A Kamera Hungária Fesztiválon, melyet most már kilencedszer rendeztek meg, idén Veszprémben volt. Filmem, „Az idő sodrában, Nádudvari krónika” nyerte meg a dokumentumfilm kategóriát. Ez a film 1988-tól 2008-ig összesen kilenc film készült, ebből készítettünk egy sűrítményt. Kiválasztottam hat főhőst és az ő sorsukat követte ez a film. Ez egy nagyon drámai folyamat, mert az egész magyar mezőgazdaság romlása benne van.

 

Azt látom az életrajzodban, hogy Horvátországból menekülő család, Pécs környéki letelepedés, ELTE Bölcsész Kar, magyar-latin szak, Színház és Filmművészeti Főiskola, majd Szociológia kiegészítő szak. Hogy lesz valakiből televíziós egy ilyen egyedi indulás után?

Apám katonaszökevény volt. Ő magyarnak számított Horvátországban, besorozták, és a boszniai hegyekben vetették be őket partizánvadászatra, ami úgy sikerült, hogy őket fogták el a partizánok. Februárban 200 foglyot ingre, gatyára vetkőztetve egy pajtában tartották, majd kizavarták őket, hogy mindenki mehet, ahová akar. Gyalogolt haza vagy 200 kilométert, szerb falvakban kapott ruhát, bakancsot, élelmet. Akkor határozta el, hogy átjön Magyarországra. Én akkor nyolc hónapos voltam és egy tehén áráért az embercsempészek minket is áthoztak a határon anyámmal. Egy vödör zsír és egy varrógép társaságában. Ez anyámnak később némi keresetlehetőséget biztosított. Baranyai falvakban laktunk, majd azért költöztünk be Pécsre, hogy én tanulhassak. Az osztatlan iskolákban oroszt nem tanultam és azért kerültem latinos osztályba, mert azt a nyelvet előröl lehetett kezdeni. Ez olyan jól sikerült, hogy csont nélkül fölvettek a pesti Bölcsész Karra. Ott két olyan filmet láttam, mint a Hamu és gyémánt és a Szerelmem Hirosíma. Az első év végére eldöntöttem, hogy engem a film érdekel. Második év végére Perényi Endrével, aki szintén televíziós lett, és Ráday Mihállyal hárman megalakítottuk az egyetemi amatőr filmklubot. 1964-re már egy olyan kollekciót tudtunk kiállítani, hogy azzal megnyertük az amatőr film fesztivál kollektív díját. Itt készült Turf című filmem. Egyszer véletlenül kerültem ki egy versenyre, és azt láttam, hogy rengeteg szegény ember utolsó pénzét a családtól elvonva, leginkább szenvedélyből játszanak. Az 1964-es fesztiválon díjat kapott. Máig vállalom.

Volt-e állásod a televízió előtt?

Hivatalos állásom nem volt. De én középiskolás korom óta folyamatosan dolgoztam, hogy a szüleimnek segítsek. Az első amit a nyugdíjnál is kimutattak, az szénagyűjtés a Pogányi repülőtéren. A brigádvezetőm Burgert Róbert volt. Egyetem alatt újságot hordtam ki, ami abból a szempontból volt jó, hogy a nappalom megmaradt. Szabó bácsi az éjszakai portárs kapott tőlem harminc forintot hogy jöjjön föl negyed négykor, ébresszen föl, tegyen föl egy egyszerű szorzási feladatot, s ha azt megválaszolom, akkor felébredtem. Első munkahelyem a Magyar Televízió és onnan küldtek el csoportos leépítés keretében és rögtön aztán nyugdíjba mehettem.

Hogy jutott eszedbe a televízió?

