A Pécsi Körzeti Stúdió története

A Pécsi Körzeti Televízió (1976-2011) története terjedelmi okok miatt sem írható meg minden fontos részletre kiterjedően. A krónikásnak érdemes szerénynek lennie annak ellenére, hogy négy évig személyesen is alakította a pécsi televíziózást és közelről élvezhette a hőskorszak sikereit, közelről ismerhette azokat a küzdelmeket is, melyek a “vidéki” televíziózás mindennapjait jellemezték. Csak arra tehetek kísérletet, hogy egy “totálképet” adva felvázoljam az alaptendenciákat. Segítségül hívom Békés Sándor visszaemlékezését, mert Pécs olyan szerencsés helyzetben volt, hogy több mint 20 évig stabil vezetővel vehette fel a harcot a változó idővel. Nem törekedhetek arra, hogy emléket állítsak alkotóinak, értékelését adjam 35 év műsorainak. Ha konkrét alkotásra hivatkozás történik, annak csak példaként van jelentősége. Ez a történeti összeállítás tág teret enged autentikus véleményeknek és kevesebbet enged az összeállítónak.

Szerencsére a Pécsi Körzeti Televízió történetének nem kevés írásos dokumentuma van. Ezeknek felsorolása rögtön a történet elejére kívánkozik. Békés Sándor: Az első évtized című naplószerű tárgyilagos könyve kitűnő forrásanyag. (Pécs, Baranya Megyei Művelődési Központ 1986) Húszévesek címmel 1996-ban Pécs és Szeged közös kiadványban ad helyzetjelentést a körzeti televíziózás állapotáról. Rá egy évvel szöveggyűjtemény jelenik meg Schmidt Péter szerkesztésében, (MRT-MTV-MTV Rt. 1957-1997), mely a Magyar Televízió első negyven évének történetét hivatott dokumentálni. Ennek a két kötetes műnek a második kötetében Békés Sándor ír a pécsi televíziózásról Túl a húszon címmel. 2007-ben, amikor a Magyar televíziózás 50. évfordulóját ünnepli, Szabadság tér 17, avagy a Magyar Televízió tündöklése és… címmel én írtam, szándékaim szerint dokumentumértékű képes összefoglalást. (Ráday, 2007) Ebben a könyvben külön fejezet foglakozik a két meghatározó körzeti televízióval. 2015-ben nagylélegzetű mű születik Gerner András szerkesztésében, mely tágítva vizsgálódási körét, körzeti televízió történetén túl, tág teret ad a város többi televíziós műhelyének. A mi képernyőnk interjúkra építve mutatja fel a pécsi televíziózás történetét.(magánkiadás 2015) Ebben a munkában Hárságyi Margit segítette Gerner Andrást, aki a Magyar Televízió Pécsi Körzeti stúdiójának alapító szerkesztője volt, jó ismerője és résztvevője történetének. A könyv a visszaemlékezések miatt számtalan jellemző fontos részletre világít rá. Magam, talán e könyv megjelenése okán is, késlekedtem ezzel a változás folyamataira rávilágító munkával.

Előzmények

Az 1970-es évek elején az MSZP Politikai bizottsága kijelölte a célt a körzeti televíziózás megalakításáról. A konkrét lépéseket, politikai előkészítését a körzeti televíziózásnak, Dunavölgyi Péter levéltári kutatásai alapján idézzük: Nagy Richárd elnök előterjesztését megtárgyalta 1976. Augusztus 31-én MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottsága.

„Javaslat a Magyar Televízió pécsi és szegedi körzeti stúdiójának megindítására. Előadó Nagy Richárd, meghívott Fodor László, hozzászóltak Nemes, Győri, Tömpe, Grósz, Óvári elvtársak.”

Nagy Richárd előterjesztése:

„Az MSZMP Agitációs és Propaganda Bizottsága korábbi állásfoglalása alapján a megyei párt- és tanácsi szervek vezetőinek közreműködő támogatásával a Magyar Televízió megkezdte a körzeti tévéstúdiók megvalósítását. A jóváhagyott ötből jelenleg befejezés előtt áll – ideiglenes elhelyezésben – a pécsi (Baranya, Somogy, Tolna megyék körzetében) és a szegedi (Bács, Békés, Csongrád megyék körzetében) tévéstúdiók létrehozása. További három stúdió építésére, anyagi lehetőségeinktől függően később kerül sor. A szegedi és pécsi stúdió munkálatainak jelenlegi szakaszában – hogy elkészülésük után működésük zavartalan legyen – az alábbiakban kérjük az Agitációs és Propaganda Bizottság állásfoglalását:

1.) A körzeti stúdiók feladata:

a./ műsorokat készíteni, és sugározni a központi adók számára, támaszkodva a körzetben működő politikai, gazdasági, kulturális, tudományos, oktatási és egyéb intézményekre, illetve színtársulatokra;

b./ önálló műsort készíteni, és sugározni a saját körzet területére a körzet politikai, gazdasági, művészeti, közművelődési és sportéletéről;

c./ szinkronizálni a külföldről vásárolt filmeket, illetve tévéjátékokat.

A fenti feladatokat a pécsi és szegedi stúdióban előreláthatóan három év alatt fokozatosan valósíthatják meg:

1976-ban a TV Híradó helyi részlegei megkezdik munkájukat a körzetben. Befejeződik a körzeti ideiglenes stúdiók személyi és technikai alapjainak megteremtése. A stúdiók dolgozói intenzív oktatásban vesznek részt a központi stúdiókban, s közben próbaműsorokat készítenek a körzeti stúdiókban. A felkészüléstől függően a központi adókon havi 30 perces önálló műsorral jelentkeznek.

1977-ben három önálló művészeti műsort készítenek (tévéjáték, Nyitott könyv, vers-műsor stb.), a központi sugárzás rendszerében kéthetenként 30 perces időtartalommal, önálló műsorral jelentkeznek.

1978-ban befejeződik a végleges stúdió és technikai bázis építése. Legalább öt művészeti műsort készítenek (tévéjáték, vers, irodalmi műsor), hetenként 40-60 perces önálló műsort sugároznak saját körzetük számára.

2.) A körzeti stúdiók a Magyar Televízió főszerkesztőségeiként működnek. Munkájukat az Elnök irányítja. Az érdekelt megyék párt és tanácsi vezetőivel együttműködési megállapodást kötöttünk, amely szabályozza a stúdió létrehozásában kölcsönösen vállalt feladatokat.

A körzeti stúdiók éves terv alapján végzik munkájukat. A helyi politikához kapcsolódó műsortervek elkészítésében, a körzetekben illetékes megyei pártbizottságokkal együttműködnek. Műsortervüket a Magyar Televízió Elnöksége véglegesíti.

A körzeti stúdiók munkaköreit – az illetékes pártszervekkel egyetértésben – elsősorban helyi káderekkel kell betölteni. Az ideiglenes stúdiókhoz egyenként 32 fő szükséges, a végleges stúdiókhoz mintegy 70-80 fő. A stúdió vezetőinek kinevezése megtörtént, illetve részben folyamatban van.

A körzeti stúdiók létesítését és finanszírozását a határozat alapján úgy oldottuk meg, hogy a szükséges területet, közműveket és épületeket az érintett megyék biztosítják. A stúdiók működőképes felszerelését a körzetbe tartozó megyék és a Magyar Televízió közösen finanszírozza. A végleges tévéstúdiók elkészülte után minden további költség a Magyar Televíziót terheli. A végleges stúdiók fejlesztésének második ütemében tervezzük a rádióstúdiók telepítését.

Megjegyezzük, hogy kiemelt feladatnak továbbra is a már korábban elfogadott elvek alapján az I. és II. csatorna fejlesztését, műsoraik színvonalának emelését tarjuk.

Budapest,1976. augusztus 18.”



A jegyzőkönyv szerint:



„Az Agitációs és Propaganda Bizottság, egyetértően tudomásul veszi, hogy a Magyar Televízió – a bizottság korábbi állásfoglalásának megfelelően – 1976-tól kezdődően létrehozza, és fokozatosan kifejleszti pécsi és szegedi körzeti stúdióját. A körzeti stúdiók létesítése is előmozdítja a vidéki kulturális központok fejlődését, kedvezőbb feltételeket teremt az említett körzetekről szóló tévéműsorok készítéséhez. A körzeti stúdiók a Magyar Televízió részei, irányításuk az MTV Elnökségének hatáskörébe tartozik.

A Bizottság ajánlja, hogy a tervben szereplő további három körzeti stúdió későbbi megalapítása során vegyék figyelembe a pécsi és szegedi stúdiók működésében szerzett tapasztalatokat.”(Magyar Nemzeti Levéltár - 288f 41/268.- MSZMP KB Agit. Prop. Bizottság.)

Október 6-án ülésezett az Állami Rádió és Televízió Bizottság. A napirendi pontok között szerepeltek:

Tájékoztató a Rádió és a Televízió új oktatási műsorairól című előterjesztés, és Tájékoztató a Televízió körzeti stúdióinak beindításáról, és a II. műsor szombati adásnapjának bevezetéséről. Előterjesztő Nagy Richárd, de jelen volt Megyeri Károly elnökhelyettes is, a televízió politikai területéért felelős vezető.



Az ülés jegyzőkönyve szerint:

„Megyeri Károly elvtárs az írásos tájékoztatót a következőkkel egészítette ki:

Teljes erővel folyik mindkét városban a körzeti stúdiók építése. Remélhető, hogy november 7-ig üzemképes állapotban való átadásuk megtörténik. Ezt a két stúdiót ideiglenes, átmeneti stúdiónak tekintik. Reális remény van arra, hogy november második felében a két körzeti stúdió bemutatkozhat első műsorával, kb. 30-40 perces terjedelemben. Két főosztályt jelöltek ki patronálási feladattal, a megvalósítás segítésére. A megyei pártbizottságokkal a kapcsolatuk jó. Örömmel fogadták a megyék ezt a kezdeményezést, és a politikai együttműködésen túlmenően készek anyagiakkal is hozzájárulni a körzeti stúdiók kifejlesztéséhez.”

Az ÁRTB november 3-i ülésének jegyzőkönyve szerint: „Az Állami Bizottság a Televízió körzeti stúdióinak beindításáról és a II. műsor szombati adásnapjának bevezetéséről szóló írásbeli és szóbeli tájékoztatást tudomásul vette.” (Magyar Nemzeti Levéltár – 288f. 36/1976/30 öe. MSZMP Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztály.)


A hőskorszak



Békés Sándor így emlékszik vissza kinevezésnek körülményeire: (Dunavölgyi Péter felkérésére, az általa alapított www.tvarchívum.hu oldalra, Zelei Miklós készített interjút 2007.06.18.)


„Hogy lettél te a pécsi stúdió kiválasztott vezetője?

