Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo

Kevés hozzá mérhető tudású embert ismerek. Nemcsak a televízió technikájáról tud mindent, hanem ezer másról is. Évtizedekkel ezelőtt egy napfényes nyári napon összefutottam vele a Tv gárdonyi üdülőjének kertjében. Beszélgettünk tévés dolgokról, és sok mind­en másokról is. Fákról, növényültetésről, borkészítésről, autókról... Ő olyan, akinek mindenről eszébe jut valami más is, barokkos gondolatcsapongása bámulatos. És ott álltunk a tűző napon vagy' másfél órát, észre sem vettem, hogy vörösre sült a hátam.

 

Horváth Pál A MÉRNÖK. A kiemelés cseppet sem túlzás. Nem ismerek hozzá fogható alaposságú televíziós tervezőt, igényessége legendás. Mindent megmér, apró betűkkel angolul lejegyez, s amire ö azt mond­ja, hogy jó. azt senki ne haboz­zon megvenni. 53 éve az élete a Televízió.

 

- 12 éves koromban különfé­le olvasmányok alapján úgy gondoltam, hogy valamilyen elektromossággal kapcsolatos iskolába kellene menni. Aztán később a televízió keltette fel a figyelmemet, mert úgy 1947-48 tájékán volt egy pos­tai kiállítás, ahol egy fiatal lány arcára vetítettek egy futópon­tos rasztert és ennek képi meg­felelőjét rávezették egy oszcil­loszkópra. A jelenséget fehér köpenyben Nemes Tihamér magyarázta, akinek számos ta­lálmánya volt a televíziózás területén, ő csinálta később a flying spotos (futópontos) film­bontót a kísérleti adóhoz.

 

Amikor jelentkeztem az egye­temre, akkor hirdették meg, hogy a televízió a hároméves terv vé­gére meg fog születni. Ez volt 1950-ben. A jelentkezési lapon elsőnek a gyengeáramú kart, má­sodiknak az erősáramú kart jelöl­tem meg, a harmadik lehetőséget áthúztam. A felvételin mindent megtettek annak érdekében, hogy menjek meteorológusnak, vagy másnak, mert a jól érettsé­gizők kapósak voltak. Az első év után kellett végleg szakot választani és engem nem lehe­tett lebeszélni a gyengeáramról, mert kijelentettem, hogy a tele­vízióval szeretnék foglalkozni. Eltelt a négy egyetemi év, ami alatt népszerű tudományos isme­retterjesztő alapon, de szóba ke­rült a televízió is. Ennek ellenére a diplomamunkámnak egy úgy­nevezett félrehangolt nagyfrekvenciás szélessávú erősítő ter­vezését választottam, Csebisev átviteli görbével. Erre barátságosan megjegyezték, hogy ha már ilyen méretezési mód­szert dolgozok ki, vizsgáljam meg az erősítő pulzusátviteléi túllövésre és felfutási időre is. Ez a „kis plusz feladat'" nem mást, mint Laplace transzfor­máció végzését jelentette oda -           vissza, amihez felajánlották a tanszék kurblis összeadógépét. A számításokhoz a logaritmus-tábla négy számjegye nem volt elég, így a Műegyetem könyvtá­rában próbálkoztam. Szerencsém volt. kihozták az akkor kapott tizenkét számjegyű logaritmus naturális táblát tizenkét vas­tag kötetben. Hazatalicskáztam a könyveket és így a kurblis szá­mológéppel meg tudtam csinál­ni a Laplace transzformációkat pontonként.

 

A diplomázás után a felajánlott állások közül kellett választani. A listán szerepelt sok más cég mellett például a KFKI, a rosszul fizető Posta, vagy a jól fi­zető Mechlabor, és sokadiknak a Magyar Televízió Vállalat is. A Postához nem akartam men­ni, kerestem a telefonkönyvben a Magyar Televízió Vállalatot, de nem találtam. Egyszer csak beugrott, hogy megnézem a Postánál. És, Úristen, az első a Posta címszónál a Televízió volt. Egy világ dőlt össze ben­nem, hiszen a Postához nem akartam menni, de azt mond­tam: csak azért is! 1954.július 4-én 1044 forintos fizetéssel beléptem.

 

- Mi volt a feladatod, hiszen műsorkészítés akkor még nem volt ?

