Alcím: A szakma ma a nagyon kicsi koncon vitatkozik

Magyarországon, hat-nyolc játékfilm elegendő lenne, de sok-sok igényes televíziós műre szükség lenne. Minden tisztességes televíziónak, de a közszolgálatiaknak mindenképen heti egy magyar tévéfilmet vetíteni kellene. Ötven-száz tévéfilmnek kéne elkészülni.

Engedd meg, hogy gratuláljak, betöltötted a hetvenet. Hetvenkedhetsz! Mivel tölti idejét a hetvenéves operatőr?

Nyolc éve abbahagytam a filmkészítést, bár most Jancsóval készítettünk egy három perces etűdöt Tar Béla felkérésére, de az alapelfoglaltságom a „főiskolán” az oktatás, a HSC elnöke vagyok. Ez lefoglal sok időt bár sok eredménye nincs, mert minél kevesebb a film annál több a gond. Ezen kívül még az NKA mozgókép kollégiumának vagyok az elnöke, itt azonban még nem látjuk a jövőt. Az új NKA elnök L. Simon László úgy kezdte, hogy a mozgókép kollégiumra nincs szükség. Ez azért nagy baj, mert akkor a folyóirat kiadás, az oktatás, a forgalmazás marad pénz nélkül. Ezek a jelenlegi elfoglaltságaim, de azt nem látom előre, hogy ezek meddig tartanak.

Mit mondasz tanítványaidnak, ha lehetőségeikről kérdeznek?

Az operatőröknél az egy természetes folyamat, hogy külföldön is kipróbálják magukat. Hálistennek elég sok tanítványom dolgozik külföldön, de az operatőrök helyzete azért könnyebb, mert munka akad, ha nem is olyan, mint amire vágytak, de ez a szakmának természetes velejárója. Meg kell tanulniuk klipekben, televízióban gondolkodni, reklámokat készíteni, de természetesen mindennek a csúcsa a játékfilm.

Amikor az operatőri alapokról beszélsz tanítványaidnak ezek az életperspektívák is fölvetődnek?

Ilyesmiről magánemberként szoktunk beszélni, szünetekben, vagy ha egy hallgató kap valami lehetőséget és megkérdezi, mit szólok hozzá. Azt szoktam mondani, hogy addig ne vállaljanak méltatlan feladatot, amíg van módjuk kivárni a jó lehetőséget. Ma már ezt is ritkábban mondom. Ma már nem tudom mi a méltó és mi a méltatlan. Lényegesen nehezebb a helyzet. Azt az arisztokratizmust, amit tanítottam lejjebb kell adni!

Hogyan látod az átalakuló magyar filmgyártás helyzetét?

Nagyon sok pénzt vontak el. Ezért akármilyen jó rendszer alakulna is ki nehezebb lesz. A rendszer szerintem nem is alkalmas arra, hogy valamiféle demokratikusan működjön a filmlehetőségek szétosztása. Az én családomban volt, aki a súlyos Rákosi korszakban, filmfőigazgató lett. Módom volt ennek működését közvetlenül látni. Gyerek voltam, de megsejtettem a rendszer működését. Ugyan a Mágnás Miska is elkészült, de a Szabóné, a Föltámadott a tenger, a Teljes gőzzel is, van fogalmam a központi irányításról.

A kádári korszakban is készültek jó filmek, nem egynek Kende János volt az operatőre. Igaz ez egy puhuló diktatúra volt.

Európa és a világ felé legitimálni a hatalom úgy tudta magát, ha a kultúra területén felmutat valamit. Ennek a legnemzetközibb területe a filmkészítés volt. Ha a filmek arról szólnak, hogy milyen nagyszerű itt minden, az nem legitimálta volna a rendszert. Ezért bizonyos szabadságokat, bizonyos tabuk mellett, de központi irányítás mellett megengedett a hatalom. És ha végignézzük az 1956 után készült filmeket 56-ról, mint valóságos ellenforradalomról már csak Keleti Márton készített filmet. A többi filmrendező ódzkodott attól, hogy nyíltan dicsérje a rendszert. És ezért én visszamenőleg is büszke vagyok a magyar filmrendezőkre.