Az isteneket kérdezd! 1976-ban vagyunk, a Dunántúli Napló, és általa én is - ha szabad ilyet mondani - a csúcson vagyunk. A Dunántúli Napló 100 000 példányú, az általam szerkesztett Hétfői Dunántúli Napló 60 000 példányban jelenik meg - és ez egyedülálló az országban. Címsorainkat rikkancsok kiabálják. Amikor is július végén vagy augusztus elején hívat engem dr. Nagy József, a megyei pártbizottság akkori első titkára. Jelen van Bocz József, a Dunántúli Napló korábbi főszerkesztője, de ebben a minőségében a megyei pártbizottság ideológiai titkára. Tudatják velem, hogy a Magyar Televízió stúdiót létesít Pécsett és ennek a stúdiónak a megszervezésével és vezetésével engem kívánnak megbízni. Derült égből lórúgás. 1976. augusztus 1-jével mentettek fel a Dunántúli Napló főszerkesztő-helyettesi tisztségéből, és átvett a Magyar Televízió, főosztályvezetői rangban. Egy nem létező stúdió vezetőjeként. Olyannyira nem létezett a stúdió, hogy még épülete se volt. Én magam voltam a stúdió! A korra is, Nagy Richárdra is, és az utána következő dolgokra is nagy erővel világít rá a következő történet. Felvisz engem Bocz József Nagy Richárdhoz bemutatni, 1976 augusztusának első hetében, egy délutáni időpontban. A ház viszonylag üres volt, az elnöki folyosó határozottan csendes. Olyannyira, hogy Nagy Richárdnak a fröccsöket magának kellett elkészítenie. Erre világosan emlékszem. Bevezettek abba a gyönyörű szobájába, amely könyvekkel volt zsúfolt. Egy hatalmas dombortérkép volt a falon, amely az adók által besugárzott területeket jelölte, és vadásztrófeák is díszítették ezt a tágas, nagy terű szobát.
Bocz József és Nagy Richárd régi ismerősök voltak, és ennek megfelelően kezdődött a beszélgetés. Különböző utazásokat, közös ismerősöket elevenítettek fel, ahogy lenni szokott, hogyha két régi ismerős találkozik. Én, miután abban az épületben akkor voltam életemben először, a televízió elnökének a szobájában pedig különösképpen, némán és megilletődötten ültem a két nagy ember között, akik – még egyszer mondom - a közös élményeiket ízlelgették és élesztgették. Richárd saját maga készített fröccsöket. Híg fröccsöket ittak, ezt se felejtem el, szóval egyáltalán nem az alkohol volt a fontos, csak éppen hogy legyen valami az asztalon... És most jön egy anekdotaszerű történelmi tény. Már eltelt egy óra, vagy talán még több is. Összeszedtem a bátorságomat és azt mondtam: „Nagy elvtárs, szeretnék valamit hallani, valami iránymutatást, feladatot kapni. Mit kell nekem ott csinálni?” Mire ő letette a fröccsöt, rám nézett, és azt mondta: "Azért kapod azt a kurva nagy fizetést, hogy kitaláld." Ezt viccesen, mosolyogva mondta természetesen. A kinevezéssel egy időben megítélt fizetésem egyébként 6800 forint volt. De aztán együttműködésünk évei alatt bebizonyosodott, hogy amit mondott, halál komolyan gondolta. Soha semmilyen nyomást sem gyakorolt rám a stúdió irányvonalát, belső rendjét és mindennapi életét illetően. És én ezt a viccesen, mosolyogva mondott útbaigazítást komolyan vettem. Hogy azért kapom a fizetésemet, hogy kitaláljam létünk értelmét - és ezzel együtt vállaljam is a felelősséget. Természetesen azzal a kérdéssel én is foglalkoztam, hogy ez a különleges szerencse hogyan érhetett éppen engem. Erre van egy tárgyszerű magyarázat, és van egy, a szimpátián múló magyarázat.
A tárgyszerű magyarázat az, amiről már szó volt: ebben a térségben, a Dél-Dunántúlon a Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiója - a nevében is benne van - egy megyék feletti intézményként, egy nem létező regionális rendszerben, körzeti feladatokkal jött létre. Ilyen munkát ebben a térségben talán egyedül én végeztem, a Hétfői Dunántúli Naplóval. Tehát ha ésszerű magyarázatot keresünk arra, hogy a kiválasztás miért esett énrám, akkor ez a magyarázat. Ha nem ésszerű magyarázatot keresünk, hanem érzelmit, akkor ez, ahogy lenni szokott, csak bizonyos emberek szimpátiájával magyarázható. Én akkor harminchat éves voltam. Volt mögöttem már némi sajtógyakorlat, sőt bizonyos vezetői gyakorlat is. Teljes mértékben azonosultam a feladataimmal, jól akartam végezni a munkámat. Azt gondolom, hogy ez a hozzáállás és a viszonylagos fiatalságom sokak számára azt ígérte, azt sugallta, hogy ez a fiatalember ezt meg tudja tanulni. Mert egyébként semmilyen televíziós kapcsolatom, tapasztalatom nem volt, ezt mindig mindenkinek megvallottam.

Hogyan készültél fel, mit tudtál a televíziózásról?

Attól kezdve, hogy a kinevezésem megtörtént, hordtam haza a könyveket és semmi más nem érdekelt már, csak a televízió. Akkoriban mindenkit bűvöletében tartott a televízió. Televíziót nézni akkor még társadalmi és baráti esemény volt. Ma a barátságokat szétveri a televízió, akkor összekötötte, mert a viszonylag kevés készülék mellett összejöttek az emberek, és borozgatás, beszélgetés közben tv-műsorokat néztek. És másnap mindenki arról beszélt, amit este látott. Ezért csodáltam is a televíziót. De azt is megvallom, hogy ami a konkrét televíziós munkát és gyakorlatot illeti, nos, az ellenszenvet váltott ki bennem. A különböző rendezvényeken, ahol a tévé stábja is jelen volt, nagyon kedvezőtlen benyomásokat szereztem. A televíziós kollégák egyrészt nagyon fölényesen viselkedtek, másrészt rendkívül kulturálatlanul. Ez egyébként máig gyakorlat. A legrosszabbul öltözött társaság mindig a tévések csoportja volt. Mi mindenhova nyakkendősen jártunk. Minket így tanítottak, és ez így volt a mi stúdiónkban is. Aki a legtoprongyosabb, a legápolatlanabb volt, az volt a pesti televíziós. És aki, persze a legelsőnek rohamozta meg a büféasztalt... Úgyhogy engem ilyen élmények után mutattak be a Magyar Televízió elnökének, és én ilyen élmények után lettem a televízió elkötelezett dolgozója. Mondanom sem kell, hogy amikor elkezdődött a szervezés a legtöbbet arról beszélgettünk egymással, hogy hogyan kell viselkedni, hogyan kell az emberekkel kapcsolatot teremteni, kapcsolatot tartani. Máig tudnék mutatni olyan leveleket az 1977-78-as esztendőkből, melyeket különböző cégektől vagy falvakból kaptam: "Megvalljuk önnek, hogy amikor bejelentkeztek, hogy jönnek, nagy szorongással vártuk magukat." Különböző indokokat írtak mellé. "És most szeretném megköszönni azt a baráti, közvetlen, oldott, segítő, élményszerű kapcsolatot és légkört, amit a munkatársai teremtettek." Azt gondoltam, és ma is azt gondolom, hogy a méretek csökkenésével - ugye egy regionális stúdió végül is a nemzeti stúdióhoz képest egy kis intézmény - megnő annak az esélye, hogy a partnereinkkel közvetlenebb legyen a kapcsolat. És ezzel együtt a nézőknek az azonosulási esélye is növekedjen. Hisz róla szól a műsor, vagy ha nem róla szól, akkor ismeri, akiről szól. Ez a két felismerés alakította aztán a munkásságunkat.

Miután kineveztek stúdióvezetőnek, hogy kezdted el a munkát?

Főosztályvezetői rangot kaptam, és ez jelentős dolog volt. Sőt, azonnal az elnökség tagja is lettem, ami a kezdeményezés és a vidék akkori megbecsülésére utal. De ezen kívül az első hónapban nem történt semmi. Egy bordó 1200-as Zsigulim volt akkoriban. Nos, az volt egy ideig a stúdió. Azzal jártam a várost, egyrészt kerestük a stúdió helyét, másrészt kerestem a munkatársakat. Megálltam a Pécsi Rádió előtt, üzentem, hogy jöjjön ki X.Y. Mindenkit ismertem a sajtó szakmában és engem is ismert mindenki. Beültünk az autómba, az volt ugyanis a "személyzeti" interjúk helyszíne. Sokszor órákig beszélgettünk. Aztán valamikor szeptemberben kaptam egy MTV-s autót, és minden így folytatódott, de már egy Volgában.
Végül a város a legendás Sörház utca 8. számú házat ajánlotta fel.


Ez egy történelmi hely Pécsett, nagyon sok közéleti esemény kötődik ugyanis hozzá. Szakszervezetek, cserkészek, sportkörök lakták és használták a különböző korokban. Persze, át kellett építeni. Azt, amennyire lehetett, én magam koordináltam, és Pestről Nánai György volt a segítőm. Nánai is főosztályvezető volt, és a Magyar Televízió elhelyezési ügyeivel foglalkozott. Szinte hetente Pécsre érkezett. A bútorokat is közösen válogattuk össze. Ez egy gyönyörű mese. Mindeközben az építkezés, természetesen, emberi, személyzeti értelemben is folyt. Ennek az "építkezésnek" az volt a kiinduló pontja, hogy minden szervezetnek a tevékenységével négy kérdésre kell választ adni. Az első és legfontosabb kérdés az, hogy mit csinálunk? Milyen "terméket" kell produkálnunk? Ez a televízió esetében a tartalmi rész a műsor maga. Ezért a legnagyobb gondot arra fordítottam, hogy az újságírói gárda legyen erős. Nyilvánvaló, hogy mindenki azokkal az emberekkel kezd, akiket ismer, és akikben bízik, úgyhogy az újságíró munkatársaim egy jelentős része a Dunántúli Naplótól, a másik része a Pécsi Rádiótól érkezett hozzánk. A Dunántúli Naplóból velem jött Pánics György, Füzes János és Hárságyi Margit. A Pécsi Rádióból jött Gombár János, Hídvégi József, Wolfahrt János. A második kérdés, hogy hogyan csinálom meg azt a valamit, amit tartalomnak nevezek. A televíziókban ez a művészeti kivitelezés, mindenekelőtt a rendezés dolga. Rendezői vonalra elsőként Bükkösdi Lászlót hívtam meg, aki akkor a Pécsi Nemzeti Színházban dolgozott. A további kérdés az, hogy mivel csinálom meg? Ez a műszaki műsorkészítők, a technika dolga. Ebben az első időben a pesti kollégák segítettek. Többen véglegesen Pécsre is költöztek. Végül miből csinálom meg? Erről azt tudom mondani, hogy hála a jó Istennek, én még a televíziónak megéltem azt a korszakát, amikor ezek a mai, mindennapos filléres gondok ismeretlenek voltak. Minden fillérért meg kellett küzdeni, nem adta Richárd könnyen a pénzt, de amit érvekkel alá lehetette támasztani - mindent írásban kért, ki kellett fejteni, mit, miért, hogyan -, azt megadta. És ha ráírta, hogy "eng" - akkor az "eng" volt. Akkor az engedélyezve volt, tehát nem voltak anyagi, filléres gondjaink. Nagy Richárdnak volt egy nagyon fontos segítsége a mi számunkra - egy zseniális ötlet: amikor elkezdődött a konkrét műsorkészítő munka, akkor ugyanis fölajánlotta, hogy azokat az MTV-ben dolgozó jelentős személyiségeket, akik Pécsről származtak el, kölcsönadja nekünk. Hát ez egy csoda volt! Három ilyen ember dolgozott nálunk. Balog Mari, a neves riporter, aki a Pécsi Rádiónak volt korábban munkatársa. Eck T. Imre, rendező, aki pécsi születésű, és Varga János, szerkesztő-riporter, aki a Magyar Rádióból került át az MTV-hez. Ez a három kolléga néhány hónapig rendszeresen lejárt Pécsre. A műsorokat mi csináltuk, de ez a három kiváló ember, barátilag mindig ott állt a háttérben és segített, ha kellett. Nem csak szakmát, szemléletet is tanultunk tőlük. A szakma, a munka, a képernyő iránti alázatot. Máig mélységes érzelmi kötődés fűz hozzájuk.

Hogy jött össze a technika, a stúdió felszerelése?