 

- Abban az évben tavasszal he­lyezték üzembe a 100 W-os kí­sérleti televízió adót a Széchenyi

hegyen a Hargita panzióban, melynek a kertjében a háborít előtt golfpálya volt, és az épületben étellift is működött. A már említett flying spotos filmgép­ről vetítettük a filmeket, a film-gépet Czakó bácsi, a hangmag­nót a Rádióból delegált Kovács Mihály kezelte. Egyszer, amikor a Félelem bére című film, ami rengeteg tekercsből állt már másodszor, vagy harmadszor ment adásba, volt közben egy másfél órás adáshibánk. Amikor kész lettünk a javítással, foly­tattuk a vetítést. Nekem ugyan kissé zavarosnak tűnt a film, fő­leg, hogy láttam moziban is, de biztos én vagyok figyelmetlen, gondoltam. Késő este volt, már lemondtam róla, hogy elérjük az utolsó fogaskerekűt, amikor csodák csodája vége lett a film­nek. Rohantunk és még elcsíptük a fogast, amikor Misi mosolyog­va mondta: na gyerekek, nekem köszönhetitek, hogy hazamentek. Hogyhogy? - kérdeztem. Úgy, hogy minden második tekercset az asztal alá gurítottam.

 

- És kik nézték a műsort?

 

- Sokan. Színészek, politikusok. Rengetegszer hívott bennünket például Latabár Kálmán, hogy „Latyi vagyok, mi lesz ma?” Engem adóvezetőnek neveztek ki.,de csak azért, mert másképp nem tudtak fizetést emelni. Azt mond­tam, hogy ebből az 1044 forintból nem tudom kifizetni a 400 forintos Békekölcsönt. Ez hatott.

 

- Az 1956-os forradalom hol ért téged?

 

- A Hargitában, de addigra a Magyar Televízió Vállalat megszűnt, és mi a jogutódjá­hoz, a Posta Rádió Műszaki Igazgatósághoz tartoztunk. A ki­járási tilalom miatt a Hargitában éjszakáztunk több napig. Ilyenkor, ha a műsor végeztével kikapcsoltuk az adót, a lepkeantennát vevőantennának használ­va (annak köszönhetően, hogy a rádiózavaró adókat országosan kikapcsolták) néztük a Cortina d'Ampezzo-i téli olimpián a mű­korcsolyázó Nagy testvérpárt. Ez volt az első olimpia, amit tévén közvetítettek.

 

- 1957 februárjában meg­érkezett az első PYE kocsi, a kor technikai színvonalá­nak megfelelő modern be­rendezésekkel, miközben a volt Tőzsdepalotában épült a Mechlaborban gyártott stúdiórendszer a cseppet sem kor­szerű kamerákkal...

 

- Kezemben voltak az eredeti szovjet dokumentációk, amik­re rá volt írva. hogy egy 1936-os RCA stúdió dokumentáci­ói. Ezt adták el nekünk, amit a Mechlabor kapott meg legyár­tásra. Az volt a szerencse, hogy az ottani hozzáértő emberek az összes hibát kiszűrtek és megépítették a rendszert, ami végül is 1964-ig működött. A Magyar Rádiótól a Televízióhoz került Kerpel Róbert műszaki igaz­gatónak az volt az elve, hogy nem érdemes saját fejlesztéssel küszködni, a korszerű techni­kát meg kell venni külföldről. A PYE kocsi el is döntötte ennek a stúdiónak és a Posta Kísérleti Intézetben épített közvetítő ko­csinak is a sorsát, ami (a belé fek­tetett áldozatos munka ellenére) sosem működött rendesen.

Kerpel nemcsak felismerte, ha­nem hagyta beigazolódni, hogy ezek a próbálkozások zsákutcák. Később például az első adandó alkalommal rendelt szovjet Kadr képmagnót, rendelt a lengyelek ál­tal koppintott Marconi kamerából rendelt Kobra rnikrót. Azonnal. És nem próbálta szájba rágni, hogy mennyire használhatatlanok. így aztán mindig megkapta a hozzá­járulást, hogy nyugati importból megvehesse azokat a műsorgyártó berendezéseket, amik tényleg jók voltak. Kerpel zseniálisan értett az ilyen dolgokhoz.

- Amikor én kezdtem a Tv-ben dolgozni, 1963-ban, a Televízió, a televíziósok ko­moly tekintélynek örvend­tek. Menő dolog volt tévés­nek lenni. Hogyan alakult ez a kezdetek kezdetén? -A Televíziónak sosem volt iga­zi renoméja hivatalos szinten. A Rádiónak volt, mert a Rádió a háború előtt kezdett működni, s habár a Postához tartozott, az emberek szerették. A Rákóczi úti pékség mindig oda vitte a leg­jobb pékárut a büfébe. A Magyar Televízió Vállalatnál az én be­sorolásom nem mérnök volt, hanem postai előadó 2. Amikor kértem egy megfelelő oszcillosz­kópot a mérésekhez, közölték ve­lem, hogy ez egy 100 W-os adó, aminek a postai ellátmánya egy kancsó, hat pohár és egy tálca. Mit akarok még? -A 60-as évek elején felmerült egy központi kapcsolóterem létrehozásának igénye. Meg­építésében jelentős szerepet játszottál.

