki tudta, hogy más a stúdióban dolgozni egy fél napot, mint külsőben egy közvetítőkocsival, vagy vidéken, utazással, forgatással, esetleg lent is aludva. Azt is megbeszéltük, hogy a bértömeg 15%-át azoknak a kollegáknak az alapbér növelésére fordítjuk, akik 5 éven belül elérik a nyugdíjkorhatárt. Ez a 150 ember között elosztódott, nem lehetett megérezni, de a nyugdíjba menők fizetését nagyon meg lehetett emelni.

Most visszanézve a pályádra nagyon sok olyan filmben dolgoztál, ami a magyar televízió történet fontos része. Maradandó alkotások. De közben az Operatőri Társaságba, a HSC-ben is vállaltál munkát.

Egy nagy egység volt nekem az operatőrködés. Talán tanítani nem tanítottam, ahhoz helyezkedni kellett volna. Én inkább csináltam. Így volt ez a sportkörben is. Nagyon nagy nevekkel voltam barátságban: Puskás Öcsi, Tichy Lajos haverom volt. A barátságok megteremtődésének az eszköze a motor volt. Abban az időben a Béke szállónak volt egy kiülős része. Ott ültek ők mind: Czibor, Puskás, Bozsik. Puskás odakiáltott Tichynek: „Lajoska kérdezd meg az ékszerészt, mikor jöjjek.” Fél óra múlva: Nincs nálam a cucc. Ki kéne menni érte Kispestre. Már pattantunk is fel a motoromra. Akkoriban sok időnk volt, mert csak a sportra kellett figyelni. Puskás nagy fazon volt. Letett 15 labdát a tizenhatosra és végiglőtte vele a kapufát. Azért tudott annyira pontosan célozni. Mind nagy vagány volt, de amikor a sportra került sor, nem ismertek tréfát, egymással szemben sem voltak elnézőek. A birkózók között is voltak haverok: a Kulics, a Kozma. A sportban nem lehet szarakodni! Meg kell csinálni. Az operatőrség is ilyen. Csapatban vagy, de meg kell csinálni a feladatodat. Közösen, de egyfelé!

 

  1. augusztus 16.
Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo