MTV-s hangmérnökök (A hangosztály)
A beszélgetésen jelen vannak:
Krajcsovics István, Pécsi Péter, Gergely András hangmérnökök, akik Babiczky László kérdései alapján idézik meg az MTV történetének ezt a területét.
A Magyar Televízió speciális szervezeti felépítése azt eredményezte, hogy két elkülönülő terület jött létre. Kemenes Frigyes vezette csapat, megy a külső filmes forgatásokra, végzi ezek utómunkálatait és tevékenyen részt vesz a külföldi filmek szinkronizálásában. Tevékenységük elválik a televízió stúdiókban és a közvetítő kocsikban dolgozó hangosoktól, akik a műszakhoz Kerpel Róbert felügyelete alá tartoztak. Ennek a beszélgetés nem tárgya a műszak szervezeti egységébe tartozó hangosok tevékenysége. (Babiczky László)
A magyarországi televíziózás 1957-ben indul. Ekkor válnak a kísérleti adások rendszeres hivatalos adássá. Honnan toborzódik a hangmérnöki csapat?
Eleinte nem volt hangmérnöki csoport. A műszakiak végezték ezt a feladatot: Südi Nándor, Faragó Zoltán. A kezdetekben nem volt a rögzítésre lehetőség. Élő adások voltak, a hangot is a stúdió műszaki munkatársai készítették. A bejátszások készültek filmre, itt a filmes területről alkalmilag bedolgozó hangosok dolgoztak, illetve a Pannónia szinkronstúdió munkatársai.
Kik voltak az első hangosok a televízióban?
Gedeon Ellen, Réti János, Hegedűs László, Schelb Gyula, Gulyás Kati, Waller Juli, Fogarasi János, Pintér József. Két mikrofonos volt: Szabó Pista, Zsobrák Ferenc. Egy háromszor négy méteres helységben üzemeltünk. Lehajtható szekrények voltak. Volt egy ici-pici raktár, de raktáros nem volt, az eszközök névre voltak kiadva. Volt egy szabály. Az új ember mindig egy levetett berendezést kapott, az „új” eszköz a „tapasztalt” szakembernek jutott. De olyan volt a légkör, hogy ha valaki nem dolgozott, akkor felajánlotta a korszerűbb cuccát a másiknak. Bárkihez bármilyen problémával oda lehetett menni, a gyakorlottabbak mindig segítettek. Nem volt féltékenykedés. Igaz, munka is volt bőven. Jutott mindenkinek feladat. Az volt a gyakorlat, hogy amikor valakit felvettek a televízióban akkor egy-másfél hónapig beosztották tapasztalt kollegák mellé, hogy figyeljen, tanuljon és csak aztán kapott kisebb önálló feladatot. Nagyon vigyáztak a fokozatosságra. Itt munka közben láthattuk az egész stáb munkáját. Keverésre szabadidőnkben jártunk be nézni a nagyok munkáját. Kemenes Frigyes pártolta azt, hogy a jó mikrofonosok végezzenek iskolát, hogy hangmérnökök lehessenek. Volt előrejutási lehetőség. De olyan szigorú volt, hogy amíg nem volt meg a diploma addig nem minősített át senkit hangmérnöknek. A munkát végezni lehetett, de kinevezés nem volt. A forgatási tapasztalat és az iskolapadban tanult műszaki ismeretek együtt adták a szakmai megbízhatóságot. Ez fontos volt, mert az eszközök nem fejlődtek, anyagi okok miatt, elég gyorsan. Leleménnyel kellett segíteni magunkon. A főnök (Kemenes Frigyes) nyitott füllel járt a televízióban és figyelte, hogy kiről mit mondanak. Nézte és hallgatta is a műsorokat, figyelte a beosztottak munkáját. Dicsért is, ha kellett.
A feladatokat ki osztotta el?
Balogh Rozália (Incike) diszpécser, hazavitte a következő heti tervet és őt föl lehetett hívni, ha valaki nem kapott táviratot a beosztásáról. Telefonok nem nagyon voltak, mobil telefon még nem létezett. Incike túlbiztosítása és becsületessége biztosította a zavartalan működést. Dicséret neki érte. Az elosztás fő szempontja az volt, hogy egy adott produkcióhoz kit kértek ezen belül volt a diszpécsernek döntő szerepe.