Televíziót lehetett nézni a kollégiumi társalgóban. Az Egyetemi Színpadon voltak rendszeresen premier előtti bemutatók és ezekhez kapcsolódó viták. Amikor 1965-ben helyhiány miatt nem vettek fel a Főiskolára, annak ellenére, hogy már két amatőr filmes első díjam is volt. Ekkor jött az ötlet, hogy akkor megpróbálom a televíziót. Az utcáról mentem be, semmilyen protekcióm nem volt. Az Iskolatelevízióhoz kerültem Kelemen Endréékhez, segéd-felvételvezetőnek a Fogel József mellé. Egy hónap múlva élő adást rendeztem, akkora volt a szakember hiány. Az ITV postája, mely fentről ment a Hargitáról. Ekkor 1965-ben még élőben innen mentek a műsorok, mert nem volt még meg a mikro összeköttetés a székház és az adó között. Ez egy 20 perces műsor volt, Hódos Jutka volt a bemondó, 8 perces filmbejátszás, a helyszínen élőben alámondva, zene stúdiómagnóról hozzákeverve, én nyomogattam a gombot, hogy mikor kell megszólaljon a művésznő és utána volt egy két emberes beszélgetés, amit két kamerával közvetítettünk. Maradhattam volna az Iskolatelevíziónál adásrendezőnek, de a jó szerencsém Bokor Péter közelébe navigált, asszisztense lettem, a Századunk című sorozatban. Tizennyolc filmet csináltam vele, és ezalatt megtanultam a szakmát. Először 16-oss majd 35-ös filmre forgattuk. Eredeti dokumentumok, eredeti filmfelvételek, eredeti szemtanúk és írott anyagok alapján rekonstruált jelenetek voltak az adásokban. Az eredeti jegyzőkönyveket újra kellett nyomtatni, hogy jól olvasható legyen a szöveg és Hornyák Pali trükk asztalán húztuk alá a fontos részeket. Aztán a szöveg átvált negatívba, tehát volt labor trükk is! A végén már ott tartott a dolog, hogy Péter megírta a forgatókönyvet, átbeszéltük az anyagot és én vezényeltem a felvételt. Ő volt a mesterem. Az élő adások tekintetében meg Kökényessy Ferit figyeltem, Pauló Lajost, Hubert Pistit, és természetesen Eck T. Imrét.

Első komoly feladatom Benedek Istvánnal az Orvosi gondolkodás története volt 1969-ben. Harminc rész. Naponta négyet vettünk föl. Díszletben volt megépítve a lakása. A harminc percet egybe vettük fel, átállás, és jött a következő rész. Persze közben cseréltük a falon az illusztráló képeket. Ez már 1969-ben volt.

Mennyire cenzúrázták, hogy mit lehet csinálni?

A bokor-féle sorozatnak nagyon jó védnökei voltak: Ránki György akadémikus, Berend T. Iván. Ők állandó szakértők voltak. Ők tudták a határokat.

Ki volt az elfogadó?

Sylveszter András, Sándor György a Sylveszter főnöke. Első önálló dokumentumfilmem, egy kis szerencsével született. Egy egyetemi barátom lett az egyik rovat szerkesztője, Szekeres Péter, s megbízott a női egyenjogúságról szóló sorozat elkésztésével. Ferge Zsuzsa és Turgonyi Júlia írtak akkor egy tanulmányt a nők helyzetéről. Híre ment, hogy a tanulmányt azért írták, mert hogy lesz egy „párthatározat” egyenlő munkáért egyenlő bért. Beneveztem a Miskolci fesztiválra és a tévés kategóriában nyertem.

Létezett már ekkor direkt dokumentumfilm szerkesztőség?