A technikának két korszaka volt. Az első korszakban nem volt Pécsett telepített technika. Az indulás évében, 1976-ban csak havonta egy műsort készítettünk. Ennek elkészült a terve, a forgatókönyve, és a forgatásra diszponálták és lerendelték Budapestről az eszközöket. 1977-ben aztán már kaptunk saját eszközöket, kamerákat, sőt közvetítő kocsit is. Ez 1977. június 13-án történt. Felejthetetlen nap. Megérkezett stúdiónk első közvetítő kocsija. Az F-1 jelű, Frenseh típusú ős öreg szerkezet volt. De mi örültünk neki. Az érdekesség kedvéért megjegyzem, hogy sok évvel később Kambodzsában jártam, ahol vietnámi és kambodzsai újságírókat tanítottunk a mesterségre - és a legnagyobb meglepetésemre az F-1 ott állt egy fészerben! Összekakálták a galambok meg a madarak, szerintem üzemképtelen volt, meg defektes is volt a kereke, de akkor is "a mi kocsink" volt... Úgy került oda, hogy elajándékozta a Magyar Televízió, a harmadik világnak nyújtott segítség keretében, és egyben a lomtalanítás jegyében...

Hány megyére terjedt ki a munkálkodásotok?

Négy megyére terjedt ki: Baranya, Tolna, Somogy és Zala megyére. Ez a legutóbbi időkig így is maradt. Bizonyos értelemben még ma is így van. Annyi változás van, hogy azóta formálisan is, jogszabályilag is, megtörtént Magyarország regionalizálása. Mert akkor jogi, közigazgatási értelemben nem volt régió, de érzelmileg vitathatatlanul létezett!. Régió abban az értelemben mindig is volt, hogy "alföldi ember vagyok", vagy "tiszántúli ember vagyok" . A tájegységi kötődés itt a Dél-Dunántúlon különösen erős. A régió az a tér, ahol az állampolgár még otthon érzi magát, ha távolodik az otthonától és ahol már otthon van, ha közeledik hozzá. Nos, Baranya, Tolna, Somogy összefüggő terület, itt az átjárhatóság és az átjárások kényszere is adott és magától értetődő. A dél-dunántúli régióban szinte minden értelmiségi a pécsi egyetemen végzett. Minden orvos itt tanult. És a halálig kötődik Pécshez. Tehát ez a régió létezik. Én dombóvári vagyok, az Tolna megye. És pécsi polgár vagyok. Mindkét helyen otthon vagyok. Erre a régióra aztán rátelepült számos regionális intézmény, még azt megelőzően, hogy a régió ilyen divatszó lett volna. A Posta, a MÁV, az egyetemek és az egyetemi klinikák, a katonai intézmények is már régen túllépték a megyehatárokat. A tömegkommunikációban, az országban elsőként, mi is túlléptük azokat, a már többször említett Hétfői Dunántúli Napló révén.

Tehát egy regionális tévé jött létre. Hogy működött? A helyi intézmények nem tolakodtak, hogy rólunk tessék riportot csinálni?

Nekünk kellett először kitalálnunk magunkat. Létrejött a körzeti stúdió, szervezetileg integrálva volt a Magyar Televízió egészébe, de azt nekünk kellett kitalálni, hogy konkrétan mit csináljunk? Ahhoz nem kellett nagy bölcsesség, hogy kimondjuk: az MTV központi műsorait nem érdemes másolni, utánozni, mert úgyse tudjuk jobban csinálni. Ezért a kiinduló pontunk az úgynevezett "fehér folt" politikája lett. Azt mondtam: Üljünk össze és nézzük meg, hogy mit nem csinál a Magyar Televízió? Ha mi nem versenyezünk, hanem kiegészítünk, akkor az jelentős hozzájárulás lesz az MTV értékeihez, felértékel bennünket, és fontossá tesz, mert az se volt mellékes, hogy ez az integráció a televízió egészébe hogyan történik meg. Ennek a "fehér folt" politikának a jegyében született meg viszonylag hamar a nemzetiségi műsorok megvalósításának a terve. Lehetőségeinket és feladatainkat keresve - a "fehér folt" politikája jegyében - három kérdést tettünk fel magunknak. Hol élünk? Hogyan élünk? Hogyan éljünk?... Az első kérdésre magától értetődő volt a válasz. A Dél-Dunántúlon. És mi jellemzi ezt a tájegységet? A természeti, táji és nemzetiségi sokszínűség! Nos, két lehetséges tematikai irány máris adott volt...

Szervezetileg hova tartozott a stúdió? A helyi hatalmi szervek valamilyen módon felettesei voltak?

Nem. A Pécsi Körzeti Stúdió a Magyar Televízió kihelyezett részlege volt, főosztályi, azaz főszerkesztőségi rangban. Nagy Richárd idejében az MTV elnöke volt az egyetlen és közvetlen felettesünk. Az én kinevezésemet illetően, természetesen, konzultációk folytak a Baranya Megyei Pártbizottsággal, de a Megyei Pártbizottságnak nem volt velünk szemben szakmai kompetenciája. A Tolna és Somogy megyeinek pedig különösképpen nem. Az természetes, hogy kapcsolatban álltunk egymással. Az is természetes, hogyha mondtak valamit, arra én odafigyeltem. A fontos rendezvényeken ott voltam, figyeltem, hallgattam, okultam belőle. De a pártbizottsági titkárok nem voltak a főnökeim. Nem avatkoztak a műsorpolitikába. Ez nyilván azzal is magyarázható, hogy Baranyában kiváló pártvezetők voltak. Például dr. Nagy József, ő közgazdász volt, a Magyar Nemzeti Bank regionális igazgatójából lett megyei pártbizottsági első titkár. A közelmúltban, 2007 januárjában halt meg. Csak az érdekesség kedvéért mondom, hogy ő Sólyom László apósa. Abszolút kultúrember volt. A helyettese, szintén közgazdász, dr. Dányi Pál volt. Szakemberek voltak, technokraták. Nem is értették a pártzsargont, nem is használták. Hát ez volt a hetvenes években Pécs!”

Békés Sándor kicsit hivatalosabban így fogalmazta meg a Stúdió célkitűzését. Ez a gondolkozásmód következetesen érvényesült is a hétköznapokban. Vezetető rendezőként (1979-1983) ezt volt módom megtapasztalni.

„ A magyar társadalomban az 1957 után kibontakozott történelmi folyamatok – a tudomány és technika fejlődésének legújabb eredményeit is mind tudatosabban felhasználva - magától értetődően igényelték a tájékoztatás egész rendszerének, azon belül a legújabb és legkorszerűbb médiumnak, a televíziónak a kitüntetett fejlesztését.” (Az első évtized)

Érdemes ezt a társadalmi folyamatot – most már némi történelmi rálátással – elemezni, már csak azért is, mert a kezdet és a vég okait is a társadalmi folyamatok határozták meg.

„A város ez idő tájt különösen büszke volt pezsgő kulturális életére (országgyűlési képviselője Aczél György volt). Öttagozatú színház, sorozatos Illyés Gyula- ősbemutatókkal, már működő rádió, élénk képzőművészeti élet, az országos hírű Jelenkor irodalmi köre méltán keltették a város vezetőiben azt az érzést, hogy a város nem hogy hajlandó befogadni egy regionális televíziót, de hagyományai miatt joga is van rá.” (Szabadság tér 17)

Ehhez persze nem kis mértékben járul hozzá az a demokratizálódó folyamat, az a társadalmi béke, melyben a politikai vezetésnek nem tűnik igazán kockázatosnak az alulról jövő kezdeményezések beemelése a tömegkommunikációba. Ugyanakkor tetten érhető volt az a tendencia is, hogy a progresszivitás diaszpórikusan áromlott a vidék felé. (A Kaposvári Színház fénykora, Pécsi Filmszemlék, filmesek tájékozódása a szabadabb lehetőségeket kínáló műhelyek felé: Vitézy László, Erdőss Pál, Téglásy Ferenc, Wiedermann Károly, Babiczky László…) Ezek az alkotók Budapesten szerzett tudással felvértezve érzik úgy, hogy művészeti, szakmai céljaikat, elképzeléseiket a legkisebb kompromisszummal a pécsi műhelyben tudják realizálni!

Vitézy László rendező így vall erről 2012-ben. (Mi képernyőnk, 205. oldal)

„Nekem akkoriban az életemet mentette meg ez a lehetőség, jelesül hogy a Pécsi Körzeti Televízióban dolgozhatok. Abban az időszakban, a filmgyárban Nemeskürty István, a Magyar Televízió dokumentumfilm osztályánál pedig Radványi Dezső utasította el jelentkezésemet, mindketten azt kérték, egy ideig ne adjak be forgatókönyveket. Pécsett sem tájékozatlansággal, sem szakmai tudatlansággal nem találkoztam, helyette viszont rengeteg ambiciózus ember közé kerültem. Igaz nem mindig tudták pontosan, mit akarnak. Elfogadták tőlem a tanácsot, hogy mindig kell találni egy pontos célt.”

Erről a folyamatról 2007-ben így írok:

„Azok az erodáló tendenciák, melyek a budapesti műsorkészítést a 70-es évek legvégén már jellemezték, nem voltak láthatók a körzeti televíziók műsorában. A régióhoz való szorosabb kötődés, a műsorokra jövő közvetlen reakciók, a közvetlenebb közönség kapcsolat igen jó hatással volt a műsorok igényességére. A körzeti televíziók főszerkesztőinek két gazdájuk volt. A régió politikai és kulturális vezetése informálisan, de nagy nyomást gyakorolt a televízió műsorpolitikájára. Nem csak a meghívók áradatával, de a régiók gondjaival, terveivel foglakozó értekezletekre is rendszeresen hívták a helyi televíziósokat. Személyes látogatásaikkal, a helyi szakemberek kitüntetéseivel is folyamatosan demonstrálták a szoros kapcsolatot. Cserébe természetesen elvárták, hogy a régió szándékai szerint szerepeljen a műsorokban. Ezek a törekvések sokszor váltottak ki ellenérzéseket a fővárosi tévés vezetésben. Ami lent természetes volt, Budapesten függetlenségi törekvésnek, vidéki gőgnek tűnt. A hetenként, havonta Budapesten főszerkesztői értekezletre járó stúdióvezetőnek jó diplomáciai érzékkel kellett lavíroznia a kettős elvárás közepette. A fővárostól való távolság különösen a második, harmadik ötéves periódusban Szegeden és Pécsett is korszerűbb, ma úgy mondhatnánk közszolgálati, interaktívabb televíziót eredményezett. Az igazi kényszerítő erő a regionalitásból adódó szoros közönség kapcsolat volt. A szerkesztők, de a stáb többi alkotója, munkatársa helyi, lakossági kapcsolatokkal rendelkezett, így lehetőség volt rá, hogy elsődleges információikkal, exkluzív anyagok készülhessenek. Az adások, bemutatók után az adott közösségek visszajelezték véleményüket és rámutattak a felületességekre. Ez a szoros kapcsolat precizitásra, fokozott felelősségre szoktatta az alkotókat. Az „alulról” jövő nyomás sok esetben az elfogadókkal, a megrendelőkkel is vitára kényszerítette az alkotókat. Ezek a szabadság küzdelmek, dicséretére legyen szólva az alkotóknak, igen eredményesek voltak. Ha ma áttekintjük az archívumban e korszakból őrzött alkotásokat, bátran mondhatjuk, hogy hű képét adják a régió történetének, kulturális mozgásának.” (Szabadság tér 17)



Már az első adás is kedvező visszhangra talált a régióban, de országosan is. Ennek oka az elvek következetes felvállalása volt, és a fiatal munkatársak tehetsége. Egy csokor az akkori kritikákból, melyek hangvétele azt is jelzi, hogy a régió az első pillanattól kezdve befogadta a pécsi műhelyt. Ez a szoros kapcsolat hosszú ideig jó háttere, záloga a stúdió alkotógárda sikereinek, talán függetlenül attól, hogy született régióbeliek vagy elkötelezett vendégek-e az alkotók. Néhány mondat a kritikák visszajelzéseiből:

