Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo

Én azt remélem, hogy mindig azt fogom kérdezni, amire kíváncsi vagyok

Már középiskolásként is rádiósnak, televíziósnak készültél?

Nem.

Rádiót hallgattál?

A hatvanas évek közepén tévénk még nem volt, de a rádió állandóan szólt. Riportot azonban már tizenkét éves koromban készítettem.

Én, mint egy ugrifüles úttörő lányka tollal és papírral mentem riportot készíteni költészet nap alkalmából egy könyvesboltba, ahol Csóri Sándor dedikált. Fantasztikusan jó irodalom tanárnőm volt a hatodik kerületi Vörösmarty utcai általános iskolában Kovencz Henrikné, Ili néni, aki felkészített erre a feladatra. Az Ő biztatására kezdtem írni az iskola újságba is. Tőle tudtam, hogy Áprily Lajos és Török Sándor a világon van, és Visegrádon egy úttörőtábor alkalmából velük is csináltam riportot. Nyári táborozáshoz kapcsolódtak ezek a riportok. Az volt a feladatunk, hogy derítsünk fel híres embereket a környéken és akkor riporteri módszerekkel felderítettük hol lakik híres ember, a falu szája ezt megmondta. Így találtuk meg Török Sándort is, nem egyedül, hanem csapatban, aztán rárepültünk, de a riportot én írtam meg. Ez a gyerekkori előzménye a pályaválasztásnak. A Kölcsey gimnáziumban azonban minden egyéb fantasztikus dolog történt velem, de riportokat nem készítettem.

A riporterség tehát a kisiskolás évekhez fűződik, életrajzodban egy óvodát is említesz?

A rádió csinált utánpótlásképzést, ezt neveztem én „ovinak”, akkor még médiaszakok nem léteztek. Pályakezdésem szorosan összekapcsolódik Mester Ákossal, Földi Ivánnal, az áldott emlékű hírszerkesztővel. A szakmára ők tanítottak. A hetvenes évek végén a rádióban nagyon jó hangulat volt. Egyetemistákat verbuvált a rádió, akik némi íráskészséggel rendelkeztek, és akiket beszédképesnek is találtak azokból csináltak nyolc, tízfős csoportocskákat. A jelentkezési lehetőséget meghirdették és az Egyetemi Lapokban találta meg egy csoporttársam s mutatta meg nekem. A jogi egyetemre jártam, de nem nagyon jött be nekem ez a jogászkodás.

Az anekdota szerint egy tanárod úgy engedett át a vizsgán, ha megígéred, hogy nem leszel jogász.

Ez rögtön az első éves római jog szigorlaton mondta a professzorom, de ez azért volt, mert Ő volt a szemináriumvezetőm is, ismert engem hétköznapi észjárásomról, és annak alapján nem nézett hülyének, kedvelt, értelmesnek tartott, de az látszott, hogy nem fogok sok időt eltölteni a paragrafusokkal. De az egyetemet végül is sikerrel befejeztem.

Általános iskolásként kész riporter vagy, készíted a riportokat a híres emberekkel, ez az egyetemi évekre elmúlt?

Igen. A tinédzser koromat egy nagyon klassz diákközösségben éltem meg, a hetvenes évek nagyon szórakoztatóak voltak, nagyon sok mindenhez hozzá lehetett férni a kultúrában: beatzene hallgatás, színházazás. Színházi rendezéseket csináltam a Kölcseyben, Salinger novellákat adaptáltam színpadra, akkor még azt hittem, hogy rendező leszek.

Egy nagyon nyitott gimnáziumi évek, egy kultúrára nyitott egyetemi évek következtek.

És akkor elmentem erre a riporteri iskolára, hogy minden esetre ez nem joggal kapcsolatos, és abban a pillanatban, ahogy észrevettem mi ez a munka, rögtön éreztem, hogy ott a helyem. Azt éreztem, hogy a riporter valóság anyagaival dolgozik, és ahogy megszerkesztem az anyagot, azzal valójában rendezek is. Információkat szerezni, híreket szerezni és azokat továbbadni, nincs ennél érdekesebb!

Kikre emlékszel az „ovis” társak közül szívesen?

Nej György, Szente László, Szénási Sándor, Márványi Péter, Fodor János…

Mi volt ebben a rádiós munkában a legfontosabb számodra?

A hetvenes évek közepén kezdtem rádiózni., és a nyolcvanas évek közepén kezdett érződni, hogy itt Magyarországon valami fontos történik. Az első tíz év, közben elkezdtem televíziózni is, és mindenben az volt számomra a fontos, hogy megszerezni és közreadni, megcsinálni és leadni. Az azonnali eredmény volt számomra a fontos. Valószínűleg soha sem szerettem volna olyan munkát végezni, amin hosszasan cizellálunk ezt-azt és egy év múlva testet ölt: könyvet, színdarabot írni nem az én világom. De, hogy reggel fölvetődik valami és annak utána kell járni és annak a Déli Krónikában négy órával később el kell hangzania az inspirált.

Megmaradt az érdeklődésed a kultúra iránt később is?

Olvasni mindig szerettem, de már az általánosban is a „híres ember” érdekelt. Végül is politikai újságíró lettem, kitüntetett érdeklődéssel az aktualitásra.

Mennyire volt ez az első tíz év a cenzúra által determinált?

Biztosan az volt, de amikor az ember elkezd dolgozni nem a legfontosabb feladatokat kapja, az élet apró dolgaival kellett bíbelődnöm, találtak valamit a lisztben, megnyitott a Domus áruház. Nem voltak fontos politikai megbízásaim, a 168 órás politikai interjúkig hosszú út vezetett. Ezért nem volt a cenzúrával dolgom.

Szakmai kritikát hogyan kapott a kezdő ebben a műhelyben?

Iszonyatosan leszúrtak minket. De megszoktam, hogy meg lehet mondani azonnal és keresetlen szavakkal a véleményt, de azt sohase úgy mondta meg Mester Ákos, hogy hülyének kellet éreznie magát az embernek, csak legfeljebb aznapi hülyének, és másnap joga volt jót csinálni!

Egy hanganyagot nehezebb átírni, mint egy cikket.

Meg lehet a rádiós anyagokat is szerkesztéssel javítani. A gyakorlatlan újságíró rosszul súlyoz a fontos és nem fontos között. Lehet javítani. És ebben segítettek mestereink, így a következő anyag már jobb volt.

A 168 órás periódusod a közelgő rendszerváltás korszakára esett. Egy interjúdban azt mondtad, hogy hálás vagy a sorsnak, hogy azokat az eseményeket közelről tapasztalhattad meg.

Igen, innen visszanézve úgy tűnhet, hogy mi fújtuk a passzát szelet, ami természetesen egy illúzió.

Én csapot-papot hagytam, hogy ezeket a műsorokat meghallgassam.

Ez egy fontos időszak volt. A rendszerváltás 1986-tól 1990-ig tartott. 1997-től én már hivatalosan televíziós voltam, de visszadolgoztam a rádióba. Láttam mind a két közmédiumnak a készültségi fokát. A rádió annyival volt előrébb amennyivel a technika okán gyorsabb volt.

Szükség volt ezekben az években egy újságírói civil kurázsira is.

Inkább azt mondanám, hogy érdeklődésre volt szükség. Nem akart minket senki sem bántani. Minden nap érezted, hogy egy kicsit többet nyelnek le, hogy egy kicsit tovább mehetsz. És miután volt bennünk ambíció, meg érdeklődés, egyre „féktelenebbül” dolgoztunk. A korlátozást senki sem szereti.

Egy tényeket tisztelő újságíró vissza tud emlékezni ennyi év távlatából, hogy mely anyagait ítéli a legfontosabbaknak?

Nekem nincs válogatott kedvenc gyűjteményem.

Hogyan történt a váltás? Miért lettél televíziós?

Akkoriban volt egy főnököm a rádióban, akit nem szettem, és Aczél Endre akkor lett a televízió híradójának vezetője, akkor jött vissza londoni tudósítói kiküldetéséből, és hívott. Mentem. Három boldog év következett. Amikor ez a korszak véget ért, visszamentem a rádióba. Nagyszerű volt a televízióban dolgozni. Híradót csinálni 87-től - 90-ig, meg Hetet szerkeszteni. Sándor Istvánnal, Aczél Endrével, Elek Jánossal, minden eseményt lehetett követni a kamerával. A romániai eseményekről élő adásban számoltunk be, percről-percre követni a történelmi eseményeket. Ekkor ott tényleg lehetett érzékelni, hogy készül egy másfajta társadalmi rend. Németh Miklós kormánya már-már egy polgári demokratikus kormány volt, de azt mindenképp lehetett látni hogyan készíti elő a változást. Nagyon jó volt ekkor hír-újságírónak lenni.

Ugorjunk egy nagyot. Most a Klubrádió büféjében beszélgetünk és van egy most futó műsorod melynek az alcímére vagy igazán büszke.

Az „elveszünk a részletekben” azért jó mottó, mert ez nem hírháttér műsor, hanem azokkal az emberekkel beszélgetek, akiket kiválasztok, mert történt velük valami, vagy én össze tudom kapcsolni valami olyannal, ami benne van a levegőben. Ez az én szubjektív válogatásom. Olyanokat is meghívok, akik nem közismert emberek, de úgy vélem, hogy érdemes megismerni őket.

Az érdekes szó gyakran tért vissza beszélgetésünkben. Ez meghatározó fogalom számodra?

E nélkül nincs újságírás.

Tudom, hogy tanítasz újságírókat a Színház és Filmművészeti Egyetemen, mit lehet ebben a nagyon megváltozott, bonyolult világban javasolni a jövendő újságíróinak? Olyanféle „ovi” mint amilyenben kezdtél a rádióban szerintem nem létezik.