A filmes-hangosztály csapat volt, segítettük egymást. Addig nem volt féltékenység, míg a gyártási pótlékos fizetős külső munkák be nem indultak, de ez a feszültség is kezelhető volt. Addig mindenki a fizetéséért dolgozott. A pénz függött az életkortól, a szakmában eltöltött időtől, a végzettségtől. A munkát meg el kellett végezni. Szerettük csinálni, nem panaszkodtunk. A gyártási pótlékok megjelenésekor kicsit szétszaladt a csapat. A rendezők, a dolog természetéből adódóan, szerettek állandó stábbal dolgozni. Ha a hangos csapatnak szerencséje volt és egy olyan rendezőt, vagy rendezőket fogott ki, aki gyakran dolgozott a filmgyárban akkor annak jelentősen több lett a pénze. Ezeket a stábokat anyagi okokra hivatkozva nem lehetett szétrobbantani. Ez a helyzet nem kis gondot okozott a vezetőknek, hogy lehet-e ezt a különbséget valahogy egy kicsit kompenzálni, mert itt a hangmérnöki minőség és a kereseti lehetőség sokszor nem volt igazságos. Pontrendszert találtunk ki a kicsi prémiumpénzek szétosztására, mely figyelembe vette a forgatási körülményeket, a feladat nehézségét. Sokat agyaltunk mi ezen, „kisfőnökök”, hogy az elosztás kicsit igazságosabb legyen. De a mi dolgunk volt az anyagrendelés, a karbantartás koordinálása…
Milyenek voltak a hangrögzítő berendezések?
Maihak magnó. Ez egy öszvér szerkezet volt. A mechanikája rugós szerkezet, felhúzó kurblival kellett működtetni. Volt rajta egy pörgő excenter, hogy amikor a rugó ereje csökken, ez ne befolyásolja a szalag sebességét. Az elektronikus része 4.5 Voltos elemmel működött. Egy mikrofont lehetett rádugni. Később létezett ennek kétcsatornás változata is. Tizenkét kiló volt. Az akkori kamerákba 10 percnyi nyersanyagot lehetett befűzni. Ennyit bírt ki ez a magnó is. Ha az ember nem húzta fel elég jól, akkor felvétel közben kurblizni kellett, hogy nehogy hamarabb leálljon a masina. Ez úgynevezett kétszalagos technológia, mert van a film és van a hangszalag, melyek egymással szinkronban futnak, mind a vágóasztalon, mind pedig a vetítőgépben. A hang hathuszonötös magnószalagra rögzítődött, majd átkerült az átíróba, ahol ezt átírták egy 16 mm-es perforált magnószalagra. Ez került aztán a vágószobába. A filmkamerából átjövő pilot jel biztosította a szinkront. Ez a technológia azonos volt a kor filmgyártásának technológiájával. A „filmes” technológia több mint húsz évig lényegében változatlanul megmaradt. Természetesen az eszközök korszerűsödtek, de együtt haladtunk a filmgyári kollegákkal. Talán mindig egy kicsit lemaradva.
A 70-es és a 80-as években a TV-filmek, sorozatok (Linda, Angyalbőrben stb.) túlnyomórészt vezérhanggal és utószinkronnal készültek. A 80-as évek második felétől az induló új sorozatoknál (Szomszédok - Krajcsovits István, majd Kisváros - Pécsi Péter) anyagi okok miatt, alapkövetelmény lett a "hasznos hang". Ezt lehetővé tette a már hozzáférhető 6 csatornás Audio URH-szet bérlése, majd megvásárlása. Alkalmazásával már akusztikailag kedvezőtlen vagy zajos helyszíneken is tudtunk hasznos hangfelvételt készíteni. Ezzel jelentősen bővült a Hangosztály URH mikrofon-állománya. Nem sokkal később már minden hangmérnök számára tudtunk biztosítani saját használatú URH mikrofont.
Ez a technológia vagy húsz évig változatlan formában fennmaradt. Persze a technika, az eszközök korszerűsödtek.
Kemenes Frigyes 1960-ban vagy 1961-ben kapta a feladatot, hogy szervezetbe tömörítse a hangosokat. De a filmezés teljes technikai háttere is hozzá tartozott. Ez a struktúra az 1985-ben bekövetkezett átszervezésig fennmaradt.
Azt azonban tudni kel, hogy az egész televízió fiatal volt. A szerkesztők, a rendezők, az operatőrök, a gyártás is tanulta a televíziózást. Ebbe a helyzetbe sok hiba, ügyetlenkedés is belefért, de ezt kompenzálta segítőkészség, a szolidaritás.