„A mi újszülöttünk…igen egészséges tüdőről, lendületes, bátor életerőről tett tanúbizonyságot már születése pillanatában. Rögtön beszélni, muzsikálni, szerkeszteni kezdett, szóval nem egyszerűen csak él, hanem máris csinálja, amiért létrejött. Fiatalos önbizalommal lépett a nagyobb család, az ország elé, s azt se szégyellte, hogy beszédkészsége esetleg még nem éri el a felnőttekét. Jól tudván, hogy minden mai gyerek lekörözhet rövid időn belül minden mai felnőttet.” (Dunántúli Napló)

„Amilyen gyengén debütált Szeged, annyira kitett magáért Pécs! Miként azt vártuk s ahogy az illik – Balogh Máriának a Pécsi Rádió egykori gyakornokának jóvoltából rendre megismerkedhettünk a stúdió ifjú, ám annál tehetségesebbnek tűnő, máris fesztelenül beszélő, szépen artikuláló munkatársaival, s ahogy azt megint csak illik, igen jó képsorokat láthattunk. Pécsről tehát elhittük, hogy ott új műhelye nyílt a hazai televíziózásnak.” (Pest megyei Hírlap)

„A pécsiek azzal is inkább elnyerték a rokonszenvünket, mert odaálltak a kamera elé, maguk készítették riportjaikat, még ha rendezés munkáját vendégre, a nagy gyakorlatú Eck T. Imrére bízták.” (Szolnok megyei Hírlap)

„A Pécsi Körzeti Stúdió a bemutatkozással elkezdte azt a magazin-műsort, amelyet, vagy amelyhez hasonlót mindkét stúdiónak meg kell valósítani a jövőben.” (Csongrád megyei Hírlap)

„Remélni merem azonban, hogy gyakorlatilag mégiscsak lesz zalai haszon abból, hogy a héten megnyílt Pécsett és Szegeden a Magyar Televízió két vidéki, avagy helyesebben: nem budapesti stúdiója. Elsősorban természetesen arra gondolok, hogy a rendeltetésszerűen Baranya, Tolna, Somogy körzeti stúdiójának szánt pécsi szerkesztőség kiterjeszti érdeklődését Zalára is – elvégre gazdasági-tervezési szempontból megyénk is ennek a dél-dunántúli régiónak a része.” (Zalai Hírlap)

Ennyi év távlatából visszanézve egy alkotóműhely történetére, kis túlzással meg lehet állapítani, hogy a biztató kezdet után sikeres tíz év következik. Elmondhatjuk, hogy az első évtizedben megszületik szinte minden, amit egy alkotóközösség, egy alkotóműhely eredményként elkönyvelhet. Fontos dokumentumfilmek, ismeretterjesztő filmek sora születik. Sóvári Gizella vezetésével a pécsi szerkesztőgárda: Gombár János, Pánics György, Füzes János, Bükkösdi László, Hídvégi József, Hárságyi Margit – Vitézy László, Erdőss Pál, Téglásy Ferenc, Radó Gyula, Babiczky László, Litauszky János…

Sóvári Gizella nyugdíjba vonulása után életrajzában így ír erről a pécsi tevékenységéről, hiteles képét adva a dokumentum műhely tevékenységének:

Az MTV – akkor már – csaknem húsz éves történetében új fejezetet nyitott a körzeti stúdiók létrehozása: elsőként, 1976 november 16-án Pécsett, és ezzel gyakorlatilag egy időben Szegeden, azzal az ígérettel, hogy ezt hamarosan követi a miskolci, a debreceni és a győri stúdió megalakítása a többi körzeti központban. Az ünnepélyes megnyitó azonban gyakorlatilag üres stúdióban zajlott: előbb Budapestről kölcsönzött, majd „uraságoktól levetett”, fekete-fehér technikával, ősöreg (Pye) közvetítőkocsival készültek a műsorok.

A gondolkodást azonban mindez nem akadályozta meg; mindenkit izgatott a kérdés: mivel tudnánk magunkra vonni az ország közvéleményének figyelmét, mi az, amit mi másként tudunk-látunk Dél-Dunántúlon, mint „a pestiek” a Szabadság térről. Hamar rájöttünk: legnagyobb előnyünk az, hogy itt élünk. Ráadásul fiatalok voltunk (a stúdió átlagéletkora 31 év volt!), s ily módon természetesen „meg akartuk váltani a világot”. Néhány budapesti szakemberen kívül a munkatársak többsége Pécsről és környékéről verbuválódott, a szerkesztő-riportereket a Dunántúli Naplótól és a Magyar Rádió Pécsi Stúdiójától csábította át Békés Sándor stúdióvezető (korábban a Napló főszerkesztő-helyettese). Jómagam Budapestről, a Figyelő szerkesztőségéből érkeztem Pécsre, és „műsorügyi” helyettese lettem a stúdióvezetőnek.

A nyolcvanas évek elejére egyre határozottabb formát öltött a később megbecsült nevet szerzett dokumentumműhely, amelynek szlogenje lett a „Hol élünk, hogyan élünk?” E kérdésre kétféle módon igyekeztünk választ keresni. Az egyik a bevallatlan, előítéletekkel terhelt múlt tisztázása. A történelmi dokumentumfilmek némelyike a második világháború és az utána következő zűrzavaros évek homályát próbálta oszlatni. Ilyen volt például a nyolcvanas évek közepén készült (Miskolcon díjat is nyert) Hűségesek (rendező Litauszki János, szerkesztő-riporter Gombár János, szerkesztő Sóvári Gizella), amely a magyarországi németek náciellenes mozgalmának (Hűséggel a hazához) bemutatásával bizonyította, nem minden német volt nácibarát Magyarországon (sokuk „jutalma” mégis a kitelepítés lett).

Hasonlóan kényes kérdéseket feszegetett Téglásy Ferenc-Füzes János katonatrilógiája, amely – megelőzve Sára Sándor emlékezetes sorozatát – a második világháborúban részt vett magyar katonák személyes tragédiáiról adott addig szokatlanul hiteles képet. Ebbe a sorba illeszkedik a Gulagon raboskodó Rózsás Jánosról készített portré (rendező Litauszki János, szerkesztő-riporter Belénessy Csaba, szerkesztő Sóvári Gizella). A háború utáni évek kényszerű gyakorlata volt, hogy a megfogyatkozott férfi-munkaerő helyére nőket állítottak, kellő ideológiával alátámasztva. Ilyen „korunk hősei” voltak a traktorista lányok, akikről nemcsak (nívódíjas) filmet készítettünk, hanem országos találkozójukat is megszerveztük (rendező Litauszki János, szerkesztő-riporter Hídvégi József, szerkesztő Sóvári Gizella). Végül hadd ragadjak ki még egy tabutémát, amelynek feldolgozásával szintén úttörők voltunk a hazai tömegkommunikációban: Szoboravató címmel dokumentumfilmet készítettünk a hírhedt MAORT-perről, s az ártatlanul elítélt, a rendszerváltásig nem is rehabilitált Papp Simonról (rendező Litauszki János, szerkesztő-riporter Gombár János, szerkesztő Sóvári Gizella).

A pécsi dokumentum-műhely másik erőssége a szociográfiai filmek vonulata. Akkoriban erős volt az értelmiségben a kritikai hang a falvak elnéptelenedése, a szakképzetlenek nyomorúságos helyzete miatt (is). Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy szerkesztő-riportereink jól ismerték a "terepet", Budapestről pedig sok fiatal (tévés és „balázsbélás”) rendező keresett megszólalási lehetőséget – Babiczky Lászlótól Radó Gyuláig, Erdőss Páltól, Téglásy Ferenctől Vitézy Lászlóig. Olyan aprófalvak sorsát tártuk az ország – ekkor még érdeklődő – nyilvánossága elé, mint Gyűrűfű, Monosokor, a teljesen cigányok lakta Alsószentmárton, Gilvánfa (Esélylesők – a magyarmecskei „iskolakísérlet”), a hányatott történelmű Véménd. Fő kérdésünk az volt: mennyire meghatározó az, hogy valaki hol született, és hol járt iskolába? Kiderült, hogy bizony nagymértékben. Ma is aktuális lenne Vitézy László és Pánics György akkori dokumentumfilmje, „A jövő munkása”, amely a szakképzés anomáliáit járta körül.

A dokumentum-műhely harmadik vonulata a portréfilmeké; olyan embereknek igyekeztünk „örök” emléket állítani, akiknek tevékenységét időtállónak és példaértékűnek tartottuk: iskolateremtő tudósoknak, orvosprofesszoroknak, művészeknek, közösségformáló „egyszerű embereknek”. Oly sokan voltak, hogy felsorolásukkal nem is próbálkozom. (1976-1986)



Térjünk vissza a Zelei Miklós interjúja Békés Sándorral.

„Volt valamilyen műsorotok miatt konfliktus?

Egyetlen egy olyan filmünk volt, ami nem került képernyőre. De visszhangja azért volt...

Még így is, hogy nem sugározták?

Igen. Bükkösdi László rendező, akit az előbb szeretettel megemlítettem már, csinált a 70-es évek legvégén vagy a 80-as évek legelején egy filmet kábítószeres gyerekekről. Szipózással kezdődött, ismerjük ezt a nejlon zacskós dolgot, és aztán mindenféle más gyógyszerekkel, vodkával kevert kábítószerezés folyt. Akkor a kemény drogok még nemigen jutottak be az országba. Nos, erről a kényes témáról forgatott ő egy dokumentumfilmet. A filmet magához rendelte Megyeri Károly, aki akkor a Magyar Televízió elnökhelyettese volt, és közösen megnéztük. Úgy tudom, hogy később - állítólag - Aczél György is megnézte. És nem került soha képernyőre. Az indoklás majdnem elfogadható volt. Az indoklás ugyanis az volt, hogy már-már módszertani útmutatást adunk a filmben, hogy hogyan kell szipózni. De a valódi ok, nyilván, az volt, hogy nem akarták beismerni, hogy a szocializmusban is vannak reménytelen helyzetben lévő fiatalok, kiúttalan életek.

Hogy ment ez? Hogyan derült ki az, hogy ti egy ilyen témájú filmen dolgoztok..?

Minden filmnek, minden műsornak volt és van ma is dokumentációja. Voltak törzslapok, forgatókönyvek, stb. Azokban szerepelt a koncepció. Én beosztásomnál fogva Nagy Richárd alárendeltségébe tartoztam, de a műsormunkát az egész politikai területen Megyeri Károly felügyelte. Mint ahogy a művészeti területet a szintén elnökhelyettes Szinetár Miklós. Megyeri Károly minden műsornak látta, láthatta az adminisztrációját, ha vette a fáradtságot. A törzslapokon rajta volt minden. És ezt a témát kiszúrta.

Gyakran előfordult, hogy fölkéretett filmeket?

Nem. Talán egyszer volt még egy ilyen filmünk, amit közösen néztünk meg Megyeri Károllyal. Moldova György írt egy könyvet Komlóról, ha jól emlékszem, Tisztelet Komlónak címmel. Ahhoz hasonló szociográfiai megközelítésben mi is csináltunk egy filmet, és azt is megnézte Karcsi. Volt is észrevétele, talán valamit ki is vágtunk belőle, de aztán adásba ment.”



Békés Sándor által elmondottakat érdemes kiegészíteni. Eutanázia,(Békés naplójában november 18 ez szerepel: elnöki döntés értelmében nem kerülhetett képernyőre!) Véménd, Görcsöny, vagy pl. az 1983-ban Horváth László orvosról készül film is nagy politikai visszhangra talált. Erről Dunavölgyi Péter televízió történetében találhatjuk az alábbi krónikát.