Van e helye az elkészülő filmjeinknek, az egyre szűkülő mozi hálózatban. Egyre több városben egyáltalán nincs már mozi. A művész mozik pedig végveszélyben vannak.

Nekem van egy régi-régi bánatom. Szerettem volna a Híradó mozit visszaállítani. Ott egy folyamatos vetítésben dokumentumfilmet, ismeretterjesztő filmet, kisjátékfilmet, animációt vetíteni. Ez egy közösségi tér lenne, de nyilvánvalóan megváltoztak a szokások. Interneten, dvd-n nézünk filmeket. Ezzel számolni kell mindenképpen. Három mozijegy áráért már nagyon jó minőségben lehet filmeket venni és azt háromnál többen megnézhetik. Mozijaink fogyásáról meg az a véleményem, hogy elrontottuk az R-szinema technikai paramétereit. Minden tiltakozás ellenére elkezdtek egy olyan rendszert kiépíteni, ami alkalmatlan a központból való közvetítésre. Ez a módszer mobilabb vetítést tenne lehetővé. Ahogy régen a 16-os kópiákkal be lehetett járni az országot, ahol egy közösségi térben mindig lehetett, lehetne vetíteni. Az egy közösségformáló erő is, ha összehívunk embereket egy filmet megnézni.

Kétségesnek tűnik a budapesti Filmszemle sorsa, ugyanakkor szaporodnak városainkban a filmfesztiválok. Ezek nem vehetik át a budapesti filmszemle szerepét? Szolnokon nagyon sikeres nemzetközi képzőművészeti, ismeretterjesztő filmszem, Kecskeméten animációs szemle, de Eger, Miskolc…

Ezek fontos állomásai a kultúrának.

Idén módom volt zsűrizni a Szolnoki Tudományos Filmfesztiválon. Nyolcvanórányi film érkezett. Ebből negyven óra a világ minden részéből. Egy kis alföldi magyar város a világ minden részéből képes filmalkotásokat becsatornázni. Ez büszkeséggel töltött el.

Ezek bizony fontos események a város életében és a filmesek életében is. A budapesti szemlét most egy álom kiütötte. A nagy múzeumok árnyékában, amit majd fölépítenek, lesz egy „moziterem”, egy nemzetközi „Á” kategóriás filmfesztiválnak való hely. Az álmok ürügyén most a Szemle megszűnni látszik.

Mi a realitása annak, hogy ebben az átalakuló rendszerben ismét lehetőség lesz, ha kevés a pénz, olcsó költségvetésű filmeket készíteni?

Ma már akár telefonnal, fényképező géppel is lehet filmet készíteni. Meg fog jelenni egy olyan amatőr filmes konkurencia, amelyikből azért a nagy számok törvénye szerint egy-egy izgalmas alkotás is kijöhet. Az új rendszer hibája az is, hogy a „profi”,az ezt a szakmát tanult fiatalok indulását egyáltalán nem segíti. Eddig az MMKA támogatásával évente öt-hat elsőfilmes szólalhatott meg. Most ennek nem látom a lehetőségét se.

Elképzelhetetlennek tartod, hogy az MTVA pályázati rendszere lehetőséget teremt a televíziós filmek nagyobb számú megjelenésére és ebben szerepet kaphatnak az első filmesek is?

Terveikben kisjátékfilm nem szerepel, pedig ez egy televíziós műfaj is lehetne és a kezdőknek egy nagyon jó indulási lehetőség. Az MTVA terveiben szerepel dokumentumfilm, animációs film, ismereterjesztő film, televíziójáték forgatókönyv, előkészítés, de kisjátékfilm nem szerepel.

Úgy tudom az NKA kiírt kisjátékfilmre pályázatot és idén még döntés is lesz.