 

A Központi Kapcsoló teljes rendszerének kiírását, felépíté­sét, a tartalékolt adáslebonyolítót (az A-B asztalt), és minden egye­bet (időzítés, adásjelzés, rack- ki­osztás, műsor- és monitorozó jel­forgalom) részletekbe menően én dolgoztam ki. Megvalósítását az angol Marconi cégtől rendeltük meg, akik az 1. és 2.-, majd ké­sőbb a 3. stúdió berendezéseit is installálták. A kapcsolóteremnél előírtam, hogy az egy forráshoz tartozó videót, hangot jelzéseket nem külön - külön, hanem egy csatlakozóba foglalva kell du­gaszolni. Ez volt az évtizedekig használt MP-rendszer.

 

- A 70-es évek elején állt üzembe a már színes 4. stúdió, az akko­ri idők legnagyobbika, a német Fernseh G.m.b.H. installálá­sában. Ez is a terveid alapján valósult meg.

 

- Ami a stúdió rendszertechniká­ját illeti, valóban mindent a lehe­tő legrészletesebben igyekeztem kidolgozni, különösképp a video - rendszert. Az újdonság az volt, hogy míg a szintező képmérnök a fénypulttal és a mixerrel azo­nos épületszinten dolgozott, a kamera alapbeállítása másik eme­letre szorult. Meg kellett oldani, hogy egy kamerára két kezelő­panel párhuzamosan dolgozzon, és egyiknek a beállítása se vesz­hessen el, ill. ugorjon el az átkap­csoláskor. A Fernseh kameránál a videolánc köztes pontjain is korrigálni kellett, célszerűen egyik kamera szintjét a másik­hoz hasonlítva, hogy az összes kamera színvilága egyforma le­gyen. Ezt a megoldást a németek nem vállalták, ezt is én terveztem utólag, mind az öt kamerára.

 

- Legendák keringnek arról, hogy sok ötletedet sikerült megvalósíttatnod olyan világ­céggel is, mint a Sony. Hogy is volt ez?

 

- Az általam tervezett stúdióknál az akkori szokástól eltérően ra­gaszkodtam hozzá, hogy minden monitor színes legyen, s mivel a műsor készítésénél alapvető dolog, hogy a monitorok egy­forma színvisszaadásúak legye­nek, naponta kétszer műszerrel be kellett állítani őket. A régi monitorok nem voltak elég sta­bilak, és így egy csomó újítást kellett bevezetni, amik közül az úgynevezett beam feedback az, ami minden monitornál kí­vánatos. A lényege az, hogy a sugáráram „öregszik", és ennek mértékét visszacsatolással kor­rigálni lehet, hogy a fényerő és a színegyensúly ne változ­zon meg. Ennek a technikának a bevezetésére vonatkozó igé­nyemet a Sony olyannyira elfo­gadta, hogy manapság minden CRT monitorát beam feedback-kel forgalmazza, mégpedig szabvány tartozékként, képer­nyőmérettől és kategóriától (mé­rőmonitor, megtekintő monitor) függetlenül.

 

- Ez saját találmányod?

- Hát, hogyne! Akkor gazdag ember lennék!

 

- Azt is hallottam, hogy a Sony néhány, kamerára vo­natkozó konstrukciós változta­tást is elfogadott tőled.

 

- Igen, mert az átvételi mérések és a használat során mindig kide­rült egy csomó olyan konstrukci­ós hiányosság, amit nem lehetett egy kész termék esetében utóla­gos módosítással megszüntetni, ezért magukkal a leendő kamera tervezőivel kellett azokat meg­értetni. Egyébként ilyen irányú javaslataimat minden nagy ka­meragyártó céggel ismertettem 1996-ban. A japánok közül el­sősorban a Sony mérnökei hall­gattak rám.