„1983. Április 19. 18.20 Egy módszer embere. Portréfilm Dr. Horváth Lászlóról. A műsort a Pécsi Körzeti Stúdió készítette, szerkesztő- riporter: Gombár János, operatőr: Háda Sándor, rendezte: Téglásy Ferenc.

Korabeli levél arról tanúskodik, hogy az országos pártvezetés, sőt maga Kádár János is magyarázatot kért a Pécsi Körzeti Stúdió műsora miatt.

1983. május 24. MSZMP KB Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztálya levéltervezetet készített Kornidesz Mihály és Aczél György számára, mely Feljegyzésben az aláírók tájékoztatták Kádár Jánost az MSZP KB első titkárát a Pécsi körzeti Stúdió egyik portréfilmjével kapcsolatos helyzetről, részlet:

„ A Magyar Televízió pécsi stúdiójának dr. Horváth Lászlóról készített portré – filmjével kapcsolatban – kérésnek megfelelően – tájékozódtunk az Egészségügyi Minisztériumban dr. Medve László államtitkár elvtársnál, amelyről az alábbiakban szeretnénk tájékoztatni. Dr. Horváth László pécsi egyetemi adjunktus munkásságát ismerik, az érbetegek ellátásában résztvevő belgyógyász, sebész, radiológus munkacsoport legaktívabb tagja. Munkássága alapján miniszter elvtárs az Országos Érsebészeti intézet Szakmai Kollégiumának tagjává is kinevezte.

Az általa végzett eljárás tudományos értékét a sebészek, radiológusok különbözően ítélik meg, annak elvégzését a szakemberek az érfestéssel kimutatott szűkület bizonyos típusainál ajánlják. Horváth doktor által alkalmazott eljárást a Pécsi Egyetemen túlmenően az Országos Érsebészeti Intézetben is, az Országos Kardiológiai intézetben is alkalmazzák. Évente az ilyen jellegű érkatéterezések kb. egy harmada történik Pécsett.

Az adás hibája volt, hogy nem teljes realitásában mutatta be az eljárást, általános alkalmazhatóságának illúzióját keltette, holott valójában az esetek nagy részében nem helyettesítheti az érműtéteket s az amputációk sem kerülhetők el minden esetben. (…)

(…) Tekintettel arra, hogy igen sok néző felháborodott levélben követelte a Minisztériumnál és a szakintézeteknél az érbetegek állátásának javítását, Medve elvtárs felkérte a Televízió vezetőit, hogy dr. Horváth László és más szakemberek részvételével térjenek vissza az érbetegek ellátására kialakuló komplex tevékenység bemutatására.” (Magyar Nemzeti Levéltár 288 fF 36/1983/17. öe. MSZMP Tud. Kult. Oszt.)

Kérdez a holnap (szerkesztő-riporter: Pánics György)

„1978 tavaszán hírét vettem, hogy van Baranyában egy szorgalmas emberek lakta gazdag falu, a mohácsi járásban található Véménd, amely mégsem fejlődik, sőt csökken a lakossága. A községet svábok, a háború után a Felvidékről a kitelepített németek helyére költöztetett magyarok, valamint cigányok lakták.
Az okokat kutatva kiderült, hogy pont a szorgalmas munka által megtermelt anyagi javak okozták a népesség csökkenését,a község visszafejlődését, ugyanis a fiatalok nem akartak Véménden maradni. Túl későn épült az út, amely közelebb hozta a megyeszékhelyet, az ifjúság inkább Pécsett és a Pécs-környéki községekben építkezett, vagy vásárolt lakást. Leegyszerűsítve: a Véménden szorgalmasan dolgozó szülők adták a pénzt a gyerekeknek, hogy hagyják ott a falut. Az akkori tanácselnök a filmben így fogalmazott: "Valószínű, hogy egy-két véméndi új utca nem Véménden, hanem Pécsett épült meg." Motort vettünk a gyereknek, megkapott mindent, amit csak akart, de nem maradt - panaszolta egy idős házaspár.

Erről a jelenségről, erről a folyamatról szólt a "Kérdez a holnap" című dokumentumfilmünk, melynek címe arra utal, hogyan tovább ebben a helyzetben. Van-e visszaút? A kérdésre Téglásy Ferenc rendező és Pánics György szerkesztő-riporter kereste a választ.

Miután a filmet bemutatta a Magyar Televízió, kitört a botrány. A megyei tanács elnöke levelet kapott a véméndiektől és a mohácsi járási vezetőktől, melyben megírták, hogy a tévések megszégyenítették őket, s bár az öregedés, a lepusztulás képei igazak, de miért kellett ezt ország-világ tudomására hozni? Nagy szégyen, hogy ezt mások is látják.

A dologból végül tetemrehívás lett: a véméndi kultúrházban ott szorongott az egész falu, akikkel az alkotóknak szembe kellett nézniük. A vetítés után dr. Dányi Pál, a Megyei Tanács elnökhelyettes igyekezett szelíden meggyőzni a véméndieket, nem sok sikerrel. Nekem örök élmény, amikor a dokumentumfilmes visszatér a "tetthelyre" és szembesül a dühös szereplőkkel.” (Pánics György 2016)



Elindul a Pannon Krónika (1978 jan. 13 - 1985 márc. 8) Hídvégi József főszerkesztésében. Ez a havonta jelentkező magazin képes a régió ütőerén tartani a kezét. Képes hírt adni a világnak a régió életéről, gondjairól, s ezt teszi úgy, hogy a becsülete megmarad azok előtt is, akiket beemel a köztudatba. Ebben a műsorban volt folyamatos lehetőség mindazon témáknak a feldolgozására, melyekből technikai okok miatt egyedi műsor nem készülhetett. De ez egyben azt is jelentette, hogy itt mód volt a stúdió minden munkatársának szóhoz jutni. Így emlékezett 2016-ban Hídvégi József:

„Miközben a Pannon Krónikát szerkesztettem, rendszeresen dolgoztam a Hétnek. Minden héten Pestre jártam. Volt, hogy éjjel a Szabadság téren HÉT anyagot vágtam, s azután, reggel autóztam Pécsre, hogy a Pannon Krónikát csináljam. A Krónika egyfajta vidéki híradózás volt, sokat tanultam belőle, de egy idő után szűknek tűnt az a világ. Örök életemben úgy gondolkodtam, hogy azért a kőért soha nem hajolok le, amire ránéztem és tudtam, hogy föl tudom emelni. Csak az izgatott, amibe benne láttam a kudarc lehetőségét, s persze a sikerét is. A HÉT egy próbatétel volt. Azt hiszem, én kerültem először Pestre a Pécsi Stúdióból.”

Megszűnésének közvetlen oka a regionális adásban létrejövő regionális híradó.

„Ma jelentkezett utoljára a Pannon Krónika. A búcsúszámban közreműködtek mindazok a vezető szerkesztők, riporterek, akik az elmúlt nyolc év alatt dolgoztak a Krónikában: Füzes János, Gombár János, Hídvégi József, Pánics György. Egykori riportjaik, tudósításaik nyomába szegődtek, újra felkeresve a régi helyszíneket: mi történt azóta. Ez a műsor a mi számunkra azt jelentette, amit a katonák számára az úgynevezett hídfőállás jelent. Ezzel a műsorral vetettük meg lábunkat az információs műsorok területén és ebből a hídfőből kiindulva készültünk fel a körzeti adások megindítására is” (Első évtized 158 p.)



.

Országos jelentőségű műsorral jelentkezik Füzes János. (1981) A Sorstársak nemzetközi vonatkozásban is élharcosa lesz a sérült emberek érdekeiért harcoló és tájékozódásukat segítő televíziós műsornak. Itt jelenik meg a magyar képernyőn először jeltolmács! A havi rendszerességgel jelentkező magazin készítéséért Füzes Jánost 1984-ben a Nemzetközi Rehabilitációs Társaság XV. kongresszusán a Henry Kesler díjat vehette át!

Médiatörténeti jelentőségű, hogy a szegedi és pécsi műhely indítja el a nemzetiségi műsorokat. Német, szerb, horvát, szlovák, román nyelvű adások magyar felirattal készülnek. Ez lehetővé teszi a kisebbségi kultúrák, az identitás ápolásán túl a kultúrák közötti átjárást. Pécsett Popovics István, Wolfahrt János, Stangl Márta, Gerner Éva, Balázs Mihály országosan elismert szakemberekké válnak. Ezekben a nemzetiségi műhelyekben nem csak magazinok, de pótolhatatlan értéket képviselő művészeti, kulturális műsorok is születnek. Magam is hálás vagyok a sorsnak, hogy „Ha a haza szót hallom…” címmel forgatott dokumentumfilmem nem csak nagy sikert aratott, de jól tükrözte a magyarországi német kisebbségnek a magyar hazához való kötődését. Máig meghatódom, ha ezeknek az embereknek őszinte vallomásaira gondolok. A pécsi szerkesztőségből indul az első cigánymagazin ötlete is és csak később kerül budapesti megvalósításra.



De a kulturális-művészeti műsorok sem maradtak le, sőt! Annak ellenére, hogy sikereik nem vertek akkora politikai visszhangot, országos sikert, jelenlétük természetesnek tűnt. Ezeknek a műsoroknak inkább önbizalom növelő szerep jutott. A régió miután büszke volt pezsgő művészeti életére, természetesnek tartotta, hogy ez megjelenik a pécsi képernyőn is. Sokat jelentett azonban azoknak a művészeknek, akik kimondva vagy kimondatlanul napi munkájuk során érezték a „vidékiség” hátrányait. Hallama Erzsébetről készült portréfilm címe is kitűnően mutatja ezt az élethelyzetet, ezt az életérzést. Egyvárosú ország. Portréfilm készült Marczis Demeterről, Ulrik Dóráról, Csorba Győzőről, Pákolitz Istvánról, és másokról.

De az első öt év nagyléptékű nekibuzdulását mutatja, hogy hat dramatikus mű is készül.

Testvérpár (Téglásy Ferenc,1978)

Pákolitz István: Paklada (Wiedermann Károly, 1978)

A király pantallója (Wiedermann Károly, 1979, színes mesejáték)

Lippenszky István: Láz (Babiczky László, 1980)

Jósfay György: Szigorított fegyház (Babiczky László, 1982)

Czakó Gábor: Szénporcsata (film)(Babiczky László,1982)

Ez a lendület aztán megtörik, ahogy a pénz fogy és az irány a politikai és hírjellegű műsorok felé fordul. Az előkészületek a városi televíziózás beindítására és a regionális sugárzás megindítására másfelé viszik a pénz és az energiákat. 1981 decemberében a stúdió statisztikát készít az elkészült egyedi műsorokról 1977-1981 között.

Ezek szerint öt év alatt 116 egyedi műsor készült. Zenés, táncos, szórakoztató 20. Történelem, helytörténet, hagyomány: 16. Településpolitika, településszociográfia: 14. Nevelés, munkásművelődés: 13. Művészet, irodalom: 10. Táj, természet: 9. Tudományos kutatás, egészségügy: 7. Ipar, ipartörténet: 5. Ifjúságszociológia: 5. Tévéjáték: 4.



Az átalakulás új tendenciái:



Ma már szinte elképzelhetetlennek tűnik a számtalan televíziós csatorna világában, hogy a múlt század nyolcvanas éveiben a legszűkebb keresztmetszet a műsoridő volt. A Pécsi körzeti Stúdió alkotóit elsősorban akkoriban nem is annyira a technika korszerűtlensége és a pénzügyi szűkösség nyomasztotta, hanem a kevés és rossz adásidő. Itt nehéz volt fölvenni a versenyt a fővárosiakkal, nem csak a vidékiség okán, hanem azért is, mert Budapesten is ökölharc ment a műsoridőért. Pécsett két menekülési irány látszott realitásnak. A városi televíziózás beindítása és a regionális sugárzás lehetőségének megteremtése. Mindkettőre meg volt a politikai akarat, ezért ez látszott az előremenekülés lehetőségének. Az alkotói energiák kiteljesedését ígérte. Természetesen ebben a gondolkodásban az újságírói gondolkodás volt a meghatározó.

„Televíziózás a Magasházból: gyakran összejártunk, és az egyik ilyen alkalommal felmerült, hogy az épület harmadik emeletén található funkció nélküli szárítóhelységet használhatnánk, valami okos, közösségi célra. Berendeztünk klubhelységet, ahol a helyben lakó művészekkel előadói estek, gyermekműsorok, vetélkedők és sok más érdekes közösségi program valósult meg. Ekkor merült fel, hogy a Ház egyedülálló antenna- és kábelrendszere nemcsak a legendás 25 emeletest hálózza be, hanem a környező tízemeletes épületekre is át tud adni információkat. A lelkes lakók egy, az említett kábelrendszeren sugárzott televízióadást álmodtak meg. Két szakember azonnal támogatta az ötletet: Bozsó Ferenc, aki a Magasházban szomszédom és barátom volt, amúgy pedig az MTV Pécsi Körzeti Stúdiójában gyártásvezető, valamint Székelyhidi Attila műszaki vezető. Bozsó Ferenc lakásán összegyűltünk, a tévésekkel együtt körülbelül tízen. Babiczky László, aki akkor az MTV Pécsi Stúdiójának főrendezője volt, felajánlotta, hogy megírja az első műsor forgatókönyvét. Békés Sándor stúdióvezető hozzájárulásával, az MTV eszközeivel, társadalmi munkával elkészítették az interjúkat neves pécsi személyiségekkel, a műsorblokkok közötti betéteket a városi művészegyüttesek archív felvételei adták…Az adásnak olyan sikere lett, hogy 4-5 alkalommal megismételték. (Orcsik Ferenc, Mi képernyőnk 211-212 oldal)

Békés Sándor Orcsik emlékezésre reagálva másképpen emlékezik a születés pillanatairól. Vélhetően mindkét emlékezőnek igaza lehet. Ez a kettősség azt bizonyítja, hogy a levegőben volt, hogy a technológia teremtette lehetőséggel élni kellene illetve élni lehet.

Orcsik Feri emlékezése a városi (kábel) televíziózás kezdeteivel kapcsolatban megmosolyogtatott. Sem neki, sem Bozsó Ferinek nem volt kezdeményező szerepe. Sőt... Az lehet, hogy beszélgettek róla, de ilyenek nagyon sokan voltak. De engem nem zavar ez az utólagos „szerepvállalás”. Maradhat is. De ha tényszerűen akarod ennek a fontos (ténylegesen országos jelentőségű) kezdeményezésnek a születéstörténetét feldolgozni, akkor szíves figyelmedbe ajánlom a Baranya Művelődés című folyóirat 1984/2-3. számában megjelent írásomat, mely ÚJ TÍPUSÓ TELEVÍZIÓ SZÜLETIK címmel jelent meg. (101-105. oldal). Ugyanezt a témát bővebben kifejtettem a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Akadémiai Bizottsága közleményeként megjelent TÖMEGKOMMUNIKÁCIÓ ÉS REGIONALITÁS című kiadványában. ( „A közösségi televíziók megteremtésének útján”, Debrecen, 1985. 101-109. oldal) Mindezt csak a ténybeli (és történelmi) korrektség okán említem.

Ezt követte az első hivatalos kísérleti adás 1979. április 2-án, majd 1981-ben az megbízták a Pécsi Körzeti Stúdiót a hivatalos kábeltelevíziós kísérletek megkezdésére és ennek az úttörőnek számító folyamatnak szakmai és politikai felügyeletére. 1982. november 29-én a kertvárosi Nevelési Központból elindul az ország első kábeltelevíziós adása. Főszerkesztő: Füzes János, a Körzeti Televízió egyik alapító tagja. Szekfű András felmérése, az első félév működéséről, azt tükrözte, hogy erre a szolgáltatásra van igény. A felmérés adatai részletesen meg megismerhetők a Baranyai Művelődés 1984 2-3 számábó.

A korszak és a pécsi televíziósok gondolkodásmódjának érzékeltetésére érdemes idézni részleteket Békés Sándornak a Baranyai Művelődésben 1984-ben megjelent cikkéből.

„Pécsett mintegy 22 ezer lakást érintenek azok a föld alatt futó különleges kábelek, melyek eredet rendeltetése, hogy a nemzeti televíziós programokat jó kép- és hangminőségben jutassák el az otthonokba” „Ez a kábelrendszer azonban többet tud ennél.” „De miért nem teremthetne kapcsolatot ember és ember között?! A pécsi kábeltelevíziós adáskísérletek, melyek 1982. november 29-én kezdődtek, speciális lakótelepei műsorokkal, a lakótelep önismeretének fejlesztését, emberi kapcsolatok létrejöttét, a közügyekben való beleszólás lehetőségének megteremtését – egyszóval közösség létrehozásának segítését tűzték ki célul.” „Lehetőségét és szükségességét alulról fogalmazták meg.” 1984-ben minden megyében sor kerül a konkrét lehetőségek és igények felmérésére, s bizonyosak lehetünk benne, hogy Pécs mellet rövidesen több magyar városnak is lesz saját Városi Televíziója. A pécsi kísérlet szervezőinek és résztvevőinek felelősségét ez természetese tovább növeli.”

Az új szakmai feladat nem kis megterhelést jelentett a pécsi televíziósok számára, nem csak azért, mert ki kellett találni ezt a televíziózási formát, hanem azért is, mert sem pénzügyileg, sem létszám tekintetében nem volt lehetőség igazi bővítésre. Az új eseményre, hírre koncentráló televízió nem tette lehetővé a nagyobb lélegzetű egyedi műsorokra való koncentrálást.

Bár a remény, hogy meg lehet haladni ezt az állapotot, még áthatotta a pécsieket. 1981-ben döntés születik a stúdió ingatlanjának bővítéséről, ha nem a tervezgetett új épületről,


hanem az Alsóhavi út 16-ban lévő bölcsődei telek és épület hozzácsatolásával, a Sörház utcai komplexumhoz. Az ingatlan bővítés világosan jelzi, hogy technológiai és feladatbővülésre készül a Pécsi Körzeti Televízió. (1984-ben indul az építkezés és 1985 év végén vehetik birtokba a televízió munkatársai.)


Az 1982-es esztendő még egy jelentős, az aktualitás irányába elmozduló változást hozott. Horváth Ádám és Peták István új, hetente jelentkező nagylélegzetű aktuális műsort indított Ablak címen. Ebbe az élő adásba betervezték a pécsi és szegedi élő bejelentkezését. A stúdióvezető szobájában a „pestiek” jelenlétében latolgattuk az előnyöket és megfogalmaztuk félelmeinket. (Békés Sándor, Sóvári Gizella, Gombár János, Pánics György, Babiczky László, majd Székelyhidi Attila műszaki vezető) Előnynek gondoltuk, hogy viszi hírünket az országos adásba való rendszeres bejelentkezés, ami a technológiában azt is jelentette, hogy kiépül az állandó mikrohullámú összeköttetés a fővárossal. Féltettük azonban az önálló döntés elvesztését egyfajta alárendeltséget feltételezve az Ablak szerkesztőitől. Végül is Pánics György felvállalta, hogy képviseli Pécset és megvívja, megvédi, ha szükséges, a pécsi önállóságot. Rendszeres bejelentkezéséivel ő lett Pécs ablakarca!


Hogyan tovább MTV?



Losonczi Ágnes szociológus 1981 szeptemberében „Létérdek, érdeklődés és az életmód tendenciái” (A nyolcvanas évek és a Magyar Televízió) című tanulmányában nemzetközi és magyar társadalmi tendenciák tükrében vizsgálja a televíziózás és a magyar televíziózás jövőjét. Losonczi tanulmányát egy sor, elemző dolgozat követi, televíziósok tollából egy-egy területre koncentrálva. A System vállalat átvilágít, javaslatot tesz, de érdemi változás a televízió struktúrájában nem történik.

Nagy Richárd, a televízió elnöke 1982-es jelentésében a politika felé pontosan fogalmaz arról, hogy a Magyar Televízió milyen kihívások előtt áll. Rámutat a várható konkurencia harcra és jelzi, hogy a költségvetés számára bevételt termelő televízió hamarosan rá fog szorulni a finanszírozásra. Horváth József gazdasági igazgató, reagálva azokra az elméleti tanulmányokra, melyek a televíziózás jövőéről szólnak így fogalmaz.

„ Néhány éven belül – ha az előfizetési díjak nem emelkednek – reálisan számolni kell azzal, hogy az MTV kiadásai mind nagyobb mértékben meghaladják bevételeit. Hangsúlyozni kell, hogy a mai feladatokról és elvárásokról van szó és a televízió jelentőségének, hatásának, szerepének mai hivatalos megítéléséről. Amennyiben ez változik a 80-as években – a hozzáértők szerint ez feltétlenül változni fog -, akkor jelentős fejlesztés és költségvetés növelés nélkül az előrelépés feltételei nem biztosíthatók.”

Mi érződik ebből Pécsett? Érződik, hogy a gyors fejlődés a körülményekben lassul. Kevesebb a pénz, nem nőhet a létszám, nincs érdemi fejlesztés a tévétechnikában. Egyre fegyelmezettebb gazdálkodással tudja a stúdióvezető fenntartani a két politikailag preferált feladatot, a kábeltelevíziós kísérletet, majd a rendszeres adást, a regionális sugárzást, mely percbővülést hoz. (1985 áprilistól) A fejlődés érzetét kelti, hogy megkezdődik a Stúdió ingatlan állományának bővülése. Megindul az építkezés. A kedvezőtlen tendenciákat elsősorban az egyedi műsorokat készítők érzik, nem csak az válik világossá, hogy nincs rá pénz, de az is, hogy a kötelező feladatok miatt szellemi energia is nehezen jut rá. Nincs mód hosszabb terepszemlére, a téma igényes kiérlelésére. A hír az aktualitás mindent visz! A válsághangulaton Békés Sándor belső átszervezésekkel, szigorúbb szervezeti rendszabályokkal igyekszik úrrá lenni. 1983 kora nyári naplómban ez a bejegyzés áll:

„De sajnos az a műhely (művészeti-dokumentumfilmes), mely szerencsésebb körülmények esetén létrejöhetett volna Pécsett, az elkövetkezendő években nem jön, nem jöhet létre. A változás iránya a minőségi műhelymunka felől a középszer, a más televíziós főosztályok napi gyakorlata felé halad. Ezért úgy döntök, hogy visszatérek Budapestre és nem hosszabbítom meg a szerződésemet.” (Babiczky)

A Pécsi Körzeti Stúdiót érzékenyen érinti, hogy 1983 októberében távozik Nagy Richárd elnök, akinek mindig szív ügye volt a pécsi műhely. 1984-ben átalakuló Hét műsorához kerül Hídvégi József. (Hajdú János kéri ki) 1985 májusában Gombár János az MTV Belpolitikai Osztályára távozik. Döntésének okáról így ír:

„A nyolcvanas évek közepének Magyarországán szabadabb volt a levegő a fővárosban. Más volt a lehetőség arra az oknyomozó, valóságfeltáró újságírásra, mely mind a mai napig a legközelebb áll a lelkemhez” (Gombár/Húszévesek 24 oldal)

1985-ben dönt Sóvári Gizella is hogy elhagyja a pécsi műhelyt, távozásának okai közt említi, hogy az adminisztratív vezetői feladatok mellett egyre kevesebb lehetőség mutatkozott az alkotó, dokumentumfilmes munkára. (Munkatársai: Gombár János, Hídvégi József, Erdőss Pál, Vitézy László, Litauszki János)

„Akkor divatos volt a regionalizmust emlegetni, amely azonban nem honosodott meg Magyarországon, megmaradtak a megyék. Ha a stúdióban maradtam volna egyre szűkültek volna a lehetőségek az igazi alkotó munkára, melyet a legjobban szerettem.” (Sóvári, A mi képernyőnk 62. oldal)

Litauszki János rendező így emlékszik a pécsi műhelyre.

„A filmkészítés nem munka – életünk része. A mi ügyeinkké váltak mások ügyei: a Traktorista lányok, a Hűségesek, az Esélylesők, Göndöcs Éva néni meséi…Már figyelnek ránk, már tudnak rólunk. A filmkészítés öröme – jó filmek, díjjal. Nekem volt egy csapatom.” (Húszévesek 47 oldal)

Érdemes megfigyelni Gombár, Sóvári, Litauszki mondataiban az aggódást a beszűkülés, a lehetőségek csökkenése miatt. Ez az érzet viszi Litauszkit is a fővárosba alkotótársai után, pár évvel később. Hoffman György a pécsi műhely meghatározó rendezője is Pestre szerződik.

Nehéz szakaszolni, de az első évtized vége és a második évtized eleje már inkább szól az egyéni rendezői, szerkesztői ambíciókról, mint a csapat, a műhely innovációjáról. Generációváltás is lezajlik: Bucsky Csilla, Szűcs Imre, M. Markó Judit kapcsolódik be a műsorkészítésbe. Bárány György, Bükkösdi László egyre több kettős-hármas feladatot vállal az egyedi műsorokban.

Bekapcsolódik az aktív műsorkészítésbe Békés Sándor stúdióvezető is! Az alkotók keresik a beszűkülő mozgástérben a lehetőségeiket. Olyan műsorötletekben gondolkoznak, melyek „ministábot” és kis költségvetést igényelnek. Nem elhanyagolandó szempont az sem, hogy mindez összeegyeztethető legyen a kötelező sorozatjellegű műsorokkal. Bárány György operatőr hármas minőségében (operatőr, szerkesztő, rendező) végigforgatja az ország horgászvizeit. (Somogy, Tolna, Baranya, Csongrád, Veszprém, Győr-Sopron, Nógrád, Szabolcs-Szabolcs-Szatmár Bereg) Forgat a Balátai őslápról. Pánics György a Balaton szerelmeseként a vitorlázásról a Kis-Balatonról. Békés Sándor beleveti magát a történelem kutatásába és fontos hiánypótló dokumentálást végez. (Hol vannak a katonák sorozata, Kéri Kálmán és Jány Gusztáv portré, vagy film a magyar katonai ejtőernyőzésről…) De hódolhat természetszeretetének Balátai ősláp, Őzek a város szélén. Bükkösdi László a régió kultúrájának jó ismerője minden erejével törekszik ennek a kincsnek a felmutatására. Portréfilmeket forgat, népszokásokat örökít meg. Csak egy-két példa: Tiszteletadás Csorba Győzőnek, Vári Éva, Fél óra Pinczehelyi Sándorral, Pákolitz István 75 éves, Marczis Demeter portré, 100 éves a Pécsi Nemzeti Színház, Péter Gizi)

„A nézők is megkérdezték néha, de magam sem tudtam sokszor a munka hevében, hogy milyen beosztásban dolgozom. Voltam riporter, szerkesztő, rendező, dramaturg, jegyzet és glossza írója-mondója, voltam riportalany és szakács a képernyőn.” (Húszévesek /26 oldal)

Hárságyi Margit, aki a Stúdió alapítótagja, a Húszévesek kötetben így látja lehetőségeit:

„A regionális televízió eszközeivel elmondhattam véleményemet a déli háborúról (Gálos Orsolya kitűnő műfordításában megjelent könyvrészlettel), letehettem voksomat a menekültek mellett (a szigetvári táborban készült műsorral), állást foglalhattam a kényes zsidó kérdésben (a pécsi zsidó hitközségről készült műsorban) és végül bejártam Dél-Dunántúl külföldi testvérvárosait is, lengyel nyelvismeretem révén találkozhattam, portréműsort készíthettem Andrzej Wajdával…”

Jósfay György ekkoriban a filmográfia szerint a népszokások, hagyományok nyomába ered: Mesél a Bátai erdő, Vincenap, Adventi koszorú, Pünkösdölés, Somogyi tavaszfesztivál, Vörsi betlehemes, Szép Zalában születtem… Vagy „Az első hegedűtől a prímásversenyig” és a Csárdaprimás verseny három adása…

Nem lehet igaz a kép a pécsi műhelyről, ha nem említem meg, hogy a lehetőséget jól kihasználva szép operatőri teljesítmények születnek: Bárány György, Háda Sándor, Kókány Zoltán, Pálfi István, Szondi Imre. Ezek az operatőri teljesítmények emelik az egyedi műsorok színvonalát és megmutatják, hogy még a beszorított technikai és anyagi lehetőségek ellenére is lehet magas színvonalon dolgozni.

„A határokon átnyúló régiós gondolkodás és együttműködés napjaink slágertémája. Nos, a Pécsi Stúdió ezen a téren is kezdeményező volt, 1987-ben ugyanis csatlakoztunk az Alpok-Duna-Adria mozgalomhoz.(Kornídesz Mihály elnök felkérésére) Nagyjából a volt Osztrák-Magyar Monarchia területét fogja át ez a mozgalom. A közös televíziós magazint hat ország tucatnyi regionális stúdiója állítja össze. Amikor mi beléptünk ebbe, akkor még állt a vasfüggöny. A Varsói Szerződéshez, a NATO-hoz tarozó országok, valamint semlegesek és el nem kötelezettek működtek együtt. Ez akkor példanélküli dolog volt. A nagy televíziók nem is tehették volna meg. Ám a méretek csökkenése, a regionális jelleg erre is lehetőséget adott... Egészen nyugdíjba menetelemig én voltam a magyar szerkesztő ebben a nemzetközi konglomerátumban. Óriási tanulási, összehasonlítási, kitekintési lehetőség volt a számunkra ez a sokoldalú együttműködés...” (Békés Sándor)

Talán ez a műsorfolyam volt az utolsó stratégiai kezdeményezés, mely túlmutatott az egyéni alkotói ambíciókon s melynek gyökere a regionalitás fontosságának hitéből táplálkozott, de túllépett egy nagyobb régió felé összekapcsolva nemzetiségeket, nemzeteket. 2007-ben véget ért ez az együttműködés.



A rendszerváltás éveinek hatása a regionalitásra.



A felgyorsult politikai változások kitüntetett szerephez juttatják a Magyar Televíziót. A televízió nemcsak közvetítői, de politikai-aktuális műsoraival katalizátorává is válik az eseményeknek. A magyar társadalom minden fontos eseménye a fővárosra koncentrálódik. A Magyar Televízió megújuló törekvéseit a napi politika befolyásolja. A két folyamat szoros egymásra hatása jól kimutatható. Ebben a helyzetben nem jut igazi figyelem a régiókra. Nemcsak arról van szó, hogy az, ami fontos az Budapesten történik, hanem arról is, hogy a Magyar Televízió átalakulása, átalakítása – lépések a közszolgálat felé - leköt minden emberi energiát. Különösen élessé teszi a helyzetet, hogy a választások után sem szűnnek meg a harcok a Magyar Televízió fölötti hatalom megszerzéséért. Harcol a többséget megszerző politika (Antal kormány) és az erős ball-liberális ellenzék (Göncz Árpád köztársasági elnök), de legalább ennyire erős egy harmadik oldal is, a televíziós újságírók, művészek csapata, akik megízlelve a változáskor kiharcolt függetlenséget, ezt megtartani szeretnék! Ebben a hármasságban hamar elvérzik Bereczky Gyula a „múlt embere”, nem tud pár hónapnál tovább hatalmon maradni Nemeskürty István se. A helyzet pikantériája, hogy az elnöki testületet alkotó értelmiségiek között ott van Gombár János, a Pécsről elszármazott szerkesztő-riporter is. Hankiss Elemér televíziós reformtörekvései is megakadnak a médiaháború kemény politikai harcai közepette. Nahlik Gábor, Szilárd Tibor, Horváth Ádám, Székely Ferenc fémjelzik az újabb átmenetet. Az 1994-es választások után bekövetkező politikai fordulat a Magyar Televíziót is közvetlenül érinti, mert megszületik a médiatörvény. Ez lehetővé teszi a magyarországi plurális televíziózás berobbanását. A kereskedelmi televíziók versenyére felkészülési ideje a Magyar Televízió Rt.-nek. Finanszírozottságának és technikai ellátottságának hiányában ereje megroppan, nézőinek jelentős részét elveszíti! Peták István a médiatörvény után megválasztott első elnök (1996, október –1998, január) átalakítási tervei megbuknak, vagy nincs idő a realizálásukra. Energiái felmorzsolódnak a kuratóriummal folytatott harcokban a politikai csatározásokban. Ő az utolsó az elnökök között, akinek gondolkodásában, elképzeléseiben szerepe van a regionalitásnak. Akinek terveiben szerepet kapnak a regionális stúdiók. Ahogy nagy Richárd távozása, úgy Peták István bukása is nagy hátrányt jelent a Pécsi Körzeti Stúdiónak. De a 20. év ünneplésekor Peták István még biztos jövőt ígér!

„Amikor Pécs és Szeged a 20. születés napját ünnepli, első hónapjában van a részvénytársaság az MTV Rt és az újrakezdés felhőtlen öröme, és bizakodása jellemzi. Van média törvény, van Rt.a csodafegyver, van törvényesen választott elnök, aki régi televíziós, Peták István. Az ünnepi beszéd a regionális televíziózás fontosságáról, megerősítéséről szól. Az MTV Rt. a politikai csatározások középpontjába kerülve csőd közeli helyzetekben, a kereskedelmi televíziók versenyében egész tevékenységét beszűkíteni volt kénytelen. Mindenben az olcsó műsorpercekre törekedett. Ez megpecsételte a regionális televíziózás sorsát Magyarországon. A fejlesztési pénzek szinte nullára csökkentek, a kevés pénz csökkenő műsoridőt eredményezett, és mint minden területen, a híradószerű aktuális magazin jelleg tudott csak fenn maradni. Megerősödött a központi irányítás. A körzeti stúdiók jövőre, a plurális televíziózás korában, amikor sok-sok országos televízió mellett városi, kerületi, sőt falusi televíziók is működnek attól függ, hogy az Európai Unióban preferált regionalitás és a körzeti televíziózás megtalálja-e egymást.” (Babiczky, Szabadság tér 17)

A központi irányítás megerősödése azonban nem kedvezett a vidéki műhelyeknek. A rendszerváltás közeledtével a fontos események a fővárosban zajlanak. A társadalom és a média figyelme elfordul a vidék felől. A vidéki műhelyek közérzetét átlengi az eljelentéktelenedés érzete. A Húszévesek kötet dolgozatai kettősségről tanúskodnak. Még sokan tovább látnak a jelen média és politika helyzeten, és hisznek a regionalitás fontosságában. Hisznek abban, hogy az Európai Unió a régiók Európája lesz, de érzik a fenyegető veszélyt, ami ezeknek a vidéki műhelyeknek a megszüntetéséhez vezethet. Peták István Közszolgálatiság és Regionalizmus címen ír köszöntőt. De rámutat a helyzet ellentmondásosságára, mely előrevetíti a jövőt. Peták az utolsó olyan elnök, aki még komolyan számol a regionális televíziózással.

„A történelem gyártott nekünk a Kárpát-medencében jó pár régiótorzót, határon innen és túl. Természetes gazdaságföldrajzi egységeket szeltek keresztül, természetes politikai, közgazdasági, kulturális, gazdasági központokat lehetetlenítettek el. Az eredmény – többek között – Budapest vízfej még inkább erőre kapott és növekedett, míg Győr, Szombathely, Pécs, Debrecen, Miskolc csak lassacskán, csak részben vehette át a megszüntetett funkciókat. A Magyar Televízió is torzókat gyártott: 1976-ban Pécsett és Szegeden létrehozta a vidéki stúdióit úgy, hogy másfél évtizeden keresztül soha senki végig nem gondolta, hogy mi végre is jöttek létre, s ebből természetesen következik, hogy lényegi módon soha nem is integrálódott a Magyar Televízió életébe. Budapest, a Szabadság tér ellenérdekelt volt, tehát ellenállt, ellenáll a mai napig.” (Peták, Húszévesek 6. oldal)

Dr. Vastagh Pál igazságügy miniszter ugyanebben a kötetben Garantálni kell fennmaradását címmel interjúban tesz hitet a regionális média fontosságáról. De ez a cím is jelzi a veszély nagyságát. Ez tehát a helyzet 1996-ban. De eközben a Médiatörvény nyomán alapjaiban megváltozik az audiovizuális médiahelyzet. A köztelevíziónak két országos kereskedelmi televíziós versenytársa lesz. A megváltozó technológia következtében – reális befektetéssel – városi televíziók kezdik meg a sugárzást. Szaporodnak a magyar nyelven sugárzó külföldi kereskedelmi adók. Átrendeződik a reklámpiac. A köztelevízió konszolidációja, finanszírozásának megoldása elmarad. Politikai harcok színterévé válik. Zajlik a médiaháború. Peták Istvánt megbízott elnökként Horváth Lóránt váltja, aki szakmai alapon próbálja konszolidálni a sorozatos vezetőváltások miatt szétzilálódott intézményt. Igazi politikai háttér nélkül azonban ez reménytelen küzdelem.

1998-ban az első Orbán kormány megalakulása után Szabó László Zsolt lesz a televízió elnöke, akinek erős politikai felhatalmazása van a Magyar Televízió Rt gyökeres átalakítására, személyi állományának radikális újragondolására. Az 1000 (egyezer) fős elbocsátás érzékenyen érinti a Pécsi Körzeti Stúdiót is. Az ezerfős elbocsátási hullámban állítják fel Pánics Györgyöt, a stúdióvezető helyettest és Hárságyi Margitot a stúdió alapítótagját. Nyugdíjazzák Békés Sándor stúdióvezetőt, aki a megalakulás óta egy bizonyos állandóságot jelentett a pécsi műhely életében. Békés Sándor nyugdíjazásáig eredményes harcot folytatott az egyre nehezedő körülmények között is a regionalitás fennmaradásáért, az alkotó műhely megőrzéséért. 2015-ben egy portréfilmben így fogalmazza meg véleményét a végjátékról:

„Az a tény, hogy mi azok között éltünk, akikről a műsoraink szóltak ez egy humanitással töltötte föl a műsorokat. A Pécsi Körzeti Stúdió leépítése elválaszthatatlan a Magyar Televízió (MTVA) leépülésétől. A Magyar Televízió politikai küzdelmek koncává változott, egyre bizonytalanabb költségvetés mellett kellett tevékenykedni. Ha egyre kevesebb a pénz, akkor egyre kevesebb a műsor, ha egyre kevesebb a műsor, akkor egyre kevesebb az ambíció. Akkor az emberek az egyre kevesebb feladat okán egymás ellen fordulnak, a fölfelé törekvő ambíció megtörik. A Közszolgálati Magyar Televízió többet veszített (a körzeti stúdiók bezárásával – a szerk.), mint azok a dolgozók, akik egzisztenciájukat, álmaikat veszítették el. A Magyar Televízió, mint közszolgálati intézmény, arra hivatott, hogy a haza minden pontján, minden eseményén, minden fontos emberi pillanatában jelen legyen. Ezt nem lehet másképpen csinálni, csak ha egy decentralizált szervezet áll rendelkezésre. Ez létrejött s most amputálták.”



A lejtmenet tizenöt esztendeje



Az a másfél évtized, mely a Pécsi Körzeti Stúdió bezárásához vezetett egyenes következménye volt a magyarországi közszolgálati televíziózás mélyrepülésének. Arra terjedelmi okok miatt nincs mód, hogy televízióselnöktől-elnökre, vezetőről-vezetőre kimutassam, hogy a változások miként eredményezték azt, hogy a regionális stúdiók élén is sorozatosak voltak a vezetőváltások: Belénessy Csaba, Havasi János és Ruzicska Mária, Élő Gábor, Németh Zsolt. Különböző hatáskörök alá- és fölérendelési helyzetekben, más és más szervezeti felépítések folyamatosan változó folyamatában ezek a vezetők nem tudnak a sokféle politikai elvárásnak megfelelni és sem gazdaságilag, sem szakmailag nem képesek a helyzet konszolidálására. Nem csak arról van szó, hogy ezek a vezetők koncepciónélküli kiszolgálói voltak a fővárosi elképzeléseknek, hanem arról is szól ez a másfél évtized, hogy jelentős likviditási gondok nehezítik a munkát és minden érdemi fejlesztés is elmarad.

„Csúnya idők következtek. Mivel gazdálkodásunk nem volt önálló, nem tudtuk időben átutalni a kollégák fizetését, előfordult, hogy több hónapig nem kaptak pénzt. Sztrájkhangulat alakult ki. Végig azzal voltam elfoglalva, hogyan lehet családok életét föl nem rúgva dolgozni. Mindez nagyon visszás érzés volt, hiszen azt mondtam a kollégáknak, ha reggel eldöntötted, hogy dolgozol, azért minőségi munkát várok, a problémáidat hagyd otthon. Ha holnap azt a döntést hozod, hogy nem jössz, mert máshol kell megkeresned a betevőt, meg fogom érteni.(Ruzicska, Mi képernyőnk 137. o.)



A munkatársak – hasonlóan fővárosi kollégáikhoz – állandó egzisztenciális félelemben dolgoztak, kénytelenek voltak a túlélésre koncentrálni. Műhelymunkáról, innovációról ezekben az időkben már nem lehet beszélni. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy egy-egy alkotói pillanatban nem születhetnek szakmailag jó alkotások, ez nem jelenti azt, hogy a műsorkészítők nem tettek meg sokat azért, hogy vállalható műsorok szülessenek. A legtehetségesebbek, a legszerencsésebbek átmeneti ideig lesznek csak részesei a pécsi csapatnak és már lépnek is tovább. Nem perspektíva már a regionális stúdióban dolgozni. (Altorjai Anita, Lajos Tamás, Erős Antónia, Vujity Tvrtko)



Tény az, hogy az új évezred nem szól a vidéki televíziós műhelyekről. A köztelevízió alulmaradva a médiaversenyben igyekszik elvesztett pozícióit visszaszerezni, helyzetét stabilizálni. Székházat vált. Székházat épít. Átáll a digitális technológiára a műsorkészítésben és a műsorsugárzásban. Gyökeresen átalakítja gazdálkodását és szervezetét. Megalakul az MTVA (Műsorokat Támogató Vagyonkezelő Alap). Egy irányítás alá kerül a Magyar Rádió, a Magyar Televízió Rt, a Duna Televízió és az MTI. Az új technológiai lehetőségekkel élve megsokszorozza csatornái számát. Ezekre megrendelő szervezeti egységeket hoz létre. M1 néven önálló hírcsatorna is létesül. Hírrendeléseit alkalmi tudósítókkal realizálja. Híranyagok forgatását egyedi megrendelésekkel, felkérésekkel intézi. A városi televíziókra, mikro vállalkozásokra építi, és nem számol állandó vidéki szervezeti egységeivel, a körzeti stúdiókkal. Nem számol, mert csak megrendelést teljesítőkre van szüksége és nem önálló műhelyekre. Ezért látszik számára racionális költségcsökkentő döntésnek ezek felszámolása.



A magyarországi körzeti televíziózás végjátékának okai közt azonban nem csak az állami média elképzeléseit kell megjelölnünk. A magyarországi közigazgatási rendszerben nem realizálódik a regionális szemlélet. Nem teremtődik meg ennek gazdasági alapja. Nem jönnek létre a régiók, melyek alapját képezhették volna az erre épülő közszolgálati televíziózásnak. Hasonló a véleményt fogalmazott meg életinterjújában Hídvégi József is.

„Azt gondolom, hogy mi, akik részesei lehettünk a körzeti stúdiós világnak, minket érdekel, de, másokat már nem annyira. Véget ért egy korszak, megszűnt a Stúdió. Én nem akarom elvetni akkori életem egyetlen momentumát sem, hiszen, én abból is táplálkoztam, de mára már kiszerveződött az élet a stúdiók alól. Jelentősebbek lettek a városi televíziók. Minden, fontos dolog, ami a környezetünkben történik, azt a helyi, városi televíziók közvetítik. A városban élők a helyi híreket figyelik, a cégek ott hirdetnek. Nem úgy fejlődött az élet, hogy a körzeti televíziók szilárd talpazata megmaradjon, sem társadalmilag sem gazdaságilag. Nem alakult ki a közigazgatásban a regionalitás, nem jöttek létre ilyen gazdasági szervezetek sem, vagy csak nagyon kevés. Ezért szét kellett esnie. Ha arra lett volna lehetőség, hogy a vidék színeit a körzeti televíziók közvetítsék országosan is, talán, úgy életben maradhattak volna. Németországban pl. ZDF úgy működik, hogy a központja mindentől távol, zöld mezőn épült, de szerte az országba, ha jól tudom, huszonhat (26) körzeti stúdiót működtetnek. Minden anyag helyben készül, s onnan juttatják be a központba, végső formába ott rakják össze, így lesz belőle országos adás. Magyarországon minden a fővárosban dől el.”(Babiczky - Dunavölgyi 2016)



Az audiovizuális médiavilág nagyfokú pluralizáltsága, a technikai eszközök felhasználó-barátsága, a képi információk interneten keresztül a célállomásra juttatásának hátköznapi lehetősége is azt az érzetet kelti, hogy a vidéki műhelyek feleslegesek. Az egy más kérdés, hogy az önálló szellemi műhelyek nehezebben irányíthatóak felülről, kézi vezérléssel, a megrendelő szándéka szerint.



Összefoglalva a folyamatot azt kell látnunk, hogy a megszűnés okai sokrétűek. De a döntések mélyén a magyar társadalom demokrácia szintjének változásai a meghatározóak. Amikor egy társadalmi berendezkedés számára fontos az alulról induló építkezés, a kisközösségek véleménye, akkor létrehozza ennek szervezeteit. Ez teremtette meg Magyarországon a regionális műhelyeket, a Regionális Körzeti Televíziókat is. Amikor a felülről vezérelt autokratikus berendezkedés lesz a meghatározó, akkor ezekre a műhelyekre nincs szükség. Akkor a korszerű technikával rendelkező kivitelezők el tudják látni a feladatot. Törvényszerű volt tehát a regionális televíziós műhelyek felszámolása. Az más kérdés, hogy a változások ilyen irányú alakulása nem mindenki számára örömteli, mint ahogy az sem, hogy ez a folyamat csak egy eleme annak, hogy a Közszolgálati Televíziónak állami, kormány-televízióvá alakult át.



(Budapest, 2016. május 1)

Babiczky László