Igen, de Szalai Annamária és E. Vajna közölte, hogy a kormányhatározat szerint mi nem írhatunk ki ilyen pályázatot. Ez a pályázat még érvényben van. Azt nem tudom, hogy L. Simon László az új NKA elnök mit fog ezzel kezdeni, de a mozgókép kollégiuma nem kívánta ezt a pályázatot visszavonni, leállítani. Még nincsenek nyertesek, de bent van hatvan kisjátékfilm terv és tizennégy animációs filmterv. Erre a pénz is meg van.

Sok-sok megnyilatkozásodban kifejtetted, hogy a televíziós filmekre szükség van.

Ez így gondolom, s ezért harcolok már évek óta, nem sok eredménnyel.

A Barátok közt és a többi szappanopera nem tölti be azt a szerepet, mint az egyedi filmek?

Semmiképpen nem. Elviselhetetlenül rosszak a színészek. Régen a televíziós filmek azt mindenképpen biztosították, hogy jó színészek dolgoztak jó rendezők kezében. Ezek a végtelenített sorozatok kulturálisan borzasztóak. Igény van rá, a nézőket leültetik ezek a sorozatok és a csatornák harcolnak, hogy melyiket hányan nézik, de a minőség csapnivaló.

Mi lenne a megoldás?

Magyarországon, hat-nyolc játékfilm elegendő lenne, de sok-sok igényes televíziós műre szükség lenne. Minden tisztességes televíziónak, de a közszolgálatiaknak mindenképen heti egy magyar tévéfilmet vetíteni kellene. Ötven-száz tévéfilmnek kéne elkészülni.

Én, mint volt televíziós tudom, hogy a hetvenes években el is készült a Magyar Televízióban ennyi fikciós mű. Zsurzs Éva, Mihályfy Imre, Szőnyi G. Sándor, Nemere László, Dömölky János, Fehér György Szinetár Miklós,, Esztergályos Károly sorolhatnám a neveket… És akkor most csak a televíziós filmekről beszélünk, de volt évi 52 színházi közvetítés, irodalmi összeállítások…

A színészek képernyőn való megjelenése nagyon fontos. A színházi közvetítések akkor jók igazán, ha televízióra alkalmazva televíziós játékszerűen feldolgozva jelennek meg. Viszonylag kis munkával adaptálhatók ezek az előadások képernyőre. Én magam is csináltam ilyet: Nagy József koreográfus Vojcek filmjét vittük képernyőre. Egy hét alatt realizálni lehetett.

Hogyan látod a Filmművészeti Egyetem helyzetét ebben a megváltozott körülmények közepette?

Félek, ha a film nem fontos, akkor az oktatása sem lesz az. Elmaradhat az anyagi támogatás, költségtérítésessé válhat. Több művészeti ágban is látszanak ilyen jelek. Én remélem, hogy a helyzet nem olyan rossz, mint amilyennek én látom. Az idei évben még van pénz a vizsgafilmekre, mert az NKA valamelyest finanszírozta a Moholy Nagy Egyetemet meg a Filmművészetit. Szűkösen, de meg van a szükséges pénz a vizsgafilmekre és az operatőri gyakorlatokra.

Milyennek látod a szakmai szervezetek jövőjét? A szakma közhangulatában fontos szerepe lenne ezeknek a szervezeteknek, a szakmai diskurzus fontossága nem elhanyagolható és érdekvédelmi tevékenységre is szükség van.

Szerepük lenne ezeknek a szervezeteknek, de Magyarországon jó működésük megvalósíthatatlan, mert mindenütt ezek a szervezetek önellátóak, a tagság tagdíjaiból s egyéb pályázatokból élnek. A magyarországi szakma olyan tagdíjat nem tud fizetni, hogy ez az önállóság megvalósulhasson. Ezért állami támogatásra szorul, szorulna. A szakma pedig most azon a nagyon kicsi koncon vitatkozik, veszekszik, amire lehetőséget lát. Ez nem szül jó vért.

2011. év november