Mikor alakította meg Radványi Dezső azt nem tudom, mert Sylvester Andrásban, mint főnökben mindvégig volt hajlandóság arra, hogy ha a kötelező feladatokat teljesítettük: Jogi eseteket rendeztem, Antenna ismeretterjesztő műsort készítettem, adott lehetőséget dokumentumfilmet is készíteni. Az elmúlt negyven év alatt 1500 élőadást vezettem le, mint rendező. 1970-ben megjelent egy hír az újságban, hogy Pogány község filmfelvevőt vásárolt, hogy megörökítse a faluban történteket. Micsoda nagyszerű dolog mondtuk Hanák Gáborral közösen és Bokor Péter fiának Fiat 850-esével Márkus András agrárszociológussal együtt 1970 április 4-én lementünk Pogányba és körülnéztünk. Kiderült, hogy a gép megvan a főkönyvelő páncélszekrényében. Egy centit sem forgattak vele, de a falu érdekes. Svábok, bosnyákok és magyarok lakják ezt a falut. A második világháború, a kitelepítések képezték a múltat és erre épült egy sikeres téesz, amit egy városból kitelepült, Pécsről kijáró értelmiségiek vezetnek. Hogy mi múlik egy főnökön. Hanák Gabi, mint kezdő szerkesztő és Márkus András két és fél hónapot töltenek a faluban, ott laktak az egyik háznál. Ez egy 120 házból álló falu volt, lényegében minden házat feltérképezetek. Amikor először lementünk felvevőgéppel, már ki volt kutatva a falu és lehetett tudni, hogy kiket és miről kell kérdezni. Ebből lett 1972 nyarára egy négyrészes film. Díjakat ez a munkánk nem nagyon kapott. Sok mindent utólag ért meg az ember, hogy a 68-ban elhatározott „új mechanizmust” akkoriban fékezik le, mire mi elkészültünk a sorozattal. Melléküzemágban rézöntőt működtettek és a mezőgazdaság számára önitatókat gyártottak. Ekkor már ez a Baranyai Pártbizottságnak nem tetszett, mert ekkorra a hangulat már melléküzemág ellenes volt. Többszörös cenzori megtekintés volt, mert sem Sylvester sem Sándor elvtárs nem mertek dönteni, volt  pártbizottsági megtekintés és végül azzal a kompromisszummal ment le a sorozat lényegében vágás nélkül, hogy a Sós Gábor mezőgazdasági miniszterhelyettes a végére mondott egy háromperces védőszöveget, egy vörös farkat. De Sylvester András és Nemeskürthy közreműködésével jöhetett létre egyetlen olyan dokumentumfilmem, melyet moziban vetítettek a Látogatás. Bruck Edit Olaszországban élő magyar származású zsidó írónő, aki olasz nyelven ír. Többször hazalátogatott, de először a hatvanas években. Az ürügy az volt, hogy Ilyés Gyulát fordítja olaszra. Ebből a látogatásból írt egy forgatókönyvet. Ezt forgatta volna Nemeskürthynél. De a Filmfőigazgatóság  úgy vélte, hogy ez egy magyar ellenes film, hogy nem engedélyezték a leforgatását. Én addigra már annyira összemelegedtem Edittel, annak kapcsán, hogy én forgatom majd a werkfilmet a forgatásról, hogy előálltam azzal az ötlettel, hogy akkor forgassunk az Editről egy portrét. Ebből lett egy drámai és máig vállalható film.

Milyen volt a dokumentumfilm helyzete ekkoriban a Magyar Televízióban?

A leosztásból adódik a probléma. Ha valaki komolyan veszi, hogy dokumentumfilmes, ebből fakad az igazmondás kötelessége és valami történetírói elkötelezettség. A televízió mindig egy állami gyeplőn volt és az agitpropos mentalitás érvényesült. A propaganda hogy ez a világ a létező világok legjobbika. Ezt ki kellett játszani. Forgattam egy filmet a Landler Jenő járműjavítóban, hogy a gőzmozdonyok kiveszőben s mi lesz akkor ha…Olyan pesszimistára sikeredett a film, hogy újra kellett forgatni, hogy optimistább vége legyen. Annyi tekintélyem volt hogy az eredeti kópiából egy még őrzök. 1974-be „Kortársak Károlyi Mihályról” címmel készítettünk egy filmet. Sylvester megnézte az anyagot és rendben valónak találta. Aztán megnézte Sándor elvtárs és a maga jó király módjára a kétszer 50 percet egyszer egy órára megvágatta. Komplett blokkokat kellett kivenni. „Kedves Laci nem gondolja komolyan, hogy a pártunk XI. kongresszusa környékén lemehet egy olyan anyag, hogy ez jövendőbeli tagjai után kémkedik” Az ügy egészen Leninig eljutott, aki nagyon szimpatikusan valami olyant üzent, hogy „Sokkal többet ér nekünk egy szimpatizáns gróf a párton kívül, mint egy Károlyi Mihály a párton belül” Ezt a történetet kb. 8 perc például komplett ki kellett venni.