A technológia is fejlődött közben, megérkeztek az első Perfectone magnók. Ezek svájci berendezések voltak, de a legtöbb még egycsatornás volt. Nagy előny volt, hogy ezeket már nem kellett felhúzni, árammal üzemelt. Az akkumulátort este fel kellett tölteni, de egy forgatási napot kibírtak töltés nélkül. És ennek a súlya, már csak három-négy kiló volt a tizenkettővel szemben! Volt saját hangszórója, vissza lehetett hallgatni az anyagot. De forgatás után az átíróban sokszor meghallgattuk a napi anyagot, mert itt lehetett jó minőségben hallani a hangot. Itt győződhettünk meg arról, hogy jó felvételt csináltunk, vagy követtünk el hibákat. Izgalmas pillanatok voltak ezek. Saját kárunkon tanultunk. Két átírós műszak volt: Takács Mariann, Kemenes Éva, majd Fekete Ági, Lengyel Ági. Kisebb korrekciós lehetőség már itt az átíróban is volt, de a zöme a keverésre maradt. De például meg lehetett erősíteni a pilot jelet. A karbantartók, akik közül nem egy komoly fejlesztői tudással is rendelkezett, sokat segítettek nekünk a hibák korrigálásában. Kuthy Antal (csoportvezető mérnök), Stráner Zoltán, Tárnoki Lajos, Magos Imre, Novák Endre, Kiss Feri eleinte még forgatni is jártak. Mindent tudtak a szakmáról. Ők a hangosztály pillérei voltak. Nagyon sok kábel probléma volt és sok apró rejtett hiba.
Mi jött a Perfectone után?
UHER volt a következő lépés, úgy 1972 körül. Majd a Nagra. Ez már kvarc pilottal működött. Nem kellett kábellel csatlakozni a kamerához. Ez nagy könnyebbséget jelentett. A Nagrával már playback-ezni is lehetett. Előtte egy akkora berendezést használtunk, hogy két ember cipelte, elektromos hálózatról működött. Igen nehézkes volt vele a munka. Agregátort kellet vinni, ha olyan helyen dolgoztunk ahol nem volt áram. Csak a befűzése tízpercnyi munka volt! A Nagra korszakot a mobil elektronika kezdte aztán kiszorítani. Erre külön kis csoport szerveződött az aktuális produkciókhoz, de ezt igazi filmes stáb nem használta. Az igazi filmes forgatások (fikciós műfajok) adták később számunkra az igazi hangmérnöki feladatokat. Szerencsére az 1970-es években nem kevés televíziós film készült. Ezekre a produkciókra mindnyájan szívesen gondolunk vissza.
A hangmérnöknek technikai ismeretekre vagy jó hallásra van inkább szüksége?
A szakmai ismereteket nem lehet lebecsülni, de a legfontosabb az volt, hogy a külső felvételeknél valaki jól beilleszkedjen a stáb munkájába. A külső körülmények nem kevés próbatétel elé állítják a munkatársakat. Hangnak azonban minden körülmény ellenére kell lennie, de aki erre hivatkozva mindig nyafog, problémákat okoz, azt nem szeretik, és nem hívják. Ez emberi tényező mindennél fontosabb! A fülre a keverésnél volt szükség. Itt kellett az arányérzék, hisz itt volt dialóg, zene, atmoszféra…De fura dolog a mikrofon, mert az mindent vesz, a zajt és az emberi hangot egyaránt. Az emberi fül az szelektál csak a lényeget hallja. Az agyával is hall, mert koncentrál. Ezt a problémát a hangmérnöknek kell áthidalnia. Ide kell fül és technikai ismeret egyaránt. Nem egy esetben kölcsönözni kellett eszközt a filmgyárból vagy a televízió másik osztályától. Zánkai Dénes (az Üzemviteli Osztály főnöke) adott akkor a máshol használatos eszközből egy-egy eseti feladat megoldására. Zömében azonban azokkal az eszközökkel kellett mindent megoldani, ami rendelkezésre állt. Azt el kell mondani, hogy a technika az elektronikus (videós), tévéstúdiós, területen mindig előbbre járt. A filmes terület mindig egy kicsit le volt maradva. Mindig mostohagyereknek éreztük magunkat. Egy-másfél éves késéssel azért előbb-utóbb minden eszközből lett legalább egy. Kemenes kiharcolta Kerpel Róbert műszaki igazgatónál a szükséges fejlesztést. Volt is nem kevés feszültség köztük e miatt, hisz az anyagi eszközök korlátozottak voltak. A főnökség járt kiállításokra, tudták, hogy mire lenne lehetőség, hol tart a világ, s ehhez képest mi a televíziós lehetőség. De a hozzánk képest előnyben lévő elektronikus terület hangosai is panaszkodtak, hogy ott is első a kép volt, s csak aztán a hang. Ilyenek voltak az erőviszonyok. Ez annyira így volt, hogy sokkal később, amikor már volt a televízió archívumának egy filmrestauráló berendezése, mely a kép feljavítására szolgált, kivette a karcot, helyreállította a színeket, de a hanggal nem tudott mit kezdeni, ki kellett harcolnom az elnöknél – akkor már én voltam ennek a területnek a vezetője (Gergely András), hogy a hang restaurálására lévő eszközt is beszerezzen a televízió! Akkor már létezett egy Cedar nevű hangrestauráló eszköz. Kiss István kollegámmal kimentünk Angliába megnéztük és beszereztettük ezt az eszközt. Előtte is voltak már kísérletek a hanganyagok minőségének javítására a négyes szinkronban volt egy digitális hangrögzítő eszközünk a Dyaxis, ezzel is ki tudtunk szűrni hibákat. De ez nem volt ideális megoldás a hanganyagok érdemi javítására. Szerencsére az a beszerzési szempont érvényesült a televízióban, hogy nem nagyobb mennyiségben közepes technológiákat vásároljunk, hanem kevesebb, akár egy darabot, de csúcsminőséget szerezzünk be. Az már egy nem könnyű diszpécseri feladat volt, hogy oda jusson felhasználáskor ez a technológia ahova arra igazán szükség van.
Az olvasó kedvéért tisztázni kell, hogy a forgatásokon un. Vezérhangok készültek és az utószinkronon kellett megteremteni a végleges hatást, mind a színészi hanghordozásban, mind pedig zörejekben, atmoszférában.
A mai világban meg pláne, mert olyan civilizált zajok tömege van, hogy hangfelvételre jó körülményeket nemigen lehet külsőben teremteni. De még stúdiókban is nehéz, egy felvételt könnyen tönkre vág egy elhúzó repülőgép. Ez még a fóti stúdióba is behallatszik. Ott húzódik a légi folyosó. Fontos megemlékezni a legendás „zörejbrigádról”. Az operettszínház három remek ritmusérzékkel rendelkező színésze választotta ezt a tevékenységet kiegészítőnek színészi munkájuk mellé. Megvoltak az eszközeik ehhez a munkához. A lódobogást a félbevágott kókuszdióval, a galamb röptetésének hangját olyan tollseprűvel imitálták, mellyel a háziasszonyok a sütemények tetejét kenik meg tojás sárgával, a havon járást keményítőporon való lépkedéssel…A keverési technika egy fejlődési pontját még érdemes külön is kiemelni. Eleinte egy 15-20 perces tekercset hiba nélkül kellet lekeverni. Ha valamit elrontottunk, újra kellett kezdeni az egészet. A televízióban a karbantartók (Stráner Zoltán) találták ki azt a lehetőséget, hogy ne kelljen mindig a tekercs elejétől venni, ha hibáztunk, hanem be lehetett váltani egy pontból. Egy gombnyomással lehetett beváltani a hiba előttről, szövegpontosan. A filmgyárból is csodájára jártak, hogy nem hallatszik a beváltás. Ez nem csak megkönnyítette a hangmérnök munkáját, de jelentősen fel is gyorsította a folyamatot. Ez a televíziózásban nem elhanyagolható előny! A rotoszin szerkezetet is a Zoli jóvoltából lehetett megcsinálni, így a hat hangkamera és a vetítő együtt tudott futni. Ez a berendezés szinkronizálta. A kezdetek kezdetén a szinkronhangban a külsők és belsők hangjai egyformán szóltak. A rádióban már kuckók voltak elkülönítve, segítve az akusztikai különbség érzékeltetését. A színészek precíz szinkronját rutinos asszisztensek segítették. Jeleket adva a belépésre. A külföldi filmek szinkron előkészítést szinkrondramaturgok végezték, akik szájra írták a magyar szöveget figyelve a szótagszámot és a szájmozgás hasonlóságát. Egy ilyen gondosan előkészített, megírt anyag nagyban segítette a szinkronizáló színész munkáját. Így tudott a lényegre a karakter művészi megformálására figyelni. Olyan neves emberek dolgoztak ebben a szakmában, mint Karcsai Lucia vagy Bereményi Géza.
Még egy fontos dolog a technikáról. A kamerával mindig össze volt kötve a hang egy zsinórral. Ez nehezítette a kamera és a hangmérnök munkáját is. Ezen jött a pilot jel. Zseniális dolog volt, amikor megjelent a kvarc-pilot. Nem kellett zsinóros összeköttetés, szabadon lehetett mozogni. Amikor jött a videók korszaka ismét visszakerültünk az őskorba, ismét zsinóros összeköttetésre van szükség! De ezek a kamerák sokkal mobilabbak, mint a régi filmesek, így az ember bizony szaladhat a kamera után. És futás közben kell figyelnie a hangra.
Ma, a modern technika és a spórolás, olyan helyzeteket teremt, hogy elmegy forgatni egy technikus, aki kezeli a kamerát, vesz a hangot, cipeli a statívot, sokszor világít is! Három személyes stábok vannak. Nézem a hangot, mondják sokszor a „ministábok” dolgozói, én meg replikázok: én meg hallgatom a képet. Ők persze a műszerek figyelésére céloznak, de a zörejeknél éppúgy mozoghat a műszer, mint ha szép tiszta szöveget rögzítene. Régen- a mi időnkben – azt hallottuk, ami a szalagon volt. A mai technikánál azt halljuk, ami bemegy a szalagra. Ez nagy különbség! Mi nem az elkészült hangot halljuk. Igaz, hogy a mai technika a nagy produkcióknál lehetővé teszi a soksávos rögzítést. A hangmérnök mindenre külön mikrofont használ, akár a fa tetejére is tesz egyet, és a keverésnél teremti meg a jelenet hangulatát. De ez már egy külön történet.
Ez minőség romláshoz is vezet, csak megszokjuk, és nem vesszük észre.
Ez sok konfliktust is eredményezett. Ennek a másik oka az volt, hogy a hetvenes-nyolcvanas években, a csúcson, napi tizennyolc (18) hangstábot is ki kellett állítani. Ekkoriban vált gyakorlattá a saját hang, a hangosztály nélküli forgatás. A technikusok átvettek szerepeket. Emellett még három szinkronstúdió is dolgozott, három műszakban. Ide feltétlenül hangmérnök kellett. Ekkoriban harminc hangmérnök dolgozott a televízióban plusz a tévéstúdiók állandó hangosai. Az volt szép ekkoriban a szakmában, hogy mindent csináltunk: tévéfilmet, dokumentumot, riportot, zenét, színházat…Kemenes Frigyeshez akkoriban úgy 80 ember tartozott: az átíró kamerás lányai, a szinkronstúdiók kamerás lányai, a hangkarbantartók, a mikrofonosok és a hangmérnökök. Voltak területek, ahol csak lányok dolgoztak: az átíróban, a szinkronban. Ez televíziós specialitás volt. A filmgyárban ezt a munkát nem nők végezték. Kiválóan kezelték a gépeket, gyorsan fűztek, precízen dolgoztak, jó hangulatot sugároztak, jó volt velük dolgozni. Létrehoztunk egy zörejtárat, ezt is a lányok pátyolgatták. Nagy szükség volt erre a keverésnél. Ezer méteres tekercseken voltak ezek a zörejek. Precízen nyilvántartva, hogy ki hozta, melyik műsorban volt, és mi a jellegzetessége, mit tartalmaz az atmoszféra. Vagy kétszáz tekercsnyi hanganyag gyűlt így össze. Ezek az anyagok jobbak, mint a CD-ken beszerezhető hangi világ. A dat-korszakra önállósult ez a gyűjtemény
Mikortól számítjátok a terület leépülését?
A kilencvenes években indultak a leépítések. Peták István elnöksége idején. Ekkor rúgták ki az összes mikrofonost is. Volt egy olyan mondat, hogy „a mikrofonos viszi a mikrofont, vigye a hangmérnök”. Mikrofonosok, hangkamerások, hangmérnökök kerültek kirúgásra.
Végezetül álljon itt az örök vadászmezőkre eltávozott kollégáink névsora. Emléküket megőrizzük: Bartos Pál, Csapó Ilona, Csernóczky Lajos, Dienes József, Dvorzsák Endre (Baróca), Horányi Miklósné (Ági), Ifj. Pásztor Ferenc, Kemenes Frigyes, Lakics Ferenc, Magos Imre, Migray Gábor, Nagy M István, Réti János, Rimay Péter, Takács Józsefné (Baby), Tóbel Béla, Varga Éva, Waller Józsefné (Juli)