 

- Bizonyára emlékszel rá, mi­kor a Duna Tv-ben tanácsadó­ként találkoztál Miles úrral, akinek logógenerátorát a Sony betervezte az adáslebonyolító rendszerbe. Nem működött rendesen a szerkezet, és te napokon keresztül győzködted Miles urat, végül lerajzoltad a kapcsolást, hogy hogyan kéne átalakítani. Nem sokkal később Amszterdamban, az IBC kiállításon találkoztam újból Miles úrral, aki ott a saját termékeit állította ki. és amikor megtudta, hogy te is ott vagy Amszterdamban, a fejéhez, kapott és elszaladt. Azt hiszem, az igényes szak­mai munkából alapos leckét kaphatott.

Sokan ismernek téged külföl­dön is. Tudom, jó kapcsolatban vagy a híres Roderick Snell-lel, a Snell & Wilcox egyik alapí­tójával.

 

- Vele a 6. stúdió tervezése kapcsán (amit a 7. stúdióval együtt nemrég bontottunk le) ismerkedtem meg, ahol a ki­váló Snell & Wilcox standard konvertereknek nagy szerepük volt. Ez a cég általában azóta is i nagyon megbízható és jól működő berendezéseket készít. Snell úr többször megkérdezte a véle­ményemet bizonyos dolgokról, meg is fogadta a tanácsomat, volt. hogy eljött Budapestre is. (A Médiatechnika is készített vele interjút : lásd MT 2000. május/47.old. ... -N.L.)

 

Egy dolgot nem fogadott meg. azt, hogy piacra dobjanak egy va­lóban jó minőségű SECAM dekódert. Hogy miért? Nemcsak nekünk, de a volt Secam-országok legtöbbjének Secamban van az archívumuk is. Ez azt jelenti, hogy az ilyen műsorgyártóknak életben kell tartaniuk legalább 30 évig két darab 1 colos Sony VTR-t. (Gyakorlatilag ez az egyetlen 1 colos géptípus, amely a PAL mellett SECAM jelek lejátszá­sára is alkalmas). Es ha ezeket a SECAM anyagokat valaki át akarja játszani akármilyen mai (vagy akkori) hordozóra, ahhoz még dekódolnia is kell őket.

 

Az MTV- nek ráailasul meg tana-lék fejekkel kell rendelkeznie 30 év múlva is és legalább öt darab olyan 1 colos Sony magnóval, amik majd alkatrésznek hasz­nálhatók. Azok a SAV gyártmá­nyú dekóderek. amiket ma archív anyagaink átírására használunk, vásárlásukkor. 10 évvel ezelőtt, az analóg technológiával elérhe­tő legjobb jelminőségűek voltak. Most. a digitális technika idején olyan, forradalmian új Secam-dekódolási módszerekre van le­hetőség, ami óriási mértékben javítaná a dekódolt komponens-jel minőségét. Ezért újfent java­soltam a Snelléknek. hogy vállal­kozzanak a kért csúcsminőségű SECAM dekóder kifejlesztésére, annak érdekében, hogy bármi­lyen más formátumra épségben lehessen átkonvertálni a világon meglevő SECAM archív anya­gokat (és ennek az eszköznek az eddig ismert SECAM dekóderektől eltérően - nem kell olcsó tömegcikknek lennie). Kihangsúlyoztam azt is. hogy

bár az általuk jelenleg forgal­mazott SECAM dekóder digitá­lis - a fenti kritériumnak nem fe­lel meg. mert lényegileg csak az analóg SECAM jelprocessziókat követi digitális iramkörökkel. Igy az általa dekódolt kép nem mutat minőségi javulást az analóg dekó­dolásunkhoz képest. Bólogattak, hogy igen,  de valójában a HDTV piaccal vannak elfoglalva.

- 2007 május elsején lesz hi­vatalosan 50 éves a Magyar Televízió, te magad is 50 éve dolgozol itt. nyáron leszel 75 éves, és akkor most téged, hogy is mondjam....szóval elbocsá­tanak?

 

- Sajnos, igen. Itt van az előzetes papír róla. megkaptam.

 

- Mihez kezdesz Televízió nél­kül?

 

- Fogalmam sincs.

 

- Talán te vagy az utolsó, aki tudja ebben a házban, hogy mi miért van, mi mibe kerül...meg mi hol van,... meg mit kell ten­ni, ha nincs a technikára pénz, és milyen fejlesztési lépéseket kellene tenni, ha lenne.

 

- Nem tudom, mihez kezdek. Példának okáért, ha valamilyen technikai újdonság megjelenik a világban, az ember rácsap: elő­ször is megmérem. A méréseket nem tudom otthon végezni!

 

- Látszik rajta, valójában nem gondolt még bele. nem is tud mit kezdeni az új helyzettel: mit lehet csinálni, ha az ember nem mér?

 

 

.

 

Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo