Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo

Politikai botrányoktól sem mentes a média világa. Ezekben a botrányokban a politikai aktualitás eltereli a figyelmet arról, hogy a magyarországi médiafejlődés, nem függetlenül a világfolyamatoktól, milyen lépcsőfokokon keresztül jutott el a mai helyzethez. Az ma már világosan látszik, hogy ez az állapot nem szolgálja a magyar állampolgárok érdekeit. érdemes megvizsgálni pillanatnyi indulatoktól függetlenül azokat a változásokat, azokat a döntéseket, melyek ezt a helyzetet eredményezték és akkor talán az is kirajzolódhat, hogy lehet-e ezen a helyzeten változtatni.

A televíziózás világa nem vizsgálható függetlenül a technológiák konvergenciájától, a digitális világ okozta változásoktól. Ez a forradalmi változás a média minden területére új helyzetet hozott. A mi vizsgálódásunk, terjedelmi okok miatt is, a magyarországi televíziózás világára fog korlátozódni. Látnunk kell, hogy televízió-nézési szokásaink függetlenül attól, hogy a változásokat jónak vagy rossznak ítéljük megváltoztak és ezt minden újabb változtatásnál döntően figyelembe kell venni!

A jelen helyzet megértéséhez szükséges némi történeti visszapillantás. Vállalni kell annak veszélyét, hogy a terjedelmi korlátok miatt sokszor egyszerűsíteni kell megállapításainkat, nincs mód az igen csak bonyolult összefüggések bemutatására.

Az 1957-ben meginduló magyarországi televízió állami televízió volt. A politikai hatalom felismerve e médiának hatását, ezt a saját legitimációjának eszközévé tette. Aktuális műsorait, híradóit közvetlen pártirányítás jellemezte, mely a pártközpont Agitációs és Propaganda Osztályán keresztül realizálódott. A megjelenő új média vonzását az egyéb, zömében kulturális, műsorok voltak hivatottak biztosítani. Ezek, ha nem is voltak a politikai elvárásoktól függetlenek, de lényegesen szabadabb lehetőségekkel rendelkeztek és szakmai színvonaluk vitathatatlanul magas volt. A finanszírozást (a rádióval közösen) az előfizetői díj biztosította. Hosszú ideig az 1970-es évek közepéig az előfizetési díjból beérkező pénz több volt, mint amit a hatalom visszaosztott működésükre. Csak a Magyar Rádió és Televízió szétválása után alakult ki a hosszú időre jellemző alulfinanszírozott helyzet, amikor az előfizetési díj már nem volt elegendő a televízió színvonalas működtetéséhez. A hiányzó részt a költségvetésnek kellett kipótolnia. A politikai függést gazdasági függés is erősítette. Ezt a negatív helyzetet az befolyásolta pozitívan, hogy a politikai változások következtében, csökkent a diktatúra és szabadabbakká váltak a televíziósok lehetőségei, nőt a mozgástér. A szakmai döntéseket elősegítette, hogy a televízióban létrejövő szerkesztőségek, műhelyek egyre jobban kötődtek a változásban lévő magyar társadalom „televíziónkivüli” szervezetihez, a civil világához. Ez a folyamat vezetett a nyolcvanas évek már-már közszolgálatinak nevezhető televíziózásához. Jellemzője az alulról építkezés, a műsorötletek kigondolása. A hatalom egyre kevésbé a megrendelésben érvényesül, inkább csak bizonyos elképzelések megakadályozásában.  Az alkotók a műsorkészítők egyre jobban tudják érvényesíteni elképzeléseiket. Ez a folyamat vezet el a rendszerváltást megelőző állapothoz és ahhoz a szerephez, amit a Magyar Televízió a rendszerváltásban betöltött. (A Magyar Rádió is hasonló utat járt be.)

A hét minden napján sugárzó kétcsatornás televízió látva a nemzetközi trendeket még arra is kísérletet tesz (1988. május 17-27), hogy egyik csatornáját (M2) kereskedelmiesítse, reklámbevételeivel – legalábbis a tervek szerint – kisegítve az (M1) alulfinanszírozottságát plusz anyagi forrással. Ez a kísérlet azonban hiába volt sikertörténet és politikai támogatottsága is volt, nem lett kiindulópontja az átalakulásnak. Marjai József miniszterelnök-helyettes, kereskedelmi miniszter bevezető sorai adnak súlyt az a szélesebb nyilvánosság számára eredményeket bemutató kis kötetnek, mely rögtön az adások után született, de az elképzelés nem tudott átmenni a politikai vezetés szűklátókörűségén.

A kétcsatornás Magyar Televízió a Magyar Rádióval karöltve mégis döntő szerepet játszott a magyarországi változásokban. Műsoraival képes volt felmutatni mi zajlik a politika boszorkánykonyhájában és ezzel befolyásolni tudta a magyar társadalom közhangulatát és segítette az átalakulást. Politikai szerepre tett szert, nem csak közvetített, de alakított is!

A választások utáni évek televíziózására az volt a jellemző hogy a sajtószabadság ízétől „megrészegedett televíziósok” a nehezen törődtek bele, hogy az új hatalom ismét szeretné, ha a televízió csak a kormány szócsöve lenne. Erre lehetőség volt, hisz még az 1974-es törvények voltak érvényben. A médiaháború nagyon bonyolult részleteibe nem érdemes itt belemenni. A helyzetet kitűnően jellemzi Halmai Gábor tanulmányának egy mondata. „Az Antall-kormány, a médiaháborúnak nevezett törvény nélküli időszakban, igyekezett kihasználni ezeket a – kádári korszak kézi-vezérlésű rendszerét intézményesítő – szabályokat a függetlenedni akaró médiavezetők megzabolázására, miközben a köztársasági elnök az alkotmányosság határán mozogva igyekezett védelmezni az elnököket.”

A Horn kormány első intézkedései közt megszülető médiatörvény a politikai erők kompromisszumaként jött létre. SZDSZ nyomására tág teret engedve a kereskedelmi televíziózás térnyerésének. A Magyar Televízió anyagi konszolidálás nélkül volt kénytelen felvenni a versenyt a meginduló kereskedelmi televíziókkal. Az előfizetési díj eltörlésével, a finanszírozást a költségvetés hatáskörébe utalva a „közmédia” anyagi vonatkozásban ismét kormányfüggővé vált. Ha a hatalomnak tetsző módon dolgozik, akkor számíthat méltányos finanszírozásra. Ezt volt hivatott felügyelni az ORTT (Országos Rádió és Televíziós Tanács). Az elnök felügyeletét végző kuratóriumban pártarányoknak megfelelően ültek a kurátorok. A Magyar Televízió tehát sem gazdaságilag sem műsorpolitikája tekintetében nem volt független. Politikai elvárásoknak megfelelően volt kénytelen igazodni a folyamatosan változó elvárásoknak. Átgondolatlan szervezeti átalakulások, leépítések, kiszervezések kora volt ez, reménykedve abban, hogy az elvárásoknak való megfelelés javít a Magyar Televízió anyagi helyzetén és lehetővé teszi a színvonalas műsorgyártást. Ez a politikai és gazdasági kiszolgáltatottság törvényszerűen vezetett ahhoz, hogy a Magyar Televízió egyre kevésbé tudta megtartani nézőit és egyre kevésbé volt képes a közszolgálat normáinak megfelelni. /Nemeskürty István (1990)   Hankiss Elemér (1990–1993)   Nahlik Gábor (alelnökként, 1993–1994)   Horváth Ádám (1994–1995)  Székely Ferenc (alelnökként) (1996)   Peták István (1996–1998)   Horváth Lóránt (1998–1999)   Szabó László Zsolt (1999–2001)   Mendreczky Károly (2001–2002)   Ragáts Imre (2002–2003)   Pinke György (alelnökként, 2003–2004)   Rudi Zoltán (2004–2008) / A kódolt bukások kora volt ez! Megszűntek az alkotói műhelyek, megszűnt a munkatársak önálló független gondolkozási lehetősége, nőtt a felülről érkező megrendelések teljesítése. Egyre nagyobb szerepet kapott a politika által vezérelt aktuális műsorok sora. Elenyésző számban készültek egyedi alkotások, önálló művészeti produkciók, kulturális műsorok. Ezzel a tendenciával egy időben lazult a köztelevízió kapcsolata a magyar társadalommal és ez meglátszott folyamatosan csökkenő nézettségén is. A televízió ostroma pedig végképp lezárt egy korszakot. A megváltozott politikai és társadalmi helyzet a technológia robbanásszerű változása végérvényesen átalakította az audiovizuális piacot.

Televíziók, életképes konkurensek sora jött létre a Médiatörvény adta lehetőséggel élve. (Duna, TV2, RTL, tematikus csatornák) A XXI. század magyar televíziózására már a számtalan magyar nyelvű televízió jelenléte a jellemző. Kereskedelmi gondolkodásmód és finanszírozás, sokfajta politikai irányultság jellemzi tevékenységüket. Reklám, hír, hírháttér, a nézettséget megcélzó műsorkínálat jellemzi adásaikat. Tulajdonosaiknak gazdasági és politikai kívánalmai, ha nem is mindig direkt módon, de meghatározzák a szerkesztőségekben dolgozók lehetőségeit.

A digitális technika adta korlátlan lehetőségek, a csatorna bőség eredményeképpen trendforduló következett be. Míg a magyarországi televíziózás első ötven esztendejét meghatározta az adásidő szűkössége, mely korlátokat szabott, a pénzügyi lehetőségeken túl, az alkotó műhelyek elképzeléseinek, a jelen helyzetben a műsoridő kitöltése jelent kihívást. Ezt a helyzetet mutatja az a rengeteg ismétlés, melynek a televíziók előtt ülők tanúi lehetnek. Egy-egy sikeres tartalom végigfut, meg-megismétlődve, a sokcsatornás kínálaton. (100) A szűkös keresztmetszet a tartalom előállítás lett. Ez kerül sok pénzbe és kreatív munkába. A tartalom előállító műhelyek kikerültek a televíziók belső műhelyeiből, külső produkciók szállítják őket megrendelésre. Véleményem szerint ez nem kedvez a minőségnek és végképen nem a művészi, alkotói tevékenységnek. A cél a biztos sikerre való törekvés és a megrendelő igényeinek kielégítése. A független alkotók bekapcsolódása ebbe a folyamatba nem egyszerű feladat, az új struktúra ezt nem támogatja, inkább nehezíti. Ebben játszik ma meghatározó – sokszor erősen vitatható – szerepet a „média mecenatúra” pályáztatási gyakorlata, mely nem mentes a politikai szempontoktól.

Ezért tehetjük fel okkal a kérdést. Zsákutca vagy útelágazás? Vajon merre tart a jövő televíziózása? Merre tart a közszolgálati televíziózás?

2017. június 27.

Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo