A helyzet sajnos romlik. Nem mondom, hogy nem kereshetők meg a tények, de ez egyre nehezebb feladat.

A közgazdasági egyetemre járó fiatalember mit tudott a rádiózásról? Hogyan jött az ötlet, hogy első munkahelyed a Magyar Rádió legyen?

Semmit. Csak azt tudtam, mint diplomata szakra járó egyetemista, hogy nem akarok a Külügy Minisztériumba hivatalnoknak kerülni. Közgazdász sem akartam lenni. Viszont a magyar filmet azt szerettem és ezért jelentkeztem rendezőnek a főiskolára. Ötszázan voltunk, nem vettek fel. Ekkor hallottam egy csoporttársamtól, aki már az egyetemi évek alatt rádiózott, hogy felvették a külügybe és megürült a helye a rádiónál. Ez nyolctól – ötig állás – kérdeztem. Nem, nem. Akkor ez az én helyem. Jelentkeztem. Földi Iván hallgatott meg. Fölvettek, gyakornoknak a hírszerkesztőségbe, a Krónikához.

Hogyan érkezetek a hírek akkortájt a rádióba? Hogyan tájékozódtatok a világ eseményeiről?

Természetesen a legtöbb hír az MTI-ből érkezett, az MTI abszolút monopol helyzetben volt. Telexen jöttek a hírek, csak a fiatalok kedvéért mondom, a telex egy olyan szerkezet, mely a faxhoz hasonlóan továbbítja a szöveget, és egy hengeren lévő papírtekercse íródik a hír az előfizető telex szobájába. A Magyar Rádió annyiban volt jobb helyzetben, mint más szerkesztőségek, mert a rádiónak voltak külföldi tudósítói: New York, Moszkva, Párizs, Bonn mellett a szocialista országok fővárosaiban is. Ezzel is lazult a totális MTI monopólium. Még ezen kívül is voltak forrásaink, ez abszolút unikum volt a magyar sajtóban, és én itt kezdtem dolgozni, a lehallgató szobában.

Mit kellett lehallgatni?

A külföldi rádiókat. Igen régi szovjet katonai rádiókon hallgattuk le a Szabad Európát, Amerika Hangját, a BBC-t, néha a Moszkvai rádiót, mert az gyorsabb volt, mint a TASZ hírügynökség. Az adásokat magnóra rögzítettük és a fontosnak vélt híreket leírtuk és vittük a hírszerkesztőségbe a turnus vezetőnek. Innen tudtuk biztosan, hogy mint mond a nyugat. Ez a lehetőség más szerkesztőségeknek nem állt a rendelkezésére. Ez nagy előny volt. Persze olyan híreket nem használhattunk, hogy „moszkvai ellenzéki körök szerint Szaharov akadémikus ezt vagy azt mondta…” De minden reggel összeállítottunk egy belső tájékoztatót az adásba nem kerülő hírekből és ezt továbbítottuk a rádió főnökei megkapták.

A leírt híreket ki olvasta be?

A leírt szöveg a turnus vezetőhöz került, aki kiadta a szerkesztőknek, aki beleírták egy hírbe, vagy abból írtak egy hírt, a turnusvezető összeállította a hírcsokrot és azt elküldtük egy csőpostán a tőlünk messze lévő stúdióba, ahol a bemondók olvasták be a híreket.

Mikor szólaltál meg először a Magyar Rádióban?

1968-tól dolgoztam a rádióban, ez 1972 körül lehetett.. Ekkor már nem a lehallgatóban dolgoztam, hanem hírszerkesztő voltam és a Reggeli Krónikában – nem kis mértékben a fiatalok nyomására – mód volt, hogy a saját híranyagainkat magunk olvassuk be az adásba.

Hogyan emlékszel vissza az akkori rádiós munkamódszerre?

A Reggeli Krónika az élő adás volt, miközben a rádió adásainak zöme rögzített, konzerv adás volt. Persze a riporterek riportjai, bejátszásként szalagról mentek, de hírek azok élők voltak. A magnó szobában a szerkesztő és asszisztense utasítására a technikus vágták és ragasztották a szalagot, hatalmas, asztalnyi méretű magnókon dolgoztunk. Tehát dolgozott egy vagy két technikus a stúdióban pedig ahova átvonultunk reggel hét óra előtt, ahonnan ment adásba a Krónika, ott is volt két technikus az egyik a magnót kezelte, a másik a stúdió hangot keverte, ott volt még a műsor szerkesztője, az asszisztense és bent ült a bemondó. Ez adásonként nyolc-tíz embert is jelentett. Ez bizony ma már megváltozott.

Ugorjunk egy nagyot 1998-2002-ig a Magyar Rádió New York-i tudósítója voltál. Ez a magyarországi rendszerváltás időszaka.

A rendszerváltás nem csak Magyarországon zajlott, de egész Közép-Európában. Amerikában figyelték a változásokat. És igyekeztek informálódni. Mindennap történt valami az USA-ban ami a mi rendszerváltásunkkal kapcsolatos volt és ezért még egy magyar tudósító is felértékelődött. Emberszámba vettek. Felvették a telefonomat, nyilatkozhattam a magyarországi eseményekről. Ez korábban nem volt így. Fontosabbak lettünk.

Mennyire maradt meg kapcsolatod azokkal az újságíró kollegákkal, akik közül előtte dolgoztál?

Mindennapos kapcsolatban voltam, mert én naponta négy-öt anyagot adtam le. Amit mindig személyesen vettek át a rádióban. A 168 óra szerkesztőitől, Mester Ákostól Győrfy Miklósig, Fayer Andrásig de B. Tóth Lászlónak a Poptarisznyába is rendszeren küldtem anyagot a popzenéről. Ez is a rendszerváltáshoz tartozott.

Éreztél ebben az időszakban cenzúrát?

Nem igazi cenzúrát nem éreztem. Egy durva esetre emlékszem. Csurka Istvánnak volt egy nyilatkozata, hogy ne lepődjenek meg, ha Soros György kivonul innen, mert tönkrement. Találkoztam Soros Györggyel és készítettem vele egy interjút a 168 órának. Dühös lett és azt mondta, hogy őt ez a negyvenes évekre emlékezteti. és nagyon szeretné ha nem ebbe az irányba menne a rendszerváltás. És erre kaptam a Magyar Rádió Vasárnapi újság című reggeli műsorában, melynek szerkesztője Győri Béla volt, egy olyan dramatizált pamfletet, melyben szerepelt Soros és én is színész által megszemélyesítve, melyben ki lett mutatva, hogy milyen nemzetellenes dolgokra vetemedünk. Lett is belőle nagy botrány, de megvédtek. Cenzura ekkor már nem volt.

Mondhatom azt, hogy a Beszéljük meg műsor ötletét Amerikából hoztad?

Igen, kint ez népszerű műsortípus volt. Sok és sokféle készült belőle. Ott a rádiózás egyik alapvető műfaja ez a telefonálós, beszéljünk a hallgatóval, típusú műsor,. mert el lehet jutni vele az emberekig. Amikor hazajöttem evidens volt számomra, hisz ilyen műsor Magyarországon még nem volt, hogy ezt érdemes kipróbálnom. Nem úgy, mint odakint, ahol a hallgató csak trambulin a rádiós számára, hogy elmondja véleményét, szerepeljen, szórakoztasson. Én úgy gondoltam, hogy negyvenévnyi csend után lehetőséget kell adni az embereknek, hogy elmondják szabadon véleményüket, beszélhessenek! Nekem csak moderálnom kell a műsort. Főnökeim csak azt kérdezték, nem félsz? A hallgatók élőben akármit mondhatnak. Legfeljebb leteszem a kagylót, ha olyat mondanak. Havonta egyszer szerdán este kilenckor. Ez nagyon holtidőnek számított. Néhány adás után el kezdték mérni tudni a hallgatottságot! Úgy százezren hallgattak. Ekkor már zajlott a médiaháború és az emberek is egyre kínosabbakat kérdeztek, szidták a kormány intézkedéseit. Így hát 1992-ben átették a műsort szombat késő estére, ott úgyse hallgatja majd senki. De leehetővé tették, hogy kéthetenként jelentkezzünk. Így adtak is meg nem is. A műsoridő több, igaz a műsorhely kevésbé jó. De csoda történt a hallgatottság fölment két és három százalék fölé! Nem csoda hát hogy 1994 tavaszán rajta voltam a 129-es elbocsátási listán. Félév szünet következett, de aztán visszahívtak és folytathattam a műsort heti egy órában délután háromtól. Ez már jó műsoridő volt, majd heti két alkalom következett. Ez a sorozat tartott 2002-ig, amikor Kondor Katalin megszüntette a műsort. Kis kihagyás után folytathattam a Klubrádióban.

Mi a legnehezebb ebben a műfajban?

Amikor nagyon előítéletes a betelefonáló. Amikor látom, hogy bármit mondhatok, olyan mint a betonfal minden lepattan róla. És csak mondja, mondja az elfogult gyűlöletkeltő mondatait. Az nagyon nehéz, mert érzem, hogy nincs rajta fogás, akárhogy érvelek, nem tudok vele szót érteni. Nincs igazi kapcsolat, párbeszéd.

Az észérvek jellemzik az ATV műsorát az Újságíró klubot is. Itt a partnerekkel való eszmecserén túl a külvilág eseményeivel, állításaival vitatkoztok, magyarázzátok az eseményeket. Hogyan tájékozódik Bolgár György, hogy képben legyen, hisz napi rendszerességgel „osztja az észt”.

Reggel felkelek, hallgatom a rádiót, elolvasom az újságokat, nézem az internetes híreket. Ez egészen a műsorkezdésig tart.

Mennyiben segítik a tájékozottságot a véleményformáló barátok? Vannak ilyenek?Jut-e erre idő?

Nem én vagyok a kezdeményező. Sokan hívnak telefonon, sok mindenről mesélnek, mert úgy gondolják jó, ha tudom. Hasznosnak gondolják az információt. Én ritkán kezdeményezek. Csak akkor, ha végkép nincs más lehetőség. De sokan hívnak közéleti emberek, politikusok is, hogy megosszák velem véleményüket.

Rádióban és televízióban is dolgozó értelmiségiként, hogy látja mi a két média esélye. Végleg legyőzi a televízió a rádiót?

A nyolcvanas években még azt gondoltam, hogy igen. Amikor megjelentek a kis televíziók és a konyhában is lehetett egy „junoszty” televízió úgy éreztem nincs esélye a rádiónak. Baromira tévedtem. A televízió, az internet, a filmnézés a mai világban összemosódik, keveredik, valami furcsa egészet képez. De nézheted mindezt a telefonodon, vagy a számítógépeden, vagy a számtalan televíziós csatornán. De a rádió ebből a szempontból mozdíthatatlanabb műfaj. Futás közben reggelente, autóvezetés közben a beszélő rádió jó társ.

Mennyire képes a ma Magyarországának rádiózása, televíziózása hozzásegíteni hallgatóját, nézőjét valamiféle igazság megismeréséhez?

A helyzet sajnos romlik. Nem mondom, hogy nem kereshetők meg a tények, de ez egyre nehezebb feladat. A legnagyobb nézettségű televíziók a minimálisra vették vissza tájékoztatási kötelezettségüket. Ez borzasztó rossz irány, nem tudom miért hagytuk, miért hagyjuk. A közszolgálati televízió mélyrepülése igen régen tart. Nem tesznek bele elég pénzt, tudást, szakértelmet. És ma már egyre fokozódó politikai nyomás alatt is kell működniük. És egyre kevesebb tere van a más vélemény megszólalásának. A helyzetet rontja a kicsi magyar piac ahol nagyon nehéz megélni és orgánum csak veszteséges lehet. Ilyen kis nyelvterületen, ilyen kis piacon mindenki ki van téve a kormány kénye-kedvének, vagy jóindulatának.

Mit üzensz azoknak a fiataloknak, akik erre a pályára készülnek?

Próbáljanak több vasat tartani a tűzben, mert nagyon nehéz szakma lesz ez a közeljövőben. Az elmúlt harminc évben úgy látszott, hogy ez egy nagyon nyitott szakma. Sok és sokféle ember kell ide. Most úgy látom a lehetőségek drámaian szűkülnek, a komoly újságírásra egyre kevesebb igény van. Most nagyon sok szorgalom és kitartás kell és még takarékoskodni is muszáj, mert sok pénzt nem fognak keresni, mert a legszilárdabb bástyák repedeznek. A nyomtatott sajtón, az internetes portálokon át, a televíziókig senki sem tudja magát tisztességesen fenntartani. És ha nincs szilárd anyagi háttér, akkor nagyon nehéz!