Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo

Látott televíziót mielőtt televíziós bemondó lett?

Láttam a kasznit magát. A barátnőm szüleinek hálószobájában volt egy barna doboz, csontszélű kerettel. Oda belopóztunk, és ő mondta, hogy ez a televízió. De nekem akkor csak a monoszkópot sikerült megnézni. De mondták, hogy ezen látni filmeket és vannak bemondók is.

Akkor úgy döntöttél, hogy bemondó leszel?

Én is, mint a televízió akkori bemondói, színésznőnek készültem. Gyermekként meg balerina szerettem volna lenni, mint most a kis unokám. Ez eldöntött dolog volt bennem, hogy a „világot jelentő deszkákra” fel kell kerülnöm. A Fáy gimnáziumi érettségi után én több helyre jelentkeztem, mert tudtam nehéz bejutni a Színművészeti Főiskolára. Az első menetben nem is sikerült, a harmadik rostán kiestem, de jelentkeztem a Zeneakadémiára is az ének szakra, anyám énekpedagógus volt, de oda se vettek fel, és írtam levelet a televízióba is. A negyedik hely a Szinetár Miklós vezette Petőfi színház volt. Behívtak a televízióba is próba bemondásra, és hívott Szinetár is. Így egyszerre lettem a Petőfi Színház tagja, mint segédszínész és hívtak a televízióba is.

Hogy zajlott a felvételi?

Én úgy emlékszem, hogy többekkel együtt várakoztunk egy folyosón. Aztán be kellet lépni egy picike kis szobába, ahol a kamerán, és a mögötte álló operatőrön kívül csak egy asztal volt, s azon egy mikrofon. Egyszer csak az éterből az úr hangja: forduljak egy kicsit erre, forduljak arra, mosolyogjak. Majd jött az utasítás, hogy mondjak el egy mesét. Erre ugyan nem készültem, de rögtönöztem valamit. Majd az asztalon lévő szövegek közül kellett egyet felolvasnom. Aztán a hang: jó, köszönjük, majd küldünk értesítést. Egyszer csak jött a levél, hogy menjek be, az akkori személyzetishez Kerekes elvtársnőhöz. Felvesznek külsősnek, de tudom-e, hogy mától kezdve nekem úgy kell viselkedni, öltözködni, hogy én a Magyar Televíziót képviselem az után, a villamoson… A nevem le van adva, belépő cédulát kaptam. Szerződéses bemondók voltak akkoriban. A gyönyörű Takács Mari, igazán lehet sajnálni, hogy akkor még nem volt színes a televízió, mert őszibarack színre hasonlító hamvas arca, a gyönyörű kék szeme, a világosbarna haja jól mutatott volna színesben. Lenyűgöző szépség volt. Tamási Eszter, aki egy flott, slágfertig lány volt, aki ragyogóan fölkészült volt mindig mindenből. Nagyon okos lány volt. Aztán Varga Jóska, akiről a képernyőn keresztül mindenki azt hitte, hogy gyomorbajos ember, „savanyú jóskának” is hívták, nagyon szerették a nézők, de hiányolták a mosolyát, pedig micsoda humora volt. A szilveszteri műsorokba ő írta nekünk a szövegeket: a bemondók tízparancsolatát, ő gyűjtötte össze a bakikat. Én például egyszer kézilabdarugó mérkőzést konferáltam be. Nem mondtam még Lénárt Juditot, aki sajnos nagyon rövid ideig volt köztünk, ő a Szolnoki Színháztól jött. Nagyon komoly hölgy volt. Sajnos hamar megbetegedett és meghalt. És külsős volt még a Kovács P Jóska, éppen akkor rúgták ki a Színművészetiről.

Melyek voltak az első feladataid?

Erre már nem emlékszem, de az biztos, hogy a Hargitára kellett feljárni a Széchenyi hegyre. Főként vasárnap délelőtt, mert ez volt a létra alsó foka, induljon onnan a kezdő. A Hargitára úgy emlékszem, hogy egy pincehelységben volt egy vasajtóval elzárt szoba, ez volt a bemondó fülke. Ha az emeleten, ahol lakások voltak, valaki lehúzta a WC-t, miközben bemondtuk, hogy mit láthatnak a kedves nézőink, akkor a zubogás behallatszott az adásba. Hol televíziós kocsi vitt fel bennünket, hol taxival mentünk: az operatőrrel és az adásvezetővel. A Hargita időszakban sminkes nem volt ott fenn. Mindenki maga készítette ki magát.

Akkor olyan operatőrök dolgoztak, mint főiskolások, mint Zsombolyai János.