Telik múlik az idő, és egyszer csak te leszel a dokumentumszerkesztőség vezetője.

Amikor egy kicsit kezdtek oldódni a dolgok, akkor a Társadalomtudományi Szerkesztőség vezetője lettem, a Kővári Péter főosztályán. Ő lett ugyanis a vezető, amikor Sára Sándor Don kanyar filmje botrányába Sylvester András és Nagy Richárd belebukott. Az nagyon szívemhez közelálló dolog volt, mert egyéb műsorok mellett, mint pl. a Jogi esetek, Álljunk meg egy szóra, lehetett dokumentumfilmeket is készíteni.

Milyen körülmények között dolgozott ez a szerkesztőség?

Sok mindent csináltunk, a nyitás érdekében, kétnapos augusztus huszadikai körkapcsolásos élő adást, a Tévé magiszterbe sorozatot 1956-ról, Bethlen János volt a műsorvezető. Ennek ellenére, amikor jött a rendszerváltás egy forgatásról hazatérve a cuccomat a folyosón találtam. Dolgozni dolgozhattam, két fikciót is forgattam, ekkor készítettem a Széchenyi ifjúsága című televíziós játékot is. Dolgozni dolgozhattam. Úgy jellemezhetem ezt az időszakot, hogy háromszor voltam simán rendező és háromszor vezető féle. Bármilyen furcsa Nahlik elnöksége alatt volt a legtöbb lehetőségünk, akkor heti két fix adáshelyünk is volt, amire oda lehetett szoktatni a nézőt. Nem csak a saját filmjeinket vetítettük, de vásároltunk is. Levetítettünk egy sor Balázs Bélás dokumentumfilmet. Egy kis műhelyt Zolnay Pál is vezetett, ebben külsős és belsős alkotók egyaránt helyet kaptak. De ekkor már lehetett rendelni filmet külsős producerektől alkotó műhelyektől. Ekkor tudtam magam is leforgatni Családsirató filmemet. Anyámék hatan voltak testvérek, mind a hatan más-más nemzetiséghez mentek férjhez és igen nehéz sorsuk lett a történelem jóvoltából. És aztán jött a Horváth Ádám 1994-ben, aki azt mondta, hogy túl sok a dokumentum. Az már az eddigiekből is kiderült, hogy nagyon sok múlik, múlt a vezetők személyiségén. És az elkészült művek joga sem a miénk alkotóké, hanem a televízióé. Csak az utolsó bő évtized tette lehetővé, hogy olyan filmek szülessenek, melyeknek a joga az alkotóknál van, és szabadon rendelkezik vele.

Mi az oka, hogy máig nem létezik dokumentum csatorna, ahol az elmúlt évszázad dokumentumfilmjei megnézhetők lennének?

Ennek nem technikai vagy anyagi oka van elsősorban, hanem szemléleti oka. Ha visszanézzük például a Magyar Televízió „Hogy volt?” műsorát ebben sem kap szerepet a dokumentum. A társadalmi problémákat taglaló vonal nem fér bele. A dokumentumfilm a társadalom lelkiismerete. Én harcos pesszimizmussal tekintek a jövőbe.

Nehéz a dokumentumfilm rendező sorsa?

Nem tudom a forgatásnál nincs jobb dolog, akkor rengeteg érdekes emberrel találkozunk, sok-sok izgalmas konfliktussal. Aztán amikor ebből össze kell rakni a filmet az bizony nehéz dolog. Mindig szorít az idő és a témához is hűnek kell maradni.