Szerintem biztosan létezik. Egy jól működő szerkesztőségbe bekerülnek ezek a fiatalok, akkor az a szerkesztőség a saját elvárásainak megfelelően kiforgatja belőlük, hogy hogyan kell a dolgokhoz hozzáállni.

Hogyan lehet ebben az átpolitizált világban ezt a szakmát politikamentesen tanítani?

Simán! Felismerni a dolgoknak a fontossági sorrendjét, elhagyni a mellékeseket, hatást elérni, ennek abszolút vannak szabályai, anélkül, hogy bele kéne szőni Orbán Viktort vagy Gyurcsány Ferencet. Lehet politikától mentesen tanítani.

Nem zavarja a tanárt, ha egy növendéknek nagyon határozott politikai véleménye van ?

Nem. Amikor a hírek világát tanítod, akkor azt kell látniuk, hogy azt kell átadni, amit megtapasztalsz, amikor a vélemény újságírásra kerül a sor, akkor pedig mondhatod, ami a csövön kifér. Hogy az neked, tanárnak tetszik, vagy nem tetszik az oly mindegy, csak az a fontos, hogy jól legyen megírva. És akkor számomra mindegy, hogy én annak pont az ellenkezőjét gondolom.

Ebben a bonyolult világban milyen tanácsokat adhat egy tanár az újságírónak készülő tanítványainak?

Nem akarok tanácsot adni senkinek. A tanítványaimnak sem. Nem akarok életre szóló tanácsokat adni. A mi szakmánk olyan, mint a szappanbuborék, amit ma megcsinálsz az nagyon jól hat, holnapra már érvénytelen. Vagy vannak annál sokkal érdekesebbek és fontosabbak. Fel kell készülni! Ez egy tanács, de akinek egy csöpp esze van az erre magától is rájön.

Azt mondod szappanbuborék, de az látszik, hogy ennek a műfajnak vannak személyiségei, és lehet, hogy ezekből a szappanbuborékokból építkeztek, de életmű lett belőle. Ilyen vagy te is.

Nagyon rajongok ezért a mondatodért, de nem igaz. A mi munkánk annyira az aktualitásokkal van összekötve, hogy ebből nem marad semmi. Művet egy író épít, vagy építhet.

Akkor azt mondom hitelessége?

Az nagyon jó lenne, de ezt naponta kell megteremteni. Másnapra nem marad, ha nem vigyázol. Ha a végén jól jön ki a szaldó, az nagyszerű!

Először volt a pályádon a rádió majd a televízió majd ismét a rádió, de aztán jött egy olyan funkció is, ami médiapolitika. Erre hogy emlékszel?

Vidáman. Rövidke, eredménytelen periódusként tartom számon. (2008-2010)

Mennyire tudtad hasznát venni, hogy valódi rádiós és televíziós tapasztalattal lettél a rádiókuratórium tagja?

Semennyire. Én is azt hittem, amikor elvállaltam, de totálisan hasznosíthatatlan ez az ismeret. Az a munka, amibe részt vettem az pont a tartalmi beleszólás lehetőségét zárta ki. Hihetetlenül nem volt közöm semmi olyasmihez, amiben én tudtam volna segíteni. A műsor struktúrában, amiben volt tapasztalatom azt nem akarták hasznosítani és jogilag nem is volt rá lehetőség. A kuratórium a gazdálkodás dolgaiba szólhat bele. De abba nem kellett, mert a rádió ebben a periódusban jól gazdálkodott.

Most hogy telik az életed?

Hívtak a Klubrádióhoz és szívesen jöttem ide. És isteni egyszerű újságírónak lenni, ennél nincs jobb.

Mennyire van lehetősége a tanárnak, hogy ilyen műhelyekbe eljuttassa tanítványait?

Fogadóképesek a műhelyek. Rendszeresen hívnak és én beajánlom tanítványaimat. Sőt rendszeresen hívok műhelyeket, hogy iskolai körülmények között nézzék meg a tanítványokat és válogassanak közülük. Tulajdonképpen „castingoltatom” őket. Szinte mindenki el tudott helyezkedni, ami nagy szó, már csak azért is, mert a szakmát igazán megtanulni csak munka közben lehet.

Hogy látja egy gyakorló rádiós újságíró a médiatörvény körüli vitákat?

A legnagyobb veszély az, hogy azok az újságírók, akik nem akarják tönkretenni lapjukat, rádiójukat, televíziójukat azok elkezdenek úgy működni, hogy ne lehessen megbírságolni azt a csatornát, ahol dolgoznak. Kontrolálni fogják mondataikat, mielőtt kimondják, leírják és ez nagyon rosszul hat a sajtó egészére, ha ez bekövetkezik.

Kedves Kati! Egy pimasz kérdés, most hatkor bemész a stúdióba, csinálod a Szabad Sáv adását, mielőtt kérdezel valamit, gondolsz erre?

Nem, nem. Én azt remélem, hogy mindig azt fogom kérdezni, amire kíváncsi vagyok, azt kérdezhetem, amit akarok.

Babiczky László rendező 06 20 91-45-118 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.facebook.com/babiczkylaszlo