Igen Zsombi, Kenyeres Gabi, Molnár Miki az Illés Papinak a tanítványai. Közben, egy évadon keresztül, a Petőfi Színházban is dolgozhattam. Ezt a két tevékenységet lehetett egyeztetni, lévén külsős voltam. Akkora vállaltam feladatot amikorra a színház azt megengedte. A színházban volt színészstúdió, ahol színházi mesterséget lehetett tanulni: Ungvári Tamás drámatörténetet, Sennyei Vera sanzonéneklést, Hidas Hédi táncot tanított. Amikor bekerültem a Főiskolára, már ezzel a tudással kerültem oda és némi színpadi gyakorlattal. Egy évad alatt ilyen darabokra emlékszem: Koldusopera, Egy szerelem három éjszakája, Gazdag szegények, Szivárványvölgy. Ez óriási élmény volt nekem, mert játszhattam Margittai Ágival, Almási Évával, akivel a következő évben egy osztályba kerültünk a Színművészeti Főiskolán. Aztán 1962-ben felvettek a Főiskolára és megszakadt a televíziós és a színházi működésem. Simon Zsuzsa osztályába kerültem. Osztálytársaim voltak: Szilágyi Tibi, Almási Éva, Kozák Andris, Szersén Gyula, Juhász Jácint, Balogh Zsuzsa, Márai Enikő, Csomós Mari. Simon Zsuzsa úgy utált engem, hogy az első rostán ki is rúgott Márai Enikővel, akkori legjobb barátnőmmel együtt, és majdnem gurult velünk Csomós Mari, Juhász Jácint is. Ebből is látszik milyen ragyogó szeme volt a tehetségek megítélésében. Akkor aztán újra tévézhettem! De nem hagytam fel azzal, hogy színész legyek és leszerződtem Miskolcra. Rutkai Ottó volt akkor az igazgató és fel is vett segédrendezőnek, mert ez a státusza volt. Olyan színészek jöttek akkor le Miskolcra, mint Darvas Iván, Sztankai István, Kohut Magda, Kis Gábor és én. Az Arany emberben Noémit játszottam, a Mese fa virágában királylány voltam, a Szabin nők elrablásában Etelkát játszottam.

Visszatérve a televízióhoz, hogyan emlékszel, milyen ruhákba jelentek meg akkor a bemondók?

Az öltözködésre a szolid visszafogottság volt a jellemző. A köszönésünk se lehetett az, hogy „jó reggelt kívánok” vagy „jó napot kívánok”, csak királyi többesben: „jó reggelt kívánunk”!

Ki öltöztette a bemondókat?

Takács Marit a mamája öltöztette, ragyogó keze volt a néninek, gyönyörű blúzai, fodros zsabói voltak. Az Eszter borzasztó kreatív volt. Van is erről egy szilveszteri anyag, hogy hányféleképpen lehet viselni egy ruhát: kabát nélkül, kabátkával, egy kis kitűzővel, egy nyaklánccal, a pulóver nyakát letűrve. Ebben Eszter nagyon kreatív volt. Később kaptunk lehetőséget arra, hogy a divatbemutatók ruháiból negyedévenként lehetett választani. De magunknak kellett kitalálni, hogy ki mit vesz fel.

Volt valamiféle értékelése az öltözködésnek?

Székely Györgyi volt a mi osztályvezetőnk, aki mint tyúkanyó tartotta össze csapatunkat. Volt egy beszédtanárunk Fischer Sándor, aki nem csak a szép kiejtésre tanított bennünket, de finoman mindig értékelte a hajunkat és öltözékünket is. A ruhák színeiben az operatőrök voltak a kontrolok: nehogy csíkosba gyere, mert az vibrál a képernyőn, vagy a teljesen fehér blúz helyett egy „törtfehér” a szép a képernyőn.

Hogyan lett a bemondóból szerkesztő? Hisz nem mindegyik bemondóból lett szerkesztő.

A második kislányom születésekor a terhesség jobban megviselte az arcvonásaimat és akkor közös elhatározással úgy döntöttünk a főnökeimmel, hogy legyek én szerkesztő.

Milyen típusú műsorokat készítettél?

A Szórakoztató Osztályon lettem szerkesztő, Fellegi Tamás volt a vezetője. Egy szobába kerültem Fábri Évával, aki két lábon járó tévé archívum volt. A fejében volt minden, ami addig a magyar televízióban készült. A szobában ült még Lehel Judit, Geszti Péter, Ágoston György. Néhány a szerkesztéseimből: Képzőbűvészet 1968-ban a rendezője Kalmár András volt. 1970-ben a Vízszintes függőleges, ez egy sokrészes sorozat volt Bodrogi Gyula vezette, 1971-ben született az Állati. Hogyan született? Ott ültünk a szerkesztői szobában és Királyhegyi Palika mindig bejött, mint jó gegmann és dőltek belőle a viccek és a gegek. Mindenki dőlt a nevetéstől. Legyen egy műsorban Királyhegyi, hogy ez a Palika miket tud. 1972-ben indult egy sorozatom Kriminális címmel. Ezt Félix László rendezte. Ugyan ebben az évben a Földgolyóról jelentem, Rettenetes emberek címmel egy paródia, ezt a Bednai Nándi rendezte, és 1973-ban Tanúk és sértettek címmel.

Miért szakad meg ez a szerkesztői karrier?

Szüleimnek az volt a kívánsága, hogy legyen egy becsületes szakmám is. Így beiratkoztam a Bölcsész karra és magyar tanári diplomát szereztem. Láttam a gyermekeimet senyvedni nyáron a televízió stúdióban: színes ceruza, papír…rajzolj, még egyet rajzolj, most egy kicsit menj ki, mert felvétel lesz. És akkor egy napon előhúztam a diplomámat a fiókból, abbahagytam a szerkesztést és tanár lettem. A Műszaki Egyetemen a külföldi diákoknak magyar nyelvet tanítottam Vietnámiaknak, Araboknak, NDK-soknak. Innen mentem nyugdíjba.

Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo